Kedden (2019.08.06-án) a Mandineren Pongrácz Bálint László hozta elő azt a témát, amelyről annyit beszéltünk az elmúlt években, és mégis: oly kibeszéletlen maradt. A stadionépítések. Sok vagy kevés? Okos dolog vagy az orbáni lázálmok manifesztációja? Fenntartható? Jó az irány, de nincs mértéke a kormányzati költéseknek? A szerző azonban – véleményem szerint – nem sokat tudott hozzátenni a diskurzushoz. Pontosabban a célját elérte: remekül igazolta a Fidesz-híveknél: a „libsik” indokolatlanul, jogtalanul támadják a kormányt, valójában semmi izgalmas nincs a stadionépítések terén. Az alábbiakban szeretnék egyfelől Pongrácz írására reflektálni, másfelől saját véleményemet kifejteni.

Az új Puskás Stadion így nézett ki egy évvel ezelőtt - Origo

Először is szeretném leszögezni az alapállásomat. Futballrajongó vagyok, napi szinten követem a nemzetközi és főként a hazai labdarúgás történéseit, akármilyen is a magyar foci színvonala, ott vagyok a lelátókon. 2010 előtt a szocialista kormányok elhanyagolták a sport területét, kivonult az állam onnan is, ahol helye volt – mind a látványsportágakban, mind az oda nem sorolható, ám hagyományos magyar sikersportágak esetében. Ennek eredménye lett többek közt a pekingi olimpia kudarca, három arany (Vajda Attila – kenu, Janics-Kovács – kajak kettes, férfi vízilabda), öt ezüst és két bronz. Londonban 8-4-6, Rióban 8-3-4 volt a magyar küldöttség mérlege (az megint egy érdekes kérdés, hogy a jövő évi, tokiói olimpia eredményei a realitások szerint közelebb lesznek Pekinghez, mint Londonhoz vagy Rióhoz). De korántsem csak az olimpiában csapódott le a magára hagyott sport, az NB1-ben rendre pénzhiánnyal küzdöttek a csapatok, aminek az lett az eredménye, hogy külföldi (például Sopronban és Kispesten) és magyar szerencselovagok (többek között Győrben, Pápán, Pécsen, Újpesten) tulajdonolták a klubokat. A stadionok szánalmas állapotban voltak, a klubok alulfinanszírozottak, utánpótlásszinten is rossz körülmények egy-egy kivételtől eltekintve. Ilyen állapotban kellett tehát átvennie az ország irányítását Orbán Viktornak 2010-ben.

 Az orbáni irányvonal

  Számos gyors és fontos változtatást eszközölt a kormányzat – kétségkívül a legfontosabb a TAO-rendszer elfogadtatása Brüsszelben, de ide tartoznak a szervezeti átalakítások (MOB jogkörének és szerepének megváltoztatása, sportlétesítmények fenntartói jogát ki gyakorolja stb.), az EKHO bevezetése. Vitathatatlan, hogy jelentős mennyiségű pénzt rakott bele a sportba a kormány. Ilyen jellegű összehasonlításoknál a szerző üléspontja határozza meg általában, milyen számokat hoz, milyen módszertant alkalmaz. Mindenesetre, bizonyos számítások szerint 2010-ről 2015-re kb. huszonkétszeresére nőtt a sport állami támogatása (meghaladva a 200 milliárdot).

Kilenc év alatt rengeteg pálya, sportcsarnok, stadion került átadásra, felújításra, ami kétségkívül óriási eredmény. Ma már jó körülmények között sportolhatnak a fiatalok, nincsenek anyagi gondok az egyesületeknél. TAO-pénzek terén azt látjuk, hogy a 2011-12-es időszakban még „csak” jó 33 milliárdot használtak fel a különböző aktorok (azért sem lehet csupán sportegyesületekről beszélni, mert a sportszövetségek is igénybe vehetik a TAO-t), addig 2016-ban már százmilliárd körül mozgott. A 24.hu számítása szerint 2011 óta (2017-ig bezárólag) 522 milliárd forint ment ilyen formában közpénzből sportra. Fontos megjegyezni, hogy nem csak futballról beszélünk, a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong és a vízilabda mellett immáron a röplabda is látványsportágnak számít (bár természetesen változó, de átlagosan kb. az adott évi TAO 55-60%-a megy labdarúgásra). Az 522 milliárdból durván 75 milliárd ment el csak a futball létesítmények fejlesztésére. A rendszer meghosszabbítását kérvényezte a kabinet, az EU zöld utat adott, így az a jelenlegi állás szerint 2023-ig működhet.

