2016. jan 24.

A Dal 2016 - tévétükör

írta: frími
A Dal 2016 - tévétükör

Egyetlen nagy előnye van a köztelevízió nemzeti dalválasztó show-jának; viszonylag gyorsan túl vagyunk rajta. Mind időben, mind hatásban. A 80 milliárdból meg az aprójából kistafírozott konglomerátum, az MTVA-ra elkeresztelt vegyes koktél, hírhamisításban könnyedén legyűri a kereskedelmi tévéket, de szórakoztatásban is birokra szeretne kelni velük, még akkor is, ha mindig és mindenhol azt kommunikálják, hogy náluk a nem a számok, hanem az érték a fontos. Persze már ezzel megdőlnek, mint Rottenbiller, mert elég nehéz minőséget találni abban az Eurovíziós Dalfesztiválban, ahol köztudottan az az elsődleges privilégium, hogy az egyes országok milyen viszonyban vannak egymással vagy milyen a pillanatnyi politikai széljárás. A határ menti szomszédok például rendszeresen a másikra szavaznak és nagy ívben tesznek arra, hogy az aktuális dalos pacsirta milyen színvonalú produkcióban mórikálja magát a színpadon. Néha pedig kiválasztanak valami különlegességet, ami politikailag korrektnek tűnhet és azt veszik a vállukra, mint a tolerancia és az elfogadás legbutább reklámjaként tündöklő szakállas, női ruhában pompázó osztrák Kolbászt, akiről aztán még lehet csámcsogni néhány napig pro és kontra. Normális esetben az egész cirkusz nem tart tovább tizenöt percnél, a győztes nyer és másnapra már a kutya sem emlékszik rá.

2016_01_23_a_dal_1.jpg

A köztévét persze ez egy cseppet sem érdekli, nekik kell a hangos lárma, az értelmetlen hisztéria, hogy legalább a szende, tévé előtt Kőbányait szopogató panelproli lássa, hogy mire költik az összekuporgatott adóforintjait. A lebonyolítást egy kicsit megvariálják, azért ne menjen le egy kör alatt, hiszen abban több ráció volna, viszont nem lehetne hat héten keresztül borzolni vele a kedélyeket. Szóval van három alapfutam, aztán két középdöntő és végül a döntő. És azért, hogy ne unjuk halálra magunkat, hogy mindig ugyanazt hallgatjuk, mint valami ősrégi bakeliten, a versenyzőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a következő megmérettetés előtt belepiszkáljanak a dalukba, esetlegesen fogyaszthatóbbá téve azt a nagyközönség és a zsűri számára. Mivel az elmúlt évben már csak nehezen sikerült nézőt gründolni a műsornak, az okosok úgy döntöttek, hogy az ítészeket szinte egytől egyig szélnek eresztik és más arcokkal próbálkoznak. Megváltak tehát a mindenhol világszínvonalat szimatoló és az Apukám világa óta meredek szereptévesztésben szenvedő, olykor kifejezés és beszéd problémákkal küszködő Csiszár Jenőtől (Havasnak se sikerülhet minden), az echte magyar nevű, minimum kétmilliós rajongótáborral rendelkező Rákay Philiptől és a mostanában nagyon elfoglalt Rúzsa Magditól. Egyetlenegy legény maradt talpon a vidéken, a lopásgátlóval felszerelt, szőrős szívű Pierrot, akinek olyan maradandó slágereket köszönhetünk, mint a Telihold vagy Az esik a hó, az első hó, az egész utca csupa porcukor. És ezek után persze senkinek ne merüljön fel kétség a lelkében, hogy miért is van ott, hiszen olyan emberek mellett szerepelt producerként, mint Sipos F. Tamás, vagy Császár Előd. Ganxstáékat pedig csak azért nem említjük, mert mindenki tévedhet.

