2016. már 12.

Street Kitchen - tévétükör

írta: frími
Street Kitchen - tévétükör

Amikor az RTL Klub elkezdte a főzős műsorát még Receptklubnak hívták és ha emlékezetünk nem csal, annak első fázisában Balázs Péter, aki egyébként színművész, rendező és jelenleg a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója főzőcskézett serényen állandó kuktájával, a fiával Bencével. Habár az, hogy főztek talán erőteljes túlzásnak bizonyulna még ma is, inkább csak pacsmagolásnak lehetett azt nevezni. A művész úr bőszen bölcselkedett, sztorizgatott, míg a pujája ott sertepertélt körülötte és igyekezett valami épkézláb, gusztusosnak látszó ételt rakni az asztalra. Maradjunk annyiban, hogy nem mindig sikerült, vagy legalábbis ha minket kérnek fel kóstolónak elképzelhető, hogy tovább adjuk a stafétát annak, aki lát benne fantáziát. Nem is a kajakészítés volt a lényeg, hanem inkább egyfajta szórakoztatás, jópofáskodás ebéd tájékán, amit az otthon ülő nagymamák, vagy áldott állapotban lévő anyukák bazsalyogva nézhettek, miközben egy-két mosoly is megjelent a szájuk szegletében. Aztán persze az RTL Klub is rászállt az időközben egyre nagyobb hullámokat verő gasztroforradalomra és komolyabban vette a főzögetést, annyira, hogy jött például Kovács Lázár, aztán lett Vacsoracsata, amiben először hétköznapi hősökkel próbálkoztak, de mivel a kutya sem volt kíváncsi a máshol nem látható civilekre, a konkurenciához hasonlóan átváltottak sztárokra, celebekre. Később Mautner Zsófi is tiszteletét tette, ahogyan elindult a Konyhafőnök és Fördős Zé másik produktuma a Street Kitchen is, amit jó érzékkel szombat délelőttre pozícionáltak, étvágycsinálónak, korgó gyomornak, hiszen az élelmiszerüzletben is akkor a legnagyobb kihívás vásárolni, amikor már szikrázik a szem az éhségtől.

street_1.jpg

Miután Mautner és csapata lelécelt a Vajna-Habony művekhez és a Konyhafőnök is gyűjti az erőt, meg a zsűritagokat a következő etapra, jelenleg egyedül tartja a frontot Fördős és műsorvezető társa Havas Dóra. Nincs bennük semmi hiba, mindketten szimpatikus személyiségek, távol áll tőlük az affektálás, a mesterségesen magukra erőltetett vigyorgás, somolygás, nem akarják megjátszani magukat, próbálnak viszonylag természetesek maradni és ez mindenképpen értékelendő abban a média közegben, ahol valamivel ki kell tűnni, hogy észrevegyenek és az is elvárás, ha másban nem vagy jó, akkor villants valamit. Mondjuk csöcsöt, vagy répát, amivel éppen magáldott a sors. Aztán az már más kérdés, hogy Fördős mennyire tudja megőrizni ezt a hatást a Farmban, ahol már mások lesznek a kívánalmak és ez minden valószínűség szerint extrémebb viselkedési attitűdöt követel majd tőle. Na, de az egy következő tészta, maradjunk a Kitchennél, aminek intrója kellemes, egy kicsit túl van spilázva, egy kicsit csicsás, a kevesebb több lett volna és olyan arcokat is felfedezhetünk benne, akiknek a későbbiekben semmilyen szerepe nem lesz. Talán ők képviselnék a vendégeket, csak hát olyanok nincsenek a műsorban.

Nem akarunk feleslegesen kukacoskodni, de ha már a program címében szerepel az utca, akkor  némileg váratlan, hogy egy ízlésesen berendezett konyhát kapunk, amelynek szélén egy fekete falon különböző ételek rajzai pompáznak. Az éppen főzögető házigazda felett pedig egy felirat honol, miszerint „Pacal Forever”. Ez utóbbi ízlés kérdése, mi nem rajongunk a vízben párolt frottír törölközőért, de van olyan, aki él, hal érte, valószínűleg a készítők is ebbe a kategóriába sorolandók. Szóval nem lenne elvetendő, ha kimozdulnának a négy fal közül, az idő jó, bárhova ki lehet cipelni egy asztalt meg a hozzávalókat, például egy piacra is, hogy ott mutassák meg a tudományukat. Persze láttunk már olyan adást, ahol például külföldön kóricáltak a készítők és annak bizony egészen másfajta, jól eső hangulata volt. Ebből kéne még. A menü bécsi szelet és Sacher torta, amolyan osztrákosan. Nos, első blikkre talán könnyen elkészíthető menázsinak tűnik, azonban a bécsit nagyon könnyű elrontani, ettünk már csizmatalphoz hasonlót és olyat is, amit alig bírtunk megrágni, azon süthettek volna még egy hangyányit. A Sachernél pedig illik odafigyelni az összetevők egyensúlyára, a csoki krémes állagára és arra is, hogy piskóta ne legyen túl száraz.