Az igazolt sportolók száma jelentősen megnőtt az orbáni érában, ám itt minden bizonnyal trükközéssel is szemben állunk. Vannak olyan sportágak, ahol a hivatalos adatok szerint több mint duplájára nőtt az igazoltak száma – feltehetőleg a TAO-támogatás feltételrendszere miatt sakkoznak az egyesületek és szépítik meg a számokat, ám ezzel együtt is nyilván van növekedés, ami dicséretes. Hisz mondani sem kell, minél többen sportolnak, annál jobb  - mind morálisan, mind szemléletmódban, mind egészségügyileg. Arról nem is beszélve, hogy ha nem is lesz meg az új Dzsudzsák Balázs vagy Varga Dénes, jó eséllyel a fiatal megszereti a sportot, ott ül (áll) majd a lelátón, megveszi a mezt, kiviszi a barátnőjét szurkolni.

 De sikerült?

  Ha azt nézzük, mennyire sikeres az Orbán-féle elképzelés, akkor fontos megvizsgálni a sporttal kapcsolatos stratégia másik lényeges elemét: a hazai rendezésű eseményeket! Ifjúsági olimpia, vizes világbajnokság (2017-ben és 2027-ben), számos sportágban VB és EB megrendezése, 2023-ban atlétikai VB Budapesten, női kézilabda Final4 évről évre Budapesten, 2022-ben a szlovákokkal közös férfi kézilabda EB Magyarországon – a sor szinte a végtelenségig folytatható. Kedvelt témája volt a 2017-es vizes vb előtt és után az ellenzéki, kritikus sajtónak a megnövekedett rendezési költség. Terjedelmi okokból nem fogok belemenni a részletekbe, de az teljesen világos, hogy csak úgy lehet érdemi megállapításokat tenni, ha nem csak azt nézzük meg, 2014-ben egy döntéshozó milyen számot mondott (ki fog jönni a vizes vb x milliárdból), hanem azt is hozzávesszük, mit ígértek első körben és mi valósult meg végül. Ha tehát az előzetes tervekhez képest több részterületen lesznek munkálatok, akkor nem mondhatjuk magabiztosan: ennyit ígértek és ennyi lett belőle (igen ám, de mi volt az eredeti terv és mi lett végül?!). Ugyanakkor súlyos problémák vannak ott, ahol alapjaiban változtatják meg a terveket, vagy ahol a pályázáskor még nem tudják, pontosan hol és mit kell felújítani, felépíteni. Felelőssége tehát mindkét félnek (sajtó és politikusok) van, azonban kiszúrja a szemünket, hogy a fentiekkel együtt is, egy-egy csarnok, létesítmény ára az indokoltnál jóval nagy mértékben drágul meg. Nem tévedünk nagyot, ha azt vélelmezzük: túlárazásról, a baráti cégek állami kitöméséről van szó. Ráadásul hajlamosak a politikusok egy-egy hazai rendezésű sportesemény rendezésének hatásrendszerét jelentősen túlbecsülni (vélhetően jórészt szavazatmaximalizálási célokkal, de nem kizárt a szakmai tévedés sem). Nagyon szép számokat lehet találni, eljuthatunk oda is, hogy 7 milliárdból 10 milliárd ember nézte a vizes vb megnyitóját, de a valóság sokszor kiábrándító. Ám míg a propagandisztikus kijelentéseket a kormánysajtó hétről hétre mantrázza, addig a KSH adatbázisát viszonylag kevesen bújják. Ha sokan tennék, akkor szembesülhetnének azzal, hogy a vizes vb negatívan hatott a budapesti turizmusra az adott hónapban, hiszen a nagy sporteseményeknek kiszorító hatása is van (ami itt, úgy tűnik, jelentős volt, sokakat elijesztettek a magas hotelárak és viszonylag kevés ember fog sok száz kilométert utazni egy-egy úszó döntőért).