a_dal_3.jpg

A show kezdő perceiben az elmúlt időszakban nyertes versenyzők mondják el a benyomásaikat, élményeiket az európai táncdalfesztiválról. Egy közös tulajdonsággal rendelkeznek: egyikkőjükből sem lett világsztár. Megmaradtak nekünk, még az a Kállai-Saunders András is, akinek az eddigi legjobb, ötödik helyezésünket köszönhetjük. Árulkodó, hogy ő még kapaszkodik, hiszen idén is ott van a pályázók között, az akarása tiszteletre méltó, bár nem igazán jut el a tudatunkig, hogy ha már egyszer kijutott, megmutatta magát és nem harapott rá Britney Spears menedzsere, akkor miért éppen most tenné ezt meg. Mi változott? A szerkesztők nem árulnak zsákbamacskát, így azonnal felvonultatják az összes szereplőt, hadd szokja őket a szem és rögtön ki is szúrjuk, hogy a stylistok, ruhatervezők minimum bandzsák, mert olyan göncöket aggatnak elsősorban a női résztvevőkre, amik egyrészt borzalmasan előnytelenek, másrészt az ilyen pongyolák háromezerért beszerezhetők Kőbányán a kínaiaktól, számla nélkül. A prímet Tolvai Renáta szoknyája viszi, ami semmit sem ápol és semmit sem takar, ellenben minden olyat kiemel, amit nem volna szükséges.

 a_dal_2.jpg  

Miután meggusztálhattuk az indulókat, feltűnik a szegényes díszletek között, mámorító fényorgia közepette a két műsorvezető, Tatár Csilla és Harsányi Levente, ha már másokat nem találtak. Még így is Tatár az elviselhetőbb kettőjük közül, mert ugyan sótlan és merev, mint egy pálcika ropi és szinte az összes mondata vegytiszta bakigyűjtemény, de legalább nem akar minden helyzetben valami bugyuta poént az arcunkba tukmálni. Olykor lefordítja a versenyzőnek mit mond az egyik ítész, ha az véletlenül nem értene magyarul, olykor kicsit heherészik, olykor eltéveszti a pontszámot, olykor szavazásra buzdít, csak kisebb hévvel, mint Ördög Nóra, olykor meg csak úgy van, hogy mosolyogjon meg a díszletek mögött megszoptassa a kicsi Milánt. Nem harsány, nem különleges, kissé talán szürke, de még mindig jobb, mint a partnere. Harsányiról egy valamit biztosan tudunk: ha egy lehetősége adódik, túlpozícionálja magát, azt gondolja, neki zseniális humora van, ő egy született bohóc és olyan szóvirágokkal kápráztat el, miszerint az olasz úgy hívja a páholyt, hogy páholi. Valószínűleg gondja lehet a dealerével, mert folyamatosan ócska anyagot szállít, vagy verje meg, vagy cserélje le, de ez így nem lesz jó. Azt meg nem tudjuk mire vélni, amikor utasítja a versenyzőket, hogy tegyék maguk elé az azonosító számaikat, miközben az egész szavazási hercehurcának már rég vége van és azt nem is vesézgetjük bővebben, hogy egy alkalommal egy babakocsit tologatva jelentkezik be, vélhetően műsorvezető társa pujájára célozgatva. Csak két szó: igénytelen és minősíthetetlen.

És akkor a zsűri. Nem igazán lehet megállapítani, hogy milyen szerepet szántak nekik a szerkesztők. Pierrot és Zséda között megy egyfajta adok-kapok, na nem úgy, mint Csuja Imre és Horgas Eszter között a Talentben, csak olyan finoman, ha a Telihold lepontoz, akkor Zséda juszt is tízest ad. Vélhetően ezt fodrozzák majd a későbbiekben is. Frenreisz Károly képviselné itt a nagy generációt, napszemüvegben, ahogy Charlie vagy Demjén szokta nyomni, erre jön magyarázatként az, hogy zavarja a fény a szemét, csak hát akkor minek megy oda, gondolhatja, hogy nem egy sötét lebujban fog ítéletet mondani. Egyszer persze leveszi az okulárét, de ekkor jövünk rá, hogy tényleg jobb, ha magán tartja. Egyébiránt nem sok vizet zavar, olykor gondja akad a szavakkal és ilyenkor jön az „izé”, egy olyan kifejezés, ami mindenre használható, univerzális megnyilvánulási formula. Néhol Andy Warholt idéz, néha tanácsokat ad, de megnyugtató, hogy nem olyan, mint egy bespeedezett, habókos öregúr a Muppet-showból, vagy Somló a Voice-ban. Az persze már nagyobb problémát okoz neki, hogy legalább megközelítőleg ahhoz hasonló pontszámot adjon a versenyzőnek, mint ahogyan előtte már véleményezte őt. Mert ezek köszönőviszonyban sincsenek egymással. Mondjuk ebben a betegségben mindegyik zsűritag szenved egy kicsit, a nézők kivételével. Zséda egy tyúkanyó típus, de legalább nem beszél hülyeségeket. Pierrot cikóriás körmondatokban fogalmazza meg a semmit és amikor ráébred, hogy nem elég szigorú, hirtelen lepontoz egy zenekart az isten tudja miért. Van egy olyan gyanúnk, hogy ő maga sem. Both Miklós a negyedik tag, akiről mi tudatlanok azt hittük, hogy az a fószer, aki kígyókat szokott táncoltatni, vagy őt hívják, ha valakit megharap egy hüllő. Nos, tévedtünk, Both úr egy elismert Fonogram díjas zeneszerző és előadóművész a Napra együttes énekese, gitárosa. Csak a hangja alapján először azt gondoltuk, hogy Nacsa beugrott parodizálni valakit, összességében azonban nem áll messze a realitásoktól, olyan semmilyen.

