Nem fogyott ki a szó belőlünk. Kíváncsiak voltunk egymásra. Talán túlságosan is. Mindent meg akartunk beszélni, minden témát érinteni akartunk. Persze ezzel egyenes arányban fogytak az italok is. Nagyon figyeltem, tudtam, hogy észnél kell lennem, tudtam, hogy nem ihatom le magam, nem mintha Diána nem látott volna még részeg embert, egyszerűen csak emlékezni akartam a fontos pillanatokra, arra, hogy miről mit mondott, meg akartam jegyezni a gondolatait és figyelni arra, amire nagyon sokszor nem tudtam, ha be voltam állva, mint a gereblye, hogy egy kérdést ne tegyek fel kétszer. Elidőztünk az egyetemi évein, a bulikon, arról szívesen csicsergett, elmondott egy-két sikamlós történetet, és még arról az egyetemi csoporttársáról is megosztott velem néhány gondolatot, aki a közelmúltban lett öngyilkos. Bár nem tartották mostanában a kapcsolatot, nagyon megrázta a dolog. Nem értette az okát, nem értette azt, hogy valaki hogyan képes odáig eljutni, hogy eldobja az életét. Azt sem tudta felfogni, hogy miért nem próbáltak segíteni neki, nem érezték, hogy baj van? Túl korán feladta a harcot. Még nem heverte ki, de látszott rajta, hogy nyílt és őszinte és nem akarja megjátszani magát feleslegesen előttem, úgy tűnt nem akart színészkedni. Diána nem volt lázadó jellem, nem akarta fenekestül felforgatni a világot, ugyanakkor határozott véleménye volt önmagáról és másokról. Magabiztosnak akart mutatkozni, de volt néhány elszólása, amiből éreztem, hogy azért vannak még kételyei önmagával szemben, azonban a határozottsága nem felvett manír volt, azt valószínűleg az apjától örökölte. Mesélt még a szüleiről is, az apjával felmerült vitáiról, amiben központi szerepet játszott a vasfegyelem, az apja nem igen tűrt ellentmondást a nevelésben sem, pedig Diána nem tanult rosszul, kevés rossz jegyet vitt haza, de ha véletlenül mégis becsúszott egy gyengébb osztályzat, akkor napokig állt a bál. Nagyon nehezen tolerálta az apja ilyen szintű maximalizmusát, ilyenkor az anyjához menekült. Az egyetemi időszakban pedig elköltözött otthonról. Az apja még akkor is a nyakára járt, ha tehette és beleszólt abba, hogy miképp tanul, ha rontott a vizsgán, akkor azt emlegette, hogy nem lesz belőle soha semmi. A fiúkat sem mutatta be azonnal neki, Bencével például nehezen jöttek ki, nem nagyon tudtak közös nevezőre jutni sok kérdésben, amihez hozzájárulhatott, hogy az apja konzervatív szellemiségű, míg Bence hozzá képest jóval liberálisabb volt. Amikor bejelentette otthon, hogy szakítottak, az apja nem is ejtett krokodilkönnyeket utána, az anyja viszont sajnálta, sőt meg is siratta. 

- Hogy mondtad meg Bencének, hogy nem folytatjátok tovább és mi volt a reakciója?  - kérdeztem Diánát, kihasználva azt, hogy éppen róla beszélt.

- Sokat morfondíroztam azon, hogy hol és milyen formában tálaljam neki a döntésemet. Végül úgy gondoltam, hogy akkor leszek sportszerű, ha elmegyek hozzá és ott mondom el. Aztán miután közöltem vele, hogy miért jöttem, elmentünk egy közeli kocsmába és hát egy kicsit berúgtunk.

- Berúgtatok?

- Igen Ádám berúgtunk. Ne csodálkozz annyira, szoktam inni, most is tapasztalhatod, habár általában figyelek a mértékre, nem nagyon engedem már, hogy kicsússzanak az irányításom alól a dolgok. Azt az egyetemi éveimmel együtt magam mögött hagytam. Nem voltam már részeg nagyon régóta, de akkor abban a helyzetben jól esett, úgy gondoltam, hogy csak így bírom ki. Elmondtam, hogy mi volt Bencével, hogy hatással voltunk egymásra, de tudomásul kellett vennem, hogy ez piszkosul elmúlt. Nem szeretem szerelemmel, már csak úgy gondolok rá, mint egy emberre, aki az életemnek része volt egy bizonyos időszakban. Elmentünk egymás mellett, ugyanakkor azt hiszem írtam neked, hogy nagyon sok szép közös emlékünk volt.

