A Hajnali láz egy szép, igaz és legfőképpen tiszta szerelem krónikája. Ha nem tudnánk azt, hogy ez a valóságban is megtörtént, azt hihetnénk, hogy egy olyan mesében vagyunk, amit Benedek Elek írt és amelynek az lesz a vége, hogy a szegény szabólegény és a királylány, miután elnyerte annak szívét, addig élnek békében, boldogságban, amíg meg nem halnak. Gárdos Péter szüleinek megismerkedése és találkozása azonban túlragyog minden fikciót és képzeletet, annál is inkább, mert olyan vészterhes időkben keletkezett, amikor a lelkeket újjá kellett építeni, mert olyan sebek mardosták, amiknek gyógyulásához talán egy élet sem elegendő. És ilyenkor hova menekülsz, mivel vigasztalódsz, ha nem akarod feladni, ha nem akarsz beleőrülni? Hát persze, hogy az érzelmekbe és a szerelembe, hiszen az egy biztos pont lehet, az kapaszkodót adhat, annak segítségével túl lehet élni a megpróbáltatásokat, a vágyakozás a boldogság felé ugyanis idillikussá és emelkedettebbé teheti a rongyos hétköznapokat. Miklós miután kikerül a koncentrációs táborok poklából, elhatározza, hogy száztizenhét lánynak ír levelet azért, hogy közülük rábukkanjon arra, akire vágyik, aki az életre szóló társ lehetne számára. Úgyis mondják talán, hogy az igazi, akiben megtalálja a másik felét. Többen válaszolnak, de a tizenkilenc éves Lili teszi rá a legkedvezőbb benyomást, így levelezésbe bocsátkoznak és ezáltal kerülnek egyre közelebb egymáshoz. Egy félév után találkoznak és a személyes tapasztalatok hatására a vonzalmuk erősödik, de Miklós tudja, hogy az őt kezelő orvos szerint a betegsége előrehaladott állapotban van, a vég pedig hamarosan bekövetkezik.

Afelől egy szemernyi kétségünk sem lehet, hogy ez a sztori filmvászonra kívánkozott. Abban azonban már nem lehetünk annyira biztosak, hogy ezt Gárdos Péternek kellett volna ilyen formában feldolgoznia. Személyes érintettsége ugyanis veszélyes terep. Az vitán felül áll, hogy ez számára rendkívül fontos, hogy ez a szíve csücske és apait-anyait beleadott annak érdekében, hogy a történet szubjektivitásából eredő jelentőségét a néző is átérezze és azonosuljon a főhősökkel, azok mindent elsöprő érzéseivel, magával a szerelemmel, amely fokozatosan hatalmába keríti őket. A film néhány pontján viszont azt tapasztaljuk, hogy éppen a rendező bizonytalankodik a saját mesélői képességeit illetően, mert túl sok dolgot akar belezsúfolni a mozijába, emiatt aztán néhol kifejezetten terjengőssé, túlzottan szerteágazóvá és fárasztóvá válik. A központi szálat ugyanis olyan mellékalakokkal egészíti ki, akiknek a sorsa akár egy önálló alkotást is megérne. És ezzel olyan érzelemcunamit idéz elő, amit nem könnyű megemészteni, pláne úgy, hogy Miklós és Lili kapcsolata is tele van szentimentalizmussal, így a rendező nagyon sok húron játszik egyszerre, az érdeklődő pedig nem biztos, hogy tudja, egy idő után meg valószínűleg nem is akarja követni őt, mert a feje búbjáig telítődik azokkal az impressziókkal, amik hirtelen zúdulnak rá.

Gárdos nem tartja szükségesnek, hogy a mondanivalójához képest aránytalan mértékben előtérbe tolja a holokausztot, inkább kellő eleganciával és visszafogottsággal utalgat rá, hiszen a történelem ezen szégyenfoltja ezúttal háttérként funkcionál, ami által jobban meg lehet érteni a szereplők érzelmi sivárságát, kétségbeesését, emocionális tévelygését. Ezért sem világos, hogy miért lesz kihagyhatatlan momentum Lili zsidó identitásának megkérdőjelezése és miért válik elengedhetetlenül fontossá a kikeresztelkedés megbolygatása. Ez is egy olyan töltelék, amivel nem lehet mit kezdeni. Éppúgy, ahogy a narrációval, illetve a kerettörténettel sem. Az rendben lévőnek tűnik, hogy a rendező hozott egy döntést, miszerint fekete-fehérben forgatja le a filmjét, mert az ő fejében ez így játszódik le. Vitatkozhatnánk ugyan vele, mert nem látjuk az indokoltságát és azt sem, hogy a korhűség feltétlenül megkívánná ezt a formátumot. És az is szül bennünk egy kisebb fajta értetlenséget, hogy egy fényképezkedős jelenetben akkor mégis miért kell színeket varázsolni a főhősökre, ha nem ez volt az eredeti koncepció. Felesleges művészieskedés. Oké, fogadjuk el a rendező érveit, de azt semmivel nem lehet magyarázni, hogy a Hajnali láz kezdetén és bizonyos időközönként tényleg színesbe vált a kép és egy mamóka, a direktor édesanyjának időskori megfelelőjeként Jeruzsálemben kávézgat, piacon vásárolgat, fésülködik egy tükör előtt, mindezt úgy, hogy minden egyes megjelenésével megakasztja a cselekményt és szaggatottá teszi az egyébként sem gyorsan bonyolódó eseménysort. És erre nem elfogadható válasz, hogy az izraeli partner a pénzéért cserébe forgatást követelt, hiszen ezzel Gárdos köt egy kétes kompromisszumot a filmje minőségére vonatkozóan. Nagyon jól meg lettünk volna ezek nélkül is.

