Kopaszország nagyjainak díszes futballcsapatában játszik a hírhedt bankvezér. Az, aki örökösen vizionál. Hol piros pöttyöket az ember fenekén, hol hat-hét százalékos gazdasági növekedést, hol azt képzeli, hogy a hazája egy kelet-európai kistigris, amelyik aranyos, játékos, de azért vannak fogai, hol pedig azt álmodja, hogy húsz év múlva ott loholhatunk a sógorok nyomában és majd mi is az Alpokba mehetünk síelni luxusautókkal, na meg egy valag pénzzel a hasitasinkban, mint az osztrák nyugdíjasok. Persze felmerülhet a kérdés, honnan veszi bátor jóslatait a magyar Nostradamus, mint hungarikum. Túl sok altatót vett be, amitől mély álomba szenderült? Esetleg összenézett két excel táblázatot és felcserélte a számokat? Netalántán szenvedélyesen hisz a forint árfolyamának ingadozásában, amiben manipulatív eszközök mentén kiélheti játékos énjét? Lehet, hogy azt gondolja, hogy van még ott, ahonnan a magánnyugdíjpénztáros megtakarításokat le tudták nyúlni? Vagy azt álmodta, hogy az Európai Unió vezetői végtelenül türelmes emberek, akik ugyan látják, hogy a főnöke már nem csak pávatáncot, hanem vodkás csasztuskát jár, de azért öntik a pénzt az ország fejleszteni kívánt területeire, virágoskertjeibe, parasztházaiba, amelyeknek tövében leginkább üresen kongó stadionok várják a jó szerencsét, meg a magyar nézőket? Az ébren álmodó, merészen jólétet vizionáló bankvezért láthatóan csöppet sem zavarja, hogy a szomszéd folyamatosan fejlődik, amíg mi botorkálunk utánuk, neki az első számú vezető az etalon és ő megmondta: merjünk nagyot álmodni. Ha az egy túlméretezett léggömb, vagy hamar elolvadó svájci csoki akkor is.

A bankvezért azonban nem csak az ország jövője tölti el aggodalommal, hanem a saját pénztárcájának helyzete is. Mert, ha már ott van a húsos fazék közelében, akkor illik azt degeszre tömni, ha másoknak jut, nekem is kell, hogy maradjon alapon. És ilyenkor sugdos. Egyenesen az első számú vezető fülébe. Most éppen azt, hogy változtassanak törvényt. Csak úgy sebtében. Két nap alatt. Mert ha már jöttünk lopni, akkor tegyük azt törvényesen, hiszen nem holmi bűnözök vagyunk, hanem felelősségteljes, az emberek boldogulására felesküdött, az ország javát szolgáló, megválasztott képviselők. És mint ilyenek pontosan tudjuk, hogy mi az a közpénz, hogyan kell azt elkölteni, nem kell azt folyton ellenőrizni. Meg különben is, amit a Magyar Nemzeti Bankból átcsorgatnak az alapítványaikba, az már nem az. Onnantól kezdve az magánvagyon. És az nem tartozik a közre. Ahogy ezt a kormánypárt pergő nyelvű Cicerója, fémkupak specialista frakcióvezetője levezette. A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete ránk nem érvényes, mert az jogi nonszensz, kínai halandzsa. Ha nagyon aggodalmaskodnak, majd leváltjuk őket is, aztán odateszzük Farkas Flóriánt. A Flóri már érti a dörgést, kitanulta a mesterséget, tudja, hogyan kell leakasztani a lóvét, úgy, hogy a haja szála se görbüljön és még mindig ott legyen nyakig a bödönben az első számú vezető farvizén. Ja, hogy neki érettségije sincs? Még a szaglászó rendőrkutyák sem találják? Nem baj, akkor jó lesz a Papcsák is! Az már elintézte az elszámoltatást, meg Zuglót! Megoldja ezt is!

