Kezdetét veszi az őszi politikai szezon, amely meghatározó jelentőséggel bír majd a 2018-as választásokat tekintve. Orbán Viktor Kötcsén szól holdudvarához, Gyurcsány Ferenc a Nyugati téren mond beszédet, Botka László pedig már túl is van egy szegedi értelmiségi találkozón. A Momentum fáklyás menettel válaszolt Putyin budapesti látogatására, az LMP immár az ex-szocialista Demeter Mártával a soraiban készül az őszi ülésszakra, az Együtt, a PM.. A baloldali mikropártok esetében sok újdonság nincs, ha csak az nem: Karácsony Gergely választási programot hirdetett – majd néhány héttel később kifejtette: Botkával és nem Botka ellen készül ’18-ra. A Jobbik pedig halad tovább saját útján – a béruniós kezdeményezést zászlajára tűzve.

Napi.hu

A tegnapi nap fontos híre szerint a Modern Magyarország és a Demokratikus Koalíció összefog. Másképpen szólva: együtt Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc. Túl nagy jelentősége vélhetően nincs a bejelentésnek, esetleg – megegyezés szerint - Bokros Lajos befutó helyet kaphat majd a DK listáján. Emellett a Nyugati fény lelkes olvasói tapsolhattak örömükben és mondhatták: végre, itt az összefogás, jól látszik, hogy „a Feri” igazi demokrata, hajlandó áldozatokat hozni a nagy közös célért, az Orbán-rezsim megdöntéséért. Meg persze, „a Lajos” sem akárki, anno a Bokros-csomag mentette meg a hazát – ha másról nem, erről közmegegyezés van a DK-hívek körében. Akinek Gyurcsány vállalhatatlan, annak Bokros is – és fordítva. A DK saját listát állít, szerez 6,7%-ot, Gyurcsányék újabb négy évig hétfőnként dörgedelmes interpellációkban követelhetik a „felháborító lopások” felfüggesztését, de leginkább a „velejéig korrupt, Orbán-rezsim” távozását.

Az MSZP háza táján egy fokkal érdekesebb dolgokat figyelhetünk meg. A magyar közéleti diskurzusban nincs hagyománya az árnyékkormány intézményének, most mégis előtérbe került – még akkor is, ha ezzel legfeljebb néhány százezer választópolgár foglalkozik. Bár Botka mindig elmondja, ő nem árnyékkormányt, hanem valódit akar, egyáltalán nem lenne butaság, ha a különböző szakterületek élére már most minisztereket „nevezne ki” a szegedi polgármester. Ujhelyi István lehetne Lázár János 2.0, Komáromi Zoltán az egészségügyi miniszter, Pogátsa Zoltán a gazdasági miniszter, Hiller István pedig az oktatási miniszter. Botka és Hiller közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol megismételték azt, amit saját nyilvánosságuk a legteljesebb mértékben oszt, nyilván van is benne részigazság – vissza kell adni az iskolát a helyi közösségeknek, az önkormányzatok saját döntés alapján újra lehessenek iskolafenntartók, vissza kell állítani a tankötelezettséget 18 évre, jobb és több informatikai és nyelvoktatás satöbbi-satöbbi. A probléma csak annyi: maga az érintett cáfolta, hogy Botka felkérte volna őt az oktatási miniszteri posztra. Később Molnár Gyula ezzel részben ellentétes tartalmú interjút adott – ember legyen a talpán, aki képes eligazodni. A médiafigyelem abszolút megvan, a tökéletesen inkompetens Botka László mégis képtelen uralni a pillanatot, képtelen valódi cselekvésre. Pogátsa az Egyenes Beszédben elmondta néhány hete: esze ágában nincs kipróbálni a miniszteri bársonyszéket, ő csupán tanácsot ad az MSZP programíróinak.

