Beszélni kellene egy nyúlfarknyit a szexről is, nem? És az első együttlétről. Nos, nem akkor történt meg. Nem azon a hosszú, elrejtett majd szabadjára engedett szenvedélyektől izzó és szerencsétlenkedésektől sem mentes nyári éjszakán. Azt meghagytuk az első csóknak. Diána egyszer azt mondta nem bánta volna, de nem akart frivolnak és könnyűvérűnek tűnni. Sose csinált olyat, hogy az első randin megadta volna magát, de nekem akkor sikerült felpiszkálnom benne a tüzet. Amikor rákérdeztem, hogy ezt a törpe magasságommal sikerült –e elérnem, csak legyintett és azt mondta, hogy a törpe magasságod ellenére, olyan széles a hátad, mint egy teniszpálya, inkább azzal. Ja széles és szőrös. Ez csak vicc volt. Gyantáztatom ugyanis. Nehogy beugorjanak a csőbe, tényleg van rajta egy kis szőr. Na jó, szóval egy kicsit vártunk. Tudom, hogy ez most nem divat, főként annak tükrében, amikor azt látom, hogy a pelyhedző állú, félrefésült hajó pubik és a tojáshéjjal a fenekükön mászkáló, még pattanásos kislányok nyilvános helyeken is egymásnak esnek olyan szinten, mintha nem lenne ott senki rajtuk kívül. Mintha nem lenne ehhez közönség, sőt gyakran úgy tűnik, az kell nekik. Még jobban élvezik, pukkasztják a polgárt és szemérmetlenül majmolják azt, amit otthon a pornócsatornákon látnak. Oké, talán még nem vetkőznek hozzá, ott van még köztük a ruha, de szemernyi kétséget nem hagynak afelől, hogy mit művelnek a négy fal között, amikor elmennek anyuék, vagy a kocsiban, amikor odaadják anyuék, vagy egy szórakozóhely budijában, ha elengedik anyuék. Jó tudom, régimódi vagyok, a kislányokat tizennyolc éves korukig bezárnám egy Barbie babával a szobába és kidobnám a szennyvíz csatornába a kulcsot. Persze ez sem normális. A kívánságom mindössze egy kis szégyenlősség, egy kis adag szemérmesség, egy kis türelem. Elszaladt mellettem a világ. Ebben is. Ma tényleg minden a szexről szól. Lehet hogy régebben is ennyire központi téma volt, csak akkor nem tették annyira közszemlére. Állapodjunk meg abban, hogy a világ egyik legcsodálatosabb és legtermészetesebb dolga, ahogy férfi és nő egymáséi lesznek. A szex izgató, izgalmas, csodaszép tevékenység, nincs olyan, aki ne rajongana érte. Oké, oké Diánának igaza van, az eunuchok biztos nem hatódnak meg tőle és a frigidek sem bontanak pezsgőt, ha erre a kerül a sor. A nimfomániások meg nem tudnak betelni vele, nekik minden kevés, ha egyszerre öt fütyit, vagy puncit kapnak, még az is. Ha már bolondolunk a szexért, miért nem adjuk meg a módját? Miért teregetjük ki? Maradjon az a szobában, vagy a kocsiban, vagy a szórakozóhely budijában. Bár ott valószínűleg nem csak azok élvezik, akik csinálják. Prűd vagyok, mondaná Diána és túlagyalom. És nem is tudnék nagyon vitatkozni vele, mert többnyire igaza volt. De csak többnyire.

