2017. ápr 20.

Hatalmas kis hazugságok - sorozatkritika

írta: frími
Hatalmas kis hazugságok - sorozatkritika

Szeretjük az unatkozó szépasszonyokat. Van bennük valami, amitől ellenállhatatlanok, egyszersmind egzotikusak lesznek. Talán azoktól a sejtelmes titkoktól, amiket a látszólagosan csilli-villi életük felszíne alatt rejtegetnek. A Lila Akác köz vonzó milfjei, Született feleségek címen nyolc évadon keresztül tartották sakkban a nézőket, úgy, hogy az irántuk való érdeklődés soha nem csökkent jelentős mértékben. Legalábbis Amerikában semmiképpen. Az HBO idén bemutatott új produkciója, a Hatalmas kis hazugságok tematikában mutat némi hasonlóságot a híres előddel. Nagyjából ennyiben ki is merül a két széria közös halmaza, mert a többi összetevőben már akadnak számottevő különbségek. Az első, ami azonnal szemet szúr, hogy itt egy mini-sorozatról beszélhetünk, ami összesen hét részből áll, amelyek egyenként majdcsak hatvan percesek. Az sem elhanyagolható differencia, hogy az alapot ezúttal egy regény szolgáltatja, mégpedig Liane Moriarty azonos című bestsellere, amiből a sorozat egyik agytrösztje, David E. Kelley írt egy egészen kiváló és tartalmas forgatókönyvet. A rendezés is egy kézben összpontosul, hiszen az összes részt az a Jean-Marc Vallée rendezte, aki megjárta már Hollywoodot is, többek között Oscarhoz juttatva Matthew McConaughey-t (Mielőtt meghaltam) és jelölésig Reese Witherspoon-t (Vadon). A tévék világában azonban eddig járatlannak számított. Nem mintha ez a sorozat minőségén nyomot hagyna.

hatalmas_1.jpg

A Hatalmas kis hazugságok miliője tipikusan amerikainak tűnik, hiszen a cselekmények helyszíne jórészt egy tengerparti, kaliforniai város. És ennél a pontnál már el is kezdhetnénk kötözködni, hogy jó, jó, de akkor mi közünk lehet nekünk ehhez? Hiszen az amerikai felső-középosztály tagjai, akik itt jelentős számban képviseltetik magukat, teljesen más anyagi viszonyok és életkörülmények között tengetik a napjaikat. Ott azért csekélyebb mértékben találkozhatunk befizetetlen csekkekkel, vagy olyan megélhetési problémákkal, amelyek vastagon behálózzák a hétköznapokat. Azt is gondolhatnánk, hogy a tengerentúli valóság megint egy olyan tejjel-mézzel folyó Kánaán formájában köszön vissza ránk, amire a tévé képernyőjén keresztül csorgathatjuk a nyálunkat, mert ahhoz oda kellett volna születnünk, hogy részesüljünk is belőle. Ilyenből meg láttunk már néhányat, miért is lenne szükségünk még egy vágyfakasztó illúziófelhőre? Legfőképpen azért, mert a Hatalmas kis hazugságok, hiába mutat amerikai életképeket, annyira modern és mai társadalmi betegségekkel szembesít bennünket, ami olyan fájdalmasan igaz és realista, hogy a világ bármelyik otthonában, vagy országában játszódhatna. És ezek a helyzetek éppen annyira szomorúak, mint amennyire olykor szánalmasan nevetségesek is.

hatalmas_2.jpg

A bevezető etapban rögtön egy gyilkossággal indulunk, ami jó ürügyet szolgáltat arra, hogy nagyrészt a múltból szemlélve, kisebb morzsákban pedig az ehhez szorosan kapcsolódó tanúkihallgatásokból mazsolázva fokozatosan felfejtsük az idáig vezető eseményeket. Jean-Marc Vallée nem az áldozat és a gyilkos kilétére helyezi a fő hangsúlyt, mégis a Hatalmas kis hazugságok krimiként is kitűnően funkcionál. Mert végig ott mocorog a fejünkben, hogy vajon milyen bűntény történhetett, ki volt az elkövető és milyen indítéka, vagy motivációja lehetett a tette végrehajtásakor. A rendező pedig úgy adagolja az információkat, úgy tologatja előre és hátra a karaktereket és úgy váltogatja az idősíkokat, hogy közben nagyszerűen élezi a kíváncsiságunkat, miközben folyamatosan teszi a helyére a puzzle darabkákat, néha olyan mellékszálakkal, amik első blikkre nem is tűnnek olyan fontosnak, hogy aztán a kirakós végére rádöbbenjünk mégis elengedhetetlen mozaikok voltak a megoldáshoz. Vallée történetvezetése lebilincselő, aminek kiemelkedő mozzanatai azok a jelenetek, amikor előre megmutat egy-egy végeredményt, hogy aztán a következő képsorokban részletesen kibontsa az azokhoz vezető folyamatokat. Lehetnének ezek zavaróak, de azokban a néhány másodpercre felvillanó ízelítőkben sokszor annyi dráma, feszültség és izgalom van, hogy attól nyomban érdekfeszítővé válik az utána jövő magyarázat is.

