2016. nov 21.

Miss Universe Hungary 2016 - tévétükör

írta: frími
Miss Universe Hungary 2016 - tévétükör

Először is tisztázzunk valamit a legelején: nem vagyunk szépségverseny specialisták és nem is gondoljuk azt, hogy ez egy olyan dolog, amit úgy kell méregetni, mint a piacon a fokhagymát. Ez szép, ezt betesszük a kosárba, ennek viszont rohad a feje, ezt tegyük vissza a pultra, hátha nem veszi észre az eladó néni, hogy jól megfogdostuk, mielőtt döntöttünk. Azonban létezik sportszerűség a világon, úgyhogy, ha már végigkínlódtuk Mrs. Frizbi, vagy ex-Mrs. Frizbi - a jó ég tudja - showműsornak eladott konzervatív szirupfőzelékét a propagandagyárban, úgy az igazságos, ha lemeózzuk Mrs. Fánk hasonló portékáját Mr. Fánk csatornáján. Isten látja lelkünket, nem az volt a szándékunk, hogy fröcsögjünk és a kákán is csomót keressünk, de azért biztos, ami biztos előre kikészítettünk egy Xanax-ot az asztalra, hátha a végén szükség lesz rá. Az mindenképpen becsületre méltó, hogy ha már a papa sorban állt a VIP-váróban az állam csecsén hiteleket osztogató Eximbanknál és ki is tömték némi suskával, amin vehetett magának egy televíziót, Timike nem kuncsorgott sehol, hogy odavigye a versenyét, elhelyezte azt a jótevőjénél. Szemérmetlenül sok pénzért. Zsebből zsebbe. Így megy ez Észak-Koreában, Törökországban, meg a ruszkiknál is. Miért éppen mi maradjunk ki a sorból? És különben is sokkal inkább el tudunk képzelni egy húsmustrát egy kereskedelmi csatornán, mint a közszolgálatinál. Merthogy odavaló. Még úgy is, hogy a TV2 már nemigen mondható kereskedelminek. Pláne tévének.

miss_universe_1.jpg

Bevezető gyanánt egy fickó kötelet mászik a stúdióban, kékes színű fényzuhatagban, ami szép is lenne, jó is lenne, tornaórán meg valóságos bravúrnak számítana, csak egy probléma van vele: maximum a srác sziluettjét csodálhatjuk, azt is fél szemmel, mert majd megvakulunk a zavaróan túlexponált világítástól. Az is rövidesen kiderül, hogy a tulajdonos asszonyt nem kell keresnie a kamerának, mert önként és dalolva áll elé, hiszen maga mondja el a hangulatizzító szöveget, körülbelül úgy, mint akire most vár a kivégzőosztag, csak előbb még hebeg-habog valamit az utolsó szó jogán. Nem azt gondoljuk, hogy el kell bújnia egy sarokba, merthogy mégiscsak a verseny hazai tótumfaktumáról beszélünk, de ha már vállalja a szereplést, legalább tenne úgy, mint aki nem izgul, hiszen szemmel láthatóan úgy remeg a szája és a hangja egyszerre, mint Laci bácsi kocsonyája. Mindezt vélhetően felvételről teszi. A csatorna szerkesztői ugyanis vagy elfelejtették kitenni a lógó alá a szokásos „élő” címkét, vagy tényleg előre rögzítették a két perces felvezetőt, nehogy túlságosan kínos legyen. Azon már fel sem szisszenünk politikusaink és közszereplőink felkészültségének tudatában, hogy Mrs. Fánk egész egyszerűen nem tudja, mit beszél, vagy ami még kétségbeejtőbb, fogalma sincs a szavak jelentéstartalmáról. Ez a „higgy magadban” meg „bármire képes vagy a magad erejéből” maszlag enyhén szólva is farizeusnak tetszik, az ország egyik legjelentősebb „golddiggerének” szájából. Mindegy, a tulajdonos asszony kiadja a jelszót: „Vigyázz, szép, rajt” és kezdődhet a show, mielőtt egyenként tépkednénk le a körmeinket a Maksa Zoltán színvonalú szóvicctől.