Egy héttel voltunk az első csók után, már túlestünk egy újabb filmen. Ezúttal egy mai darabot láttunk színesben és nagyobb vászonnal egy nagyobb moziban. Sráckor volt a címe és mindketten el voltunk ájulva tőle. Három órás volt, több is, mint Az édes élet, de Diána ezúttal nem panaszkodott arra, hogy tömény volt, inkább azt mondta, nézte volna még, mert olyan volt, mint maga az élet. Nem sietett sehova, ráért, ugyanakkor minden percéből sugároztak a hétköznapok és az, ahogyan mi átéljük a felnőtté válás lépcsőfokait. Richard Linklater tizenkét éven keresztül forgatta és bár állítása szerint írt forgatókönyvet, azt meglehetősen szabadon kezelhették az alkotók, a párbeszédek is életszagúnak tűntek, úgyhogy az improvizáció minden téren megengedett lehetett. Persze nem maradhatott ki egy vacsora sem a repertoárból, ahol nagy nehezen, hosszas unszolásra megengedte, hogy fizessek neki. Később többször hadakoztunk, ebben pedig benne volt egy kisebb vita lehetősége, sokszor már különféle érvekkel készültünk rá, de a végén elsütöttem az apukám mindig azt tanította nevezetű frázisomat, amire röhögésben tört ki és azt mondta, feladja és csináljam azt, amit az apukám mondott. Persze néha hagytam, hogy állja a cechet a béke kedvéért, azért, hogy ne morogjon és ne durcáskodjon, mert akkor mindig olyan elégedett fejjel jött el a helyről.

Azon a pénteken egy 30Y koncertre mentünk, ezzel akartam meglepni, habár nem volt semmilyen alkalom, de mégis jól esett, amikor fülig érő szájjal vette át a jegyét. Az utolsó nagy nyári koncertek egyike volt, habár még szeptemberben is rendeznek szabadtéri zenei eseményeket, de az már olyan bizonytalan időjárás szempontjából, mint a kutya vacsorája. Diána szokásához híven nagyon összekapta magát a külső megjelenését illetően is. Nem lehetett panaszom, szédítően nézett ki. Egy rövid kékes szoknyában volt és egy hozzá remekül passzoló fehér blúzban és arra emlékszem, hogy ezúttal nem finomkodott annyira a dekoltázzsal, mint az első közös szeánszunk alkalmával. Azonban nem volt kihívó, szimplán csak dögös és kész. Máskor nem fukarkodtam a dicséretekkel, mert azt gondolom, hogy ha egy lány veszi a fáradtságot és időt szán arra, hogy ízlésesen felöltözzön részint azért, hogy imponáljon a barátjának, azt a gesztust illik viszonozni, most azonban néma maradtam, most vártam. Nem akartam elkapkodni. Mivel már egy hét alatt hozzászokott a bókokhoz, - pedig állítása szerint nem tudott mit kezdeni velük – akkor elég szemrehányóan nézegetett felém egy kis idő elteltével, amikor nem kapta meg a várt hozsannákat. Persze nem bírta megállni, hogy szóvá ne tegye, hiszen akkor már megismertem annyira, hogy mindent ki akar mondani, vagy ki akar mondatni velem. És ez nem volt ellenemre.

- Kicsit fukarkodsz ma az elismerő jelzőiddel. Nem tetszem neked? Valami baj van? – kérdezte, amikor már elszakadt a cérna nála.

- Semmi baj! Azt hittem nem tudsz mit kezdeni a bókokkal?

- Lehet, hogy eddig nem tudtam, de te hozzászoktattál és most már hiányzik, ha nem mondod.

- Jól nézel ki – mondtam flegmán.

- Ennyi? Jól nézek ki? Ennél többre nem futja? – láthatóan nem volt örömteli hangulatban.

- Kell, hogy ennél több legyen? Valaki még ennyire sem képes.

- De te nem valaki vagy, ha nem az én párom, aki eddig nagyon figyelmes és kedves volt és egy hét után ez mintha elszállt volna belőle.

- Nem akarlak elkényeztetni, aztán majd elkényelmesedsz és nem akarsz elereszteni, ha már nem működik.

Éreztem, hogy a határon billegek, ez még talán elment, de itt le kellett állítanom magam, Diána imádta, ha cukkoltam, de ezen az estén nem volt meg a kellő felvezetés hozzá és talán emiatt is érzékenyebb volt.

