2017. okt 05.

Vizes vb - így megérte?

írta: Daniel001P
Vizes vb - így megérte?

Előrebocsátom, egyáltalán nem voltam a vizes vb ellen. Nem örültem annak, amikor egyoldalú tájékoztatásokat olvastam, melyek kizárólag a közbeszerzések nyerteseivel és a drágulások mértékével foglalkoztak, anélkül, hogy például utóbbiak mélyére ástak volna (bizonyos esetekben a feltételezhető "lopáson" túl közrejátszott a költségek emelkedésében az is, hogy négy évvel korábban került sor a magyarországi rendezésre és az építőiparban a sok állami megrendelés és a munkaerőhiány miatt emelkedtek az árak). 

Képtalálat a következőre: „vizes vb turizmus”

Index.hu - Kabalák

Azonban azt sem szeretem, amikor döntéshozóink, politikusaink teljesen hülyének néznek minket. Nem szeretem azt sem, amikor a Ripost, az Origo, a 888, az MTVA óriási betűkkel zengi: 'Nagyobb siker a vizes vb, mint vártuk/további tízmilliárdokkal gyarapszik a költségvetés/óriási fellendülés a turizmusban/totális, megdöbbentő siker'. Természetesen az is igaz, hogy az országimázsnak bizonyára jót tett a hazai rendezésű FINA-vb, 2017 őszén bizonyára sokkal több külföldi el tudja helyezni a világtérképen Magyarországot, mint tavasszal. Megvalósultak olyan beruházások, amelyek egyébként vagy soha, vagy a beláthatatlan jövőben készültek volna el. Érkezett Magyarországra több mint 2500 sportoló, több mint 10 000 sportoló a Masters VB-re, velük delegációk, sportvezetők, barátok, család. 2017-ben csupán az atlétikai vb volt nagyobb sportesemény, amennyiben a több napig tartó sportrendezvényeket vesszük górcső alá (nyilvánvalóan össze sem lehet hasonlítani például a Super Bowl-lal a vizes vb-t).

Azonban ne menjünk el az olyan nyilatkozatok mellett, melyeket a szervezés középpontjában tüsténkedők tettek. Gondolok itt Seszták Miklós, Szabó Tünde és Fürjes Balázs szavaira.

Seszták és Szabó azt mondták, 350 ezer embert várnak a vizes vb-re külföldről. Elképesztő szám, már-már beláthatatlan. Főleg annak tudatában, hogy jellemzően a vízben zajló sportok nem annyira vonzóak, hogy egyesek megkerüljék a fél bolygót miattuk - gondolhatunk itt azokra a japánokra, akik szinkronúszó lányaik miatt érkeznek Budapestre, vagy azokra az amerikaikra, akik annyira szeretnék megtekinteni a helyszínen az USA-Dél-Afrikai női pólómeccset, hogy azonnal megvásárolják belépőjegyeiket és átszelik az óceánt.

2013-as és 2015-ös nézettségi adatok szerint kb. annyian nézték az USA-ban a fontosabb úszó döntőket, mint egy alapszakaszbeli baseball találkozót. Természetesen a közvéleményt kábították a hatmilliárdos számmal, ami bár némi visszalépést jelentett volna a kazanyi 6,84 milliárd után, szép teljesítménynek tekinthető. Viszont mint mindig, az ördög itt is a részletekben rejlik. Senki nem gondolhatja azt, hogy a vizes vb-t a világ majdnem összes lakosa nézi, míg pl. egy labdarúgó vb-döntőt kevesebb mint egymilliárdan néznek meg (vagy inkább néznek bele, hisz a mérkőzést legalább 20 percig nézők száma ennél jóval alacsonyabb). A Kantar Media száma egy kumulált adat, amely magában foglalja az élő közvetítéseket, a csúsztatott közvetítéseket, az ismétléseket, az összefoglalókat, valamint a híreket és a sportmagazinokat. Arról nincs elérhető adat egyelőre, hasonló módszertannal számolva elértük-e a vágyott 6 milliárdot - valójában mindegy is, más, kevésbé látványos, ám relevánsabb számnak sokkal nagyobb jelentősége van a sikeresség vizsgálatakor.

