Közepes erősségű robajjal érkezett Veiszer Alinda, a kiátkozott tulajdonos csatornájához a milliárdokkal kibélelt köztévétől. Önmagában ez a tény nem kellene, hogy hatalmas felhördüléseket vagy óvatos szisszenéseket keltsen, de egy olyan közegben ahol szekértáborokra osztják a népet, miszerint ha egyetértesz a kormánnyal, narancsos csecsszopó vagy, ha ellenkezel velük, akkor liberálbolsevik szociopata, igenis megütközéseket és heves fejcsóválásokat generálhat. Mert idehaza nincsen átjárás, csak „mi” meg „ők” vannak. A műsorvezető-riporter azonban bízott a Hír Tv szerkesztőségében és abban, hogy mai fejjel talán nem tekintenék forradalmároknak azt a szedett-vedett csőcseléket, amelyik gyújtósnak használta az egykori tévé székházat és a körülötte parkoló autókat. Veiszer kapott hétfőtől-csütörtökig egy nem túl baráti időpontban, este fél tizenegykor - amikor a másnap már korán dolgozni induló munkásember a másik oldalára fordul - fél órát, hogy az általa meghívott vendégekkel elbeszélgessen róluk, a szakmájukról és minden olyan ügyről, ami velük kapcsolatos és közérdeklődésre tarthat számot. Nincsenek megkötések, nincsenek listák, nincsen cenzúra, azzal diskurál, akivel akar, akire kíváncsi, jöhet az bármelyik oldalról, jobbról, balról, középről, szélről a lényeg, hogy érdekelje a nézőt.

Veiszernek nem lehetett szokatlan az időpont, hiszen a köztévében is már bányászlámpával várta az érdeklődőt éjszakázni, mert vélhetően tisztában van vele, hogy amivel próbálkozik évek óta, csak bizonyos rétegeket vonz. Az első adást persze marketing célokra is hasznosította, amikor a megilletődött, egyébként szabadszájúságban nem kispályás Tereskova művésznő szemei közé szegezte a kérdését, hogy vajon geci –e a miniszterelnök. Szegény festő úgy ült ott, mintha rátörték volna az ajtót a budiban, köpni-nyelni nem tudott, az arca bugyirózsaszínbe öltözött és mindössze valami olyasmit hebegett, hogy ilyet itt szabad? A beszélgetésnek ez volt az egyetlen üde színfoltja, mert utána kínos érdektelenség költözött a stúdióba, a művésznő talán a nem várt kezdet miatt meglehetősen enervált volt, Veiszer pedig nem tudta feloldani, mindössze azt konstatálhatta a végén, hogy a debütáló adás igencsak füstölt halszagúra sikeredett. Azóta nem is nagyon néztünk feléje, néhanapján elkaptunk egy-egy számunkra érdekesebbnek ígérkező vendéget, ideje volt feltérképezni tehát, hogy miképpen alakult a műsor sorsa.

Azt nem nehéz megállapítani, hogy a műsor címe nem okozhatott nagy fejtörést, vagy álmatlan éjszakákat a készítőknek, hiszen egyszerűen felhasználták a program arcának keresztnevét. Végül is, ha Friderikusz Sándor a változatosság kedvéért a vezetéknevét virágoztathatja ugyanilyen célokra egy szomszédos csatornán, nem is tűnik ez annyira ördögtől valónak, bár spontánnak, vagy delejesnek sem mondanánk. Az intro sem kavarja fel az állóvizet, hiszen aranysárga betűkkel úszik be egy fekete háttérbe a varázsszó, vagyis a keresztnév. Mindegy, hamar túl vagyunk rajta, majd egy olyan stúdióba érkezünk, ahol, ha nem volnának reflektorok, gyanús lenne, hogy egy róka, rosszabb esetben, görénylyukban vernénk tanyát. Szerencsére a fények megakadályozzák, hogy sötétségbe boruljon minden, de nem valami bizalomgerjesztő a légkör. Középen egy asztal, rajta két pohár víz, velünk szemben pedig egy monitor mutatja a címet, amit nem igazán tudunk hova tenni, hiszen a lógóból és a bevezető főcímből tudjuk, hogy nem az Éjjel-nappal Budapestet szemlézzük, merthogy arra kíváncsi a halál.

