2018. ápr 02.

Élet Orbán Magyarországán - korrupció

írta: Daniel001P
Élet Orbán Magyarországán - korrupció

A választások előtt néhány héttel jelentősen megnő a figyelem a politika iránt, még az egyébként a közéletet kevéssé követő emberek sokasága is bekapcsolódik a belpolitikai küzdelmekbe. Ezért is gondolom fontosnak azt, hogy bizonyos már korábban ismert tényeket, összefüggéseket összefoglaljunk, új formába öntsünk, megismertessünk minél szélesebb rétegekkel. Ennek érdekében a választási héten minden nap új posztban jelentkezem

Elsőként a korrupcióval szeretnék foglalkozni, amely megítélése ellentmondásos. Egyfelől joggal mondhatjuk, az egyik legkönnyebben megfogható dolog, az egyik olyan terület, ami miatt sokan a regnáló hatalom ellen fordulhatnak. Azonban az orbáni rendszer képes volt relativizálni jelentőségét. ’Mindenki lopott, mindenki ezt csinálná, Viktorék sem tiszták, de korábban is hasonló volt, ha más lenne, akkor sem lenne jobb’ (1.). Nem ritkán olvashatjuk azt is, Orbánék legalább magyar vállalkozásokat „nyomnak”, legalább itthon tartják a pénzt, nem vándorol külföldre a profit (2.). Mások szerint a jelenlegi kurzus már eleget tett zsebre, így kevésbé kapzsik – míg egy kormány- és rezsimváltás esetén a hatalmat megkaparintók mohón nyúlnának a húsosfazékhoz (3.).

Habony Árpád és a miniszterelnök (Origo)

Valóban igaz, hogy korrupció minden országban tetten érhető (1.), teljesen kiirtani nem lehet. Abszurd állítás lenne azonban, ha azt mondanánk: az Orbán-rendszer kritikusai azért emlegetik ennyit a korrupciót, mert azt nem sikerült nyolc év alatt nullára redukálni. 2010-ben széles körű társadalmi támogatottsága volt Orbán Viktor kormányának – mind a belföld, mind a külföld bizakodott. Végre felívelő szakasz jöhet, lehet érdemi reformokat végrehajtani, a korábbi bűnösöket elszámoltatni, megkezdeni a konvergenciát Nyugat-Európához. Azaz hatalmas bizalmi tőkéje volt Orbánnak – ennek jelentős részét 2018-ra (sőt, már korábban) elveszítette. Magyarország megítélése ilyen rossz minden bizonnyal soha nem volt a nyugati médiában. Jön is az adekvát válasz a 888-on és Pestisrácokon edződött törzsközönségtől: ’a libsi mainstream nyugati sajtó hazudik, a saját birodalmuk érdekét védik, nem tetszik nekik, hogy van egy kis állam Európa keleti részén, amely bátran kiáll saját érdekeiért és küzd igazáért’. Ha tényleg erről a Dávid vs Góliát ütközetről lenne szó, magam is Orbán pártján állnék. Ehelyett tényszerű, hogy összességében jelentősebb adókedvezményeket adtak a multinacionális vállalatoknak Orbánék, mint a szocialista kormányok. Retorikában multiellenesség érzékelhető, azonban a magyar kkv-k rossz bőrben vannak, nem sikerült érdemben javítani helyzetükön, bizonyos összehasonlításokban hátrébb állunk e téren is a csehekhez, lengyelekhez képest. A nagy közműszolgáltatók soha korábban nem tettek szert akkora profitra, mint 2011-ben és 2012-ben – ezután, és a világpiaci árak csökkenésének köszönhetően, vitték véghez a „Védjük meg a rezsicsökkentést” kampányt. A közműszolgáltatók állami kézbe vétele pedig a következő egy-két évtizedben hozhatja nehéz helyzetbe az aktuális kormányt, a veszteségeiket pedig természetesen a magyar adófizetők fogják állni.

