Kevés olyan műsor van ma a magyar televíziós skálán, amely lehetőséget biztosít arra, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok egymással szemben vitatkozva és érvelve fejtsék ki az álláspontjukat egy adott témában. A Szabad szemmel című közéleti kerekasztal az ATV-n pedig azt is ékesen megmutatta,…
Annyi gasztronómiával foglalkozó műsor van már a televíziók műsor kínálatában, mint égen a csillag egy verőfényes nyári éjszakán. Divat a főzés no, mert ugyan el lehet csábulni olykor egy gyorsétterembe bekapni egy burgert, melynek az utóízét három napig böffenti fel az ember, ha nem semlegesíti egy…
Rácuppantunk az RTL kistesó egyszer már leadott, konzervből felszabadított valóságára, mint gyöngytyúk a langyos takonyra, ha már nem kap mást. Azt nem tudjuk elképzelni, hogy mi volt a taktika, hiszen ha egyszer nem nézték elegen, akkor mitől gondolnák nagy hirtelen oly sokan, hogy kínzó vágyaiknak…
Egyetlen nagy előnye van a köztelevízió nemzeti dalválasztó show-jának; viszonylag gyorsan túl vagyunk rajta. Mind időben, mind hatásban. A 80 milliárdból meg az aprójából kistafírozott konglomerátum, az MTVA-ra elkeresztelt vegyes koktél, hírhamisításban könnyedén legyűri a kereskedelmi tévéket, de…
Az RTL Klub kinyírta ugyan a sztármagazinját a Reflektort, de rögtön kreált is egy másikat, mégse szabaduljunk meg olyan könnyen a hazai celebritásoktól, mert az élet nélkülük nem is lehet habostorta, csak valami szürke kovász, amiben senki sem hempergőzik szívesen. És persze feladatot kellett adni…