Felébredt már Miniszterelnök Úr? Kinyitotta végre a szemét? Látja a tömeget? Maradt még egy csöppnyi józan realitásérzéke? Ha igen, akkor azt is kapiskálhatja, hogy ez már nem az az eufórikus öröm, amit a futball EB közben tapasztalt. Mostanában nem azért masíroznak a körúton, állítják le a forgalmat és a villamosokat, mert Dzsudzsák véletlenül eltalálta a kaput és gólt lőtt. Nem, az ok az Ön számára ennél jóval szomorúbb és prózaibb. Elegük van a nemzeti együttműködés rendszeréből és legfőképpen elegük van abból a kormányzásnak hazudott rosszízű nacionalizmusból, amelynek az a lényege, hogy minden évre jusson legalább egy ellenség, akit gyűlölni lehet és aki ellen uszítani kell. Miközben ez a lehetőségekkel teli, elvesztegetett hét esztendő másról sem szólt, csak a lopásról. Hol a mélyben, céghálókba és kétes eredetű üzletekbe burkolózva, hol pedig teljesen nyíltan, személyre szabott nívótlan és sebtében összetákolt jogszabályokba csomagolva. Önök nemcsak hazudnak éjjel-nappal, hanem lopnak is. Szemérmetlenül, gátlástalanul, pöffeszkedve, emberekből, szakmákból, tudásból és tehetségből folyamatosan gúnyt űzve, fékek és ellensúlyok nélkül.

Van egy jó hírünk, Miniszterelnök Úr. Ez működik. Vidéken. Ahol elaltatták a népet, szolgává tették a hajbókolni, nyalni minden körülmények között hajlandó, korosztálytól független pribékjeiket, akik a legnagyobb hazugságaikat, galádságaikat is képesek félremagyarázni csak azért, hogy az Ön kegyeibe férkőzzenek, ami által feljebb lépkedjenek és nekik is jusson abból a kosztpénzből, amit a szervilis lojalitásukért fizetnek. Persze ez nem volt elég, hiszen biztosra kellett menni, jöhet kutyára dér, ezért a stróman megvette a vidéki újságok hetven százalékát, a közszolgálati tévé propagandaadóvá vált, a szipkázó, aluszékony öregúr pedig Timike mellé állami pénzből megkapta az egyik kereskedelmi csatornát. Talált. Süllyedt. A rendszer szétterjesztette csápjait, él, virágzik és pontosan mutatja azt az alternatív valóságot, amit Finkelstein professzor Úr és az a nyugdíjas verő, ibizai fantomzseni megálmodtak nekik. Budapest egy része meg nyugodtan hőböröghet, hiszen sok lúd disznót győz. Mondják a dakoták.

Miniszterelnök Úr, Ön jóhiszeműen, ravaszul, okosan azt gondolta, hogy az egyre terebélyesedő önkény hálójában mindent szabad. Elringatatta, aztán elszámította magát. Mert ha a nép nem kért a netadóból és a vasárnapi zárva tartásból, sőt még a csodás lenyúlásokkal kibélelt olimpiai pályázatból sem, megfogta a trombitáját és visszavonulót fújt. A bátorsága és határozottsága idáig terjedt. Ahhoz már nem volt mersze, hogy ezeket saját maga jelentse be, mindig volt kéznél egy hűbéres, hogy kommunikálja a vereséget. Az érvénytelen népszavazásnál pedig még ezt sem kellett. Mert tudjuk, láttuk, meggyőződtünk róla, hogy az voltaképpen győzelem volt. A szűklátókörűség és a zsibbasztó, szándékos tudatlanság diadala. A lázadozások, a felhorgadások és a tüntetések abbamaradtak, az apátia újra tort ült a fejekben, Ön és a szolgalelkű környezete pedig folytatta a kommunikációt, az ellenségkeresést és a lopást. Kormányzást nem, mert az gyilkolja az álmokat. És a valóságot.