Farkasházy Tivadar visszatérő állítása, hogy a Fidesz megpróbálja ikszre kihozni a korrupciós csatát a baloldallal, tudva: a nemzeti kártyával a háborút megnyerik. Bőven van ebben igazság, a relativizálás sokaknál célt ér, messze túlmutat a Fidesz-táboron. Érdemes eljátszani a „törökgáboros” játékot, cseréljük ki a szereplőket és tegye fel a kérdést minden Fidesz-szavazó magának: mit szólnék ahhoz, ha Gyurcsány veje tízmilliárdokhoz jutott volna az állam által, mit szólnék ahhoz, ha Gyurcsány pápai cimborája 110 milliárdos vagyonnal büszkélkedhetne?

Elő lehet venni különböző nemzetközi szervezetek korrupciós listáit, ezek ellen jellemzően két érv hangzik el a jobboldali médiában. Egyrészt Soroshoz köthetők a listákat készítő intézmények, ennek megfelelően egyedüli cél a nemzeti-polgári-keresztény-keresztyén-mérsékelt-konzervatív kormányzatunk megbuktatása. Másfelől, nem megbízható módszertannal dolgoznak, nem a korrupció tényleges szintjét mérik, hanem, hogy mi a benyomása az adott ország társadalmának arról – Magyarországon pedig nyilván csupán azért érzékelik magasnak a korrupció szintjét, mert a Soros-féle álcivil szervezetek és a Simicska-médiabirodalom folyamatosan ezzel támadja a plebejus kormányt. Nos, módszertani aggályok bármikor felvethetőek, sőt: felvetendők (lásd: http://valasz.hu/itthon/tenyleg-csak-bulgaria-korruptabb-nalunk-a-transparency-international-gyenge-labakon-allo-listajarol-127572?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201804). Az első állítással pedig nehéz mit kezdeni, hiszen hitvita. Aki komolyan gondolja, hogy Soros György, a világ ura élete utolsó teljesítendő céljaként Orbán megbuktatását tűzte ki maga elő, el fogja hinni, hogy az amerikai-magyar milliárdos utasításban kiadja zsoldosainak, minden létező módon támadják Magyarországot (ez persze érdekes gondolat a jelenlegi ellenzéket vizslatva – ha Soros valóban finanszírozza őket, a mainál jobban kellene kinézniük, pénzügyileg és politikájuk tartalmát tekintve is). Álfüggetlen, álcivil intézmények listáin a kormányzati narratíva szerint értelemszerűen csakis ezért süllyedünk egyre lejjebb, így ezen kritikákkal nem is kell foglalkozni. A Transparency International 2018-as listája szerint 66. helyen állunk (180 országból, utolsó előttiek vagyunk az EU-ban, https://transparency.hu/wp-content/uploads/2018/02/CPI_2017.pdf). 2010-ben a TI listájának 50. helyén állt hazánk.

Ha össze akarjuk hasonlítani a szocialista korrupciót az orbánival, szükséges leszögezni: a manapság tapasztaltakat a hagyományos korrupció kifejezés nem írja le megfelelően, sokkal inkább van szó az állam foglyul ejtéséről (state capture). A Wikipedia szerint a definíciója a következő: „az eseti korrupción túllépve a szervezett alvilág módszeresen próbál befolyást szerezni a közhatalom felső szféráiban annak érdekében, hogy folyamatos hatással lehessen a törvényalkotásra és ennek révén a saját bűnös érdekeinek megfelelő szabályrendszereket hozzon létre”. Messze vagyunk Nokiás dobozoktól (15 millió forint) és Zuschlag ügyétől (72 millió forint), ahol tovább lehetne finomítani a bűncselekményeket (többek közt: utólag visszavonták a Nokiás dobozzal kapcsolatos vallomást, noha addigra a közbeszéd részévé vált, emellett Zuschlag a bíróság szerint sem bűnszervezetben és nem a személyes haszonszerzés érdekében követte el a csalást, sőt, az okozott kárt nagy részét megtérítette). A fenti két eseten természetesen számos egyéb botrány volt, nem kell és nem is érdemes védeni a 2002-2010 közti kormányokat (teljesítményük összességében legfeljebb az elégséges osztályzatot kaphatja meg), de mégis, nem nehéz belátni, hogy más szinten, más volumenben zajlik most az állami erőforrások kiszivattyúzása. Mert ma gyakorlatilag ez történik – az állami forrásokból (ill. EU-s források) magánvagyonok lesznek, melyek egy része illegális pártvagyonná konvertálódik, ez végső soron a jelenlegi hatalmi struktúrák betokosodását segíti elő.