Veiszer úgy fest, mint egy rafinált bölcsészlány, majd röviden felvezeti a vendégét Fejes Andrást, aki klinikai szakpszichológus és nem mellesleg ő nyerte hazánk első paralimpiai érmét. Fejes András nagyszerű alany. Választékosan beszél, kitűnően fejezi ki magát, az általa elmondottak célra törőek, izgalmasak, kifejezetten érdekesek, amit nem sótlanul prezentál, hanem szenvedéllyel és életörömmel. Veiszer pedig jól irányítja a beszélgetést, nem vág közbe feleslegesen, hagyja érvényesülni a vendégét. Megnyugvással tapasztaljuk, hogy a műsorvezető kezd leszokni arról, hogy lexikonként zanzásítson életrajzokat és olyan mondatokkal szembesítse a vele szemben ülőt, amire az már nem is emlékszik, vagy esetleg nem is úgy mondta, mert ilyenkor döglődik a csevej és kerül vakvágányra az interjú. Mindössze egyszer veszi elő Fejes egy tanulmányát, amiből idéz, bár ettől is eltekinthetett volna, hiszen a szerző feltehetően tisztában van vele – ha nem is szóról szóra -, hogy mit írt, a néző megkeresi, amennyiben érdekli, helyette rákérdezhetne azonnal, felolvasás nélkül arra, amit fontosnak talál.

Veiszer ügyesen és jó ütemben hozza szóba az olyan tabudöntögető témákat, mint a kerekesszékesek szexuális élete, ami egy elfogadóbb, toleránsabb környezetben nem is kellene, hogy szégyenlősséget váltson ki, hiszen teljesen természetes és magától értetődő. Fejes András nem hebeg-habog, nem köntörfalaz, nyíltan, őszintén és oldottan válaszol, ahogyan akkor sem terel és hápog, amikor Veiszer a társadalmi megbecsülésre és az előítéletekre kérdez rá. Fejes nem sértődött, nem kér kerekesszékesként pozitív diszkriminációt, csak tárgyilagosan kifejti, hogy nem kap még olimpiai járadékot sem és olyan témákban sem hívják komolyabb intézményekbe konzultációra, vagy előadást tartani, amiknek felvetésében úttörőnek számít. Veiszer érdeklődő, figyel a vendége szavaira, mondataira, még jegyzetel is, ami amúgy nem lenne különleges körülmény, de nem zavarodik bele a beszélgetésbe, nem tesz elhanyagolható görbe utakat. Többnyire a kérdései sem kacifántosak, vagy közömbösek, mindössze néhány számunkra triviális tényen akad meg egy pillanatra, de ez nem zavaró hatású.

A műsorra szánt adásidő, a bő huszonöt perc szűk folyosó és Fejes András vendégeskedésénél ezt hatványozottan érezzük. Mert ebben még legalább ennyi is benne lett volna, hiszen Fejes olyan egyéniség, aki szimpátiát vált ki a nézőből és akinek a gondolataival egyértelműen gazdagodik az ismeretünk és a világlátásunk. Tereskovánál ez éppen fordítva volt, ott még ez a szolid hossz is óráknak tűnt. Habár egy adásból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mégis megkockáztatjuk, hogy az Alinda egy ritmusos, helyenként különösen érdekfeszítő műsor, amihez Veiszer stílusa szépen idomul és ezzel egy olyan programmá válhat, amiért mindenképpen érdemes a Hír Tv-re kapcsolnunk, ha másért nem is. A létjogosultságát pedig azért sem lenne érdemes megkérdőjeleznünk, mert ha jó alaposan körülnézünk magunk körül, láthatjuk, hogy nem vagyunk kíváncsiak egymásra, nem sikk beszélgetni, csak szajkózni a magunkét és hinni azt, hogy mindenben, mindig igazunk van. Veiszer próbálkozik az emberséggel, az érdeklődéssel, a kulturált egymásra figyeléssel. Kiváltképp, ha olyan vendégeket hív, mint Fejes András, aki nem celeb, nem valósághős, nem elkopott arc. Mindössze ember. Csupa nagybetűvel.

Alinda Hír Tv 2016. május 19. 22.30-22.55