- Tudod ki nem fog téged elereszteni Ádám. Azt lesheted, hogy mikor fogok én annyira ragaszkodni hozzád, baszd meg. Örülj, hogy most itt maradok, ha már nekem ajándékoztad a jegyet, megnézem a koncertet, mert szeretem a zenekart, de azt tudd, hogy legszívesebben itt hagynálak, hogy szórakozz egymagad. Ja és kösz, hogy megteremtetted a kellő hangulatot az estéhez. És most veszek egy gintonicot, ha megengeded. Magamnak – kifakadt, kidurrantottam a lufit. Provokálni akartam, hát megkaptam, innen szép nyerni. Azon az estén sikerült.

Diána gyorsan megivott két gintonicot és hoztam neki még én is egyet, amit nagy durrogva elfogadott. Nem akartam leitatni, csak egy kicsit lazítani, oldani, miután kellően felpaprikáztam. A módszerem nem volt éppen a legvonzóbb, de legalább nem hazudtoltam meg magam. Nem nagyon szólt hozzám, próbáltam azért feldobni egy-két témát, amivel tudtam, hogy felengedem valamelyest. Ezek azonban pürrhoszi győzelmek voltak. Amikor felemlegettem a Sráckort, mint az eddigi legszebb közös élményünket már legalább egy mosolyt ki tudtam csalni belőle, de ez még mindig nem volt elég. Nem is ezt szántam fő számnak. A koncerten egymás mellett álltunk, átkaroltam, addigra már kissé becsípett, nem volt ellene kifogása. Aztán volt egy pillanat, amikor nem tudtam tovább türtőztetni magam, közelebb húztam és a fülébe suttogtam.

- Annyira észbontóan csodás vagy, hogy le akarok feküdni veled!

- Micsoda? – kérdőn nézett rám.

- Már amikor megláttalak tudtam, hogy nem tudok és nem akarok tovább várni. Ellenállhatatlan vagy. Le akarok feküdni veled!

- Most? – továbbra is csak kapkodta a levegőt.

- Azért annyira nem vagyok excibicionista. Különben sem akarok osztozni rajtad senkivel, mert az itt félő, hogy orgiává fajulna. Menjünk fel hozzám, nagyon kívánlak, szeretkezni akarok veled érted? Legyél spontán, gyere, menjünk!

Ez volt a kulcsszó. Megcsókolt, pedig egyikünk sem preferálta a nyílt érzelemkitöréseket, ennek ellentmond, hogy az első csókokat egy köztéren ejtettük meg. Egy padon. Nem vártuk meg a koncert végét. A Pécsi tánctanár után kereket oldottunk.