- És hogyan fogadta, egyáltalán tudomásul vette, hogy benned elmúltak az érzések iránta. Azt mondtad, hogy nagyon kapálózott azért, hogy folytassátok ott ahol három hónapja abbamaradt?

- Nem egy beletörődős típus, úgyhogy még ott is küzdött. Ahogy pedig eluralkodott rajta az alkohol egyre inkább. De ez engem már zavart, mondhatnám azt is, hogy hidegen hagytak az érzései. Kicsit talán zsarolt is az emlékek felidézésével, azzal, hogy mennyi mindent jelentek neki, hogy mennyire tökéletes volt minden. Én meg csak azt hajtogattam, hogy elmúlt. Az ital hatására pedig csak erősebben kijött ez belőlem, a múlt idő. Aztán mikor már sokadszorra átölelt, éreztem, hogy le kell lépnem, még akkor is, ha addigra már nehézkessé vált a hazamenetel. Hívtam egy taxit és otthagytam. Könnyezett, amin meg kellett volna hatódnom, de azt is felfogtam, hogy ez egy zsarolási potenciál, aminek nem szabadott engednem, amivel nem tudtam már azonosulni. Aztán másnap felhívott és bocsánatot kért a viselkedése miatt és azt is mondta, hogy elfogadta a döntésemet, megpróbálja feldolgozni, sok boldogságot kívántunk egymásnak és elköszöntünk. Azóta nem beszéltünk és nem is tervezem mostanában. Talán ha majd később összefutunk és már normálisan, érzelmek nélkül tud megnyilvánulni velem szemben, akkor lehet róla szó.

- Nem lettem volna Bence helyében, de azt azért meg kell jegyezzem, hogy tényleg nagyon szerethetett, ha még a könnyei is kicsordultak. Hogy tudtad ezt megállni ennyire tárgyilagosan, azért amikor egy másik ember elkezd sírni, az nem múlhat el benned nyomtalanul, az valamelyest meg kell, hogy hasson? – Diána közbe akart szólni, de én még folytattam. – Bocs mindjárt csak azt még el akarom mondani, hogy én is voltam ilyen helyzetben. Akkor a barátnőm sírt, azt mondta, hogy nem tud nélkülem élni és be kell, hogy valljam én ennek bedőltem és nagyon sokáig nem is tudtam emiatt szakítás felé vinni a dolgot, illetve nem tudtam azt elérni, hogy együtt mondjuk ki, hogy ennek vége van.

- Most úgy tűnik, mintha én egy jégcsap lennék, egy érzéketlen picsa, akit nem könnyű meghatni, nem állítom, hogy nem tudok olyan is lenni, ez egy rossz szokásom. Annyit viszont elmondhatok anélkül, hogy ezt túl sokáig boncolgatnánk, hogy az utolsó időszakban én nagyon sokat sírtam miatta. A velem szemben tanúsított viselkedése miatt. Lemondta például az egyik leszervezett hétvégi kirándulásunkat, az indulás előtt egy nappal, azzal, hogy neki nincs kedve eljönni, nem kívánja a társaságomat. Vagy még egy példa: a barátnőm egyik házibuliján előttem flörtölt nyíltan egy másik lánnyal és ezt nem is tagadta. Alapvetően nem vagyok féltékeny, de ne előttem csinálja már kisstílű bosszúból csak azért mert előtte összeszólalkoztunk. Nem akarom túlságosan túllihegni, de tudnod kell, hogy én nagyon sokat tipródtam miatta a kapcsolatunk vége felé és ezt nem tudom kitörölni.

- De fizikai bántalmazás, vagy ilyesmi nem volt köztetek ugye?

- Áá hova gondolsz? Nem, Bence egy úriember, soha nem ütött volna meg, de ha véletlenül elsült volna a keze, abban a szemszúrásban vége lett volna mindennek és már el is pakoltam volna. Ilyen azonban nem történt. Miért kérdezed ezt?

