Alapvetően nem hoz lázba minket egy háromheréjű koala mackó és egy tízfejű birka, ahogy azzal sem tudunk mit kezdeni, hogy Marika néni véletlenül felgyújtotta a lakást, amikor keresztrejtvényfejtés közben elfeledkezett a sütőben fortyogó pulykáról. Merthogy a Habony-Vajna tandem boszorkánykonyhájában ezeket nevezik Tényeknek. A kereskedelmi tévék persze mindig is a bulvárt és a bűnügyet akarták eladni híradóként, ez a tendencia már régóta mérgezi a hazai televíziózást, nem volna sportszerű ezt is a lakájpáros számlájára írni, van már a rovásukon ezeken kívül is számtalan mutyi, offshore cég és botrány, nem cifráznánk tovább a sort. Nekik csak az a dolguk és kötelességük, hogy még inkább ráerősítsenek erre, ha már leigazolták a Story magazin volt főnökasszonyát, ex-Habonyné és Rogánné barátosnéját, aki az elején még eltévedt a susnyásban, hiszen nyelvcsapásainak számát azzal akarta növelni, hogy rögtön lejáratja azt, aki még próbál némi ellenállást kifejteni a nemzeti együttműködés rendszerében. Azóta megjuhászkodott az elténfergett bárányka, jobb belátásra bírták, amikor azt tanácsolták neki, csináljon mindent úgy, ahogy eddig, nem kell túlspannolnia a feladatokat, ha nem ért hozzá az éppen elég lesz, annál többet akkor sem tud tenni, ha nagyon akarna.

Tulajdonképpen a Tényekben ilyenformán az is mindegy, hogy ki olvassa be az általuk híreknek minősített kis színeseket, nem lennénk meglepődve azon sem, ha Berki Krisztián és Fésűs Nelly ugrana be két duettezés közben kacsajelmezben a vetített háttér elé, legfeljebb arra gyanakodnánk, hogy hallucinálunk a napi koffeinadagunk többszörösétől. Azért arra figyelnek, hogy a kirakatba olyan próbababát tegyenek, akin már nem lötyög a ruha, így került az egykori csigatévé vonzáskörzetébe az a Gönczi Gábor, aki a Fókuszban tartotta edzésben és karban magát, hiszen hosszú évek óta kitartó küzdelmet folytatott azzal, hogy megfelelően simulékony modorban tálalja a bulvárt, Való világtól, Éjjel-nappal Budapestig. Gönczi egy ideig szopóálarcban kóválygott a Róna utcai labirintusban, várólistára kényszerülve, mert az újdonsült gazdái arra sem voltak képesek, hogy találjanak hozzá egy olyan alkalmas partnert, akivel egy hullámhosszra kerülve tolmácsolhatják az aktuális patkányinváziót egy város végi szeméttelepen. Legalább a volt főiskolai csoporttársa, Hajdú rátalált, hogy aztán a Showtime című borzadályban égesse szénné, saját magával együtt. A nagy párkereső végül megoldódott, hiszen nem volt még olyan dolog a világon, amit pénzzel ne lehetett volna megvásárolni, volt kolléganője, a két éve önkéntes száműzetésbe vonuló Marsi Anikó csak beült mellé, mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy pislákol e- közöttük valamifajta összhang, ezért biztos, ami biztos némi nyugtatóteával leszedálva magunkat, megnéztük őket.

Az tény, hogy nem bíztak a véletlenre semmit, hiszen Marsi Anikón olyan mennyiségű vakolat van, amennyivel egy sminkkiállításon bérelt helye lenne a dobogó legfelső fokán és mintha még mindig a csigatévéhez lennének hűek, annyi loknit csavartak a hajába, hogy azzal Barbie-t is simán állva hagyná. A felkonfokat felváltva olvassák, az egyik belekezd, elmondja a fő mondatot, aztán a másik folytatja. Marsi olykor bakizik, olykor még keresi a kamerát, hiába na, vissza kell rázódni a mókuskerékbe, hiszen nem könnyű újra biciklizni, ha az ember huzamosabb ideig hanyagolja. A rutin persze mindkettőjüket kihúzza a csávából, mert nem sokkal másabb terep ez, mint amin nevelkedtek, csak a név és a díszlet változik, a lényeg megmarad. Azt viszont még néhány órával a műsor vége után, mindent mérlegre téve is nehéz megállapítani, hogy tudatosan választották azt az attitűdöt a hírek felolvasásakor, mintha a Színművészeti Egyetem felvételi rostáján kéne megmérettetniük magukat, vagy csak egyszerűen széttrollkodták a műsort. Gönczi például végig mosolyogva konferálja fel a magyar érettségiről szóló tudósítást, olyan hamiskás vigyorral az arcán, mintha a zenekarával egy lakodalmas haknin turbózná a hangulatot Balmazújvárosban. Amikor pedig valami negatív hír kerül terítékre, olyan képet vág, mint aki most értesült arról, hogy megdöglött a kanárija.