Ki gondolja azt, hogy Mészáros Lőrincnek meg kell keresnie és le kell fizetnie a döntéshozókat ahhoz, hogy cége elnyerjen egy közbeszerzést? Kevesen. Helyesen teszik, hiszen mára olyan olajozott módon vándorolhatnak állami források magánzsebbe, hogy erre semmi szükség nincs. A törvényhozás segítségét is igénybe lehet venni, ha a helyzet úgy hozza (lásd: ESMA-ügy, ami remekül mutatja, hogyan működik az Orbán-rendszer). Seszták miniszter ügyére a 24.hu lett figyelmes nemrégiben, az Elios-botrányt talán mindenki kívülről fújja, Mészáros Lőrinc első százmillióihoz meglehetősen érdekes körülmények között jutott hozzá, a Microsoft-botrány szálai is messzire vezetnek, a Rogán-Habonyhoz köthető körök összekapcsolhatóak a letelepedési kötvénybiznisszel, Andy Vajna koncessziós jogokat nyer, miközben az állami Szerencsejáték Zrt. néhány év alatt milliárdoktól esik el – a sor sokáig folytatható.

Fontos kitérni arra is, hogy végső érvként a kommentfalakon elhangzik: „de semmilyen bizonyítékotok nincs, ez mind alaptalan vádaskodás, meg egyébként is: tőled mit loptak el?”. Utóbbi kérdés megválaszolása szinten aluli (fontos lenne, hogy kialakuljon az a magyar emberek túlnyomó többségében, hogy az állami pénz nem független a háztartásoktól, a kettő között rész-egész viszony rajzolható fel, nincs állami „ingyenpénz vagy ajándék”). A bizonyítékok terén viszont nem könnyű a helyzet, hiszen, ha állítjuk (márpedig egy demokrata mi mást tehet), hogy létezik ártatlanság vélelme, akkor ennek megfelelően nem mondhatjuk valakiről, hogy bűnös – amíg el nem ítélik. A 2010 utáni Magyarországon viszont a hatóságok (ilyenkor szokás citálni Polt Péter legfőbb ügyész nevét) a legkevésbé sem mutatnak semlegességet, a szakmaiságot felülírja a pártlogika. A Legfőbb Ügyészség pedig nem csupán azt bizonyította be sokaknak, hogy húz a kormánypártok irányába, hanem azt is, hogy szakmailag gyenge lábakon nyugszik, hiszen sok esetben a korábbi, szocialista időszak esetleg bűneit azért sem sikerült lezárni, mert a bíróság olyan gyenge minőségű vádiratokat kapott, melyek alapján a felmentés volt az egyetlen lehetséges jogállami lépés). Emellett szokássá vált minden választásban felmutatni egy baloldalhoz köthető figurát, akit vezetőszáron el lehet vinni és a sztorit nap mint nap ezerrel tolni a propagandasajtóban (Simon Gábor és Czeglédy Csaba). A másik oldalon pedig eredménytelenül zárulnak a nyomozások - vagy éppen el sem indulnak azok. Még akkor sem, ha a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő első emberéről szivárog ki megdöbbentő hangfelvétel. Már, akit megdöbbent. Mert nyolc év Orbán-kormányzás után ott tartunk, hogy igazi botrány sincs a Szivek-ügyből. Azt meg már talán senki nem is követeli (legfeljebb egy-egy bágyadt DK-s sajtóközlemény), hogy induljon nyomozás. Ahol már nem lehet mást tenni (pl. Elios), ott bejelentik a nyomozás tényét, de nem biztos, hogy tévedünk, ha azt mondjuk: nem tesznek meg mindent azért, hogy teljes képet kaphassanak az ügyről. Ez végső soron oda vezet (vezetett), hogy a maradék állampolgári bizalom is elpárolog, egyre kevésbé bízunk bíróságainkban, papíron független hatóságainkban, mindenhol a pártpretoriánus logikát keressük és – sajnos – találjuk meg. Ennek a folyamatnak a következményeit ma még nem látjuk teljes egészében, de egészen biztos: ha egyszer megbukik Orbán, hosszú időre és jó kormányzásra van szükség, hogy a bizalom szép lassan visszatérhessen.