A Zágrábban rendkívül fontos találatot szerző Sigér Dávid - Rangado.hu

 Nézőszám és egyéb MLSZ-célok

 2011-ben átfogó tanulmányt jelentetett meg az MLSZ. Ebben az állt, hogy 2018-ra meg kell lennie a tízezres átlagnézőszámnak az NB1-ben. Unortodox módszerrel azt is mondhatjuk: sikerült. Csakhogy míg az MLSZ terve a teljes NB1 átlagát érintette, addig a valóságban a jelenleg a Dinamo Zagreb elleni visszavágóra készülő Ferencváros érte el a kívánt tízezret. Növekedés azért van: kb. 10%-kal emelkedett az átlagnézőszám, kilenc év alatt, (az MLSZ terve – nem vágya – több mint 200%-os növekedés volt 2011-ben!). A Ferencvároson kívül mindössze Diósgyőrben haladta meg az átlag a négyezret, tavaly három klub is kétezer alatt teljesített (Honvéd, Puskás, Paks, de az élcsapat Fehérvár és a nagy múltú Újpest sem lehet büszke a háromezer körüli számára). Az aktuális FIFA-világranglistán 51.-ről előretörtünk a 42. helyre, noha az MLSZ szerint már 2017-ben minimum a 30. helyen kellett volna állnunk. A 2011-től 2020-ig terjedő időszakban rendezendő öt nagy világeseményből kettőre mindenképp ki kell jutni – szólt Csányi Sándor. Ez még elérhető, hiszen a 2016-os EB után a 2020-as, részben hazai rendezésű kontinensviadalon is ott lehetünk.

Propagandisztikus, a realitást nélkülöző célokat persze meg lehet fogalmazni – csakhogy az az adott sportszövetség renoméját tépázza meg. Érdemes lenne elérhető célokat megfogalmazni, hiszen a légből kapott, már a megfogalmazás pillanatában lehetetlen vágyálmok kitűzése felesleges és káros. Káros, különösen akkor, ha senki nem vállal felelősséget értük – a borítékolható – kudarc esetén.

 Kritikák

  Pongrácz lényegében két érvvel hozakodik elő. Megnézte, a régiós országokban (Szlovákia, Horvátország, Ausztria és Csehország, ill. Magyarország) egymillió főre hány stadionférőhely jut – az 5000+-os stadionok esetében). Ausztria messze első, de a horvátok is megelőznek minket, utánunk a szlovákok és végül a csehek jönnek. Hozzávetőleges tehát kb. 500 000 férőhely van a magyar stadionokban, ha csak az ötezer főnél nagyobb létesítményeket vesszük górcső alá. Nagy kár, hogy ez a statisztika lényegében semmit nem mond, abból semmilyen következtetést nem lehet levonni. Vannak, akik szerint egy stadiont sem kellene állami pénzen építeni – én nem tartom közéjük. Sőt, alapjaiban véve az Orbán-féle sportstratégiában a stadionépítés az, amivel alapjaiban véve egyetértek. A semmitmondó statisztika (a szándék csak annyi volt, hogy valahogy kihozza a mandineres újságíró, egyáltalán nincs itt orbáni futballőrület, teljesen átlagos minden e téren) helyett az alábbi kritikákat lehet megfogalmazni:

1. Olyan helyeken nőttek ki szinte a semmiből futballklubok, ahol van egy országos szinten is erős érdekérvényesítő Fidesz-politikus (Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd). Eközben hagyta magára a Fidesz a Győrt, a Kecskemétet, a Pécset, a Zalaegerszeg is most jutott csak fel, szűk egy évtized után.
2. A stadionok – mint megannyi infrastrukturális beruházás Magyarországon – túlárazottak, a megengedhetőnél jobban növekednek menet közben az építési költségek.
3. A NER kedvenc területe az építőipar, hiszen itt lehet a legkönnyebben óriási összegeket, szinte teljesen ellenőrizetlenül kivenni a rendszerből. A stadionokat gyakorlatilag kizárólag baráti vállalkozások építették, építik.
4. A magyar labdarúgás nem hogy nem piaci alapon működik, de nem is látható törekvés ebbe az irányba. A TAO-t télen erőteljesen meg akarták nyirbálni, aztán az óriási káosz és sportszövetségi sipítozás után maximálták egy minden addiginál magasabb összegben a TAO-keretet. Óriási kárt fognak okozni akkor, ha egyik pillanatról a másikra elzárják a pénzcsapokat.
5. Döbbenetes, hogy alig találunk olyan sportszövetséget, ahol nem politikus, vagy a politikai szférában jól mozgó üzletember lenne az elnök. Emellett az NB1-es klubok több mint fele közvetlenül a NER-é (ellenpólus: DVTK, DVSC, Paks, Kaposvár, Újpest – ám a kapcsolatok megvannak akár Miskolcon Leisztinger esetében, akár Újpesten, ahol a belga Roderick Duchatelet szívélyes viszonyt ápol többek között a külügyminiszterrel).
6. Az UEFA-koefficiensek alapján a 33. helyen állunk. A régióban kilencből kilencedikek vagyunk. Olyan országok előznek meg minket, mint Liechtenstein (a Vaduznak köszönhetően, akik 2006 után idén újabb magyar klubot búcsúztattak), Izrael, Azerbajdzsán, Kazahsztán. A minimum az lenne, ha a régióban legalább a szlovák és szlovén klubokat megelőznénk, hiszen ma már az NB1-ben nagyobb a klubok átlagos értéke, mint ezen ligákban. Ehhez képest a 33. helyről nagy előrelépés nem várható, bár, a Ferencvárosnak hála valamivel jobb lesz a pontszámunk 2020/21-ben, mint most – 10,500 az elmúlt öt évben megszerzett pontok száma és az biztos, hogy a jövőre kieső 2014—15-ös idénynél magasabb pontszámunk lesz idén. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy előrelépést jelent majd helyezésben, a meglehetősen szerény eredményeket elérő szlovén klubok is közel 50%-kal több pontot szereztek nálunk.
7. Talán a legfontosabb: az akadémiák nem nevelnek ki nemzetközi szintű játékosokat. Azaz, minden bizonnyal gyenge minőségű képzés folyik a nagy részükben. 2013-ban Orbán úgy gondolta, évente két-három olyan játékost ad majd a felcsúti akadémia, akik a nemzetközi futballban is megállják a helyüket. Idén már a módosított verziót hallhattuk a miniszterelnöktől: tízévente egy akadémiáról kikerül két nemzetközi szintű futballista – és ha van 7-8 akadémiánk, az 14-16 ember. Hat év alatt tehát nagyot fordult a világ Orbánnál – jóindulattal is tizedakkora elvárásai vannak a sportot gyerekkora óta imádó politikusnak, noha az akadémiák költségvetése egyre növekszik.

 Augusztus eleje van. Négy magyar kupaindulóból már csak a Ferencváros van versenyben. Ha a zöld-fehérek kiejtik a Zagreb csapatát, az Európa Liga csoportköre garantált. De a Maribor-Rosenborg párharc győztese kiverése esetén sok év után magyar résztvevője lenne a BL-nek. A fehérváriak szégyenszemre kiestek a Vaduz ellen, a Honvéd vitatott körülmények között, de 210 perc alatt gólt sem lőve esett ki Craiovában (a román csapat rendkívül erős, értéke nagyobb a Ferencvárosénál vagy a Fehérvárénál), a DVSC pedig 1-7-tel búcsúzott a klasszisokkal erősebb Torino ellenében (olasz hetedik helyezett). Az Európa Ligában mindhárom magyar résztvevő már az első körben kénytelen csatlakozni, igaz, idén sikerrel vettük a kihívást. A második kört viszont már senki nem élte túl, noha a MOL Fehérvárnak kötelező lett volna, míg a kispestieknél is volt legalább 30-35% esély erre.