Éreztem, hogy nem bújhatok ki ez alól, magamnak állítottam a csapdát és annak rendje és módja szerint bele is tipegtem. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szándékos volt – e a kérdésem és mindenképpen el akartam volna mondani az életem egyik sötét foltját, amit nagyon kevesekkel osztottam meg, vagy csak a véletlen hozta így és tényleg egy ártalmatlan elszólás volt, amikben azért bővelkedtem az este folyamán. Elmondtam hát azt, ami velem megesett. Nem az volt a célom, hogy sajnáltassam magam és azt sem hogy bárkit is mentegessek. Közöltem a puszta tényeket, nem szépítettem és nem kozmetikáztam, csak úgy meséltem, ahogy megtörtént. Diána megdöbbent arca mindig velem marad. Az emlékemmé vált. Egy ideig tényleg nem tudott megszólalni és inkább kortyolt kettőt a borából, én pedig lehúztam a maradék whisky-kólámat. Pótcselekvés volt, nehezen kezeltem az ilyen helyzeteket. Aztán végre megszólalt, de hamar rövidre zártuk. Nem bántam meg, hogy elmondtam, mozgott bennem az őszinteség felfokozott láza, a vágy, hogy egy estére lemondjak az ok nélküli hazudozásról, de nem is akartam csócsálni és nem akartam visszaidézni a fájdalmas perceket.

- Sajnálom. Nem találkoztam még ilyennel ezelőtt a közvetlen környezetemben, lehet, hogy burokban éltem. Egyébként is döbbenetes és megrázó az ilyesmi, de az külön fájdalmas nekem, hogy egy nő üt meg egy férfit. Azonnal ott kellett volna hagynod, persze ezt biztos magad is tudod, nem akarok utólag okoskodni. Elhiszem Ádám, hogy fáj, de ha megkérhetlek ne ez legyen az alap nálad egy lánnyal való ismerkedéskor, mert ugyan megtörtént veled, de általánosítasz, ha azt gondolod, hogy minden csaj erre vetemedik, ha nem tud megoldani egy vitás szituációt.

- Persze tudom, csak még mindig eszi egy kicsit a lelkemet, ennyi idő után is. Mindegy, ha lehet, ezt itt rekesszük be, mert elég szar érzés most, hogy én hülye szóba hoztam.

Diána akkor újra megfogta a kezem. Azt mondta nem sajnálatból vagy szánalomból azt gondolta, hogy valamiképpen tudatnia kellett velem, hogy együtt érez. Aztán amikor jött a pincér ösztönösen elengedte és rendeltünk még egy kört.

