Egy újabb skandináv – egészen pontosan ezúttal norvég – film, melyről itthon meglehetősen elvétve hallani/olvasni. Hasonlóan a nem rég közzétett Melankóliához, itt is kortalan gondolatokat dolgoz fel a mű mintegy két órában, ráadásul megtörtént események alapján.

Norvégiához tartozó Bastøy szigetén működő, nehéz sorsú/beilleszkedési problémákkal küzdő fiatalkorúakkal foglalkozó intézet életébe és mindennapjaiba kaphatunk betekintést, az év pedig 1915. Kezdő expozícióként egyből két új, egymással szöges ellentétes karakter érkezését láthatjuk, majd ezt követően beilleszkedésüket a közösségbe. A hely tulajdonképpen katonás rendben működik, ébresztő, napközben munka és tanulás, afféle önellátó gazdaság ez – viszont van egy kis kiszolgáló személyzet, akik szimbolikus értelmezésükkel szerepet is kapnak később.

A két karakter végigvonul a teljes filmen, köréjük építik fel – pontosabban mutatják be a sziget életét – amely teljes egészében (szereplőstül, helyszínestül) egy hatalmas metafora, melyeken belül még számos másik leledzik. Ugyanakkor itt is jelentős szerepe van több mellékszerepnek is: ilyen a zsarnoki igazgató, és az ő „kutyája”, a gondnok. Női szereplőként az igazgató feleségét ismerhetjük meg, azonban összesen talán három jelenetben tűnik fel, mindössze egy-egy mondattal, és a tartalmi kohéziót tekintve nem látom létének okát.

A metafora pedig nem más, mint amit akár nagyobb méretekben is láthatunk egy-egy országban végbemenő lázadás, netán forradalom előtt/alatt. A nép és a hatalom összeütközése, ahol a népet eleinte egy-két renitens jelenti csupán, majd A Nép rájön, hogy ereje van. És tehetnek az elnyomás és a sanyargatásuk ellen. Mindehhez persze kellett egy elég komoly kirobbantó indok is: ezzel válik úgymond beigazolttá a „forradalom” szükségessége. Csúcspontként kapja meg a néző, és a lázadás folyamán még megannyi szimbolikus jelentőségű kisebb folyamat is lejátszódik, tovább „színesítve” azt.

A kiváltó ok nem más, mint az általános igazságérzet, ami a (tulajdonképpeni) főszereplőnk torkán gombócként van jelen egy bizonyos ponttól kezdve. Pontosabban a két főszereplőnek. És ezt a gombócot úgy kell féken tartani a kibuggyanástól, hogy hat év után néhány napon belül szabadul, és visszatérhet a társadalomba, ha továbbra is csendben igába hajtja a fejét, s engedelmeskedik.

Egy másik jellemző, ami szintén az északi (skandináv) filmek expozíciós eszköze: elnyújtott, hosszú szemkontaktusok, melyek amennyire eseménytelen képkockáknak tűnnek, annyira sokatmondóak mégis. Az északi higgadt népeknél az érzelmek kifejezése valahogy így történik meg – részben.

Szubjektív értékítélet:

• Képi világ, látvány: 7/10;
• Mondanivaló, tartalom: 10/10;
• Összetettség: 7/10;
• Párbeszédek, szereposztás: 8/10.