Annyi gasztronómiával foglalkozó műsor van már a televíziók műsor kínálatában, mint égen a csillag egy verőfényes nyári éjszakán. Divat a főzés no, mert ugyan el lehet csábulni olykor egy gyorsétterembe bekapni egy burgert, melynek az utóízét három napig böffenti fel az ember, ha nem semlegesíti egy rágóval, de mégiscsak anyuka, vagy nagymama házi csirkepörköltje az igazi, nokedlivel, jókora karéj parasztkenyérrel és tejfölös uborkasalátával. Most meg már ott tartunk, hogy majd minden csatornának van egy ügyeletes kuktája, van ahol több is, akik tiszta szívvel és nyílt tekintettel hirdethetik az ételkészítés és a kajálás kultikus és semmihez sem fogható örömét. Az állami megamonstrumban ennek az ódiumát Borbás Marcsi vállalta magára, aki több szerepkörben is kipróbálta már magát pályafutása során, míg végül otthonára lelt a gasztronómia területén. Azt gondoljuk, hogy Borbás lenne a műsor címében az angyal, aki nem hajlandó bezárkózni egy konyhába, hogy ott kotyvasszon szép nagy adag csülköt pékné módjára, hanem egy vendég kíséretében keresztül-kasul járja be Magyarország csodaszép vidékeit, ahol különböző helyszínekre ellátogatva ismertet meg bennünket a helyi gondolkodással, kulináris szokásokkal és mialatt nagyokat nyelve bámulhatjuk a különféle ételkülönlegességeket, még némi tudásmorzsát is felszippanthatunk ezek mellé.

Ezúttal a Dunakanyar csábos vidékét célozzák meg a műsor készítői, élükön Borbással, ahol az útitárs alkalmi szerepét David Balazic francia származású, évek óta Magyarországon élő cipészmester látja el, aki a környék lakója és szerelmese egyben. Ahogy az úriember beszél, rögtön felötlik bennünk Cooky a népszerű rádiós és zsűritag, aki ha még egyszer születne se tudna olyan szinten megtanulni magyarul, mint jeles cipészmesterünk, akinek még az akcentusán sem tudunk élcelődni, hiszen az inkább aranyos, mint humoros és nem mellesleg minden szavát világosan értelmezzük fordító-és súgógép segítségének igénybevétele nélkül. Rögvest leheverednek egy padra és tartanak egy rögtönzött pikniket, amely során kicsomagolják a magukkal hozott francia sajtokat és bagettet. Nekünk meg több se kell, megpróbáljuk feltérképezni Borbás habitusát a mini interjú közben. A műsorvezetőről nem lehet azt mondani, hogy tenyérbemászó, vagy túlságosan irritáló lenne, sőt még érdeklődőnek is tűnik, a kérdései sem bugyuták, ugyanakkor a beszélgetés stílusa és hangulata néhol kissé talán édeskés és bájolgó, amin Borbás közberöhögései sem segítenek. A műsor dramaturgiája pedig gyakorlatilag annyira kiszámítható, hogy azonnal kapiskáljuk, mikor Balazic mester kiejti a száján, hogy neki bizony egyetlen dolog hiányzik arról a vidékről és az a csiga, hogy az adás végén Borbás juszt is meglepi majd egy kis nyalánksággal a finomabbik fajtából.

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett - hiszen az egész műsor során szembetűnő -, hogy a Gasztroangyal képi megjelenítés terén az egyik legigényesebb program ma a magyar televíziózás széles spektrumán. Mert ha van rá pénz, akkor azt pontosan így kell megcsinálni, hogy az ne csak belsőleg, hanem külsőleg is felettébb gusztusos legyen. Gyönyörűen van fényképezve a táj, a természet, a környezet, festői keretekbe helyezve a legapróbb fűszálat is, az ételekről nem is beszélve. Merthogy ezek láttán még arra is képesek lennénk, hogy néhány percre otthagyjuk a műsort, kiszaladjunk a konyhába és feltépjük a hűtőszekrényt, hogy mit találhatunk ott a három hónapos lejárt szavatosságú párizsin kívül. Azzal, hogy a Gasztroangyal kimozdul a négy fal fogságából, nagyon helyesen, azt a felelősséget is a vállára veszi, hogy nem hagyhatja süppedni az érdeklődést, azaz pontosan érezniük és tudniuk kell, hogy mennyit lehet egy helyszínen tölteni úgy, hogy az még érdekes és izgalmas legyen és ne váljon vontatottá, unalmassá és posványossá.