Mindketten éreztük, hogy egy kicsit könnyedebb vizekre kell, hogy evezzünk. Diána kedvezni akart nekem, megsejtette, hogy mozibuzi vagyok, úgyhogy filmekre terelte a szót. Mesélt az ilyen irányú élményeiről, arról, hogy mennyire nem szereti a vacak romantikus limonádékat, hogy ellentétben néhány barátnőjével, ki lehet űzni a világból egy-egy ilyen szeméttel. Egyébként mindenevő és nyitott mindenfajta műfajra a drámától a horrorig. Sőt szereti a korai Jim Carrey filmeket is, nagyon jókat tud kacarászni az Ace Venturán és a Dumb és Dumber első részén. Azt is hozzátette, hogy a második részt viszont látni se akarja, már az előzetesétől is viszolygott minden porcikája. Megrögzött szokásom, hogy rákérdezek a kedvencekre, ezt ő sem úszta meg, nem tért ki a válasz elől, Christopher Nolant mondta, mint kedvenc rendezőjét és az Eredetet, mint olyan filmet, amit nagyon sokszor újra tud nézni, akár egymás után is. Azon is ellamentáltunk egy ideig, hogy Leonardo Di Caprio milyen jó színésszé érett. Diána szerint kellett, ahhoz a Titanic is, hogy lássa, még van hova fejlődni. Különben megjegyezte azt is, hogy ezt a filmet mostanában szokás lehúzni, meg azt emlegetni, hogy milyen égő, bezzeg amikor kijött tódultak az emberek megnézni a katasztrófát és azt is megemlítette, hogy van abban némi igazság, hogy túlértékelt, de ő nem szégyelli bevallani, hogy szereti. Megnyugtattam, hogy én is az elsők között láttam Békéscsabán a Phaedra moziban, ahol telt ház volt és az egyik unokatesóm benyögésén röhögött az egész erkély, amikor elkiáltotta magát, hogy a Leonardo Di Caprio által lerajzolt nőnek milyen szőrös a hónalja. Ezzel kapcsolatban megegyeztünk abban is, hogy persze a film által játszódott korban még nem volt divatban a szőrtelenítés, de azért esztétikai szempontból a gyanta, valamint a borotva nagyon hasznos találmányoknak bizonyultak. Nem átallottam szóba hozni a honi filmgyártást, mint egyik vesszőparipámat és meglepett, hogy mennyire képben volt. Azt mondta lehet, hogy jó ez az új rendszer, amit egy Hollywoodban már nemigen jegyzett producer kitalált, csak ettől még nem lesznek jobbak a magyar filmek. Legutóbb a „Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan”-t látta, volt olyan ismerőse, aki benne volt az alkotócsapatban. Azt nagyon szerette, még annak ellenére is, hogy néha kicsit kusza volt és voltak benne elhagyható epizódok, például a portugáliai résszel nem tudott mit kezdeni. De végre egy normális próbálkozás, annak ellenére, hogy vizsgafilm volt és nagyon kevés pénzből készült. Mesélt a készítéséről, a gerilla módszerekről, amit az ismerősétől hallott. Ha magyar film, akkor inkább a régiek. Emlegette a Sose halunk meg-et, a Liliomfit, a Jób lázadását és a Sztracsatellát. Azt mondta, hogy mélységesen szerette, ahogy Kern abban a filmben Pestet ábrázolta.

- Jól értettem, hogy a Jób lázadását mondtad? Honnan ismered te azt a filmet? A korodbeli lányok nem ilyeneket nézegetnek – mondtam felkapva a fejem a film címére.

- Mi az, hogy a korombéli lányok? Mi ez az általánosítás? Attól, hogy huszonhat vagyok még nem nézhetek egy nyolcvanas évek elején készült filmet? Kikérem magamnak! – riposztozott véresen komolyan, aztán egy pici kihagyás után azért elmosolyogta magát.

- Oké, oké megkövetlek. De azért ugye azt nem gondolod komolyan, hogy manapság a huszonéves lányok a Jób lázadását szokták emlegetni, ha magyar filmről van szó. Jó részüknek valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy mi az.

- Nem is állítottam ilyet, de én nem vagyok egy átlagos huszonéves lány, világos? – élvezte a megszerzett fölényét.

- Mernék mást mondani? Áruld már el azért, ha nem nagy titok, hogy honnan hallottál róla?

- Na jó megkegyelmezek neked. Apukám egyik kedvenc magyar filmje, úgyhogy volt valami családi indíttatás is benne, el kell ismernem. Nagyon megszerettem, fajsúlyos a mondanivaló ugyan de nagyon szép film az önfeláldozásról, arról, hogy mit meg nem tesz az ember egy másik emberért, még akkor is ha nem a saját vére. Többször elsírtam magam a végén, látod nem vagyok én annyira érzéketlen.

- Nem is mondtam, hogy az vagy, aki ennyire szereti ezt a valóban csodálatos filmet, nem is lehet az. Most bókoltam, figyelted?

- Tudod, hogy nem tudok mit kezdeni velük és különben is van mit jóvá tenned.

- Azt tudod, hogy majdnem Oscar-díjat nyert a legjobb külföldi filmek kategóriájában, az öt közé bekerült, de aztán végül Ingmar Bergman filmje a Fanny és Alexander nyerte az elismerést?

- Nem tudtam, de hát itt vagy te, szinte biztos voltam benne, hogy majd mondasz valamit róla. Honnan vagy képben ilyen dolgokkal?