Egy hét, ennyit adtunk magunknak, aztán megtörtént. Alapvetően azt gondolom, hogy tényleg nem kell sokáig halogatni az ágyba bújást. Nincs értelme, hiszen azzal elkezdődhet a kapcsolat megerősítése. Addigra talán már kitapasztalhatod azt, hogy nem egy futó kalandot akarsz a másiktól. Persze az első szexuális együttléten még nem igazán kéne, hogy múljon, nagyon sokszor az nem is sikerül. Egész egyszerűen annyira begörcsölhetsz és megrémülhetsz attól, hogy ott van előtted az a lány, akire régen vágysz, akit most boldoggá kéne tenned, hogy ügyetlenkedsz, maszatolsz és nem juttok egyről a kettőre, vagy csak úgy, hogy mindketten érzitek, az nem volt az igazi. Aztán amikor elmúlik belőled a félelem, a pánik, akkor már sokkal egyszerűbben megy és egy csapásra kiderülhet az, hogy szexuálisan egymásra tudtok –e hangolódni, vagy sem. Amennyiben igen, akkor az erős kapocs lehet a továbbiakban köztetek, nem írhat felül mindent, de mivel a párok egyik mozgató ereje a szex, jelentős tényezőnek számít. Amennyiben nem passzoltok egymáshoz, nos akkor kezdődnek a problémák. Először is meg kell mondani neki, de azt nem lehet, mert akkor megsértődik, megbántom a nőiességében, vagy éppen a férfiasságában. Pedig mindenképpen kommunikálni kellene. Ezt is. Nem lehet elsiklani felette, még akkor sem, ha az elsőre szarul esik neki, mert ha eltusolod az előbb-utóbb robbanni fog és még nagyobb súrlódásokhoz és veszekedésekhez vezethet. Aztán ha felülemelkedik a személyes sértettségén és változtat, akkor még jól is elsülhetnek a dolgok. Ha pedig semmiképpen nem megy, akkor jön a fájó rész; a szakítás. Vagy le lehet úgy élni egy életet, hogy nem vagy boldog szexuálisan azzal, aki melletted van? Nem leszel attól frusztrált? Meddig tudod magad tartani, miután rájössz, hogy a kapcsolatod döglődik emiatt, vagy lehet, hogy már halott? És ha együtt maradtok is, akkor fűvel-fával megcsalod inkább, hogy megszerezd a kis örömeidet? Persze nem jön rá, de ezzel nem csapod be önmagad? Inkább azt játszod, hogy boldog vagy, szimulálsz orgazmust, úgy csinálsz, mint aki szeret, miközben más nyújt vigaszt? Tudják, mindenki hazudik, mindenkinek, mindenben. Sajnos a szexben is, pedig ott a legkevésbé kifizetődő. Szilárd barátom azt mondta egyszer nekem, hogy dugás terén nem ismer tréfát, ott mindig nyílt lapokkal kell játszani. Egy férfi szinte mindig el tud menni – kivéve, ha annyira részeg, hogy ha három órán keresztül püföli, dagasztja, mint egy cipót, akkor sem megy -, de nincs annál nagyobb bosszúság, szégyen, felsülés, amikor egy nőnek nem tudsz örömet okozni. És ezért mindent érdemes beáldozni. Még a féltve őrzött hiúságot is. Én igyekszem ehhez tartani magam és ezt követni, mint egyfajta iránymutatást.

A szexről már mindent leírtak, amit lehet, Bret Easton Ellis és Michel Houellebecq korunk nagy élharcosainak számítanak ebben a kategóriában. Egy alkalommal bevittem Ellis Glamoráma című művét a munkahelyre, akkor éppen azt olvastam és hétvégére hazamentem, úgyhogy kellett valami a vonatra szórakoztatás gyanánt. A könyvben Ellis igen szaftosan, körültekintően, minden részletre és apró finomságra kiterjedően írja le egy hármasszex gyakorlati megvalósítását, mindenféle gátlás és cenzúra nélkül. A felállás: két fiú, egy lány, ami önmagában is pikáns, Ellis leírásában meg végképp azzá válik. Akkor még nem Gáborral ültem egy irodában, hanem Tillmann Tomival, aki szintén barátommá vált az idők során, de már régen elment a cégtől. Tamásról tudni kell, hogy erről a témáról ő nem szívesen beszél, az ő olvasatában ez nem a közre tartozik, ezt képviselte és képviseli azóta is. Éreztem, hogy ezt nem fogja bevenni a gyomra, úgyhogy ebédidő táján elővettem a könyvet és közöltem vele, hogy szeretnék neki felolvasni egy részletet, ami feltehetőleg meg fogja botránkoztatni, mégis kíváncsi vagyok, hogyan értékeli. Belekezdtem az ominózus részbe, amiben főszerepet kaptak a nemi szervek és az aktus pontos részletei. Közben persze néztem Tomit és ezt, mint utólag rájöttem, nem kellett volna. Minden egyes szónál rám jött a röhögőgörcs, olyan szinten meresztgette a szemét, csóválta a fejét, vörösödött az ábrázata majd egyszercsak, mikor már tetőfokára hágott a hangulat és a klitoriszok emlegetése meghaladta az ingerküszöbét, megszólalt:

- Mi ez a szemét, ez az okádék, miket olvasol te, pornóregényeket? Igazad van, aki nem csinálja, legalább olvassa! – és ezzel a lendülettel, kiment az irodából, de még előtte figyelmeztetett, hogy mire visszajön, tegyem el ezt a ganét, mert ha nem, elveszi tőlem és kénytelen lesz erőszakot alkalmazni, vagyis szétveri a fejemen.