a_dal_4.jpg

A dalokat felesleges külön elemezni, maradjunk annyiban, hogy Beethoven ha élne, valószínűleg a seggét verné a földhöz örömében, hogy megsüketült. Volt itt minden a salátás tálban, még egy magyar Sinead O’Connor is, persze fél playbackkel, fényárban úszva, olykor zenekar kíséretében, amelyiknek némelyik eltévedt tagja még azt sem tudta, hogyan kell egy nagybőgőn játszani, mint ahogyan erre Both Miklós nagyon helyesen utalgatott az egyik értékelésében. Meg is búgta az egyik helyi, zenéhez értő potentát. A hangosítás rettenetes, a szövegek jó részét nem lehetett érteni, különösen a Freddie nevű, valójában Fehérvári Gábor Alfréd néven ismertté vált énekesnél volt ez szembeszökő. Többnyire egykori tehetségkutatósok várják itt a jó szerencsét, lagymatag hangszerelésű dalocskáikkal, amelyek vagy a szerelemről szólnak, vagy a szerelemről. Ja persze az egyik a világbékéről is énekelt, mint egy olyan dologról, aminek a realitása nulla, de legalább nagy respektet válthat ki. Most kevés volt, mert csont nélkül kihullott. Az éneklésekbe bele lehetne kötni, többször, többeknél volt hamiskás, de minek, nem ez a lényeg. A Freddie nevű zenész nyert, aki a nézők szimpátiáját is birtokolta és nem is tudunk vitatkozni ezzel, mert a Pioneer című dala pontosan elfér egy Eurovíziós Dalfesztiválon. A vigaszágon a By The Way nevű formáció mehetett tovább, amelynek az énekese majdnem megfulladt dalolászás közben a színpadon, komolyan aggódtunk, úgy, hogy nem is volt koreográfiájuk, alig mozogtak, de hát tudjuk, hogy leginkább lányok szavaznak ilyenkor és ez a banda három jóképű ifjúból tevődött össze. Az este legrosszabb szerzeményét kétségkívül az egykori Fekete Vonatos Mohamed Fatima prezentálta, akinek ugyan nincs rossz hangja, de a mostani zenének becézett tákolmány első percében az ember még egy tengerparton is komolyan fontolóra venné, hogy inkább a cápák közé veti magát, minthogy ezt a szörnyűséget hallgassa.

a_dal_5.jpg

A köztévé nem feccölt túl nagy energiákat nemzeti dalválasztójába és ez meg is látszik az eredményen, valószínűleg a lelkük mélyén azért tisztában vannak azzal, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál művészeti értékéhez annyi bőven elég, mint amit itt a magyar kistestvérben letesznek a nézők elé. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk. Hálásak pedig azért lehetünk leginkább, hogy ezt egy reklámszünettel, két óra alatt lezavarják. Tartalmasnak semmiképpen nem mondanánk és értékelhetetlennek sem, inkább csak értelmetlennek. Azon meg ne is gondolkozzanak sokat a szerkesztők és a producer sem, hogy a nézők sokszor valósághűbb képet festettek ezekről a dalocskákról, mint a tisztelt zsűri. Minek?! Nem ér annyit az egész. Tényleg tudja valaki, hogy ki nyerte meg tavaly az Eurovíziót? Emlékszik még valaki rá? Na erről van szó.

A Dal 2016 Duna TV 2016. január 23. 19.40 - 21.40   

Szólj hozzá

zene szórakoztató Duna TV Harsányi Levente Tatár Csilla tévétükör A Dal 2016