- Ami érdekli, azt könnyen megjegyzi az ember, az rá ragad, de matekból például nem hiszem, hogy el tudnám mondani a Pitagorasz tételt, pedig az alap. Abban meg valószínűleg te vagy otthon. Régen előfizettük a Rádió újságot, akkor amikor még csak egy létezett belőle, nem hatszáz, mint most. Na nekem az mindig legalább egy fél napos meló volt, mire végig böngésztem. Minden adatot tudni akartam és elég sok minden a fejemben maradt, de nem veszem sok hasznát, mind felesleges tárgyi tudás. De arra jó, hogy néha fárasszam vele az embereket, most éppen téged.

- Egy csodabogár vagy, azt tudod, bár matekból valószínűleg tényleg állva hagynálak!

- A húgom ezt erősebben szokta mondani, szerinte csak egy magamnak való, elvont, kissé fura, hülye fiúcska. Ez vagyok én.

Ezen összenevettünk. Aztán még szóba került a zenei vonal is, amin megint majdnem eltátottam a szám, mert határozott ízlése volt ezen a téren is. Ki nem állhatta a magyar pop zenét, vagy legalábbis azt, amit annak csúfolnak. Egyetértettünk abban, hogy jelenleg Magyarországon az alternatívnak mondott zenekarok viszik el a pálmát, ők húzzák a szekeret, ők tartják még életben a műfajt. Ezek még mindig tudnak meglepetést okozni. Nyár elején például volt egy 30Y koncerten a Budapest Parkban. Előtte nem nagyon ismerte a zenéjüket, de olyan remek koncertet adtak és Beck Zoli annyira elemében volt az összekötő szövegeknél, hogy most már csak azt lesi, mikor és hol nézheti meg őket újra. Megjegyeztem, hogy találkozhattunk volna ott is, mert azon én is részt vettem, bár akkor még nem biztos, hogy szóba álltunk volna egymással, maximum köszöntünk volna és tovább lépünk. Nagyon szereti a Kaukázust, a Kiscsillagot, az Anna And The Barbies-t és Péterfy Borit. Ezekre a nevekre én is csak sűrűn bólogattam.

Amikor itt tartottunk megjelent a pincér, anélkül, hogy hívtuk volna és bejelentette, hogy mivel mindjárt záróra van, kihozta a számlát és miután kifizettük, mehetünk Isten hírével. Otthagyta a papirost, mi meg elkezdtük a csatát.

- Mennyivel tartozom? – kérdezte Diána és közben elővette a pénztárcáját.

- Mondhatom azt, hogy semennyivel és akkor ennyivel elrendeztük ezt a kérdést. – válaszoltam olyan higgadtan, mint tettem azt Csillával legutóbb.

- Na álljon meg a fáklyás menet! – mondta és valósággal szikrát hányt a szeme – Még a mozit sem fizettem ki, én nem akarom itt meghívatni magam, minek nézel te engem? Van pénzem, ki tudom fizetni a részemet.

Elmondtam a szokásos apukám azt tanította kezdetű szövegemet és még mindig próbáltam halvérűnek mutatkozni, bár szokatlanul heves vérmérséklettel esett nekem.

- És apukád azt nem tanította, hogy vannak olyan nők, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy amit elfogyasztottak, azt ne a férfi kontójára tegyék, mert bírnak már annyi önállósággal, hogy azt maguk is kifizessék?

- Látom öntudatosabb vagy, mint gondoltam és ezt nagyra értékelem. Íme az ajánlatom: ezt most én rendezem és legközelebb majd a te vendéged leszek és vita nélkül elfogadom a meghívásodat. Jó lesz így?

- Nem bánom és elnézést, ha kiakadtam, de megszívtam már párszor ezzel. Az orrom alá lett dörgölve utólag, amikor fizettek nekem, úgyhogy legutóbb betelt a pohár és elhatároztam, hogy mindig kifizetem azt, amit megettem, megittam. Nem akarok reklamációkat. De így most rendben leszünk.

Az intermezzo után elástuk a csatabárdot, lecsillapítottam a kedélyeket és még sikerült a végén egy kis elnéző mosolyt is csalnom a pofikájára.

- Mi legyen kedves Diána, hívjak egy taxit merre laksz? – mondtam már az utcán, miután rágyújtottam egy cigire és azt is örömmel konstatáltam, hogy hosszú idő után az elsőre.

- A Móricz Zsigmond körtéren, de el tudok menni villamossal is, éjjel-nappal járnak. – kicsit várt a válasszal.

