Nem sok olyan ember van a magyar televíziózás koránt sem fénylő egén, akire rámernénk bízni egy műsort. Nincsenek ugyanis egyéniségek, többnyire a vezérlőkből fülesen keresztül irányított bábok vannak, akik kiabálnak, óbégatnak, szavazásokra buzdítanak, körülbelül annyi tehetséggel a tarsolyukban, ami egy kocsmárosnak is lételeme a helyi krimóban. Puzsér Róbert az egyike azon kivételeknek, akivel talán próbát tennénk, ahogy most a Hír Tv is megajándékozta egy ráépülő programmal. Puzsérral lehet vitatkozni, nem egyetérteni, sőt még szabad utálni is, az viszont kétségtelen tény, hogy van egy olyan autonóm személyisége, ami párbeszédeket generálhat és a közízlésre is jótékony hatással lehet. Olykor egy kicsit meghasonul, elmegy zsűrizni a számtalan tehetségkutató egyikébe, részt vesz egy szórakoztatónak szánt majomkodásban, ami vele együtt is felsül, hiszen ő is pénzből veszi a péksütit, de alapjaiban mégiscsak olyan kisugárzással és határozott véleménnyel bír, ami a megosztáson túl még izgalmakat is tartogathat. A Sznobjektív című műsora előtt az volt a kérdés, hogy mennyire tudja ezt képviselni szűk negyven perc erejéig.

A díszlet olyan, mint egy bérház szűk folyosója, vagy inkább, mint egy kisebb raktár, ahol halomban állnak a raklapok, amiken két egészen furcsa, székhez hasonlatos ülőalkalmatosság árválkodik, amiket akár vityillókban, vagy horgász stégeken is szoktunk látni. Ebből már azt is sejthetjük, hogy Puzsér az elkövetkezendő időben nem egyedül tart igényt a figyelmünkre. Azt a stylistot viszont, aki a műsorvezetőt öltözteti, rábírnánk arra, hogy kotorásszon még egy hangyányit abban a ruhás szekrényben, hátha talál valami elegánsabb darabot, mert az a seszínű zakó, amit Puzsérra aggatott a jeles alkalomra minden, csak szép és ízléses nem. Az elején olyan benyomásunk van, mintha a házigazda zavarban lenne, folyékonyan beszél és kiválóan artikulál, de úgy áll ott, mint az a tanuló, akit kihívott a tanára felelni és emiatt megvan szeppenve. A kezével látványosan nem tud mit kezdeni, zsebre mégsem dughatja, mert az ordenáré, így azt a fél megoldást választja, hogy az egyik ujját teszi bele, amit nem mondanánk neveletlenségnek, de rutinosnak sem.   

Puzsér értelmes és nem túl hosszú bevezetőjéből rögvest kiderül, hogy a műsorvezető és „szellemi pallósa”, ahogyan ő nevezi, Farkas Attila Márton kulturális antropológus listázni fognak. Ezúttal a tíz leghitványabb szakma képviselőit veszik górcső alá. És ezáltal az is megvilágosodik számunkra, hogy nincs új a nap alatt, hiszen Puzsér ezt rendszeresen csinálta és csinálja a rádióműsoraiban is. Farkas idomul Puzsérhoz öltözködésben, nála a kirívóan pocsék inge borzolja a retináinkat, de egy kis öröm is vegyül az ürömbe, mert legalább a zakója jelentős mértékben takarja a nem túl szerencsésen kiválasztott látványosságot. A szereposztás szerint Puzsér vezeti fel a szakmákat, elmondja az érveit, aztán átadja a szót Farkasnak, aki elrebegi a maga szempontjait, majd – mivel mégiscsak vizuális élményről lenne szó – bejátszanak néhány felvételt, amelyek alátámasztják a szöveges értekezésüket. Nem könnyű feladat negyven percig többnyire dumával fenntartani az érdeklődést, de a műsorvezetőnek és a vendégének ez hellyel-közzel sikerül.

Puzsér sokat finomodott, a stílusa is letisztultabbnak tűnik, le is van fogyva, ami jót tett neki, nem kiabál és nem hőzöng, amikre jó néhányszor vetemedik más felületeken és platformokon. Érhetően és összeszedetten beszél, csak néha skubizza fél szemmel a papírját és általában jókor hozza helyzetbe a vendégét, Farkast, aki viszont borzalmasan modoros és maníros. Néha olyan, mintha egy állandóan cukorkát kínáló bácsikát látnánk, aki vakargatja a nem létező körszakállát, miközben rossz dolgokban settenkedik, néha pedig olyan kellemetlenül bratyizik, amitől meg kis híján a sírógörcs kerülget. A diskurzus felhangja ironikus, cinikus, helyenként szarkasztikus, ami többször átjön, olykor azonban erőltetetten szellemes jópofizásba csap át. Attól meg talán eltekintettünk volna, hogy Farkas egy szerszámos ládából előkaparja az adott szakma óvodai jeleit, mert ennek sem a funkciójáról, sem pedig a humorfaktoráról nem lettünk meggyőzve. A műsor lendülete néhány kisebb gödröt leszámítva gördülékeny, a bejátszások roppant találóak, néha megmosolyogtatóak, néha elgondolkodtatóak, főleg akkor, amikor a helikopteres Rogán limuzin szocialistákról pampog, Hobo pedig leoltja a riporternek sem nevezhető rakás szerencsétlenséget.

Azokat a kommenteket viszont nem igazán értékeljük, amit a lista felénél produkálnak, mert izzadtságszagot árasztanak és cseppet sem viccesek, vagy ha igen, kényszeredetten azok. A narrátor pedig annyira modorosan és gusztustalanul túlpozícionálva magát olvassa be ezeket, hogy attól rendszeres viszketést érzünk a tarkónk közelében. A lista persze szubjektív, a politikusokat mi az első helyre raknánk, mert annyi hitvány embert, amennyi abban a szakmában van, ha keresnénk sem találnánk máshol. Azt sem értjük, ha elvileg van közönség, bár nem látjuk őket, mi a pék csöcséért kell megint konzerv kacajokat és műtapsokat a megszólalások mögé keverni, amelyek néha zavaróan rontják az összhatást. Puzsér műsora, a Sznobjektív soha nem fog annyi nézőt vonzani, mint ősellensége, Hajdú Péter szellemi öklendezései, de aki negyven percre a Hír Tv-re kapcsol, az egy kulturált mederben folyó, viszonylag magas értékkel és színvonallal bíró programot láthat, amiben van kraft és intelligencia. A hibákon meg soha nem késő csiszolni, vagy változtatni. Hiszen határ a csillagos ég.

Sznobjektív Hír Tv 2016. október 16. 21.10-21.50