Marsinál sem tudtuk eldönteni olykor, hogy pantomimezik, vagy egy híres bábművész mozgatja fenn egy eldugott sarokban a végtagjait. Néha egyszerre mozog a keze és a szája, sőt talán még a lábával is járja a táncot, bár azt nem láthattuk. A hangsúlyozás mindenben megfelel a Fókusz kritériumainak, az arcjátékok és a grimaszok teljes mértékben bulvár kompatibilisek, a pedofil fényképészt drámai erővel interpretálja Marsi, külön megnyomva azt, hogy a tagnak szőrös a keze. A hírek minőségéhez mindenképpen kell egy nyugtató, vagy rosszabb esetben fejfájás-csillapító. Hiszen összesen három valóban hírértékű információt tartalmaz a műsor, ebből az egyikben az MNB botrányról értekeznek szoci szemszögből, mindig kell egy kis alamizsna a szegényeknek is, a másikban Szíjjártó külügyér parádézik, míg a harmadikban az Észak-Koreában Kim Dzsongun házi riporteri posztjáért is bátran versenybe szálló Kunfalvi Nóra csinál egy kormánybarát anyagot, az Erzsébet-utalvány forintosításáról, csak az előnyeit ecsetelve, szót sem szólva annak esetleges hátulütőiről. Abba meg bele sem merünk gondolni, hogy ha ezt itthon egyetemi katedrával dobják meg, Észak-Koreában mivel honorálnák. A végén még van egy Tények Extra, ami nyugodtan lehetne akár Fókusz Plusz is, annyira egykutya, hogy ember legyen a talpán, aki különbséget tudna tenni.

Gönczi a búcsúzáskor szégyenlős, stréber diákká avanzsálódik és úgy köszöni meg Marsinak, hogy megint együtt lehetnek, mint az a bizonyos nebuló, aki éppen bevallja az osztályfőnökének, hogy tetszik neki és le szeretne feküdni vele. Marsi pedig hevesen félrebillenti a fejét és pontosan úgy illetődik meg, mintha a tanárnő azt mondaná a tanulójának: „ nőjél fel kisfiam, aztán gyere vissza, miután elvégezted az egyetemet és akkor beszélhetünk róla!” Gönczi pedig sértődötten elköszön, mielőtt Marsi még fodrozná az elhangzottakat, annak ellenére, hogy érződik, ő még rá akart valamivel tromfolni a társára. Szóval alakul ez, csiszolódik a műsor, hiszen a házigazdái is körülbelül annyira hitelesek, mint az a híradó, amelyben az is hír, hogy Kunhalmi Ágnesnek ellopták a biciklijét, amit a Facebookon tett közzé és amit a Tények olyan fontosnak tart, hogy változtatás nélkül átveszi. Vigyázni kell tehát a közösségi portál használatával, mert a TV2 arra is képes, hogy élő adásban mutassa meg azt a politikust, aki a budiban csinál magáról szelfit, miközben a dolgát végzi, mert mint a Kulka Jánosról szóló rövidke és csöppet sem fair-play gyanús anyagból megtudhattuk Kökény-Szalai Viviennek és társainak a Facebook mellett a Ripost nevű ipari hulladék a fő információs forrás. Csak azt mondaná meg nekünk valaki, akár Vajna András, akár Gucci Árpád, akár Dirk Gerkens, akár a hírigazgató asszony, akár a Gönczi-Marsi duó, hogy mitől is Tények ezek a tények?        

Tények TV2 2016. május 2. 18.00-19.20