Nem vagyok elfogult a magyar filmipar iránt. Erről javarészt az rendszerváltástól az elmúlt évekig bezárólag elkövetett filmek tehetnek – tisztelet a kevés kivételnek. Ezt a keserű szájízt a hazai mozgóképművészet iránt azonban az elmúlt években bemutatott alkotások elkezdték feledtetni. És hogy mindehhez ki az a személy, aki megítéli a pénzt, vagy melyik politikai oldalhoz kötődik – engem egyáltalán nem érdekel. Annál inkább a nívó, amit meghúz és tart. Amelyik forgatókönyv megugorja a lécet, annak nem kell félnie a támogatást és megvalósulást illetően. A magyar filmipar új korszaka kezdődött el talán.

Ennek az új korszaknak a büszke képviselője és hírvivője a Kojot, „a magyar western”. Kőkemény felütéssel indít rögtön az elején, amely egyből felkészít arra, hogy itt csak a kemény legények maradnak talpon – vagy székben a vászon előtt. Az erőszak és az akciójelenetek szerves velejárói a teljes műnek, ám mégsem úgy, mint egy Jason Statham filmben: itt nem szórakoztató eszközként/felrázásként iktatnak be egy-egy vérre menő „pofozkodást”, hanem mert itt a törvény, mint olyan, csak üres frázisok gyűjteménye. Helytálló ellenben a közismert mondás: az erősebb kutya baszik.

Összhang van mind a fizikai, mind a metafizikai síkon. Igen, ez nagyjából elvárható egy jó filmtől, ám a magyar filmek erre eddig kevés kivétellel, de nem voltak képesek. Az eddigi hazai filmgyártás egyik nagy rákfenéjét is levetették, a mesterkélt, természetellenes hanghordozású, s esetenként erőltetett párbeszédeket. Ez rengeteget javít bármilyen film átérezhetőségén és élvezhetőségén. Fokozván ezt kiváló zenék, kiemelkedő szereposztás, jól beállított plánok, számos szimbólum, és vágóképek színesítik azt, hogy átérezze a néző, amit meg is kapunk verbálisan valahol a csúcspont körül a kis Szojkától: „Faszt Európa ez, csak mindenki megjátssza magát!”

Ugyanis a számos morális felvetésen felül egyvalami, amit talán csak a magyar nézők érezhetnek át igazán: azt az életérzést, amit egy ilyen kis település és annak élete, írmagva képvisel, ahol lényegében a teljes cselekmény játszódik. Az esetenkénti kilátástalanságot és reménytelenséget, a zárt és összetartó közösséget, a jelenben élést. A rendőr nem a törvény végrehajtó embere, hanem a leggazdagabb ember „ügyintézője”. De hisz' mint írtam is már: itt a törvény mit sem ér. Mindehhez a közeghez elengedhetetlen filmes eszköz is tartozik, és éltek is vele: a vontatottság, mely itt semmiképpen sem negatív töltettel értendő. Egyetlen percig nem érzi azt a néző, hogy szeretne már ugrani a következő jelenetre.

A metafizikai síkon pedig világok harca zajlik le - hol fejben, hol a valóságba átültetve. Vagy bikaviadalok sora. Vagy férfias játékok. Vagy csak simán hatalmi játszmák. A világok között pedig folyamatos szövődések és átkötések vannak, melyek a film végére érnek be teljesen és nyernek értelmet. Mindenesetre Misinek leszállnak a tökei.

Szubjektív értékítélet:

• Képi világ, látvány: 9/10;
• Mondanivaló, tartalom: 9/10;
• Összetettség: 9/10;
• Párbeszédek, szereposztás: 10/10.

U.i.: sajnos méltatlanul kevés helyen és aránylag ritkán kerül vetítésre, de ennek ellenére aki teheti – s kedvet kapott hozzá – szánjon rá 126 percet a figyelméből. Megéri.

Két szám a filmből: Kojot - Home Theme; Kojot - Medley