Tiborcz István és Matolcsy György fia, avagy NER-arisztokrácia (24.hu)

A „legalább nem külföldi multikhoz megy a pénz” érv (2.) rövidebben is cáfolható. E gondolatmenettel általában együtt szokott járni a Strabag-SZDSZ emlegetése, ami a fent szóba hozott relativizációs kísérlet egyik megnyilvánulási formája. Mindenképpen látnunk kell e kérdéskör megítélésénél, hogy egyre szigorúbb szabályok, előírások vonatkoznak a nyugati világ bankrendszerére. Többek között az Egyesült Államok terrorizmus elleni kíméletlen harcának köszönhetően a gyanús pénzmozgások minden korábbinál nagyobb figyelmet kapnak hatóságok és titkosszolgálatok részéről. A másik irányból megközelítve: ha elfogadjuk azt, hogy a Fidesz gazdasági holdudvara jelentős összegeket szerzett ilyen-olyan módon (természetesen illegális úton), akkor fel kell tenni a kérdést: és mi történik ezzel a pénzzel? Egy részét rá lehet íratni strómanokra, gazdasági háttéremberekre, azonban nyilvánvalóan szükség van olyan keleti, közel-keleti és egzotikus szigetvilági kapcsolatokra, amelyek segítséget nyújtanak a pénz tárolásában, forgatásában. Az elmúlt néhány hétben Szabó Zsolt belize-i számlájáról (1,2 milliárd forint) lehetett olvasni, a Magyar Nemzet írásos bizonyítékot is csatolt a vádhoz, illetve ugyancsak a Magyar Nemzet értesülései szerint az elmúlt években kb. 1300 milliárd forintnyi pénz szivárgott ki az országból arab és ázsiai számlákra. A 444.hu és a Direkt36 közös oknyomozó cikke szerint letelepedési kötvényt vásárolhatott Bassar al-Aszad egyik fontos pénzembere is. Orbán Viktor veje Ghaith Pharaon korábbi üzletemberrel bizniszelt (Postabank-székház eladása). Ezek az esetek mind abba az irányba mutatnak, hogy a kapcsolatfelvételnél jóval többről van szó, a magyar gazdasági-politikai elit komoly üzleteket bonyolít le olyan közel-keleti személyekkel, akiknek életútja finoman szólva megkérdőjelezhető.

Ha messzebbről tekintünk rá ezen ügyletekre, felmerülhet a következő kérdés is: tényleg Magyarország biztonsága a legfontosabb Orbán Viktornak? Ha így lenne, nem engedett volna be közel 20 ezer letelepedési kötvényest. A hatóságoknak sem idejük, sem erőforrásaik nem voltak a módszeres ellenőrzésekre, egyes elmondások alapján mindössze megnézték különböző adatbázisokban, körözik-e az illetőt. Szokás kormánypárti oldalról azzal érvelni, letelepedési kötvény más európai országokban is működik (a teljesség kedvéért: nálunk bő egy évvel ezelőtt lezárták a programot, egyes korábbi értesülések szerint egy esetleges Fidesz-siker után ismét lehetővé teszik az átláthatatlan kötvényeladást). Nos, az alapállítás igaz, azonban jellemzően meg kell felelni bizonyos kritériumoknak, egyértelmű különbségek mutatkoznak a magyar és más európai programok között (munkahelyteremtés, egyéb befektetés, a magyarnál jellemzően nagyobb összeg megmozgatása, átláthatóbb folyamat az esetleges közvetítő cégek kiválasztásakor).