Azt már nem mondtam neki, hogy Ellisnek valószínűleg ez lehetett a célja, a polgárpukkasztás, az ingerküszöb feszegetése, az álszemérem kifigurázása, pellengérre állítása. Tominál maximálisan bejött, még ma is felemlegeti olykor, hogy mennyire kihoztam a sodrából ezzel a szeméttel. Mert ő továbbra is csak annak titulálta. Nem értek, nem értettem vele egyet, Ellis könyve számomra remekmű a kiüresedésről, a csillogás-villogás, a sztárlét jellegtelenségéről. Majdnem úgy szólt, mint Fellini, csak kicsit radikálisabban, a mai kor elvárásaihoz igazítva.

Ne várjanak tehát tőlem bő lére eresztett részletességet. Azt Ellis nálam jobban tudja, és mivel nem vagyok képes arra a szintre emelkedni, de még megközelíteni sem, mert azzal tényleg sutba dobnám minden szemérmességemet, elégedjenek meg néhány epizóddal. Most henceghetnék azzal, hogy ágybeli képességeim messze meghaladják az átlagot. Nem igaz. Nagyképűsködhetnék abban a tekintetben is, hogy nekem mindig sikerül és amikor kell áll, mintha nem volna más dolga. Nem igaz. Mondhatnám azt, hogy addig bírom, míg ki nem fogy belőlem a szufla, tehát képes vagyok több óráig visszatartani a beteljesülést. Nem igaz. Dicsekedhetnék azzal, hogy Diánával mindig egyszerre, egy időpontban mentünk el és ő meg volt elégedve velem, a párnák között nyújtott teljesítményemet állandóan csillagos ötössel honorálta. Nem igaz. Átlagosat hoztam az ágyban. Ez van. Nem voltam király és császár, voltak gyengébb napjaim és voltak olyan periódusok, amikor talán sikerült kiemelkedőbbet nyújtanom. Az első sem tartott olyan sokáig, nem döntöttem rekordokat, de az, hogy mindketten nagyon kívántuk, annulálta a szerencsétlenkedéseimet és azt, hogy kevésbé voltunk összeszokva Diával.  Azon az estén még kétszer nekiveselkedtünk, több-kevesebb sikerrel, hogy aztán a végén különösebb altató nélkül pilledjünk el az ágyamon hajnali négy körül, pihentetve elsorvadt és akkora már meglehetősen kimerült végtagjainkat. Akkor tehát nem beszélgettünk róla, de másnap ragaszkodtam ahhoz, hogy kielemezzük, kinek, miben kell változnia, mi volt az, amit el kell felejteni és mi volt az a momentum, amit tartósítani kell. Diána nem volt ezért oda, szerinte ezt csinálni kell és nem elemezgetni, de mivel nem tágítottam, belátta a szükségességét és nem ellenkezett. Ezért nem szerette a pornót sem, mit nézzen két vadidegen ember megjátszott aktusán, amikor azt saját maga is megcsinálhatja a barátjával különösebb színészkedés nélkül. Így aztán félre téve a szégyenlős énünket, beszélgettünk róla. Nem azt mondom, hogy minden egyes szeretkezés után, de akkor, amikor valamelyikünk azt gondolta, hogy nincs valami a helyén, nem tértünk ki előle és belevágtunk a közepébe. Nem tetszett például, hogy Diána nem nagyon közli az együttlétünk alatt, hogy mit csináljak, mit kíván, mit szeretne, azt, hogy mikor fog elmenni, hogy mit tegyek, mit ne tegyek ahhoz, hogy feltétlenül élvezze a dolgot. Azzal vágott vissza, hogy ő nem valami kommentátor, hogy leközvetítse az egészet. Amire én azzal válaszoltam, hogy nem futball meccs közvetítésére kértem, csak arra, hogy segítsen és ne kelljen örökké kitalálnom a gondolatát. A következő alkalommal persze rögtön a tettek mezejére lépett, és amikor szeretkeztünk és én felül voltam, egyszer csak megszólalt:

- Pici gond van, sietsz!

