„Nem hall, nem lát, nem beszél, az erdő hallgat mélyen” – énekelte valamikor a Hollywoodoo nevezetű banda a Taxidermia című Pálfi György rendezte filmben. A sorok annyira aktuálisan csengenek a fülünkben, ha arra a két rakoncátlan nebulóra gondolunk, akik már egy jó ideje mással sem foglalkoznak, minthogy folyamatosan alápörköljenek annak a jogállamnak és demokráciának, aminek létrejövetelében egykoron állítólag ők is nagyon hittek. Ahogy mindnyájan. Az osztályfőnök persze kedélyesen félrekacsintgat, ha rosszmájúak akarnánk lenni, még azt is feltételezhetnénk, hogy biztatja őket az unortodox magatartás mintákra. Ha pedig az a kotnyeles sajtó, amelyet még nem sikerült közpénzből és mutyikból felvásárolni, megpiszkálja a ...

Nem minden felmérésnek érdemes bedőlni, amit legtöbbször londoni kutatóintézetekre fognak, de az általánosságban igaznak mondható, hogy a nők többet olvasnak, mint a férfiak. Annyira, hogy az utóbbi időkben a könyvkiadók és maguk az írók is rárepültek a gyengébbik nem igényeinek ez irányú kielégítésére, sőt még egy műfaj is kialakult ennek vonzáskörzetében, melynek neve: „domestic noir”. Az ilyen jellegű művek közös védjegye, hogy a középpontjában látszólag egy krimi vonal terebélyesedne, azonban a hangsúly inkább azokon a lélektani, pszichikai tényezőkön van, amik e mögött rejtőznek valahol a mélyben és a sűrűben. Titkok, hazugságok, gyerekkorból maradt sebek, sérülések, álarcok, szerepek és különböző piszkos ...

Maren Ade, német rendezőnő nagy fába vágta a fejszéjét, amikor két generáció kapcsolatán, apa és lánya viszonyán keresztül próbálja kutatni a létezésünk értelmét és a boldogságunk titkát. Már ha egyáltalán vannak ilyenek. Ines Conradi egy multinacionális vállalatnál dolgozik és nincs számára más, mint a munka. Szenvtelenül robotol, törtet, túrja a karrierjéhez vezető utat, miközben elfelejt élni. Nincs hobbija, alig vannak barátai, azokkal is meglehetősen felületes a nexusa és a szülein is inkább átnéz, mint feltétlenül ragaszkodna hozzájuk. Az apja, Winfried azonban egy igazi életművész, egy bohém bohóc, aki azzal szórakoztatja magát, hogy időnként parókát húz és műfogsort ránt elő a farzsebéből, hogy identitást ...

Kicsit irigykedve néztük azokat a más országokból érkezett filmeket, amelyek kíméletlenül arcunkba dörgölték a kérges valóságot és úgy meséltek az álmainkról, vágyainkról, boldogulásunkról, sorsunkról, családunkról vagy csak egyszerűen az életünket jelentősen meghatározó kérdésekről. Szokás ezeket realista moziknak becézni, mert rólunk és nekünk szólnak. Jó, persze nem lehet vele tömegeket megnyerni, nem közönségcsalogató a téma, hiszen ha valaki szórakozni, vagy kikapcsolódni vágyik, az nem kíváncsi a tükörre, az nem azért fizet súlyos összegeket, hogy szembesüljön a gondjaival, problémáival azt megteheti a bűzös hétköznapok során is. Hajdu Szabolcs azonban mégis tett egy kísérletet arra, hogy ami eddig itthon ...

A Konyhafőnök sem az az elsőáldozási malac, amit először dobnak a sütőbe. Több évadon keresztül rotyogtatatták, fűszerezték, pirították, hogy kellemes legyen a bukéja, a negyedik évfolyamra pedig még az alapanyagokon is változtattak, hogy minél inkább a vendég, vagyis a néző kedvében járjanak és ne essenek ki a pixisből, mint az a kínai étterem, amelyik megkapta a Michelin-csillagot, aztán pár napra rá be kellett zárnia, mert zűrjei támadtak a környékbeliekkel és a hatóságokkal. Nos, A Konyhafőnök sem kezdett az elején valami fényesen, néhányszor jól elkenték a száját nézettségben, utána viszont lábra kapott, mint az újszülött kisborjú és most már nem is volt kérdés, hogy a Nyerő párost leváltva és újult erővel ...

