2016. máj 16.

La Liga 2015/2016 áttekintés - Sport

írta: 789798879897987978
La Liga 2015/2016 áttekintés - Sport

la-liga2-1406205593.jpgVasárnap lezárult a spanyol bajnokság idei kiírása, ezúttal is a Barcelona lett a bajnok, egy ponttal előzve meg a Real Madridot. A katalánok az utóbbi 10 évben a hatodik bajnoki címüket gyűjtötték be, sorozatban a másodikat. Érdekesség, hogy Lionel Messi karrierje 8. ligáját nyerte meg, pont annyit, mint a Real 1990 óta. Az összesített mérlegen azonban még mindig tetemes a madridi előny, nekik 32 van, míg a Barcának csak 24. A két óriással sokáig úgy tűnt, hogy a kiváló szezont futó Atletico képes felvenni a versenyt, ám az utolsó előtti fordulóban hatalmas meglepetésre kikaptak az abszolút utolsó Levantétól. Simeone gárdája azonban így sem lehet csalódott, hiszen csak 3 ponttal végeztek a bajnok mögött, és még a május 28.-ai BL döntőben vigasztalódhatnak a Real ellen.jj.jpg

Ha csak egy ponttal nyertek is a végén a gránátvörös-kékek, győzelmük teljesen megérdemelt az egész szezonban mutatott formájuk alapján: 38 meccsen 29 győzelem és 91 pont, 112 rúgott gól (legtöbb), ami majdnem 3-as meccsenkénti átlag, és 29 kapott gól(második legkevesebb az Atleti 18-as értéke mögött). A 112 gólból az MSN 90-et vállalt, ebből Suárez 40-et, Messi 26-ot, és Neymar 24-et. Luis Suárez ezzel begyűjtötte karrierje második európai aranycipőjét is (az elsőt még Ronaldóval holtversenyben szerezte meg még 2014-ben a Liverpoollal). Érdekesség továbbá, hogy idén rekordszámú, összesítetten 19 büntetőt fújtak a Barca ellen.2016-02-14_fcbvscelta_34_v1455540618.jpg

Ami  a Realt  illeti, ők a  meglehetősen nyögvenyelős első félszezon után majdnem hibátlanul játszottak. Ancelotti menesztése, majd Benítez kinevezése is hiba volt Florentino Perez részéről, de Zidane-nal kezdik megtalálni magukat. A francia legendával a mérleg: 26 meccs /21 győzelem (minden sorozatot figyelembe véve), ebből a bajnokságban 20 meccsen 17 győzelem, és ha Zidane érkezése óta nézzük a bajnokságot, elsők lennének.fffffff.jpg

Nem sok edző mondhatja el magáról, hogy első (fél)szezonjában BL döntőzött és második helyen végzett a csapatával(akkor is, ha az csapat történetesen a Real Madrid). Zidane-nal megtalálták a tökéletes embert a feladatra, ő egy hosszabb távú megoldás is lehet akár. Ha nyáron jól igazolnak, ez a Madrid félelmetes lehet jövőre.

Harmadik helyen az Atletico végzett, 88 ponttal. A matracosok 38 meccsen 28-szor győztek. 63 gólt lőttek, és mindössze 18-at kaptak. Griezmann 22, Torres 11 góllal zárt, míg Koke 5 gólja mellett 14 passzt tud felmutatni. A védelem rendkívülien teljesített egész évben, aminek meglett az eredménye: 18 kapott góljuk rekord a spanyol bajnokság történetében. Jan Oblak pedig megkapta a Zamora díjat, ami minden évben annak a kapusnak jár, akinek a legkevesebbszer kell a hálóba nyúlnia.

A negyedik, még BL-selejtezőt érő helyen, 64 ponttal a Villareal végzett, nekik kissé ingadozó szezonjuk volt, 38 meccsükből csak 18-at nyertek meg(10V /10D).kepkivagas.PNG

A többi, viszonylag erős spanyol csapat ebben az évben igencsak gyengén szerepelt, gondoljunk csak a Sevillára, vagy a Valenciára. A Valencia tavalyi 77 pontja és negyedik helyezése után idén hatalmas csalódásra csak 44(!) pontot ért el, ez a tizenkettedik helyre volt elég. Valamelyest érthető a helyzetük, hiszen két edzőváltáson is keresztülmentek, és Gary Neville, bármekkora játékos is volt, el kell ismerni, hogy edzőként igencsak középszerű. 28 meccséből mindössze 10-et nyert meg, a Valencia szezonjának fénypontja volt, amikor menesztették.

A másik csalódást keltő csapat a Sevilla volt, noha ők szerdán EL döntőt játszanak, a 7. helyezésre ez nem ad mentséget. Rendkívül gyenge rajtjuknak, és a kritikán aluli idegenbeli szereplésüknek(19 meccsen mindössze 9 pont) köszönhetően csak Európa Liga selejtezőkben vehetnek részt jövőre . Pozitív csalódásnak könyvelhetjük el azonban két újonnan feljutó csapat teljesítményét: a 10. Betis és a 11. Las Palmas  is szerethető, keményen küzdő kiscsapat benyomását keltette (érdekesség, hogy mindkét csapat a Valencia előtt végzett). Ilyen teljesítménnyel, és jó igazolásokkal nagy jövőjük lehet a spanyol bajnokságban.

Végül a három kieső:  a Levante, a Getafe, és a Rayo. A Levante és a Getafe is igen gyengén teljesített idén, az előbbi 32, az utóbbi 36 pontot szedett össze. Veszteni csak Rayo távozásával vesztünk, mindig keményen küzdöttek, bárki is volt az ellenfél, ők mindig támadó felfogásban léptek pályára, igazán látványos, és izgalmas meccseket játszottak az egész szezon során. Mellettük szól továbbá, hogy az 52 szerzett góljuknál csak a Bilbao, valamint a három dobogós szerzett többet. Reméljük, hogy jövőre megnyerik a másodosztályt, és még erősebben térnek vissza!hh.jpg

Szólj hozzá

Sport