hatalmas_3.jpg

Vallée nem sietős mesélő, de nem is ragad meg a kelleténél jobban egy-egy momentumnál. Ebben a közepes tempóban pedig pontosan érzi, hogy mikor, milyen láncszemet szükséges előtérbe helyeznie, vagy erősebben kiemelnie ahhoz, hogy ne lankadjon a figyelmünk, amihez jó érzékkel igazítja a fő-és mellékszereplők jelenlétét és aktuális fontosságát is. És persze ott vannak a karakterekkel érkező egyéni és családi drámák, amelyek olyan problémákat és gondokat feszegetnek, amelyekről nem lehet eleget beszélni ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk és észrevegyük őket. A forgatókönyvíróban és a rendezőben pedig megvan az a szándék, hogy úgy nyúljanak ezekhez a témákhoz, hogy azok ábrázolása ne legyen egysíkú, vagy elcsépelt. Az erőszak megjelenítése például együtt jár egy nagyfokú, torzult szexuális vággyal, aminek képtelenség megfelelő önismeret hiányában véget venni. De kapunk egy másik vetületet is azzal a szituációval, amikor a beleegyezés nélküli, durva, agresszióval teli egyéjszakás kalandból egy olyan gyümölcs születik, akit fel kell nevelni lehetőleg úgy, hogy a semmiről nem tehető gyermek ne érezze meg ennek a negatív hatásait. És akkor ott van még a házasság fenntartásának nehézsége, a szerelem, az igazi-nem igazi kérdésköre és a gyereknevelés megunhatatlan problematikája.

hatalmas_4.jpg

A Hatalmas kis hazugságok ügyesen porciózza a fordulatokat és azokat a címben is megjelenő hazugságokat, amelyekkel újra és újra szembe kell néznie nemcsak a szereplőknek, hanem a nézőknek is, akik magukra ismerhetnek bennük. A bajaikban, azok kezelésében, a külvilág pletykálkodásaiban, amelyek hamis önképet okozhatnak és persze a személyiségükben, amelyekre befolyással lehetnek ezek a ferdítések és igaztalanságok. A játék véresen komoly és a tétek nagyok, de azért Valleé nem feledkezik meg a humorról sem, amik sokszor gyilkos formában csapódnak le. És nem is minden esetben oldják fel az ellentéteket, sőt inkább generálják azokat. Az meg külön öröm, hogy az igen tehetséges gyerekszereplők ezúttal sem bábok, vagy aranyos kiegészítők, hanem olyan kisemberek, akiknek funkciójuk, felismerő képességük, helyük van és akik sokszor inkább előrelendítik a sztorit, semmint hátráltatnák.

hatalmas_5.jpg

A sorozat elképesztő színészi alakításoktól hangos, már csak azért is, mert nem kis nevek sorakoztak fel a stáblistán, többen közülük producerként is. Mint például az a Reese Witherspoon, akit már régóta nem lehet buta szöszkeként beskatulyázni. Eljátszotta a kötelező romantikus limonádékat, de menthetetlenül szintet lépett. És nem csak az Oscar-díja miatt. Madeline szerepében igazi vezérürü, aki látszólag locsi-fecsi, minden lében kanál, de az események sodrában az is kiderül róla, hogy számos rétege van. Witherspoonban pedig ott a lendület, az energia, de ott van az a mély érzelmű asszony is, akivel sikeresen árnyalja a figurát. Nicole Kidman az a nő (Celeste), aki nem tud szabadulni a párjától. Bármennyire is szenved a tettleges inzultusoktól, megpróbálja elhitetni magával, hogy a szexuális vágyaik beteljesüléséhez ez jóformán kötelező kellék. Miközben már rég nem tekint egyenjogú partnerként a férjére és nem avatja be az életébe sem. Kidman szépen egyensúlyozik a színlelés és a meggyötörtség, valamint az ezzel járó folyamatos leépülés között. Shailene Woodley egy ideig mintha háttérbe húzódna, de aztán finom, kevésbé ricsajos és látványos eszközökkel teremti meg Jane Chapman figuráját. Laura Dern, aki egyébként már játszotta Woodley (Csillagainkban a hiba) és Witherspoon (Vadon) anyját is, most egy olyan helyenként gőgös, helyenként bizonytalan feleséget alakít, akinek a látszat jelenti a létet. Zoe Kravitz csendesen szemlélődő, kiegyensúlyozottnak mutatkozó figurájából a végén főszereplő válik. Férfi színtéren Alexander Skarsgard, Kidman férjeként meglehetősen színtelen. Kicsit egyarcú. A szinkronos változat nagy előnye, Fekete Ernő, aki zseniális hangjátékkal és beleélési képességgel segít rajta. Adam Scott és James Tupper viszont néhány kellemes pillanatot szerezve asszisztálnak a briliáns női összjátékhoz.

hatalmas_6.jpg

A Hatalmas kis hazugságok egy katartikus erejű, remekül kidolgozott, az összefüggéseket jól kidomborító, szinte minden szálat következetesen elvarró, parádés fináléval zárul. Nem is hagy kétségeket bennünk. Vagyis nem mondunk igazat. És hazudunk. Mert a végén skizofrének leszünk. Hiszen jó lenne még megmerülni egy hasonlóan intelligensen, okosan és erős kritikai attitűddel felépített újabb évadban, de azt is tudjuk, hogy ugyanúgy csalódást is okozhat, ezért talán így kellene hagyni és befejezni. Egy kis rés persze így is nyitva maradt, amin keresztül fel lehet venni a fonalat. Az viszont szinte biztos, hogy az év végi díjszezonban még találkozni fogunk vele, jelölések formájában mindenképpen. És valószínűleg díjazottként is. A stáb és az alkotócsapat mindent megtett érte. Innentől fogva a nézői reakciókon és a szakmán múlik a dolog. Az eddigi rezümék mindenesetre biztatóak.

9/10

Szólj hozzá

sorozat amerikai dráma Alexander Skarsgard Reese Witherspoon Nicole Kidman Laura Dern Adam Scott Zoe Kravitz Shailene Woodley Jean-Marc Vallée Sorozatkritika Sorozatkrtika Hatalmas kis hazugságok Big Little Lies David E. Kelley Liane Moriarty James Tupper