Azt mondják, hogy a Miniszterelnök Úrnak gyors a felfogása. Valószínűleg most már a Lex-CEU-ból is kitáncolna. Pedig még a saját lelkiismerete (nincs is olyan) sem gátolta meg abban, hogy egy hét alatt keresztül verje az akaratát és a jogászok szégyenévé avanzsálódott Nagy ho-ho horgásszal aláírassa a legalább négy, vaskos sebből vérző jogszabályt. Mert itt már az sem számított, hogy a puják egy ugyanilyen rendszerű képzésben szereznek, vagy szereztek diplomát. Persze külhonban, messze a hazától. Miniszterelnök Úr, Ön veszített. Egy nemzedéket. Azokat a gondolkodni tudó és kívánó fiatalokat, akikbe páros lábbal szállt bele. Akik megunták az önfényezést, a zsarnokságot, a kioktatást, a fennhéjázást, a hazudozást, a lopást, az értéktelenség nimbuszát és a valódi kormányzást elfedő „brüsszelezést”, vagy „sorosozást”. Megunták, hogy játékszernek, netalántán labdának tekintve felhasználta őket az erkölcsi fertőben fogant stadiondiktatúrájának kialakításában. Megunták a ruszki medvét, a gázszerelőt, a rezsibiztos őstulkot, a mindenkit mindenhonnan kitiltó ősbajuszt, az össze-vissza hadováló húsz százalékot, az egyre roggyantabb belvárosi ingatlankupecot, a mindig magas lóról beszélő egykori táskahordozót, a jegybankos Döbrögit, a zsíros bödön NAV elnököt és azt a kormányszóvivőt is, aki szemrebbenés nélkül piszkít a saját fészkébe. Mert az elv olyan, mint a fing. Hamar elszáll.

Miniszterelnök Úr, miért nem volt ereje lemenni közéjük? Miért nem konzultált velük? Miért nem nézett a szemükbe? Miért nem állt ki eléjük? Ennyit megérdemeltek volna, mielőtt lelépnének külföldre. Miért bujdosott a Czinege utcai rezervátumában? Emlékszik még Bokros Lajosra? Neki még volt vér a pucájában ahhoz, hogy odatartsa az arcát az ellene tüntetőkhöz. Kifütyülték, de egy ujjal sem bántották. Mert lehet, hogy ezeknek a fiataloknak nem tetszik a rendszer, mint ahogy a fél országnak sem, de nem vetemednek odáig, hogy felgyújtsanak autókat, hogy betörjenek egy épületbe csak azért, hogy kirámolják a büfét. Legfeljebb dulakodnak és jelszavakat skandálnak, buliznak és elfoglalják az Oktogont. Tudtunkkal még lehet nekik. Még lehet. Mint kordont bontani. Csak olyan aktivistákat visznek el és tartanak őrizetben, akik megdobják a Sándor-palotát lemosható vízfestékkel, hogy aztán egy jogszerűnek is csak önkényes rezsimekben nevezhető, Tanút idéző koncepciós eljárásban bűnösnek mondják ki őket. És mi van Tarsollyal? Mi van Mengyivel? Hol van Farkas Flórián? Miért van még szabadlábon a propagandaminiszter? Tetszik még emlékezni Kaya Ibrahimra és Joszip Totra? Persze akkor is Petya volt a takarító.

Miniszterelnök Úr, van még egy jó hírünk. Ön ezt valószínűleg meg fogja úszni. Mert a tábora még nem repedt. Az Európai Unió tűr és fizet, a fiatalok lázadoznak, aztán belefáradnak és tovább állnak, Önök meg lophatnak. De még az olyan múlt nélküli embereknek, mint Ön, is lehetnek veszedelmes démonai, akik örökké kísértenek. Ismeri Simicskát? Tudja, akivel összeveszett? Igen, azt, aki rablóból pandúr lett. Már egyszer eljátszotta ezt a szerepet APEH-elnökként. Jó, abban az időben még egy tálból cseresznyéztek. Nos, a whiskyszagú Lajos még kipakolhat. És akkor lesz nemulass. Cuki Vona és Török Gábor már előkészítik a terepet. És ebben a brutális ámokfutásban fény derülhet végre arra is, hogy mennyi vagyona van valójában annak, aki egész életében csak a politikából élt? Talán még arra is választ kapunk, hogy mitől válik Ön az orosz elnök közelében olyan elbűvölt kígyóvá, akinek Putyin tekergeti a farkát?

Menni kéne, Miniszterelnök Úr! Felvenni a nyúlcipőt és szaladni. Persze nem most jöttünk le a falvédőről. Nem akarunk naivnak látszani, tisztában vagyunk azzal, hogy nem fogják feladni. Mert erre a hatalomra vágytak és ezt szeretnék megtartani. Erre esküdtek fel a lopáson kívül. És ezt nem adják önként semmi áron. Félünk, hogy csúnya vége lesz. Ja és még valami: habár tudjuk, hogy a kultúra nem a jó barátja, látta már a nudista kempingekért is rajongó Mészáros Lőrinc Önhöz szóló („szív küldi szívnek”) József Attila versrészletét? Olyan megható. Gyermekké tettél. Ahogy Ön egy országot. Kezdünk felnőni.