miss_universe_2.jpg

Soha nem hittük volna, hogy eljön az a nap, amikor visszasírjuk Harsányi Leventét, de ez is bekövetkezett, hiszen Cooky műsorvezetéséről bizton állíthatjuk, hogy mindennek az alja, ha nem is a legalja. Nem is az a legfőbb bajunk vele, hogy töri a magyart, nehéz nyelv, még mi sem használjuk sokszor helyesen és szépen, pedig ide születtünk. Azonban, ha már értő potentátok úgy gondolják, hogy helye van ebben a médiamocsárban, legalább feliratoznák azt, hogy mit mond, vagy miről akar beszélni. Kazinczy forog a sírjában, mert nem ilyen nyelvújítóról álmodott tanítványként. Az hamar kiderül, hogy Cooky-ra ma este a szexista kabinos figuráját osztották, aki ha nem tévében lenne, egy szál törülközőben járna a lányok között, várva az alkalmat, hogy szétnyithassa azt. A nyálcsorgatása egy idő után nemcsak gusztustalan, hanem kifejezetten irritáló és idegesítő is. A műsor pedig egyértelműen akkor éri el a mélypontját – nem könnyű választani -, amikor a francia „showman” Hawaii mintás fürdőgatyában vonul színpadra, hogy bevezesse a lánykák fürdőruhás kűrjét. Lipcsei Betta ennek fényében talán nem véletlenül viselkedik úgy az egész program alatt Cooky-val, mint a pszichiátrián a doktornő a pácienssel. Babusgatja, tutujgatja, nevelgeti, okítja, de úgy istenigazából lesajnálja a figurát. Lipcsei egyébként szép, jóval szebb is, mint némelyik jelölt, azonban két lábon járó bakigyűjtemény, alig van olyan mondata, amiben nem hibázik. Persze a két műsorvezető végig froclizza egymást, gyanús, hogy a szövegükben benne van Mr. Facebook, vagyis Kasza Tibi keze és a Ripost szelleme, hiszen alpáriságért és suttyóságért nem mennek a szomszédba.miss_universe_8.png

miss_universe_6.jpg

A jelöltek felvonulnak, többször is, ebben nincs újdonság. A többség barna hajú, kissé hosszúkás arcú és feltűnően hasonlít a tulajdonos asszonyra. Műmosolyok, szélgép, protkóvillantás és néhol szikenyom a közös jellemzőjük, meg persze az, hogy tök egyformák. Mint, ahogy azok a haknik is, amiket a fellépő „művészek” az úgynevezett „tourok” (nem akarjuk megszokni ezt a kifejezést) alatt nyomnak. Félplayback és Kállay-Saunders András saját szerzeményén kívül más külföldi előadók számai, illetve egy trikójukat letépő chippendale társaság pancsikolása egy kacsaúsztatóban. Valószínűleg ezekben rejtőzik a verseny univerzitása. Kállay-Saunders és Veréb Tamás úgy dülöngélnek tánc címszó alatt, mint Bandi bátyó a könyvtárban három snapsz után, vagy mint a medve, aki éppen most jött ki a barlangjából. Borzalom. Legalább annyira, mint Kállay-Saunders sörénye, aki ezúttal pónit játszik, a szőkésített rasztájával akár a lányok között is helye lett volna, rajta kívül úgyis csak egy szőke került be a legjobbak közé. Hien-t hazahozták, de minek, a produkcióján (Love me like you do) Ellie Goulding, a szám eredeti előadója sírva röhögne. Egyedül a hegedűs lány hagy nyomot bennünk, egyfelől a játéka miatt, másrészt, mert téphetne egy sorszámot, hiszen simán megnyerné a versenyt szépség ügyileg. A szakmai zsűri körülbelül annyira szakmai, mint a Sarka-fesztiválon, tele szponzorokkal, akiknek annyi közük van az iparhoz, mint Cooky-nak a műsorvezetéshez. Krasznai Zsolt, plasztikai sebész jelenti az átmenetet, úgy látszik őt minden versenyre meghívják pontozni, talán nem véletlenül.

miss_universe_3.jpg

miss_universe_4.jpgmiss_universe_5.jpg

A végén kiválasztanak öt lányt a kosárból, akikből kikerülhet a végső győztes és akiktől a szakmai zsűri kérdez. Apáti Bence, balettművész például az egyik jelölttől azt, hogyha idepottyanna egy ufó, mit tanítana meg neki elsőként. A megszólított lány udvarias, nem mutat egyezményes jeleket, válaszol. Három szót: „szeretlek, köszönöm, kérem”. És erre mindenki földig hajol. Mi meg csaknem a késbe. Mrs. Fánknak nem volt elég az, hogy a program visszatérő elemeként, úton-útfélen hirdette a gyémántbizniszét, amit a papa tőkéjéből csinál, vagy az újdonsült fánkozóját, amit egy nap után máig megfejthetetlen okból bezártak. Nem, neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy fátyolos tekintettel bejelentse a nyertest. Van önbizalma. És nagy ásója. Igazságos döntés született, annak a lánynak a fejére került a korona, akit a közönség is megszavazott. Ehhez kellett hatalmas bátorság és szakmai zsűri. Azt a pénzt, amit erre a műsorra áldoztak, tessék szépen visszacsorgatni az államkasszába. Mert otromba, hamis, tisztességtelen és hiteltelen. És felesleges. Ja és bevettük a Xanax-ot. Szükség volt rá. Biztos, ami biztos.

Miss Universe Hungary 2016 TV2 2016. november 20. 18.50-20.50       

 

Szólj hozzá

szórakoztató TV2 Cooky Lipcsei Betta Vajna Tímea tévétükör Miss Universe Hungary 2016