Állami kiadások

Pongrácz másik érve, hogy a felcsúti stadionra csupán 2,7 milliárdot költött „közvetetten” (nem érzem indokoltnak a közvetett szó használatát) az állam. Ez viszonyt elhanyagolható összeg, hiszen csak a hármas metró felújítása 80 milliárd, de még a Szent János Kórház kiadásai is 10 milliárdra rúgnak. Kérdés, mi értelme ezen adatok összevetésének. Válasz: szerintem semmi, ám még a módszertan is rossz. A szerző találomra kivett egy stadionépítést és azt hasonlította össze más területekkel. Mi lenne, ha a Honvédkórház baleseti osztályának éves büdzséjét vetnénk össze a Puskás Akadémia játékosainak éves bérkeretével? Semmi. Összehasonlíthatatlanok. A futballkiadások lélegeztetőgépekre való konvertálásánál csak egy dolog könnyebb: lenézően „oktatásegészségügyezni, stadionozni”. Igenis mutatja az állam priorizálását, hogy mennyit költ direkt és indirekt labdarúgásra – és eközben például mennyit keres jelenleg Magyarországon egy kezdő tanár (kevesebb mint nettó 130 000 forintot).

Számítások szerint 24,9 milliárdot kapott a Puskás Akadémia a TAO-rendszer létezése óta. Csak az előző TAO támogatási időszakban 2,38 milliárd forintot kaptak a felcsútiak. Közel 25 ezer millió forint jutott a Mészáros Lőrinc vezette klubnak Orbán hatalomra kerülése óta. Ennyi. Ezt butaság összevetni a BKV-BKK éves büdzséjével, a karmelita kolostor felújításával, vagy a Parlament kiadásaival. Önmagában kell, hogy megálljon. Természetesen, abban van igazság, hogy ha egyetlen stadion nem épült volna 2010 óta, akkor sem lenne norvég egészségügy Magyarországon. Viszont az állam sportkiadásait egyetlen dologgal lehet összehasonlítani: más államok hasonló kiadásaival. Az Eurostat számos statisztikája között megbújik az alábbi: total government expenditure on recreation, culture and religion”. Ebben benne van a „recreational and sporting services” is többek közt. Ha a 2017-es adatsorra ránézünk, rögtön feltűnik: egy ország kiemelkedik. Nem árulok el nagy titkot: mi vagyunk azok. a GDP 1,2-1,3%-a megy el az előbb említett recreational and sporting servicesre, ami ebben a kategóriában második helyet eredményez Magyarországnak, míg összességében a GDP 3,5%-áról beszélünk (a sporton és rekreáción kívül kulturális és vallási kiadásokat mér jórészt az Eurostat), ami az első helyet jelenti. Sport és rekreációs szolgáltatásokra az állami kiadás EU-s szinten átlagosan 0,25% - nálunk kb. ennek az ötszöröse! Ehhez érdemes hozzátenni, például az egészségügyi kiadások esetében mi a helyzet. Noha a magyar az egyik legrosszabb egészségi állapotban levő nemzet az EU-ban (ami messze nem csak kormányzati felelősség), a GDP-arányos kiadások akár 50-60%-kal alacsonyabbak, mint az uniós átlag. Ez értékválasztás. Az már a magyar állampolgárok dolga, hogy ezek tudatában döntést hozzanak arról: jó-e az irány.

Eurostat

Eredeti írás: https://mandiner.hu/cikk/20190806_pongracz_balint_tenyleg_tul_sok_stadiont_epitunk_tul_dragan