Noha legkevésbé sem vagyok oda a feltételes múlt, mint nyelvtani szerkezetért („mi lett volna, ha…”), és a hétköznapokban amennyire csak lehet, kerülöm is az effajta megnyilvánulást. Ez a sorozat mégis egy olyan „mi lett volna, ha…” kérdést vet fel egy – ha úgy tetszik – párhuzamos univerzum elénk táruló képével, mellyel (szerencsére) beteljesületlensége híjján is érdemes foglalkozni, illetve áldozni rá néhány szót.

Az alapkoncepció szerint a nácik nyerték meg a II. világháborút, melyet követően lényegében világuralomra törtek, a Japán Birodalommal „közösen”. És mindennek a világuralomnak (többnyire) az észak-amerikai részét láthatjuk az egyes részekben. Az Amerikai Egyesült Államok három részre osztott: a keleti part a Náci Birodalom része, a nyugati part a Csendes Óceáni Birodalom része (japán territórium), míg egy középső sáv a Semleges Zóna (lásd nyitóképet). Az egész időbeliségbe pedig a ’60-as évek elejére tehető.

Hőseink a nyugati parton élnek és tengetik napjaikat, egyesek az ellenállásban részt vállalva. Eleinte beszélhetnék egy, dedikált főhősről, ám előrehaladva elmosódik ez az éles vonal, és lényegében több szereplő lesz az, akinek egyaránt követhetjük a jellemfejlődését. Helyenként a vontatottság eszközével operált a részenként eltérő rendező, illetve külön megemlítendő még egy-két bújtatott (fekete) „humor” is, melyek ebből a világból nézve egy megdöbbentő, sokkoló másik világ képét mutatják be a nézőnek. S nem utolsósorban fajsúlyos morális kérdésekkel is szembe kell nézniük helyenként a szereplőknek.

A képi világra és a látványra semmiféle panasz nem lehet – noha helyenként kicsit túltolták a CGI-t. Már az első rész intrója alatt felvillanó, egy bizonyos nevet olvasván (Ridley Scott) tudtam, hogy pazar és jól kidolgozott világképre számíthatok. A szereplőgárda kevésbé ismert egyénekből áll össze, de ez mit sem vesz el az értékéből. A részletekre is kiemelkedően figyeltek: a Náci Birodalomban játszódó jelenetekben nincs olyan képkocka, ahol valamilyen formában ne tűnne fel a svasztika – legyen az rendszám, virágcsokor, utcai telefon, miegymás. Mindkét fennálló birodalom totalitárius rendszer, s mint ilyeneknek, megvan a maga propagandagépezete, megfigyelői apparátusa, valamint megfélemlítő eszköze.

Az első évad 10 részből áll, ezek egyenként 45-60 percesek, és a Netflix-en érhetőek el, eredeti nyelven (szinkron még nem készült hozzá, de kiváló az eredeti hangsáv). Ezidáig két évadja debütált, az első 2015. őszén, a második 2016. őszén, és berendelték a 3. évadot is, mely várhatóan idén ősszel kerül bemutatásra.

Szubjektív értékítélet:

• Képi világ, látvány: 9/10
• Mondanivaló, tartalom: 7/10
• Összetettség: 6/10
• Párbeszédek, szereposztás: 7/10

* * *

Most egy minimális spoiler következik, innen csak akkor görgessen tovább, ha ez Önnek nem gond.

* * *

A történetszálra, annak fordulatosságára sem lehet panasz, néha kikövetkeztethető, esetenként viszont váratlan, és ez így jó. Változatos a mellékszereplők gárdája is, mitöbb, aránylag sok is van belőlük, ez is jó. Viszont az nem teljesen világos, hogy egy (majd több) „illegális film” miatt az államhatalmak miért üldözik – árkon-bokron át – az ellenállást, illetve akik még terjesztik ezeket. Ezeken az üldözött képkockákon a mi világunkban valójában megtörtént események szerepelnek (hiroshimai atombomba-robbantás, Bikini-Atoll-on végzett atombomba teszt, a győztes amerikai katonák ünneplése a II. világháború lezárását követően, stb). Ezeket terjesztve akarják elérni (?), hogy a két nagyhatalom semmiképpen ne rontson egymásnak fissziós bombával…? A győztesek ünneplését bemutató film tiltását részben még értem is (mégpedig egy lehetőség: ne is gondolkodjon azon senki, hogy lehetséges az amerikai nép győzelme a nácik/japánok felett), de az atombomba-robbantásokat bemutató kisfilmek üldözését eddig nem tudtam magyarázni.

A korábban írt részletes kidolgozottság (mint történetileg és képvilág tekintetében) azért mégis adott számomra kérdéseket, melyekre nem kaptam „egzakt” válasz(oka)t:

• Mi a helyzet Oroszországgal? Náci Birodalom része, netán csatlósa? Egyszer biztosan szerepel egy jelent erejéig egy világtérkép, de abból nem derül ki egyértelműen.
• A ’60-es években járunk, ennek ellenére helyenként a technikai fejlettség szintje bőven alulmúlja azt (erre még észérvként megáll az, hogy alternatív univerzum, másképp alakultak a technikai vívmányok, ahogy a történelem is). De ugyanakkor van Concorde (legalábbis annak egy hitvány másolata). Tehát hogyan is van a technikai fejlettség…? Ebben például jobban elengedtem volna a fantáziát – paradox, mert helyenként meg is tették, pl. több városba is monorailt montíroztak be.