Az első számú vezető keblére öleli a bankvezéreket, azt is, amelyik ugyanúgy szereti a focit, mint ő és néhanapján együtt szotyolázgat vele Felcsúton, a víkendház szomszédságában, a bólogató Gyurkát meg kiváltképp, hiszen keveset akadékoskodik, szívének kedves szavakkal ajnározza, szemeiben ott lobog a tűz, a száján pedig mindig van egy újabb ötlet. Ezért azt is elnézi neki, hogy nem nagyon ellenőrizget, csak amikor kedve tartja, az engedélyével bedőlnek hát a brókerházak és a győri mecénás pilótajáték alapú vállalkozása, hiszen akkor szép a piac, ha virágzik. Cserébe benyújtatja egy mezei képviselővel az oly áhított törvényjavaslatot, könnyű kézzel megszavaztatja, a dörgedelmes bajusz a pulpituson meg majdcsak aláírja, hiszen elsősorban politikus, csak másodsorban ember. Egy kicsit kötözködik, de hát azért van, majd megnyugszik, a kutya is abbahagyja a morgást, ha már jól lakott. A bankvezér örül, mint majom a kukacának, beint a folyton kötekedő újságíróknak, elrendezi a rokonokat, akiknek egy része már az államapparátusban pöffeszkedik, másik része most síbolja el az egyik bedőlt brókerház ügyfélvagyonát, úgy, hogy a bankja még a pályázati kiírásoknak sem felel meg. Nem probléma, az uncsitesó úgyis aláírja, mint a bajusz. Aztán a bankvezér, az a családszerető jó lélek közpénzből építtet mini Burgenlandot a Várban, ahol együtt borozgat a rokonság, várva az alkalmat, amikor az első számú vezető is oda teszi át a székhelyét és beugrik hozzájuk dalolászni, hogy sok kislányt meghágtak azok a fehérvári huszárok. Mi ezzel a baj?

Kopaszország másik fele elégedetlen, például az oktatással. Mert még mindig porosz módszer szerint bifláznak a diákok olyan évszámokat, amik egyetlen kattintással elérhetőek a modern világnak köszönhetően. Mert mindennapos tesiórán futkorásznak a lépcsőn, tornaterem, vagy uszoda hiányában, közben leterheltek, nincs idejük semmire, unottak, fásultak, nincs jövőképük, a kreativitásuk nem fejlődik, csak süllyed és azon gondolkoznak, hogy mihamarabb elpucolnak innen valami élhető országba, ahol még akkor is jobban megbecsülik őket, ha mosogatniuk kell. A vízfej persze ott tornyosul a rendszer fölött, ha már az első számú vezető megálmodta, most neveztek ki az élére egy rokont, hátha rendet tesz, vagy legalább kistafíroz egy időre, amíg ismét felhalmozódik egy újabb milliárdos adóssághalmaz. A bumfordi alelnök, a megdicsőült janicsár, a szervilis rezsibiztos ócsárolja a szülőket, menekültekhez hasonlítja őket, akik szétfeszítik Európát és tanúbizonyságot ad arról, hogy nem érti a lényeget. Vagdalkozik, miközben a kapa sem kér elnézést tőle, hogy kilóg a szájából és kiderül róla az is, hogy egy normális országban neki az esztergapad mellett lenne a helye, nem a Parlamentben, mert tipikusan az a figura, aki imádja, ha a nyelve egy fontos segget csapkod, miközben eltelítődhet a saját hatalmától és lenézi azokat, akik átlátják a problémákat és olybá tűnik, hogy okosabbak nála. Kopaszországban ilyenek kezében van a karmesteri pálca.

