Ugye megvan az a vidám vasárnap délelőtt, amikor az ember már tűkön ül, hogy a gyomra belsejében egyre szaporábban megkonduló, korgások formájában manifesztálódó éhségérzetét egy családi ebéd keretében csillapítsa? És mivel a szakmai tudása és egyéb hiányosságai következében az ilyenkor rendjén lévő sürgés-forgásban tevékenyen részt vállalni nem tud, kénytelen egyéb pótcselekvésekhez folyamodni, hogy a kelletlenül fennálló várakozási időt elüsse. Példának okáért ott van az asztal sarkán lévő távirányító, ami csábos szavak nélkül is kihívóan tekinget felénk. Megfogjuk hát, mint szarvánál a bikát és nekilátunk szörfözgetni. Az ihletett állapothoz pedig nekünk nem elegendő Németh Sándor áhítatos tekintete és a magyar godspell távgyógyító ereje, ide Mohács kell, mégpedig egy olyan főzőműsor, ami tetemre hívja a zabálás semmihez nem fogható örömének kézzelfogható távolsága okán vészesen fogyó türelmünket. Sokat próbált mazochistaként már végig meóztuk kopogó szemekkel a konkurenciát, ideje szétnézni a Habony-Vajna tandem háza táján, ahol az ízléses és vállalható műsorok száma nyáron még inkább a nagy nulla felé tendál. Hiszen a hírfolyam bűzösebb, mint a közszolgálat szennyvízcsatornája, az Édes élet vakációs változata pedig maga a telerottyantott moslékos vályú, amibe az ember már csak azért sem kóstol bele, mert ki látott már olyat, aki élvezetét leli abban, ha fejétől a talpáig ellepi a szar.

A TV2 a Stahl konyhája segítségével veti meg a lábát a gasztronómia birodalmában, amit étvágycsináló gyanánt vasárnap délelőttre pozícionálnak, amikor a szombati buliból hajnalban hazatévedt másnaposok még keresik a fájdalomcsillapítót, meg a gyógyírként szolgáló söröcskéjüket, a háziasszonyok és nagymamák pedig éppen a konyhában sündörögnek, hogy valamivel megörvendeztessék őket. Nem gond, egy-két éhenkórászt még feltehetően így is sikerül elkábítani és befogni a műsorral. A házigazda személyét már a cím is ellövi, hiszen Stahl Judit serénykedik a véletlenül ide kóborolt nézők kegyeiért és jóindulatáért. Stahl fejlett önismerettel rendelkezik és még idejében kiszabadult a súgógépre támaszkodó hírolvasó árnyékából, ahol már akkor kezdett elharapózni az a bulvár, amelyben hírértékkel bír Piri néni tarka-barka, állandóan fosos macskája, vagy Tibike felnőttkorára is csak egy centire nőtt farka. Azóta pedig azt is tudjuk, hogy Stahlnak színesebb az egyénisége és műsorvezetési stílusa, minthogy egy életre arra szerződjék, hogy a józan erő legyen a bukott politikusként is tetszelgő Pálffy István mellett. Míg azonban Pálffyt elengedte a Parlamentbe a csatorna akkori vezetése, Stahlt megtartotta, mert szakképzett szakácsként és cukrászként a tudását egy főzőműsor keretében is megvillanthatta, ami jól jöhetett neki és a tévének egyaránt. Nos, a Stahl konyhája arra szegődik, hogy Stahl Judit az ételkészítés és az evés iránt lelkesedő magánemberként szólaljon meg, aki nem tévelyeg a konyhában, de nem is magas lóról akarja osztani az észt és a bonyolult, ehetetlen és megfőzhetetlen recepteket.