Hezitáltunk, előjött belőlem Adrian Mole, nem tudtam mitévő legyek, pedig éreztem, sőt akartam, hogy ez ne fejeződjön be még így, folytassuk, ne menjünk még haza, vétek lett volna félbeszakítani ezt a kellemes estét, azon egyszerű oknál fogva, hogy jól éreztem magam a társaságában. Nekem kellett volna kezdeményeznem, mégiscsak én vagyok a férfi, de megoldotta helyettem és nem várt arra míg úrrá leszek a szokásos szorongásomon, ami már néha a fóbiával egyenlő.

- Tudod mit, nekem nincs kedvem hazamenni még! – mondta hirtelen, majd ezzel az erővel és lendülettel folytatta tovább – Azt hittem fáradt leszek és álmos, de úgysem bírnék aludni, nincs kedved még beülni valahova itt a közelben?

- Nekem kellett volna felajánlanom, csak nem mertem rákérdezni. Szerintem sem kéne most hazamennünk. Itt van a Kuplung nem messze, oda beülhetünk. Gondolom azt ismered?

- Hogyne és szeretem is.

A Kuplungban persze majdnem kitették a megtelt táblát, de élelmes voltam és két széket találtam, azokat elkértem egy pártól, így ha asztalunk nem is nagyon volt, egymással szemben le tudtunk ülni. Diána elment két italért, valami olyasmit pusmogott, hogy nem is gondolta, hogy ilyen hamar vissza tudja adni a kölcsönt. Magának egy gintonicot hozott, nekem egy whisky-kólát. Kissé pofátlan voltam, nem a legolcsóbb piát néztem ki magamnak. Miután leült elmesélte, hogy nem tud betelni a romkocsmákkal olyan hangulatot árasztanak magukból, amit lehetetlen nem átérezni, van valami ódon bájuk. De ez csak a felvezető szöveg volt hamarosan célkeresztbe állított, ahonnan nem volt módom elmenekülni, bármennyire is kényelmetlenül érintett a téma.

- Ádám azt mondtad, hogy hét éve nincs barátnőd, mégis milyen kapcsolataid voltak? Tudod ezt már érintettük a levelezésünk során és engem ez hatványozottan érdekel – kérdezte és kissé mélyebb tónusú hanghordozásra váltott.

Rá akartam gyújtani megint, úgy éreztem egy hatalmas gombóc nő a torkomban, ami miatt képtelen leszek erre a kérdésre válaszolni, megpróbáltam hát terelni, félrevinni a csevegést.

- Milyen jó memóriád van, látom, nem felejtesz! – haboztam, mielőtt válaszoltam.

- Ne keress kibúvókat, kérlek, válaszolj légy szíves! – mondta ravaszul.

- Muszáj erről beszélnünk? Nem biztos, hogy pont neked és pont most szívesen nyilatkoznék erről. Túl személyes.

- Semmi nem kötelező természetesen, de örülnék neki, ha válaszolnál, hidd el fel vagyok rá készülve, azt hiszem sejtem, csak megerősítést várok.

Diána látta rajtam, hogy nem vagyok elég elszánt és bátor a nyílt színi vallomáshoz, úgyhogy igyekezett megkönnyíteni a dolgom és egy picit eresztett a gyeplő szorításán.

- Segítek, hogy oldjalak. Kurváztál?

Ahogy kimondta és ahogy rám nézett, ahogy az egyik szemét becsukta azt tanítani kellene, még hogy nincs benne színészi véna. Jennifer Lawrence képes így változatni a mimikáját, az arcberendezését, ilyen hirtelen egyik percről a másikra. A Napos oldal című filmben többször kikockáztam azt a jelenetet, mielőtt lesöpri az asztalt mérgében az első randevún, amikor Bradley Cooperrel meghívatja magát. Ahogy megváltozik a tekintete, ahogy viszonylag normálisból egy szempillantás alatt átvált indulatosba, az valami káprázatos színészi teljesítmény.

A röhögéstől nem tudtam megszólalni és ez átterjedt Diánára is egy idő után. Velem röhögött és nem rajtam.

