A Habony-Vajna művek birodalmának raktárában biztosan van egy szopóálarc. Ez aztán kering kézen-közön és időnként úgy cuppan rá a fejekre, mint Jim Carrey-re az a zöld maszk. Gönczi Gábor hamar felpróbálta, hiszen miután szerződtették, néhány hónapig még kénytelen volt ebben közlekedni, amíg végre elmehetett mocskolódni abba a Tények nevezetű szemétkupacba, amit éppen most büntettek öt millióra. Semmi baj, kifizetik, aztán mehet tovább a gyalázkodás. Gönczi után következhetett Azurák Csaba, akit miatta pöcköltek ki a műsorból, pedig hűséges vazallusnak mondható, csaknem egész pályafutását az ütött-kopott Róna utcai labirintusban töltötte. Azurákot sokáig hitegették, hogy majd kap egy olyan programot, ami a személyére lesz szabva, csak ne menjen sehova, maradjon nyugton és várjon. Ezzel telt a tavalyi éve. Várt. Nem panaszkodott, nem hőbörgött, családja van, pénzből él, ki kell fizetni a rezsit. Akceptáljuk. A beígért őszi kezdésből nem lett semmi, az év eleji start szintén dugába dőlt. Azurák még mindig üldögélt a szopóálarcban, talán azon gondolkozott, hogy el kéne hagyni végre azt a hajót, amin még matróz sem lehet, aztán váratlanul megszánták és február elején elindíthatta az 1/1 (?) című közéletinek szánt riportműsorát. Éjnek évadján, hogy még véletlenül se nézzen rá a kutya sem. Eldugták. De nem előlünk, mert csakazértis meglestük.

Mit is ígér elöljáróban a műsor? Szórakoztató és elgondolkoztató, sok esetben exkluzív interjúkat, riportokat, amelyekben a témaválasztás sokszínű, izgalmas, egy beszélgetős programot, közéleti tartalommal. Nagy vállalás ez egy olyan csatorna részéről, ahol az egykor volt bulvárbubus a hírek tótumfaktuma, aki nem ismer se embert, se istent, csak az állampártot. És hogy mi teljesül ebből? Egy langyos bulvár, amolyan kék fényárban úszó Napló újratöltve, amelyben a politika, a közélet körülbelül olyan szintű, mint limonádéban a cukor. Ha van benne az is jó, ha nincs az is, legfeljebb egy kicsit savanyú. A TV2 dizájnerei mostanában úgy ragaszkodnak a kékhez, mint a kormányon lévők a narancshoz. Az egész stúdió ilyen színben pompázik, majdhogynem virít, a közepén egy nagy asztallal, meg néhány fotellel, legyen legalább valamilyen nappali hangulata, amely valamelyest fedi, hogy a külcsín mennyire szegényes és ötlettelen benyomást kelt. Azurák köszönti a nézőket, majd felsorolja azokat a témákat, amivel foglalkoznak. Pont, mint Sváby az egykori Naplóban. Azurák arca kevésbé pufók, de egyébként a hasonlóság minden szempontból kísérteties.

Persze a baloldal sokadik ámokfutása hálás husika a kormányközeli médiák környékén, nem is tudják kihagyni, hiszen ezt kínálják első anyagként. Habár sok fontosabb és égetőbb megbeszélnivaló kerülhetne terítékre, inkább nekiesnek megint a koncnak. A szokásos, jól bevált megoldással. Hívnak két politológust, vagy valami hasonlót, egyet jobbról, egyet balról, akik körülbelül ugyanazt fejtegetik cikornyás, sejtelmes körmondatok mögé bújva, amit a nyugdíjasok kevésbé cizelláltan a kocsmában két fröccs között. Horn Gábor, a Republikon Intézet agytrösztje és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szervilis vezetője kedélyesen elbeszélgetnek, nem piszkálják egymást, nem vitáznak, eszmét cserélnek. Horn kritikus, míg Mráz ugyanolyan halvérű, mint általában, annyi különbséggel, hogy láthatóan jobban szereti a másik oldalt rugdosni, mint a sajátjait foggal-körömmel védeni. Mert az már időnként nevetséges és kínkeserves. Azurák viselkedése olyan, mint azoké a joviális bürokratáké, akiket betesznek egy irodába és akik senkihez sem szólva, szépen csendben tologatják az aktákat az íróasztal egyik végéből a másikba. Alkalomadtán kérdez valami triviálisat, vagy banálisat, aztán várja, hogy a másik kettő elindítson valami olyan diskurzust, aminek értelme is lenne. Azurák feltehetően kapiskálja, hogy a beszélgetés mély, már-már depressziós unalomba süpped, ezért bedobja a csalit: játsszák azt, hogy a házigazda lesz Őszödi Ferenc és adjanak neki tanácsot, mitévő legyen. Ha nem ez a két úriember ülne ott, ez a mozzanat még talán némi pezsgést és oldottságot is hozhatna a stúdióba – hiszen ki az a szerencsétlen, aki nemcsak most, hanem bármikor Őszödi Feri akarna lenni – de Horn és Mráz a kisebbfajta röhögcsélésen kívül láthatóan nem tudnak mit kezdeni a magasan feldobott labdával. Merthogy nincs se humoruk, se fantáziájuk.