És voltaképpen az ígéretét betartván a program kellőképpen laza és oldott, jól igazodik a nyár fesztelen és könnyed hangulatához. A bő húsz percnek még tematikája is van, négy kisebb betétre osztódik, miközben nincs meg benne az a szándék, hogy olyan fajsúlyos ételek elkészítési módjaival kecsegtessen, amiknek elfogyasztása után szuszogva terülünk el a hőségben a kanapén, akár a levelibéka. Persze ahhoz, hogy felpaprikázódjunk, túl kell esnünk a műsor egyetlen holtpontján és kissé nehezebben emészthető rovatán, ami a Sztárok fakanállal című nem túl komplikált elnevezést kapta. Merthogy celeb nélkül már a rántott hús sem az igazi, úgyhogy ennek jegyében megkapjuk a szegény ember Schobert Norbiját, Katus Attilát, aki magával hozza egy saját készítésű almaleves receptjét. Katuson látszik, hogy akkor lát konyhát, mikor szabadnapos a bejárónője, vagy nincs éppen kéznél a barátnője, hiszen zavart, feszeng és úgy pucolja és szeleteli azokat a gyümölcsöket, hogy azt még járatlan szakácsként is rossz nézni.

Azt sem igazán kapiskáljuk, hogy mitől almaleves az az almaleves, hiszen belekerül abba az ananásztól, a narancson keresztül, a citromig minden. Ez utóbbit egyébként Katus héjastul akarja belevágni, Stahl azonban észbe kap és kiveszi onnan, mielőtt olyan keserű lesz a végtermék, mint a tonik. Az életmódguru persze itt is hirdeti a szentenciáit, szénhidrátmentesen készíti a levest, liszt nélkül, rizstejjel, aminek a színe aztán olyan állagot ölt, mint az az ivólé, amit a pénteki ebédnél vicsorogva osztottak a konyhás nénik az iskolában és aminek az alján véletlenül mindig maradt egy kis salakanyag. Stahl folyamatosan ellenőrzi Katust, amire annál inkább szükség van, mert a sztár elég slendrián munkát végez, hiszen az ananászt sem pucolja meg rendesen, ráfér tehát a segítség. A műsorvezetőnek közben még arra is van energiája, hogy kérdezzen, érdeklődjön, persze nem úgy, mint egy felkészületlen mikrofonállvány. Stahl jó értelemben véve pikírt és szellemes, ami még véletlenül sem csap át gonoszkodásba. Arról már nem tehet, hogy Katust akkor sem tudná feloldani, ha ő készítené el a levest, mert a fitness edző annyira merev és zárt, mint egy megpakolt bőrönd. A végén még néhány jó tanáccsal is ellátja, aztán útjára bocsátja, Katus helyében viszont megfogadnánk, hogy legközelebb csak olyan bulvárműsorba megyünk, ahol még ennyire sem kell az értelem és a finesz, mert ez láthatóan túl sok neki.

Stahl Judit igazán akkor van elemében, ha senki nem zavarja, mert közérthetően magyarázva és humorosan tálalva mutatja meg egy olyan málnás pohárkrém elkészítését, ami akkor hasznos, ha térdig gázolunk a gyümölcsben. Hiszen meg is süthetjük azt a málnát, ami által kevesebbnek tűnik és ilyen formán keverhetjük össze a mascarpone sajttal, majd a  végeredmény meglehetősen ínycsiklandó és gusztusos látványától sem foszt meg minket. A műsor kitér a befőtt szezonra is, az eltenni való őszibarackot Stahl borral fűszerezi, ami nemcsak szokatlannak, hanem egyedinek és különlegesnek hat. A dunsztolási technikáját tapasztalván azon sem csodálkoznánk, ha a barack végül lekvárként látna napvilágot, azonban Stahl nem véletlenül van a konyhában, hiszen az üvegben a gyümölcsdarabkák állagukat megőrizve, szépen szeletelve úszkálnak a lében. A végén a háziasszonyok nem maradnak praktikus és fortélyos útravaló nélkül, mert Stahl ízesen és választékosan fejtegeti, hogy miképpen használják a mosogatógépet, hogy az ne rohadjon le néhány tányérmosás után. A Stahl konyhája persze gondosan ügyel arra, hogy a szponzorok is bőségesen és jó színben tűnjenek fel, de azt sem tagadhatjuk, hogy a befektetett támogatás ez esetben megéri az árát. A program ugyanis lendületes, dinamikus, szellemes és bár Katus Attilánál rezeg a léc, még vállalható is. És mint ilyen kakukktojás, a Habony-Vajna kettős fémjelezte szellemi közegben. Nem is mai bútordarab.  

Stahl konyhája TV2 2016. július 24 11.00-11.25