Nehezen elképzelhető (teljesen kizárt), hogy az MSZP egyedül kormányt alakíthat 2018-ban, de ezzel a szerencsétlenkedéssel csak még mélyebbre löki a pártot Botka László (ha minden marad a régiben, könnyen elképzelhető, hogy jelenlegi eljelentéktelenedik, vagy akár kvázi megszűnik a szocialista párt, erről Molnár Gyula többször beszélt). Lesz hamarosan egy fantasztikus kormányprogram, egy remek baloldali vízió. Az erős szociáldemokrata jelleget fogja majd hangsúlyozni Botka (ami egyébként az egyetlen út lehetne az MSZP előtt, de nem ebben a formában), néhány, a széles közvélemény által jól érthető mondatot megfogalmazva (igazságos Magyarországot, helyreállítani a demokráciát, tanulni a múlt hibáiból stb-stb.). Macron sikere röviden abban rejlett, sikerült elhitetni a választókkal, ő valamilyen anti-establishmentet képvisel, noha tevékenyen jelen volt a korábbi kormányzásban. De mégis hiteles tudott maradni, - ha csak rövid időre is (lásd a friss közvéleménykutatásokat) – de kialakította azt a képet magáról: ’itt ez a fickó, valami egészen újat akar csinálni, nézzük meg, mire lesz képes”. Ez az, amit Botka biztosan nem fog tudni megtenni. Igazságtalanok lennénk, ha kizárólag az ő személyes felelősségét vizsgálnánk, hiszen a Fidesz által nagyrészt uralt médiatérben nem könnyű egyik ellenzéki szereplőnek sem, de a szegedi polgármester képességei szerényebbek, mint azt sokan remélték az MSZP-n belül. A szocialisták támogatottsága bezuhant a nyugdíjasok körében – a májusi 31%-ról augusztusban már csupán a nyugdíjasok 20%-a támogatta az MSZP-t. Feltehetően az idősebb korosztály összefogást akar, sokan úgy érzik, ’minek ez a cívódás, fogjunk össze, gyerekek, a rothadt, diktatórikus Orbán-rendszert le kell bontani, ha kell, Gyurcsánnyal”. Hisz akkor ’épültek az autópályák, nőttek a bérek, nyugatias ország voltunk, jöttek ezrével, de legalább százával nyugati diplomaták, állam- és kormányfők az állami ünnepségekre, volt demokrácia.’ Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter fogalmazta meg véleményem szerint jól ezt a jelenséget: a Gyurcsány-kormánynak jobb, a II-III. Orbán-kormánynak rosszabb a nemzetközi megítélése annál, amit megérdemel. Értsd: Gyurcsányék mindenben igazodni akartak a Nyugathoz, ellenvetés nélkül, önként hódoltak be, míg Orbán sokszor alárendeli a külpolitikát a belpolitikának, hogy 2 milliós táborának mutassa: itt egy erős, kemény hatalom van, velünk, magyarokkal nem lehet packázni.

Zavar az erőben - azóta úgy tűnik, úrrá lett a problémákon Orbán, de lesz-e forró ősz? (24.hu)

Volt néhány hét, ami lélektanilag igencsak rossz volt a kormánypártoknak, a CEU-tüntetések alatt szinte naponta jelentek meg mérsékelt, konzervatív értelmiségiek felhívásai, levelei – vajon jó irány-e ez, vajon tényleg csak az elvek nélküli szavazatmaximalizálásról szól a politika? A vihar elült, a Fidesz hatalmát nem veszélyezteti semmi. A politikai táborok ennyire talán soha nem voltak (a rendszerváltozás óta) „betokosodottak”. A Fidesz-KDNP egy keveset nő, a Jobbik-MSZP talán valamit veszít támogatottságából, a DK-LMP bejutna, ha most vasárnap tartanák a választásokat, a kisebb pártok – így a Momentum – nem kerülnének be a Parlamentbe. Sok a bizonytalan, ezeket a „billegő” embereket viszont vagy nem hozza lázba a magyar politika, vagy apátiában vannak. Természetesen ha lenne egy világos alternatíva, ki válthatja le Orbánt, az sokakat mozgósíthatna, hiszen Magyarországon a protestszavazók eleve sokan vannak, erre pedig csak rátesz a sokszor cinikus, hatalmi gőgöt magában hordozó hét (addigra nyolc) évnyi Fidesz-kormányzás. Amíg viszont a centrális erőtér fennáll, nem kell reszketnie reggeli kávéja elfogyasztásakor Orbán Viktornak. A Jobbik bizonyosan nem fog össze a baloldallal, a baloldalon pedig legideálisabb esetben is lesz két erő (az Új Pólus és a régebbi pártok, így: MSZP-DK [plusz Bokros]). Sok a kérdőjel, de a legnagyobb kérdés az, lesz-e igazi kormányváltó hangulat 2018 tavaszán.