A harmadik (3.) állítást két oldalról is meg lehet támadni. Ha kijelentjük, hogy bármilyen kormány érkezik, az úgyis lopni, csalni, hazudni fog, akkor valójában nem hiszünk a demokráciában. Érthető, hisz a parlamentáris demokrácia rövid múltra tekint vissza a régióban, a rendszerváltozáskori társadalmi bizalom kb. két évtized alatt nagyrészt elfogyott, Európát és az Európai Uniót számos probléma fenyegeti, mind belső (eurózóna, legyen-e szorosabb integráció, demográfiai problémák), mind külső (orosz expanzió, migráció) oldalról.

Ha elfogadjuk, hogy a kormány rosszul és/vagy korrupt módon használja fel a rendelkezésre álló forrásokat, akkor arra a következtetésekre kell jutnunk: ilyen fontos időszakban, akkor, amikor új világrend bontakozik ki, jelentős átalakulások mennek végbe, nem bízhatjuk a kormányrudat dilettáns vezetésre. Emellett teljesen világos, hogy egy új kormányzat könnyebben fogja tudni korrigálni Orbánék hibáit, mint ők maguk. Szépen hangzik, hogy ’ők már loptak sokat, nekik már megvan a pénzük, innentől kezdve a haza szolgálata lesz a legfontosabb’, csak nagyon távol áll a valóságtól. Először is, ha egy átlagember először ellop a Tesco-ból egy rúd szalámit, utána egy Blu-ray-lejátszót és egyszer sem bukik le, nem fog megállni és legközelebb már nem elégszik meg utóbbival sem. Orbán és csapata látja, hogy a legdurvább intézkedések is lenyomhatók a társadalom komoly részének torkán (magánnyugdíjpénztár, Mészáros Lőrinc gyors meggazdagodása, Nyakó István kopaszokkal való bekerítése népszavazási kérdés leadásakor stb-stb.), tehát emelni fognak a téten – meghátrálás vagy konszolidáció helyett. Már-már közhely, de Orbán Viktor rendszere nem képes konszolidációra, többek között Orbán személyisége miatt sem. Az egykori felcsúti csatár minden gólt be akar lőni (Bencsik Gábor egyik kedvenc mondása szerint), még 4-0-nál is rohamoz, egész pályás letámadást alkalmaz – és csak akkor elégedett, ha lejt a pálya, többen vannak csapatában, a bírót megvették és bármikor a maguk javára írhatják a szabályokat (és az sem hátrány, ha néhány játékost az ellenfélből szoros kontroll alatt tartanak).

Ha az Orbán-érát nem kedvelő emberek véleményét össze lehetne foglalni, egész biztosan a top3-ban lenne (sőt, vélhetően az első helyen) a korrupció. 10-ből 7 magyar látja úgy, a közbeszerzések többsége nem tisztességes és előre le van játszva (http://168ora.hu/itthon/meg-a-fidesz-szavazok-is-ugy-gondoljak-hogy-meszaros-lorinc-nem-mas-mint-orban-viktor-stromanja-144365). Még a kormánypárti szavazók között is többen értenek egyet a fenti állítással, mint akik ellenkeznek azzal (45-34). A Fidesz-tábor 49%-a sejt korrupciót Mészáros meggazdagodása kapcsán, 27%-uk szerint nem is saját vagyonról van szó: Mészáros valójában Orbán vagyonkezelője. Ez mutatja azt, hogy a magyar társadalom szinte egyöntetűen korruptnak látja Orbánt, mégis, saját táborában vélhetően sokadik szempont pártválasztáskor. Népszerű vélemény e körökben a „lehet, hogy van most is korrupció, de legalább megvédik a hazát”, ám valóságtartalma körülbelül nulla.

 A választóknak április 8-án dönteniük kell arról, szeretnék-e, hogy egy olyan vezetés kapjon újabb négy évnyi felhatalmazást, amely számtalanszor bizonyította gátlástalanságát, arroganciáját. Akarunk-e bizalmat szavazni Rogán Antalnak, Habony Árpádnak, Szivek Norbertnek, Tiborcz Istvánnak, Mészáros Lőrincnek, Garancsi Istvánnak, Andy Vajnának. És legfőképp: Orbán Viktornak.

Szólj hozzá

politika orbán korrupció orbán viktor Közélet