Egy valami nagyon hiányzik a hazai filmes kínálatból: egy jó és minden igényt kielégítő közönségmozi, ami talán meg tudná szólítani azokat is, akik már régen elfordultak az itthoni piactól és nincs is hajlandóságuk arra, hogy visszataláljanak oda. Mert a Saul fia Oscar-díjat nyert és meg is nézték kétszázezren, értékei vitathatatlanok, mégis, aki egyszer látja, nem biztos, hogy következőleg rászánná magát. Annyi fájdalom és szenvedés lakozik benne, ami ugyan felemelő és katarzis gyanús, mégsem esik jól az ember lelkének. Nem hallgathatjuk el, hogy voltak pozitív kezdeményezések (Tilla: Tiszta szívvel, Reisz Gábor: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan), amik számtalan erényt csillogtattak, földrengés szintű áttörést ...

A politikus lop, csal, hazudik. Sztereotípiák. De ettől még általában igazak. Erre persze jön a kontra, hogy ők is csak emberek, akik a hétköznapok során úgy viselkednek, ahogy bárki más. Az ATV a Magánszféra című műsorával arra vállalkozik, hogy keverve a közéletet a bulvárral lefejtse a politikusokról a közvélemény által rájuk rakott rétegeket és megpróbálja őket magánemberekként eladni a népnek. A csatorna vezetői és prominensei vélhetően úgy gondolkoznak, hogy a Parlamentben ülők vannak annyira érdekes, színes egyéniségek és személyiségek, hogy simán el tudnak vinni a hátukon egy több mint háromnegyedórás programot. És hogy meg legyen a kellő felütés ehhez a kétségeket azért nem nélkülöző teóriához, a debütáló ...

Nincs mit azon vitatkozni, hogy a napokban hetvenedik életévét betöltött Oliver Stone munkásságának egy jelentős hányada akkor is az egyetemes filmművészet kiemelkedő alkotásai közé fog tartozni, ha ezentúl a rendező csak leheveredik a kanapéjára és rágyújt egy spanglira. Mert azt állítólag nagyon szereti. Stone azonban nem az a kényelmes fajta és ugyan nem készít minden évben nagyjátékfilmet, de a köztes időszakokban is elfoglalja magát, időnként dokumentumfilm-sorozatokkal, időnként elmegy Fidel Castrohoz, hogy kvaterkázzon vele a csodás melegítőiről és néha még nekiesik egy mozinak is. Legutóbb a Vadállatokkal adott magáról hírt ezen a fronton, ami igencsak visszhangtalan és csendes fogadtatásban részesült. Nem véletlenül. ...

Öreg hiba, hogy az ember előítéletes és az istennek se tudja levetkezni. Merthogy előzetesen azt gondoltuk, hogy úgy hiányzik nekünk egy újabb Bridget Jones kalamajka, mint egy csípőprotézis beültetetés izomátvágás nélkül. Ott volt ugye az első, amikor még a harmincas szingli naplót írogatott, aranyosan, kedvesen, viccesen, közel sem hibátlanul, mégis kifejezetten szerethetően. Nem volt abban semmi különösebb hókuszpókusz, mert átjött az üzenet nőknek és férfiaknak egyaránt: nem muszáj ahhoz tökéletesnek lenned, sem külsőleg, sem belsőleg, hogy végül megtaláld az igazit, aki elképzelhető, hogy egy kicsit savanyú, kicsit mogorva, de képes arra, hogy viszontszeressen téged. És ennek a Bridget Jonesnak tényleg volt bája és humora, na ...

Volt olyan időszak, amikor egy házibuliban akkor szabadult el igazán a pokol, amikor előkerült valahonnan egy Activity. Ilyenkor persze már a társaság többsége nem volt szomjas, volt, aki csak be volt csípve, volt, akire azt lehetett mondani, hogy illuminált állapotban van, de a nyelve még forog és természetesen volt olyan is, aki már odaátról kéredzkedett vissza játszani. És kezdődhetett a kézzel-lábbal mutogatás, a rajzolás, amire a művészi jelzőt túlzás volna ráaggatni és a vég nélküli dumálás, amiben egyesek kiugrási lehetőséget és stand-up karriert láttak. Voltak gyengébbek és ügyesebbek, ravaszabbak és oktondibbak, de a hangulatra nem lehetett panasz, hiszen a röhögések és a még kulturális mederben folyó, sokszor inkább ...