"Minden határidőre és költségkereten belül készült el" - így szólt Fürjes kormánybiztos úr. Ennek cáfolatát már számos sajtóorgánum megtette, olyan nyilvánvaló hazugság, hogy vélhetően maga Fürjes is nevetett egyet, mikor valahol viszontlátta szavait.

Most azokkal az állításokkal foglalkoznék, melyek azzal kapcsolatban születtek, hogy "ennyi és ennyi turista érkezik az országba, egyidejűleg talán soha ennyi külföldi nem tartózkodott Magyarországon, hatalmas lökést kap a magyar turizmus".

Nos, a hivatalos verzió szerint 350 ezer ember érkezett a vizes vb miatt az országba. Alig látható módon ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség módosította, a vizes vb-t követően arról beszéltek, felmérésük szerint a külföldiek fele érkezett elsődleges a vb miatt az országba. A felmérés tartalmaz sok nyalánkságot.

Origo: A vizes vb-re érkezők kiemelkedően elégedettek az országgal

"Magyarország megmutatta a világnak, hogy képes egy ekkora volumenű sporteseményt megrendezni, turisztikai úti célként is remekül vizsgázott az ország az elmúlt néhány hétben" - fogalmazott Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója. A külföldiek 98 százaléka készül a visszatérésre. Öt megkérdezettből négy azt mondta, szívesen ajánlja barátainak, rokonainak az országot. Többségben vannak a sport- és üzleti turisták, akiknek a költése jelentősen magasabb. A vizes vb miatt érkező turisták átlagosan négyszer annyi időt töltenek el hazánkban, mint mások (2,4 helyett 9 éjszaka). 62%-ban szállodában szállnak meg, a hotelben megszállók 53%-a választ négy- vagy ötcsillagos szálláshelyet. A megkérdezettek elégedettsége közel kilenc egy egytől tízig terjedő skálán. 8,84 pontra értékelték a biztonságot és e tekintetben 57% véleménye pozitívan változott a megérkezés óta. A  legrosszabb teljesítmény is 8,25 pont (rend és tisztaság). 

Ezek tehát a kutatás főbb állításai.

Képtalálat a következőre: „vizes vb turizmus”

24.hu - Fantasztikus háttér

Körülbelül tizenötezer turista érkezett hivatása miatt (sportoló, edző, segéd stb.) a FINA vb-re, majd a Masters vb-re. Az eredeti várakozások szerint 350 ezer külföldit várnak, de számoljunk csak a csendben módosított 175 ezerrel. Átlagos vendégéjszakának vegyük a kilenc éjszakát, hiszen az MTÜ "megkutatta" ezt. 15e*9 ill. 175e*9, ami nem kevesebb mint 1,71 millió vendégéjszaka! 2016 júliusában összesen volt 4,23 millió vendégéjszaka az országban, idén pedig csak a vizes vb "hozott" volna plusz 1,71 milliót? Az annyit jelentene, hogy a vendégéjszakák száma negyven százalékot emelkedik ceteris paribus. Azért is fontos utóbbi kitétel, mert egy nagy sportesemény rendezésének bőven lehetnek járulékos veszteségei, azaz a túlzsúfoltság és leginkább az áremelkedés miatt egyesek távol maradnak az országtól, pedig egyébként utaztak volna.

A KSH gyorsjelentése szerint azonban 2017 júliusára (2016 júliusához képest) a vendégéjszakák száma 1,5 százalékot nőtt. 1,5 százalékot! Sőt, Budapesten csökkent a vendégéjszakák száma!!!, csupán a vidéki növekedés miatt értünk el országosan +1,5 százalékot. A külföldi vendégek száma pedig 0,8 százalékot nőtt, ami szintén nem nevezhető átütő sikernek, különösen úgy nem, hogy a szokásos F1 mellett idén még az Európai Ifjúsági Olimpiát is megrendezték Győrben.

