2016. június 14: Magyarország 2-0 Ausztria. 2017. június 9: Andorra 1-0 Magyarország. Aki a magyar labdarúgásnak nagy figyelmet nem szentel, csupán a szalagcímekből értesül a válogatottat és klubcsapatokat érintő legfontosabb hírekről, joggal teheti fel a kérdést: mégis, mi történt itt egy esztendő alatt? Sőt, a fejleményeket napi rendszerességgel követők, majd azokat különböző társaságokban, fórumokon megvitatók is csak csóválják a fejüket – értetlenül. ’Hiszen olyan szép volt 2016 nyara, annyira ’pofásan’, szervezetten és egyben merészen játszott a válogatott’, ’nem volt semmi jele annak, hogy Andorrában vereséget szenvedünk.’ Valójában a helyzet sok jót nem ígér, és – utólag visszagondolva – a józanabbak már az EB-láz alatt is jogosan figyelmeztették túlontúl optimista társaikat: szép-szép, de nincs értelme elszállni, nem ez a realitás.

2017 tavaszán a magyar bajnokság a 33. helyet foglalta el Európában az elmúlt 5 év nemzetközi kupaküzdelmeit magában foglaló lista értelmében. Azt, hogy az osztrák, a fehérorosz, az izraeli, az azeri, a szerb, vagy a kazah első liga lehagy minket, megszoktuk. De mostanra sikerült elérni azt a bravúrt, hogy már a liechtensteini csapatok együtthatója is magasabb a mieinkénél (ez valójában egyetlen csapatnak, az FC Vaduznak az érdeme, amely a svájci első osztályban játszott – egészen 2016 késő tavaszáig).

Már Liechtenstein is előttünk

Egy napsütéses napon 2006 nyarán – egészen pontosan július 13-án – egy szimpatikus kiscsapat érkezett a Megyeri útra, hogy szegény Bicskei Berci bá’ legénységével megmérkőzzön. Újpesten nagy volt a csalódás ekkor, hiszen a ’bajnoki döntőn’ elbukták a lila-fehérek az aranyat, aminek következményeként a tulajdonosok megváltak a fiatal Mészöly Gézától. Mindenesetre azt senki sem várta, hogy nem sima kettős győzelemmel búcsúztatják a lilák a jelentéktelen liechtensteini kiscsapatot. Közel 4000 ember látta a Szusza Ferenc Stadionban, ahogy lefutballozza a Vaduz az Újpestet – szilveszteri összefoglalókba illő gólokkal. A válogatottak sorát (Tóth Norbert, Sándor György, Kovács Zoltán, Vanczák Vilmos, Böjte Attila, Vermes Krisztián, Erős Károly) felvonultató Újpest botrányosan gyenge produkcióval rukkolt ki (0-4), a mérkőzés után azonnal lemondott a volt szövetségi kapitány. Jelen értekezés szempontjából érdektelen, hogy az újpestiek edzőbuktatást, fogadási csalást (esetleg egyszerre mindkettőt) hajtottak-e végre, netán tényleg ennyivel jobb volt a Vaduz – a tény, hogy feljegyezhettük az addigi legszégyenteljesebb magyar kupafiaskót. Ám eltávolodva az azóta is magát kereső IV. kerületi klubtól, jó tíz évvel később ott tartunk, ha összefutna ismét a Vaduz valamelyik magyar kupaindulóval, már nem mi lennénk az esélyesek. Bár a Vaduz idén búcsúzni kényszerült a svájci első liga küzdelmeitől, az elmúlt években a nemzetközi színtéren több sikert is aratott (skót Falkirk, szerb Vojvodina, macedón Sileks kiejtése az elmúlt nyolc évben).

Azt csak zárójelben jegyezzük meg: az UEFA-koefficiens mindig az utolsó öt év nemzetközi eredményeit veszi figyelembe, és a magyar pontszámot jócskán megdobja a pontosan öt évvel ezelőtti Paulo Sousa-féle kupamenetelés a Videoton révén (csoportkörbe jutás, Sporting Lisszabon és FC Basel hazai legyőzése, egészen az utolsó csoportkörig esély a továbbjutásra, végül 6 ponttal harmadik a fehérvári csapat). Ha idén nem produkál valamelyik magyar csapat egészen kimagaslót, könnyen elképzelhető, hogy 2018-ban már a moldovai, finn, izlandi, vagy éppen albán csapatok együtthatója is magasabb lesz a magyar klubokénál. Természetesen ennek jelentős szerepe van a selejtezős esélyeket illetően, hisz idén a Vasas és a Budapest Honvéd kedvezőtlen helyzetből várhatja a június 19-i sorsolást, ugyanis az elmúlt években szinte semmilyen nemzetközi eredményt nem tudtak felmutatni – nem kiemeltként pedig egy náluk magasabbra taksált klubbal kell majd megmérkőzni. Ennél jobb a helyzet a Ferencvárosnál, és a Videotonnál, de valós esélyük nekik sincs az Európa Liga-csoportkörre.