Nem lenne helyénvaló, ha firtatnánk a film túlzott érzelemgazdagságát, itt-ott talán szirupba hajló voltát, hiszen az a szerelem, amit a rendező szülei átéltek láthatóan sok keserűséget és fájdalmat felülírt és átértékelt bennük. Gárdos Péter ezeknél a pillanatoknál viszonylag jól hangsúlyoz és egyensúlyoz, azt meg tekintsük velejáró veszteségnek, hogy az olyan határon billegő tetszésnyilvánításokat, mint a csóknál történő tapsvihar nem tudja magában elfojtani. Kicsit modoros, Sas Tamás szokott ilyenekhez folyamodni, de a két direktor közötti nem is vékony stílusbeli különbség okán maradjunk elnézőek. Belefér. Az viszont sok bosszúságot okoz újfent, hogy a forgatókönyv olyan steril, leginkább csak papíron, vagy azon se működő mondatokat tartalmaz, amitől egyszerre bizsereg a tarkónk és nő a szőr a hátunkon. Bíró Zsuzsa dramaturg még néhányszor átnyálazhatta volna a szkriptet ilyen szempontból.

A két főszereplő közötti összhang az egyik leglényegesebb tényező a történet átélhetőségében. Ez pedig szinte hibátlanul fennáll. Piti Emőke törékeny és gyámoltalan, ugyanakkor végtelenül odaadó és szerethető. Néha kitör, mint egy szerényebb vulkán és akkor megmutatkozik a hevesebb énje, de összességében csendesebb intenzitással éli meg a szerelem formájában bekövetkező érzelmi viharokat. Az arcára kiütköző grimaszok jóvoltából azonban biztosan lehetünk benne, hogy ez a lány készen áll arra az érzésre, ami feltehetően egy életen át el fogja kísérni, sőt egyenesen várja azt. Piti hiteles még azoknál a mondatoknál és jeleneteknél is, ahol csikorog a fogunk az egyéb problémák miatt. Jó párost alkotnak Schruff Milánnal az kétségtelen. Schruff is igazolja a Kalandorokban már helyenként megvillantott tehetségét. Egyszerű eszközökkel, mégis hatásosan és természetesen hozza a kissé kajla, de határozott elvekkel és elképzelésekkel bíró Miklóst. Máté Gábor a férfi orvosának szerepében okoz maradandó élményt, precíz alapossággal járja körül a figurát, az akcentust is többé-kevésbé eltalálja, a hosszabban kitartott csendjei pedig feszültség fokozóként is jól működnek. Kovács Lehel figurája erős, ahogyan Petrik Andreáé is. Mindketten kiválóak. Néha olyan érzésünk támad velük kapcsolatban, hogy ők simán elhalványíthatnák a főhősöket egy másik róluk szóló filmben, mert a karaktereik sokrétűbbek és több színt is mutatnak, mint Miklós és Lili. Földes Eszter azt érzékelteti, hogy nem kell mindig csöcsöket mutogatni ahhoz, hogy figyeljünk rá. Árnyalt és egy pillanatra sem szélsőséges alakítása pontos és ízléses. Mint ahogy Gyabronka József orvosa is, aki végig németül beszélve hozza magabiztosan a jó szándékú, de Lilit a széltől is óvó figurát. Az innen sem hiányzó Scherer Péter rabbija lenne a humor forrása. Nem rossz, bár azt elsütni, hogy örökké heringet zabál és ettől büdös, mint a dög, nem valami extravagáns teljesítmény.

Gárdos Péter szülei szerelmén alapuló könyve már átlépte a határokat és Európa más országaiban is kapható és olvasható. Állítólag siker. Örülünk neki, annál is inkább, mert a filmje szinte biztosan nem tör ekkora babérokra. És ebben vastagon benne van az ő keze is. Talán egy kicsit el kellett volna engednie a sztorit, vagy valaki olyannak a kezébe adni, aki objektívebben és más szemszögekből közelítette volna meg azt. A mozi hosszúságáról meg még nem is elmélkedtünk, pedig annak érezhető korlátozhatatlansága is megérne egy-két mondatot. De hagyjuk, sokat téptük már a szánkat erről máskor is. A Hajnali láz azonban összességében nézhető produktum, viszont jó szívvel leginkább azoknak ajánlott, akik még hisznek a szerelem naiv, tiszta, mindent legyőző és fenntartások nélkül kezelendő érzésében. Ők azok, akiknek nem kérgesedett a lelkük. Talán elegen vannak még.

6/10