Nem volt olyan ügye a Fidesznek, melyet követően az alakulhatott volna ki a társadalomban: ’mindegy ki, csak ezek tűnjenek el’. Az irányított közbeszerzések, az agresszív kommunikáció, a fékek és ellensúlyok fokozatos lebontása jellemzően inkább azokat háborítja fel, akik már 2010 előtt is fasiszta-neonáci-diktatórikus jelzőkkel illették Orbán Viktort. A lemorzsolódottakat pedig egyfelől a  2010 után átszabott választási rendszer, másfelől a jórészt a Jobbiktól elhalászott szavazók pótolják.

Kálmán Olga az Egyenesen utolsó 20-25 percében rendre arról diskurál meghívott vendégeivel (Magyar György, Dési János, Csáki Judit, Farkasházy Tivadar, Csintalan Sándor – a teljesség igénye nélkül), mégis, mi az, ami miatt vannak olyan elvetemült őrültek, akik ezek után (demokrácia lebontása, autokratikus rendszer kiépítése, a nagy ellátórendszerek cserbenhagyása, Putyinhoz való közeledés, CEU-ügy stb.) Orbánra szavaznak majd. Nos, az a rossz hírem van a baloldal számára, hogy a Nagykörúton kívül is van élet – és a budapesti, esetleg más nagyvárosi szavazókon kívül igen keveseket érdekel, mi lesz a „Soros-egyetem” sorsa, vagy mennyire (nem) valósul meg hazánkban a konszenzuális demokrácia. De túl ezen, őrültség lenne azt állítani, hogy amit a szocialista kormányok vérrel-verejtékkel építettek nyolc éven keresztül, azt 2010 óta porig rombolta az ádáz Orbán. A foglalkoztatás nő, a munkahelyek száma közel félmilliót nőtt (csak a piaci szférában), a GDP-arányos államadósság csökkent, az államadósság szerkezete kedvezően változott, az államháztartási hiány rendre 3% alatt van, a két-, három-, vagy többgyermekes családok jól járnak a jobboldali kormánnyal, sokak számára tetsző, hogy a segélyezés rendszerét átalakította Orbán, a kivándorlás még az elmúlt években távozókkal együtt is alacsonyabb arányosan a régiós átlagnál, komoly infrastrukturális beruházások voltak az elmúlt években. Nyilvánvalóan lehetne folytatni a sort. Mint ahogy arról is lehetne – és kell is – beszélni, hogy mennyire hatékonyan lettek felhasználva az uniós pénzek, milyen a foglalkoztatási szerkezet, mennyire sikerült megerősíteni a kkv-kat, mennyiben nyúltak hozzá az egészségügyhöz, sikeres-e az óriási léptékű centralizálás az oktatásban, kell-e ennyi stadion, tetszik-e, ha Kisvárda és Felcsút lesz lassan az ország közepe, mennyire elegáns az a folyamat, amelynek során kormányközeli üzletembereket tömnek ki.

Nagyon nem elegáns. Sőt. Viszont egyelőre nincs olyan elemi gyűlölet a Fidesszel szemben (vagy ha van is, a választási rendszer megváltozott, a médiában már jobboldali fölény figyelhető meg), ami 2006 után megvolt az akkor regnáló kormánnyal szemben.