Azurák jól nevelt bürokrataként konferálja fel a taxishiénákról készített csemegéjüket. Nem esik transzba és túlzott izgalomba, mert vélhetően érzi, ahogy feldolgozzák a témát az egy cseppet sem eredeti. A riportban sokadik alkalommal lebuktatják a szakma kóklereit, akik tripla áron fuvarozgatják a lépre csalt külföldi turistákat és a magyar palimadarakat Pesten. Tudjuk, hogy ez a helyzet. És? Sehol egy minisztériumi képviselő, vagy fővárosi potentát, aki megmagyarázná, hogy miért nem tesznek semmit már vagy húsz éve a kialakult botrányos állapotok ellen. Helyette a riportban egy BKK-s osztályvezető azt fejtegeti, hogy a legendák szerint a komcsik idején szabadultak el ezek a banditák, akik ilyen pofátlanul szedik rá az utasokat. Eddig jutottunk a gondok megoldásában. Már megint a komcsik tehetnek mindenről. Meg a Gyurcsány. Az elmúlt huszonhat évben pedig foglyul ejtettek bennünket az ufók. Azért nem történt semmi. A reklám után sutba dobják a közéletet és a valódi értékek felé fordulnak. Azurák Fa Nándortól próbálna kérdezősködni, de a vitorlázó inkább maga mondja el a vele történt érdekesebb fejleményeket monológ formájában, mert láthatóan fáradt és ugyan illedelmesen mosolyog, de majd itthon áll bővebben a sajtó rendelkezésére. Azurák udvarias, nem erőlteti a dolgot, azt mondja még sok kérdése van. Csak izgalmasabbak lehetnek, mint amiket feltett.

Végül a Mindenki című Oscar-díjra jelölt magyar rövidfilm két főszereplője, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya vendégeskedik a stúdióban, akik cserfes, aranyos iskolás lányok és készülnek a gálára. Azurák eltekintve attól a néhány infantilis és jópofizó megjegyzéstől, amiket elejtett, velük találja meg a legjobban a hangot és a kapcsolatot. Talán azért is, mert mint megemlítette, neki is ilyen korú lányai vannak. Az 1/1 című műsor, akár jó is lehetne. Nem az. Inkább avítt és poros. Enyhén szólva sem szórakoztunk rajta és még gondolkodásra sem késztetett. A lányok üde színfoltján túl pedig úgy araszolt, mint egy csiga. Mintha a televíziózásban megállt volna az idő kereke a rendszerváltás környékén. Még mindig ugyanazokat a köröket rójuk. Ha más nem jut eszükbe, nézzenek már szét, hogy miképpen működik ez másutt. Mondjuk a tengerentúlon. Nem szégyen tanulni. Lenin is megmondta. Azurák Csaba műsorvezetési stílusa pedig többnyire tökéletesen igazodik az ország hangulatához: fásult, fáradt és beletörődő. Ezért kár volt böjtölni. Az 1/1-et jelenlegi állapotában a TV2 arra használja, hogy álomba ringassa azokat, akik valami miatt nem tudnak aludni. Pirula helyett. Jó éjszakát kívánunk!

1/1 Azurák Csabával TV2 2017. február 9. 23.10-24.10