Ezt mondta JK Simmons is Miles Tellernek a jazzdobos tanoncnak a Whiplash című filmben, amikor ok nélkül felgyorsította a tempót egy szám felvétele közben. Elég volt elképzelnem Simmons fejét és mimikáját ahhoz, hogy lassítsak. Az más kérdés, hogy majdnem elröhögtem közben magam és lekonyultam, csak egy pillanatnyi megingás volt, de Diána figyelmét nem kerülhette el. Utána persze rákérdezett, mire elmondtam a történetet, mosolygott és később ezt használta, ha ilyen jellegű problémái támadtak. Neki az volt a baja, hogy nem adok ki hangokat magamból, hogy olyan némán csinálom, mint a hal, de még tátogni sem tátogok. Legalább néha préseljek ki magamból valamit, amikor elmegyek, hogy érezze, hogy nemhiába tett meg mindent a cél érdekében. Természetesen húztam én is egy kicsit, legközelebb bömböltem, mint egy tehén, mire azt mondta akár ilyetén is csinálhatom, legfeljebb magamra haragítom a szomszédokat. Megbeszéltük a pozíciókat, ki hogyan szereti, meddig mehetünk el és mi az, ami nem fér bele. Jelzem ilyen nem nagyon volt, eléggé vállalkozó szelleműek voltunk, ebben azért nem volt közöttünk nagy differencia, talán a szadó-mazót nem nagyon preferáltuk. Olykor azért sikerült megvadulni, és egyszer azt hiszem kötöztünk is, csak a kíváncsiság kedvéért. Diána ügyes volt, igyekezett mindig kitalálni valamit, ha már nagyon egyhangú volt a dolog, ha már unta a bevált formulákat. Igyekeztem mindig partner lenni benne, még ha elsőre nem is vonzott az ajánlata. Azért az Emmanuelle vonalat például nem nagyon erőltettük, Diána elég modern felfogású volt ezen a téren is. Voltak persze érdekes beszélgetéseink a témában, egyszer például, miközben ott kornyadoztunk az ágyon nem átallottam neki állni dilemmázni a farkamról.

- Nem kicsi neked a farkam? – kérdeztem teljesen szenvtelenül.

- Biztos, hogy most kell ezt Ádám? – és közben elég elgyötörten feküdt az ágyon, a vállamra hajtva a fejét.

- Igen, állítólag a nőknek ez egy nagyon fontos kérdés, tele van ezzel az internet.

- Milyen nőknek Ádám? Kiket kérdeznek meg azok szerinted?

- Nem tudom, de biztos, hogy végeznek valamilyen közvélemény-kutatást ebben a tárgykörben. Hé te a dorongokat szereted, vagy elég a kis virsli is?

- Tuti, hogy valami ilyesmivel próbálkoznak – mondta és nevetett.

- De most komolyan, válaszolj légy szíves, elbagatellizálod a kérdést – erősködtem.

- Te dobálózol dorongokkal meg virslikkel, nem én. Még, hogy elbagatellizálom a kérdést!

- Szóval nem akarsz válaszolni, ezek szerint elégedetlen vagy.

- Te hülye vagy Ádám, már ne haragudj. Semmi ilyesmit nem mondtam, hidd el, hogy eljutottunk arra a szintre, hogyha valami bajom lenne, megmondanám. Nekem jó a méreted, szeretem a farkadat, nevezd, ahogy akarod, nekem örömet okoz és számomra ez a lényeges. Az örömszerzés érdekel, hogy élvezzük, ha együtt vagyunk és szeressünk szexelni és ezt én a te farkaddal képzelem el.