- Ez így nagyon erős kifejezés és nem is biztos, hogy egészen helytálló – nyökögtem azután, hogy képes voltam valamit mondani.

- Végül is fogalmazhatok úgy is, hogy pénzért vettél bizonyos szolgáltatásokat a testük árusításával foglalkozó kurtizánoktól? Na ez így megfelel? – meg tudtam volna zabálni úgy nézett rám, valószínűleg már dobott a lendületén a gintonic is.

- Nem tudom megúszni igaz? – kérdeztem arra várva, hogy ad egy lehetőséget, hogy mégse kezdjünk ebbe bele és passzolhassak a választ illetően. De nem volt szerencsém.

- Ádám nem erőszak tényleg, de azt gondolom felesleges titkolóznod, szerintem már kimondtam a lényeget, nincs értelme mismásolni – mondta és közben úgy nézett rám, mint aki arra bíztat, hogy nyugodtan tegyek neki beismerő vallomást.

- Nem a szó szoros értelmében vett kurvázás, vagy legalábbis félig-meddig az, de oké inkább elmesélem. Szóval szakítottunk a volt barátnőmmel hét éve, amit tudsz, és egy ideig nem is volt probléma, de azért elkezdett hiányozni a szex, a fizikai érintkezés. Egy nagyon jó barátommal beszéltem erről, neki elmondtam ezeket a nyűgjeimet, majd azt javasolta menjek fel valami szex oldalra és keressek valami kurvát, az majd megoldja a gondjaimat. Nem mertem, nem voltam rá képes, ehhez is olyan szégyenlős voltam, égőnek és bizarrnak találtam, pedig tudom, hogy nagyon sokan élnek vele. Szánalmas volt a helyzet de végül a barátom megsajnált és adott egy számot. Azt mondta, hívjam fel, ő el fog vállalni. El fog vállalni? Jó mi? De így mondta, esküszöm. Felhívtam és egyeztettünk és végül valóban elvállalt. Egyetemista volt, utolsó éves. Nem tudta volna végig vinni az iskolát, ha nem kezdi el. Nem talált más kiutat. Nem mindenkivel feküdt le, csak bizalmasan lehetett megszerezni a számát, persze volt egy-két kuncsaftja rajtam kívül is. Eleinte csak a szexről szólt és arról, hogy a végén odaadtam neki a pénzt. Aztán egyszer kicsit hamarabb befejeztük, nem voltam éppen a topon, és akkor elkezdtünk beszélgetni. Nem azt mondom, hogy megtetszett vagy beleszerettem, ez mégiscsak Budapest és nem Los Angeles, de azért voltak nagyon jó gondolatai és nem egy üresfejű ribanc volt, még talán bizonyos értelemben vonzódtam is hozzá. Talán valamit ő is érzett, nem pusztán egy újabb numerát jelentettem neki, mert egy idő után már csak velem vállalta. Abbahagyta, de velem még csinálta, úgyhogy már nem is akart pénzt kérni, de azért én mindig adtam. Nem akartam megalázni, de nekem ez így volt természetes, ezt én így szoktam meg. Aztán egyszer bejelentette, hogy Londonba költözik ott ajánlottak neki bébiszitterkedést, nem akarja kihagyni, úgyhogy búcsút vettünk egymástól Elment és én nem hívtam többet.

- És azóta nem csinálod? – kérdezte Diána

- Nem, azóta nem csinálom. Még ajánlotta az egyik távoli ismerősét, hogy megbízható, ha gondolom, de nem akartam, elment a kedvem tőle.

- Nem zavart, hogy előtted már mások is együtt voltak vele, hogy másokkal is szexelt?

- Akkor nem mentem volna hozzá. Nézd Diána ő tényleg megválogatta, hogy kivel fekszik le, meg is kérte az árát, de tényleg nem olyan volt, mintha elmennél egy netes felületen kinézett valakihez. Egy nap például csak egyet vállalt. Volt, amikor engem, volt, amikor mást. Nagyon tiszta volt és hát nem is volt buta. A családi háttere szegényes volt, alig tudtak pénzt adni neki otthonról. Nem akarom mentegetni, mert szerintem nem lehet megoldás az, hogy kiárusítod magad és ezzel tulajdonképpen alárendeled másoknak a tested és egy kicsit talán a lelked is, de ez az én véleményem, ezt elmondtam neki is, de nem volt és most sincs jogom beleszólni abba, hogy mit csinál.