Amennyiben nincs megfelelő színvonalú hazai bajnokság (márpedig nincs), igen nehéz erős válogatottat összeállítani. Az elmúlt években számos akadémia kezdte meg működését, részeredményeket már sikerült elérni, de egyelőre az átütő siker várat magára. Sokszor hallhatjuk, egyfelől már fiatalabb korban (nem pedig 14-16 évesen) kellene megfelelő tudású utánpótlásedzőknek foglalkozni a leendő profi futballistákkal, másfelől 17-19 éves korban jön egy törés a karrierekben. Elképzelhető, hogy az U17-es csapatok részvételével megrendezett Puskás-Suzuki Kupán adott esetben a felcsúti, vagy kispesti ifjak megverik a Real Madrid, esetleg a Bayern München utánpótláscsapatát – utána még a meglehetősen gyenge NB1-es bajnokság szintjét sem ütik meg játékosaik. Teljesen nyilvánvaló, hogy az utánpótlásképzésben óriási hiányosságok voltak, - illetve vannak még ma is – nagy szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy megindulhassunk felfelé. A ’kimenni külföldre 15-18 évesen és majd ott kibontakozni, fejlődni’-típusú modell a legritkább esetben működik. Bár mindenki örülne, ha Tajti Mátyás lett volna Xavi utódja a Barcelonánál, vagy legalább a Malaga cserepadjára odaférne, erre viszonylag kevés az esély. A Filkor Attila-féle karrier sajnos sokkal többször realizálódik – a korábban Várhidinél válogatott középpályást hiába kiáltották ki nagy tehetségnek, Olaszországban hiába volt az Internazionale, majd az AC Milan játékosa, még egy osztállyal lejjebb sem vetette meg a lábát, majd az Újpestben és a Gyirmótban sem tudott alapemberré válni.

Messi és Tajti Mátyás - azóta a magyar távozott Barcelonából

Vitathatatlan, hogy a jelenlegi magyar kormány, élén a futballrajongó miniszterelnökkel, nem sajnálja a pénzt a labdarúgástól (ahogy más látványsportokba is óriási pénz áramlik). Az infrastruktúra minősíthetetlen szinten volt korábban, vágyakozva és irigykedve néztük a német, angol, vagy akár osztrák stadionokat. ’Bárcsak nálunk is lennének ilyenek, akkor minden egészen más lenne, ilyen miliőben nem lehet lélektelenül focizni’. Ma pedig azzal szembesülünk, ami a futballhoz értők számára korábban is bizonyára teljesen világos volt, legalábbis annak kellett lennie: szükséges, de korántsem elégséges feltétele a színvonalas labdarúgásnak a rendezett környezet, a megfelelő számú és minőségű edzőpálya és stadion. A gyér látogatottság okai komplexek, mindenesetre 2010-ben 3007, 2017-ben 2695 ember látogatott ki átlagosan az NB1-es találkozókra (kb. 10%-os csökkenés). Csányi Sándor MLSZ-elnök 2011-ben arról beszélt, 2018-ra el kell érni a 10 ezres átlagnézőszámot. Ehelyett még stagnálás sincs.. Az is igaz, nézőpont kérdése, hogy ez kudarc vagy siker, hiszen az UEFA-koefficiens alapján előttünk álló Azerbajdzsán 2016, Ciprus 2249, Fehéroroszország 1481, Szlovákia 1973, Szlovénia 1381, Szerbia 2301 nézővel „büszkélkedhet”. A grandiózus tervekből tehát semmi nem valósult meg, az MLSZ elnöksége minden kritikát személyes sértésnek vesz, nincs megfelelően átgondolt és hosszabb távú koncepció.

A svájci első liga utolsó helyezettje, az FC Vaduz a 2016-2017-es szezonban 3899-as átlagot produkált, míg korábbi ellenfele, az Újpest FC mérkőzéseire átlagosan 2335-en voltak kíváncsiak. Legyünk nagyvonalúak, hiszen a lila-fehérek a Szusza Ferenc Stadion felújítása miatt ősszel nem játszhattak otthon, így vendégségbe kényszerültek (Fáy utca, Kecskemét); a 2015-16-os évadban 2828 volt az ide vonatkozó adat Újpesten. Bő 1000 fővel előzték meg tehát a lilákat a liechtensteiniek – ki gondolta ezt 2006 nyarán?! Természetesen a rendkívül alacsony nézőszám csupán egy következmény. De minek is a következménye? Nos, az MLSZ vezetési stílusa, a szurkolói kártya körüli hercehurca, a szurkolók kriminalizálása, az alacsony színvonal és az azzal járó eredménytelenség és fásultság, a televíziócsatornák széles kínálata, a labdarúgás általános megítélése bizonyára mind-mind hozzájárul a 3000 alatti átlagnézőszámhoz. A bajnokesélyes, kiváló lehetőségekkel bíró fehérvári csapat meccseire csupán 2073 ember ment ki – tegyük hozzá: Felcsútra. A másokra veszélyt jelentő ultrák, a rettegő családok, a biztonság teljes hiánya – olyan üres szólamok, amelyeket vagy a témához mit sem értő kívülállók, vagy a valóságot leplezni kívánó klubvezetők fogalmaznak meg.