Mert mindig van egy Pukli, amelyik állhatatosan küzd, nem adja fel, próbál értelmesen beszélni és érvelni, vitára invitál, érdeket érvényesítene, ha hagynák. Azonban nem kíváncsiak az álláspontjára, nem ülnek le vele egy asztalhoz, mert nem azt a követ fújja, amit ők. Helyette ráeresztik a pitbullokat. Elsősorban az Európai Parlamentben ejtőző, rozsdásodó beléptető kapukban járatos, konzervatív családmodellt megtestesítő Twitter huszárt, Kopaszország Pinokkióját, aki úgy ismeri a fehér por vegyületének titkát és a bordélyházak hangulatát, mint senki más. Szítja is a tüzet rendesen, kedvenc kütyüjének segítségével okádja az iróniába csomagolt dehonesztáló jelzőit, mert Dzsepettó nem szól rá, hogy ácsi kispajtás, az életedben nem csináltál még semmi hasznosat azon kívül, hogy közpénzből gazdagodtál, véletlenül a családoddal együtt, akik meg is vettek egy fociklubot ennek örömére és a diplomádat is csak akkor szerezted meg kínkeservvel, amikor szükség volt ahhoz, hogy miniszter lehessél. Mert arc az van, magunkba nézés már nincs.

Aztán ott van a hivatalos hírhamisítóként funkcionáló állami propagandagépezet, amelyik családi körré szeretné kiterjeszteni a problémát, rászáll az iskolaigazgató szüleire, miután ő megelőzve a lejárató kampányt beszámolt a családja sötét múltjáról, jelenéről és arról, hogy egykoron bőszen szagolgatta a szegfűt, csak rájött, hogy ugyanúgy hervad, mint a többi virág. Kénytelen volt ezt tenni, hiszen Bencsik a reményteli ifjú kommunista, most konzervatív tollforgató megpróbálta besározni az egyik pedagógus szakszervezet elnökét. Pocskondiázva rágalmazott. Amikor kiderült, hogy szarral kente be a pennáját, elnézést kért. Elintézte ennyivel. Az a közmédia keveri a szószt, amelyik ugyanúgy listázza azt, hogy kik szerepelhetnek náluk, mint a kommunisták azt, hogy ki mehetett továbbtanulni és ki nem a hatvanas-hetvenes években. Közpénzből. A legszebb mégis Rogánné barátosnéja, a kiművelt hírigazgató, az egykor volt bulvárbubus, aki teret enged írótársának, a börtöntölteléknek, aki még a holokauszt áldozataiból is képes volt viccet csinálni. A Jani bűnöző, köztörvényes de legalább velünk van, átállt, így szolgálatot tesz nekünk és a szavai bizonyosan őszinték, hiszen a múltja patyolattiszta. Ettől azonban még nem lesz papír és kréta az iskolákban, a gyerek nem fog fejlődni, csak butulni. Mint azok, akik azt képzelik, hogy a szülők viszik be a politikát a közoktatási intézményekbe. Nem inkább azok, akik óvódásokat, kisiskolákat vezényelnek ki kormányablak avatókra, vagy a fejük felett döntenek róluk a megkérdezésük nélkül?  

A herceghalmi polgármester köszöni jól van, esze ágában sincs lemondani, legalább megismerte a község nevét az ország, nincs benne szégyenérzet, ahogy a feleségében, az öreg nénében sem, aki nevetve simogatja kutyáját és puszikat küldözget. A kopaszok buksijára. Végre hazajött a gazda is, Kubatov, Amerikából, ahol nem működnek a modern technikai eszközök. Persze nem válaszol kérdésekre, arra, hogy mi köze is lehet a bengákhoz, akik kamu dossziékkal járkálnak az Alkotmány utcába és biztonsági őrként cirkálnak az Üllői úton. Némaság van, kivárásra játszunk, egyszer biztos elül a vihar. Majd kivizsgáljuk. Hiszen a Kúria ítéletében előírta a nyomozás elrendelését, amit az Ügyészség nem nagyon akart megtenni. Nem fűlött hozzá a foga. Most kénytelen volt. Nem baj, tologatjuk egy ideig az aktákat, aztán megszüntetjük a nyomozást. Hiába toporzékolnak, rend van itt, kérem szépen. Hiszen Vajna András egyike a legbátrabb magyaroknak, miután egy pár éve él csak életvitelszerűen itthon, addig szerte a világban kolbászolt. De rájött valamire. Itt csalhat a legbátrabban. Mert az állam is őt segíti. Hát így élünk a mi kis falunkban. Rokonok között. Móricz keresztény, családszerető Kopaszországában.