- Abba nincs, egyetértek veled. Soha nem tudnám ezt csinálni, akkor inkább kiiratkoznék az egyetemről, elmennék dolgozni valamit és majd ha félre tudok tenni, folytatnám. Annyira lealacsonyító és megalázó. Nagyon sok perverz, mocskos állat van köztetek, már ne haragudj, hogy irtóznék az egésztől. Ennek ellenére nem ítélem el, de képtelen lennék azt az utat járni. Már csak egy valamit nem értek. – mondta és kortyolt egyet a gintonicból, majd folytatta – Neked miért volt szükséged erre? Nem lett volna egyszerűbb egy diszkóban felszedni valakit? Nem volt benned egy kicsi rossz érzés sem?

- Hogy miért volt szükségem erre? Nehéz kérdés és nem is biztos, hogy veled kéne ezt megbeszélnem.

- Hát kivel? Elég sok mindent tudsz rólam te is, úgyhogy nyugodtan mondd ki, amit gondolsz. Kíváncsi vagyok rá.

- Mondjuk egy férfival, vagy egy baráttal könnyebb lenne.

- Azok már biztos tudják!

- Ez is igaz. Mindegy megint megfűztél. Az a helyzet, hogy ez tiszta üzlet volt. Neki nem kellett bizonyítanom, neki nem kellett udvarolnom, nem voltak vele komoly szándékaim, és azt az élvezetet, amit elvártam ezektől a légyottoktól, azt maximálisan teljesítette. Nem akadékoskodott, nem hisztizett és nem volt ellenállás a részéről. Nem akartam komoly kapcsolatot, nem voltam még készen rá és neki azt sem számított, hogy én mennyire vagyok jóképű, hogy milyen a külsőm. Jó hát nyilvánvalóan Quasimodoval nem biztos, hogy ágyba bújt volna, de annál talán elviselhetőbb vagyok. Szóval ez így pont megfelelt. Ez a diszkó kérdés komoly? Nézd már meg ott kire várnak a lányok? Leginkább olyanokra, akiknek minimum három kutyalánc lóg a nyakán, aki megpörgeti az ujján a luxus terepjáró kulcsait, ott én nem rúgnék és nem is akarnék labdába rúgni. Különben ha belegondolsz, a végén legalább annyiba kerülnek ők is, ha mindent összeadunk és még azt sem tudod, hogy mennyire kedvesek, lutri az egész. Persze kényelmetlen volt, mondtam már, nem vagyok ilyen fajta, de akkor szükségem volt rá és ez tovább lendített. A fizikai kielégülésen kívül nem oldott meg semmit, de akkor az elég volt.

- Mikor hagytad abba?

- Egy éve ment ki Londonba, de egy fél éve ő hívott fel, hogy itthon van és ha gondolom tarthatnánk egy nosztalgia partit.

- És belementél?

- Nem és ki is töröltem a számát. Elég volt. Az akkor jó volt, most már talán nincs szükségem rá.

Mindketten kihörpöltük a megmaradt italunkat, majd Diána váratlanul megszólalt.

- Nem megyünk be megnézni, hogy mi van. Lehet, hogy lötyöghetnénk is egyet.

- Félő, hogy akkor elveszítenénk ezeket a székeket és egyébként is elég meleg van kinn is, oda benn valószínűleg szauna fogadna, amit ha nem haragszol így ruhástól nem nagyon kívánok. De te menj csak, ha gondolod, itt megvárlak.

- Akkor én kicsit körülnéznék, ha nem probléma. Veszek még italt is visszafelé.

- Nekem nem szükséges, én eleget ittam, de menj csak nyugodtan. Biztos, hogy visszajössz? – kérdeztem mosolyogva.

- Ha nem jönnék egy óra múlva, akkor ne várj rám. Akkor fogtam egy pasit, aki luxusterepjáróval közlekedik – szigorú volt a tekintete és most nem is változtatta meg, otthagyott, de aztán amikor még látótávolságban volt visszafordult és kacsintott egyet. Azon az estén már nem először.