A Habony-Vajna művek csatornája olyan, mint az a kezdő úszó, akit rögvest az elején bedobnak a mélyvízbe, hogy akkor most mutassa meg mit tud. A szerencsétlen kapálózik, dobálja a végtagjait, csápol, mint a keresztes pók, egy kicsit nyeli is a hullámokat, de végül csak kell neki egy mentőöv, hogy ne hagyja ott a fogát. Vajna papa azonban nem kesereg, hiszen azt a csekélyke 1,3 milliárdot, amit a dicstelen tehetségkutatóba injekciózott valóságshow-jára költött, nem is magának kellett összekuporgatnia a kaszinóiból, hanem megelőlegezte neki az állam bácsi képében segédkezet nyújtó Eximbank, amely majd visszakapja valamikor a pénzét, neki nem sürgős. Meg valószínűleg az adófizetőknek sem. A Star Academy tulajdonképpen egy csapásra ...

Hétköznapi hősökre márpedig szükségünk van. Mint egy falat kenyérre. Legfőképpen azért, hogy ne csupán az emberiség roncsolt felületével szembesüljünk, hanem időnként bepillantást nyerjünk olyan emberek életébe, akiknek még nem büdös a sorstársaikért vállalt felelősség és akár egy kisebb csodát végrehajtva is teljesítik azt, amire egykoron felesküdtek. 2009-ben egy fagyos januári napon Chesley „Sully” Sullenberger pilóta közvetlenül a felszállás után észlelte, hogy egy váratlan madárinvázió következtében meghibásodott a repülőgépe New York városa felett. A másodpercek tört része alatt kellett eldöntenie, hogy visszafordul a repülőtérre, vagy más lehetőség nem lévén leszáll a jégdaraboktól hemzsegő Hudson folyó ...

Nem mindenki születik Domingonak, Carrerasnak, Callasnak vagy Pavarottinak, csak van olyan, akit megérint a sokszor tornádóként lecsapó excibicionizmus szele és ennek viharában ezt nem látja be. Mert az odáig rendben van, hogy az ember a zuhany alatt nem tud parancsolni az áriázási kedvének és elkezd fejhangon üvölteni, ami legtöbbször még nagy jóindulattal sem üti meg az éneklés szintjét, inkább mindössze kornyikálásnak, vagy vernyákolásnak lehetne azt titulálni. Akkor és ott repedhet a tükör, a kutya kifordulhat a lakásból, nem oszt, nem szoroz és senkit nem zavar, legfeljebb az aludni vágyó szomszédokat, ők meg majd dübögnek a partvisnyéllel, ha végképp elszakad náluk a cérna. Vannak azonban azok a dalos pacsirták, akik többre ...

Olyannyira sátrat vert már mindenhol a főzés és a gasztrokultúra forradalma, hogy lassacskán nem is ember az, aki nem tart a hátitáskájában egy habverőt. Akinek pedig abszolút nincs affinitása hozzá, mert egy cseppet sem konyít a tudományhoz, az tátott szájjal és csurgó nyállal lesi az ezzel foglalkozó műsorokat és olvassa a témában megjelenő cikkeket, bejegyzéseket. Nem mondhatnánk, hogy hiány van belőlük. És ha már minden fórumon főznek, sütnek, rántanak, rotyogtatnak és fortyogtatnak miért pont a filmvilágot hagyná ez hidegen. A lista hosszú, az írás véges, maradjunk annyiban, hogy ezekből is minimum Dunát lehetne rekeszteni. Persze olyanok ezek az alkotások is, mint maguk az ételek: valamelyik annyira finom, hogy azonnal ...

Van az úgy, hogy valami elromlik. Például tönkremegy a csap, zárlatos lesz egy vezeték, vagy eltömődik a budi lefolyója. Persze vannak olyan elvetemültek, akik azt gondolják, hogy ezermestereknek születtek és hozzálátnak barkácsolni az otthoni szerszámos láda segítségével, aztán vagy bejön nekik a polihisztorság ezen formája, vagy az istennek nem akar sikerülni a javítás és akkor jöhet az anyázás, a rugdosás és a sokszínű szentségelés. A többség azonban kényelemből, lustaságból, a hozzáértés és a szakértelem hiányából kifolyólag ilyenkor szerelőt hív. De nem Mekk Eleket, vagy valaki olyat, aki tőle tanulta a szakmát, mert félő hogy nagy igyekezetükben még a házat is romba döntik, hanem inkább egy olyan mesterre szavaz, ...

