Szerelem? Szerelem! Fura szó. Csupa e. „Köpni kell pü, köpni kell pü, köpni kell pü,” És mégis mennyire meghatározza a mindennapjainkat, az életünket, a viselkedésünket, a létünket, pedig az intenzitása változó és alapvetően viszonylag kevés ideig tart úgy istenigazából, de már a gondolatára is ránk tör az az idióta vágyakozás. Érezni, átélni, megélni. Még ha fáj, akkor is, még ha éget, akkor is, még ha olykor összetör, akkor is. Szeretünk szerelmesek lenni, szeretünk erről beszélni, imádjuk már a fuvallatát is. Aki azt mondja, hogy immunis az érzésre, be van oltva ez ellen, az is. Ne higgyenek annak, aki bármikor ezzel kérkedik, száz százalék, hogy hazudik. Szerelmesek vagyunk a szerelembe. Nem vagyok benne biztos, hogy ...

Magyar thriller? Ne vicceljünk már! Ez első hallásra és talán még másodikra is furcsának tűnik. Leginkább azért, mert itthon ez nem megszokott, alig volt rá példa. Ha nagyon megerőltetjük az agytekervényeinket, akkor kettőt sikerül felidézni az elmúlt évekből. Gigor Attila A nyomozó című filmje szép kritikai sikert aratott és a nézők körében sem váltott ki heves ellenszenvet, míg Köves Krisztián Károly Halálkeringője felért egy boszorkányüldözéssel. A mozik többsége egy hét után levette a műsoráról, ami nem is volt meglepő látván azt a tömény borzalmat, ami az utolsó jelenetben érte el a csúcspontját, amikor végképp önmaga paródiájává vált, pedig valószínűleg nem ez volt a szándék.

Mátyássy Áron hosszú ...

Nem esik túl jól, hogy már másodszor kell András irodája előtt állnom a mai napon és persze most is telefonál, deja-vu érzésem van, talán nem alaptalanul. Számomra furcsa, ahogy az arcán megjelenő behízelkedő mosolyt, vagy inkább vigyort az egész beszélgetés alatt tartja, le sem tudja törölni, végig ott marad. Most is szívat és élvezi. Ebben is tipikus vezető, ott szopatja a beosztottját, ahol tudja, soha nem felejt, különben ez jellemző az egész vezetői bagázsra néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve persze. Folyamatosan gazsulálnak, meghajolnak, törleszkednek, illeszkednek, alakoskodnak, aztán a piramis alján elhelyezkedőkön meg elverik a port. Az sem mindennapi, ahogy egymással bánnak, természetesen pacekba soha nem vállalnak ...

Ahogy kifordulok András irodájából vagy inkább ketrecéből, szembe jön velem a reggeli lány a büféből. Amióta idejött, még soha nem futottam vele össze a folyosón, ami azért is meglepő, mert egy szinten dolgozunk. Nem kerestem a társaságát, mégis itt van. Most azt is csinálhatnám, hogy elkezdem bújni a papírokat, a megkereséseket és ügyet sem vetek rá, de azért mégsem erre neveltek a szüleim, egy ilyen szituációban illik köszönni, még abban az esetben is, ha tudom, hogy a bemutatkozásom nem sikerült valami fergetegesre. Csak most közeledik, ideje lenne nőként is szemügyre vennem, elvégre nem vagyok vak és még férfinak is csúfolom magam.. Azt már reggel is láttam, hogy magas, még mindig az, alsó hangon százhetvenöt centi legalább, a ...

A párkapcsolat is egy olyan forrás, ami kiapadhatatlan témát szolgáltathat akár a filmeseknek, akár az íróknak, zenészeknek, színházi embereknek, alkotóművészeknek. Mindig lehet belőle meríteni olykor nagy kanállal csontig hatolóan, olykor pedig csak a felszínt kapargatva kevesebb lendülettel. Ott vannak velünk az örökös kérdések, kételyek a kapcsolat irányára, minőségére vonatkozóan, amelyekre aztán vagy megtaláljuk a helyes válaszokat, vagy nem. Egy dolog konstans tényező ebben az életünk végéig forgó spirálban: az útkeresés.

Carlos Marques-Marcet spanyol rendező első filmjében Alexandra és Sergio már a gyerekvállaláson törik a fejüket, azonban a terv megvalósításába egy kis hiba csúszik, mivel Alexnek Los Angelesben ...

Amikor ehhez a céghez jöttem dolgozni, megfogadtam, hogy a kollégákat a helyén kezelem, nem barátkozom és nem engedek senkit közel magamhoz. Előzetesen két kategóriát állítottam fel: az egyik, akihez egy üres buszmegállóban oda mennék dumálni általános dolgokról és akihez még véletlenül sem. A fogadalmak pedig köztudottan azért vannak, hogy megszegjük őket. Gábor például a barátom lett, nagyon közel került hozzám mind emberileg, mind szakmailag, ha lehet ilyet mondani. Egy irodán osztozunk három éve, ugyanazt a munkát csináljuk, egymást tulajdonképpen helyettesítjük, ha beleszámítjuk a túlórákat, az együtt töltött időt, kis túlzással többet van velem, mint a csajával, aminek persze kevésbé örül, mert én azért jóval ...

- Nem igazán tudom mit akarok. Itt vagyok harmincöt évesen és félek a jövőtől, félek a jelentől félek attól amilyen vagyok, attól is amilyen nem vagyok, attól is amilyen esetleg lehetnék. Azt viszont tudom, hogy te vagy az utolsó lehetőségem, de mégsem így akartam.

- De mit nem így akartál. Hadoválsz itt össze-vissza, sumákolsz, miközben megtörtént, nem lehet már azt játszani, mintha mi sem történt volna. Meglehetősen választékosan fogalmazol azzal kapcsolatban, hogy milyen vagy, de rólam csak mint valami utolsó lehetőségről beszélsz, ami homályos. Valamire utalsz, amit nem is igazán értek. De tudod mit? Én sem így akartam. Csak felmerem vállalni, hogy tévedtem. Felmerem vállalni az érzéseimet, veled ellentétben, mert te még ...