2006 - Újpesten lép pályára a liechtensteini FC Vaduz

Még közelebb kerülünk a megfejtéshez, ha átnézzük a nemrégiben a klubok által leadott mérlegeket. 33 millió forint jött be jegy- és bérletértékesítésből a Videotonnál – ez a szám akkor is gyalázatos, ha itt is megemlítjük, a fehérvári építkezések miatt a Pancho Arénában játszotta hazai mérkőzéseit a Danko Lazovics fémjelezte csapat. Még abszurdabb ez a szám, ha hozzátesszük: a Vidi büdzséjének kevesebb mint 1%-ról beszélünk. Teljesen világos, hogy nincs igazi ösztönző, szinte mindegy, hány néző látogat ki a mérkőzésekre, nincs átgondolt marketingtevékenység, nincsenek tervek a szurkolók kicsalogatására. De valójában szándék sincs. Garancsi István tulajdonost támogatja a jelenlegi hatalom más területeken úgy, hogy az üzletembernek ne fájjon a fehérvári fociba beleölt sokmilliárd. A recept hasonló más kluboknál is: fideszes, vagy Fidesz-közeli vezetőkön, üzletembereken keresztül, esetleg önkormányzat által, ömlik a pénz a helyi klubba. A teljesen átláthatatlan TAO-pénzek már csak azt a bizonyos habot jelentik a tortán, és nem tud az ember nem arra gondolni, hogy a stadionépítések fontos célja az építkezésre szánt összeg bizonyos százalékának elsíbolása. Bizonyíték erre nincs, így az oly sokszor emlegetett ’ha bármilyen konkrét esetről tudomásuk van, jelentsék a hatóságoknak’ kezdetű, végtelenül cinikus gondolattal sem tudunk mit kezdeni.

Kispesten a milliárdos, mostanság a Magyar Időkben írásokat megjelentető, 888-nak Sorost és Jobbikot gyalázó George F. Hemingway a tulajdonos, a Videotonnál Orbán Viktor közeli barátja, Garancsi István. A Ferencvárost a Kubatov-Orosz kettős vezeti, Szombathelyen a közbeszerzéseket jellemzően konzorciumban elnyerő osztrák Swietelsky vállal szerepet, a Paks sok évig az MVM pénzéből élt, Mezőkövesden Tállai András az elnök. Miskolcon az MSZP-közelinek elkönyvelt Leisztinger Tamás áll a klub mögött – a közvetetten az érintett által is megerősített pletyka szerint nem kizárólag önszántából vállalt szerepet a milliárdos vállalkozó. Az MTK elnöke Deutsch Tamás, a feljutó Puskás mögött a tavaly 97 milliárddal gyarapodó Mészáros Lőrinc áll, míg a balmazújvárosi futballklub kizárólagos tulajdonosa a helyi önkormányzat. Ahol ilyen szinten áthatja a politika a labdarúgást, (komoly) eredményeket várni balgaság. Ha már balgaság, a Belgium egyik leggazdagabb családjának számító Duchatelet-família az Újpest FC-t birtokolja. Bár nem állunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, Roderick Duchatelet és édesapja, Roland Duchatelet fiókcsapatként kezeli a klubot, érdemi erősítéseket eddig nem hajtottak végre, mégis megdöbbentő látni azt az ellenszelet, amelyben a külföldi tulajdonosnak boldogulnia kellene. Az újpesti polgármester, Wintermantel Zsolt, az UTE és a Nemzeti Sportközpontok nem egyszer jelezték valamilyen módon, nem szívesen működnek együtt a belga üzletemberrel. Az Orbán-rendszer nem tűri meg azt a személyt, intézményt, amely tőle függetlenül működik, amelyre nincs ráhatása, kontrollja. Ezért is ment neki Orbán a CEU-nak, ezért szántotta be a Népszabadságot, és ezért ostromolják Orbánhoz közeli üzletemberek Duchatelet urat ajánlatokkal – korábban Győri Tibor volt államtitkár és üzletember, manapság Kuna Tibor, aki különösen jó kapcsolatot ápol azzal a Szijjártó Péterrel, aki gyakran fordul meg a Szusza Ferenc Stadion környékén az elmúlt években (a pletykák szerint kifejezetten jó kapcsolatot ápol az egyébként Honvéd-szurkoló miniszter a lilák tulajdonosával).

Orbán Viktor és Leisztinger Tamás (jobb oldalon)

A verseny elfojtása, a hatalomhoz közeli oligarchák és üzletemberek térnyerése, a kontrollálatlanul a klubokhoz ömlő milliárdok mind azt jelzik: sok jóra nem számíthatunk a közeljövőben. Valójában a 2016-os EB-szereplés volt a kirívó példa, mondhatni csoda. Ami utána következett – a kupacsapataink hatalmas fiaskói – a realitás. Az andorrai vereség után megtépázott önbizalommal várhatja a magyar futballrajongó a selejtezőket, majd a július közepén rajtoló, vélhetően teljes érdektelenségbe fulladó NB1-et. A meglepő az lenne, ha két hónap múlva állna még valamelyik magyar csapat a selejtezők küzdelmeiben..