- Jó de azért ez nem egy Rocco Siffredi farok, ez annál azért kisebb!

- Ki az a Rocco?

- Egy pornószínész, a nevesebbik fajtából.

- Kit érdekel Rocco farka? Nem tudom mi ez a farok fétis nálad. Különben is ez genetika nem? De ha kíváncsi vagy rá, egyáltalán nem kicsi a farkad, különben sem akarok dorongokat, meg három méteres kolbászokat a vaginámba, nekem jó vagy és ha most azonnal nem fejezed be, hazamegyek és megvárom, míg eldöntöd, hogy ezzel a farokkal is szeretnél megdugni és akkor majd talán visszajövök! – amikor ideges volt, nagyon vulgáris tudott lenni és ez akkor és máskor is meggyőzött, hogy ideje lapozni és nem erőltetni a témát.

Diána nem volt ennyire bizonytalan magával kapcsolatban. Már egész korán, talán a levelezésünk alkalmával feltűnt, hogy kevés komplexussal rendelkezik. Nem takargatta magát, ha vetkőzni kellett előttem és nem volt szégyenlős sem. Azért olykor panaszkodott ő is a melleire, hogy szerinte nem éppen a legnagyobbak, lehet, hogy ráférne egy kis szilikon, de ilyenkor villámgyorsan előjöttem azzal, hogy lehet, hogy nem akkorák, mint a fejem, de nekem ezek a legszebbek és semmi pénzért ne akarja megbabráltatni őket senkivel. Nekem így tetszenek és ez valóban igaz volt, szép kerek mellei voltak és hát a feneke az tényleg tangáért kiáltott. Lehet, hogy a röplabda is rásegített, kevés olyan röplabdás lányt láttam, akinek nem volt formás a segge, úgyhogy még véletlenül sem lehetett okom panaszra. Nekem így volt ő tökéletes, ha volt is valamilyen testi hibája nem foglalkoztam vele, nem érdekelt, elfedett mindent az, amit éreztem iránta.

Biztos, hogy így sem volt mindig tökéletes a szex, lehettek hiátusok, csikoroghattak olykor a kerekek, maradhattak néha kételyek, noha tényleg sokat beszélgettünk róla, mert Diána is azt vallotta egy idő után, hogy mégiscsak kell ez neki, mégsem ördögtől való, hogy szót ejtsünk azokról a dolgokról, amik zavarnak és azokról is, amivel a másik örömet okoz. Nem egyszerű ez így sem, mert sokat őrlődtem azon, hogy elviszem –e az orgazmusig, hogy nem játssza –e meg magát, hogy valóban elmegy –e amikor azt mondta. Diána azzal tudta az ezirányú szkepsziseimet csillapítani, amikor nyíltan közölte, hogy ez most nem sikerült, hogy ő nem tudott elmenni. Mert megmondta. Az elején kicsit kínozni kellett, de aztán mindig elárulta. Nem mondom azt, hogy sűrűn fordult elő, de volt rá precedens. Talán ennek is köszönhető, hogy nem estünk kétségbe, megpróbáltunk más eszközökhöz folyamodni, elővettük például az előjáték során alkalmazott figurákat és az általában sikert eredményezett. Próbáltam faggatni arról, hogy mit éreznek ők akkor, amikor elmennek, de csak azt tudta, hogy ő mit érez. Nagyon erős robbanást és rettenetes melegséget, ami áthatja az egész testét, felforrósodik a testhőmérséklete, majd hirtelen lehűl és ettől egész testében lúdbőrözni kezd. Hát ezt érezte ő saját bevallása szerint és én elhittem neki, mert megbízom benne. Azonban teljes megnyugvást egy olyan embernek, mint én, aki állandóan agyal, szinte semmi nem hozhat. Ez nem Diána hibája, ez egyértelműen az én hibám. A szex olyan gyakoriságú volt nálunk is, mint nagyon sokaknál. Eleinte végtelen mennyiségű, egy napon többször is, amit lehet kifacsartunk magunkból, ha ráéreztünk a másikra, akkor meg csak a munka, vagy valamilyen egyéb program szabhatott neki határt. Más semmi. Ilyenkor sok minden háttérbe szorul, eltörpül az egymásnak okozott kölcsönös élvezetek mellett. Aztán kialakult egy normálisabb menetrend, mennyiség helyett minőségre törekedve. Érdekes, hogy sokszor azt hallottam egy-egy párkapcsolat viszonylatában gondot okoz, hogy ki kezdeményezzen az ágyban, mi ezt hamar megoldottuk, Diánának egy szemforgatásából lehetett tudni, hogy ő bizony akarja és ha ez nem volt elég meggyőző, akkor nem volt rest bevetni egy-két ráutaló magatartást. Többnyire kiismertük egymást abból a szempontból, hogy mikor engedhetünk teret a gyönyörnek. Azért közterületen nem volt rá példa.