street_2.jpg

Érdekes, hogy nem együtt főznek, hanem külön-külön, Fördős csinálja a bécsit, Havas a Sachert. Fördős a főfogáshoz készít petrezselymes burgonyát, paradicsomsalátát és burgonyasalátát is, ízlés szerint, mert van, aki erre esküszik, van, aki a másikra. Nem kapkod, de nem is lezser, ugyanakkor látszik, hogy nem mozog idegenül a konyhában, ellentétben Balázs Péterrel és a fiával. Informatív, mert rengeteget beszél, fenn kell tartani a figyelmet, de néha van egy olyan érzésünk, hogy a sok bába közt elveszik a gyerek, a tudnivalók agyonnyomják az ételek elkészítésének menetét. Legalább annyira hadar viszont, mint Jamie Oliver, olykor igencsak sasolni kell, hogy pontosan értsük a szavakat, pedig nem angolul szónokol. Szórakoztatónak nem mondanánk, tudálékosnak sem, valahol a kettő között lebeg, néhol elbágyadunk kissé, talán szunyókálni kellett volna még reggel egy kicsit, amikor felhorgadunk arra, hogy az operatőr bedobja a hagymát, ami a paradicsomsaláta egyik fontos kelléke. Minden bizonnyal megmosta a kezét, mielőtt a mutatványt végrehajtották, de kétségtelenül ügyes húzás, annál inkább, mert a zöldség éppen Fördős kezében landol. Talán néhány ehhez hasonló show-szerű elem elférne a műsorban, paprikázná kissé a hangulatot.

street_3.jpg

Havas legalább annyira alapos, mint Fördős és egy valamiben még inkább hasonlít hozzá. Cséplőgépként hadarja a kifejezéseket, ide sem ártana olykor egy fordítógép. Azonban szakszerűen magyaráz, kedvesen csilingelő a hangja és még olyan fortélyokkal is megörvendeztet bennünket, amik hasznosak lehetnek a konyhában a Sacher elkészítésénél. És azt a szívességet is megteszi, hogy felvágva is megmutatja a tortát, hogy lássuk nem vabankra játszik, megsütötte azt ő rendesen. Nincs is baj a sütemény rusztikusságával, ellenben Fördős is megfelezhette volna azt a husikát, mint ahogy a TV Paprikán egykoron, ahol a szakács urak úgy kommentálták azt, hogy az elvileg átpörkölt hússzelet közepéből és aljából egy kisebb szökőkútként bugyogott fel a vér, hogy szép mediumra lett megcsinálva. Nos, az inkább nyersnek látszott, mert szeretjük mi a közepesen megsültet, de kannibálok nem vagyunk. Fördősnek viszont így is el kellett hinnünk, hogy az ő bécsije nem olyan, a panírja mindenesetre gyönyörű aranybarna volt.

street_5.jpg

A Street Kitchen étvágycsinálóként remekül működik, ezt az utána elfogyasztott májpaprikás kiválóan bizonyítja, hiszen egy kisebb tócsa szaft sem maradt a tányéron. A műsorral sincs különösebben gond, nem túl hosszú, nem túl rövid, szépen elfelezik az időt a két fogás között. Vannak benne okos és megfontolandó tanácsok, talán egy kicsit nem ártana időnként felturbózni a főzést, mert volt olyan pillanat, amikor kis híján lebukott a fejünk. Fördős Zéről nem lehet azt mondani, hogy sótlan lenne, a Konyhafőnökben pedig voltak kifejezetten vicces momentumai. Már csak az érdekel minket, hogy ezzel az egyéniséggel mennyire boldogul a Farmban, műsorvezetőként. Mert az egy másik műfaj.

Street Kitchen RTL Klub 2016. március 12. 11.10-11.40

Szólj hozzá

gasztro RTL Klub Havas Dóra Fördős Zé Street Kitchen tévétükör