Ehhez képest Szabó Tünde szerint (júliusban mondta) a turizmusban hetven százalékos bővülést jelent a balatonfüredi és budapesti esemény. De térjünk vissza az 1,5 százalékos bővülésre! Abszolút értékben 2017 júliusában az előző év azonos időszakához képest 64 ezerrel volt több vendégéjszaka. Azt is elfogadva, lehetséges, hogy bár a vizes vb alaposan megemelte a vendégéjszakák számát, egyes tényezők azt lecsökkentették, meglehetősen merész becslés akár a 175 ezer külföldi is.

Mivel a hivatásturisták (sportolók, edzők stb.) száma biztosan tizenötezer körül mozog és esetükben valószínűleg helytálló (legalábbis helytállóbb) az átlagos kilenc vendégéjszaka, a nagyon nagy eltérés és valótlanság a külföldi turisták számában van. 

A 98% ajánlaná az országot vagy a biztonság területén volt a legnagyobb attitűdváltozás pedig kormánykommunikációs panelnek egészen tökéletes, másra viszont teljesen alkalmatlan. Roppant "meglepő", hogy pont a kormányzat által állandóan erőltetett biztonság lett kiemelve.

Bár a legmegdöbbentőbb részeken már túl vagyunk, találhatunk még néhány érdekességet.

62%-ban szállodában szállnak meg, a hotelben megszállók 53%-a választ négy- vagy ötcsillagos szálláshelyet.

Ezzel a két adattal igazolnák azt a tézist, hogy a sokat költők érkeztek hazánkba. Bár elfogadott tény, hogy a sportturisták az élen vannak a turisták különböző csoportjai között a költésben, a fenti két állítás mégsem ér sokat. Tavaly az idelátogató külföldiek 86 százaléka szállt meg hotelben, a hotelben megszállók 49%-a választott négy- vagy ötcsillagos szálláshelyet. Érdemi eltérés tehát inkább csak előbbi adatban van, ám az kedvezőtlen.

Az átlagosan kilenc vendégéjszaka pedig teljes értelmezhetetlen szám. A 4 vagy több éjszakás utazásokra hazánkba érkezők átlagosan 9,3 napot vannak itt - ha ezzel hasonlítjuk össze a 9-et, már korántsem annyira kedvező a kép. De az sem lenne teljesen igazságos, mint ahogy az eredeti összevetés sem az. Meg lehet tenni - csak minek?! Nem következik belőle ugyanis semmi. Tavaly átlagosan 2,6 vendégéjszakát töltöttek hazánkban a külföldiek, ami kisebb visszaesés, valamint a fent említett 9,3 is kevesebb, mint amit 7-8 éve mértek. Jól érzik tehát az illetékesek, hogy ezen a téren fejlődnünk kellene.

Természetesen mindezek nem jelentik azt, hogy értelmetlen pénzszórás volt a vizes vb. Viszont szerencsére megvan a lehetőségünk, hogy a propagandaanyagok alapjául szolgáló állítások valóságtartalmát ellenőrizzük. Sőt, ez kötelességünk is. Értelemszerűen semmi sem fekete-fehér és célszerű a pozitív zárás, így a kiegyensúlyozottság kedvéért tegyük hozzá: az összes bruttó szállodai árbevétel 18 százalékkal nőtt, a szobakihasználtság 68,6%-ról 70,1%-ra módosult, egy szállodai átlagos szobaár közel 19 százalékkal drágult (ahogy a fentiek esetében is, 2017 júliusa - viszonyítva 2016 júliusához), a magyar turizmus sok éve tartó folyamatos bővülése pedig folytatódott.

Források:

http://szakmai.itthon.hu/documents/28123/4083489/Magyarorszag_turizmusa_2016_elozetes_adatokkal.pdf/e5a00164-bba2-40a7-a698-6847ea84d5de

http://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/#/hu/document/ksz1707

https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oga003.html

Szólj hozzá

sport orbán pénz költségek seszták vizes vb szabó tünde fürjes Sport