Nem emlékszem már arra, hogy mikor mondtuk ki azt a szót, ami oly fontosnak számít a kapcsolatokban, azt az egy szót amivel megpecsételed azt, amit érzel a másik iránt. Nem tudom, hogy egyáltalán valamikor kimondtuk –e. Azt hiszem olykor sokkal többet éreztünk annál a szónál. Akkor, amikor egymásra néztünk, amikor összebújtunk, amikor összenevettünk, amikor olyan programokat csináltunk, amiben kedvünket leltünk, amikor szeretkeztünk, amikor csak kéz a kézben sétáltunk a Teréz körúton, vagy az Andrássy úton, amikor színházba, moziba, vagy éppen egy koncertre mentünk. Nem kellett kimondani, tudtuk, éreztük a másikon, anélkül, hogy ezt elrebegtük volna egymás után vagy százszor. Valamikor pedig és ez is hozzá tartozott- bár a kezdeti időszakban talán még abszolút nem –, kicsit kevesebbet éreztünk annál a szónál. Amikor összevesztünk, amikor vitatkoztunk, na nem olyan hevesen, csak egy kicsit, hogy az is abszolválva legyen, hogy azért ne legyen minden sima és zökkenőmentes, amikor rossz kedvünk volt, amikor valami keresztül húzta a számításinkat és ezért egymást okoltuk, vagy amikor előjöttek a kételyeim önmagammal és vele szemben. Mindig kikértem magamnak amikor azt mondták, hogy a pároknak kezelni kell egymás nyűgjeit, hibáit és szokásait. Mi az, hogy kezelni? Nem betegség az, hanem abból származó probléma, hogy ember vagy és nem egy növény. Nem kezelni kell, inkább talán elviselni, elfogadni és megszokni egymást. Diána elfogadott és megszokott engem, ahogyan én őt. Voltak döccenőink, kinek, kiknek nem. Ez soha nem jelent százszázalékos biztonságot, ezért mindig harcolni és küzdeni kell, az egész egy örökös harc. Annak azért örülök, hogy nem menekült el azonnal, pedig alaposan próbára tettem, főként az örökös kételyeimmel, azzal, hogy miért pont velem van, mit tudok én neki adni, amit mások nem. Először még aprólékosan elmondta mi az, amivel többet tudok neki nyújtani másoknál, aztán már csak annyit mondott, „hogyha megint ilyen hülye vagy, idézd fel magadban azt, mit válaszoltam erre először és akkor talán megnyugszol, mert nem vagyok hajlandó minden egyes bekattanásodkor elismételni”. Azt hittem, hogy mellé egy különlegesebb, színesebb ember való, de Diána elmondása szerint ezekkel a szavakkal nagyon bántottam őt, mert az ő szemében én különleges és színes személyiség vagyok, és nincs jogom arra, sőt mélyen megsértem vele, ha ezt elveszem tőle, ha megkérdőjelezem ezt a hitét.