Ha Petőfi élne, az „Itt van az ősz, itt van újra” című versében már nem az évszak szépségéről szólna, hanem a kereskedelmi tévék egymást földbe döngölni kívánó versenyéről a nézők azon részének kegyeiért, akik még nem unták meg az alacsonyan szálló szellemi nívót és az erőltetetten maximumra tekert hurráoptimista jókedvet. Ebben a közegben már az is eredménynek mutatkozna, ha ezek a csatornák egyszer véletlenül meglepnének minket azzal, hogy nem valami külföldi licencet próbálnának hascsikarásig magyarosítani, hanem előkapnának egy olyan produkciót, ami saját kútfőből származik. Elképzelhető, hogy az is olyan ótvar lenne, hogy hamar le kellene húzni a klotyón, de legalább egy pillanat erejéig meggusztálhatnánk a ...

Azt, hogy nem érdemes packázni egy vak emberrel, ha másból nem is, megtanulhattuk kölyökkorunk egyik kedvenc akcióvígjátékából, a Vak végzetből. Rutger Hauer csak a szeme világát vesztette el, a tájékozódási képességét és egyéb érzékszerveit remekül használta és úgy vágta, csépelte és darálta le az ellent, mint Muhammad Ali fénykorában a szorító környékén. Az intő példa nem ragadós, hiszen a Vaksötét című filmben három betörésre specializálódott fiatal a nagy zsákmány reményében épp egy visszavonultan élő, magányos, világtalan háborús veterán otthonát pécézi ki, mert az a hír járja, hogy a férfi több százezer dollár készpénzt rejteget a dunnájában. Eleinte könnyűnek tűnik a meló, beüt azonban a ménkű, ...

Van abban valami csudálatos paradoxon, hogy éppen azok a skandinávok hódították meg a világot a társadalomkritikus, sötét elmék által kitervelt gyilkosságokkal teli, alkoholmámorban tobzódó és magányos, kitaszított hősöket középpontba állító krimijeikkel, akik a felmérések szerint majd kicsattannak a boldogságtól. Ennyi erővel nekünk itt a depressziótól, fásultságtól, állandó rosszkedvtől megüszkösödött közép-kelet-európai térségben kiváló komédiákat és szatírákat kellene papírra vetnünk, amivel aztán szélesebb hírnévre tehetnénk szert. Ahogy azonban a magyar popzenében, még ezen a területen is várat magára a nagy áttörés. A skandinávok addig sem ülnek a babérjaikon, hanem serényen ontják további zsengéiket a ...

Ha már sem Áder János, sem Orbán Viktor különgépére nem fértünk fel, kénytelenek voltunk a köztévé csilingelő adófizetői milliárdokból kipofozott sportcsatornáját választani, amennyiben szurkolni akartunk a sportolóinknak a riói olimpiai játékokon. Nos, sok köszönet nem volt benne. Azt már egy ideje tudjuk, tapasztaljuk, hogy az állami tévé vezetésébe nem szorult egy fikarcnyi szépérzék sem, hiszen Hajdú Péter és Sarka Kata koszlott, falusi szépségversenyét is képesek voltak közszolgálatinak és konzervatívnak minősítve a szárnyaik alá venni, holott annak egy normális ízlésvilággal és gondolkodással bíró állami pénzekből kibélelt csatornán semmi keresnivalója nem lenne. Azt meg, hogy semmiféle gátlás nem tartja féken az ...

John Carney, ír rendező legutóbb azzal próbálta magára irányítani a figyelmet, hogy kíméletlenül beleszállt Keira Knightley-ba, akivel a Szerelemre hangszerelve című filmben dolgoztak együtt. Ha egy nevesincs nímandról lenne szó, egy kézlegyintéssel elintézhetnénk a dolgot, de Carney esetében nem igazán értettük, hogy miért is volt szüksége erre a kétes hírű ingyen reklámra. John Carney ugyanis egy olyan filmes, aki tökéletes harmóniában és egyensúlyban tartja a zenét, a történetet és a karaktereket. Ennek eredményeként pedig olyan egyedülállóan szenzitív, érzéki és hatásos mozikat készít, amelyek különösen azokat kerítik hatalmukba, akik nem félnek az érzelmektől, azok kimutatásától, a néhol abszurdba hajló, de finoman ...