Borbás ügyesen helyezi előtérbe a vendégét azzal, hogy olyan helyekre látogat el és olyan emberekkel találkozik, akiket a cipészmester is a barátainak, illetve ismerőseinek tart. A Ciszterci Nővérek Nagymaroson a lekvárjaikat és a szörpjeiket mutatják be, itt a hely szelleméhez méltón kicsit talán tiszteletetteljesebb és elfogódottabb a légkör, azonban a Fekete tanyán, majd Balazic cipészműhelyében már oldódik némileg a hangulat, amit Borbás azzal is fűszerez, hogy újszülöttként csodálkozik rá a dolgokra, hasonlóan, mint az az ember, aki először lát lábbelit és ekképpen kiált fel: „Jé ez egy cipő!”. Valóban és még járni is lehet benne. Ezt pedig még inkább fodrozza, amikor a chili lekvár kóstolójánál azon ámuldozik, hogy Nagy Gábor, aki ezt előállítja ebből ad a gyerekeinek is, hiszen ez csíp. Ezektől függetlenül Borbás nem maníros, inkább természetes, vagy legalábbis megpróbál nagyon az lenni, csak időnként esik túlzásokba és ragadtatja el úgy magát, hogy azzal piszkálgatja alulról a türelmünket. A lendülettel viszont nincs probléma, a riportok lényegre törőek és érdekesek maradnak és még azzal sem húzzák az időt, hogy a recepteket külön megmutassák, hiszen arra találták ki az internetet és ez kellően reklámozva is van, mert öt percenként megjelenik egy felirat, ami a Facebook-os oldalra való csatlakozásra buzdít.

A záróakkordra Zebegényben kerül sor, a Kuha tanyán, ahol főznek nyulat és galambot is, ezeket passzolnánk ugyan és meghagynánk a vendégseregnek, de a Vica batyut, amit a nagymama saját receptje alapján készít, már szívesen megkóstolnánk. A műsorban ennél a résznél még egy kis időutazás is befigyel, hiszen Borbás a nagymamával főz a konyhában, majd megnézi Attilát, a vaddisznót és mintha mi sem történt volna a következő pillanatban már megint a főző helyiségben kérdezi a nagyit a nyúlról és a galambról. Talán ezt egy kicsit jobban összerendezhették volna. A lakoma során aztán megismerhetjük a Kuha család apraja-nagyját, akik egyébként szimpatikus emberek, látszik rajtuk, hogy szeretik a vidéket és nem cserélnék fel semmivel azt, hogy ott élhetnek. David Balazic pedig megkapja a csigát, amire oly régóta áhítozott.

A Gasztroangyal egy jó értelemben vett konzervatív műsor, amely a régimódi televíziózást ötvözi egy adag frissességgel és bájjal, úgy, hogy az áporodottságot és a pókhálókat nagymértékben kerüli. Néhol némi pezsgés ráférne, természetesen nem azt gondoljuk, hogy ez legyen az Ádám keresi Évát gasztrováltozata a magyar tájakon, de egy csipetnyi fiatalosság még nem ártana. És persze nem az Avas lakótelepre mennek Miskolcon, mégis üdítő és kellemes olyan embereket látni, akik jól érzik magukat a bőrükben és élvezik a maguk számára teremtett idillinek is mondható életkörülményeket. A műsor pedig emellett nagyszerűen mutatja be a hazai gasztronómia sokszínűségét és sorkarcúságát, amit olykor kever más kultúrák étkezési hagyományaival is. A Gasztroangyal az állami tévé azon kevés számú programja közé tartozik, ami nem csak értéket hordoz, hanem élvezetes momentumokat is és amelyben nem kell sem politikát, sem propagandát látnunk.

Gasztroangyal Duna TV 2016. április 30. 17.00-18.00