Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy Hofi mit szólna ahhoz, hogy egy egész iparág kerekedett ki abból, amit egykoron, még a setét kommunista érában elkezdett a debreceni színház színészklubjában. Igaz, akkor még szó sem volt stand-upról, hiszen ez egy amerikai, pontosabban angolszász felfedezés, olyan, mint az imperialista szódavíz, vagyis a Coca-Cola. Nem nagy kunszt, merthogy kiáll egy ember, többségében az a fajta, akinek van egy kis humora, meg sajna az is bepróbálkozik, akinek csak azt mondták, hogy van valami érzéke hozzá, de átvágták, megszívatták, ő meg komolyan vette. És az önjelölt mókamester sokszor vért hugyozva gazsulál a tapsért és a nevetésért, amit a jobbak könnyedébben, a selejtje pedig olykor csak kínkeservesen tehet zsebre. Persze ez így elmondva egyszerű, de isten ments, hogy bárkit arra biztassunk, bújjon ki a tükör vonzáskörzetéből és keressen fel egy menedzsert azzal, hogy Hofi akar lenni.  Mert egyrészt telített a piac és most már tényleg még a vécés néni is színpadra akar kerülni azzal, hogy múltkor nála vizelt Lagzi Lajcsi és nem adott borravalót, másrészt a nagy nevettetőből csak egy volt és ugyan sokan szeretnének sütkérezni a fényében, de éppen ezért maradnak talán többnyire árnyékok. Látjuk, Fábry is meddig tudott süllyedni a vonalkódos alsógatyáival.

Amikor beütött a demokrácia és ezzel az eufórikus rendszerváltozás, aminek a levét máig isszuk, nos akkor nem csak a Coca-Colát kezdtük el nagyokat böffentve szürcsölgetni, az addig bevált Márka meggy és Traubisoda mellett, hanem meghonosítottuk a műfajt is. Ebben járt élen Litkay Gergely, a Dumaszínház apostola, aki néhanapján még olyan míves filmekhez is a nevét adta, mint a Superbojz. Akinek nem ismerős a cím, azt ajánljuk, kerülje el mindörökre, mert ha nem találkozott eddig a hétfejű sárkánnyal, most már ne is keresse, félő, hogy le fogja okádni. De az nem tűz lesz, hanem valami nagyon híg és nagyon barna és legtöbbször salakanyagként távozik a szervezetünkből. Szóval Litkay úr vezényletével először összehozták a Showder Klubot az RTL Klubon, ami a mai napig hol feltűnik, hol megy a lecsóba és ismétlések formájában lehet repetázni belőle valamelyik kistesó kínálatában. A Showder eleinte nem volt rossz, főként, hogy egy humorágyúra csak tíz perc jutott és abban az időintervallumban a legjobb poénokat vágták össze, amin tényleg lehetett röhögni. És nem csak kötelességtudóan. Bár már akkor is volt egy-két Maugli, mint például a Trabarna nevű páciens, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy különböző autók motorhangjain bőgött fel. Mindig sikerült elérnie, hogy kikapcsoljuk a tévét, vagy a távirányítóért nyúljunk, esetleg megejtsünk egy kétbetűs kitérőt, mert az körülbelül annyira volt vicces, mint villával kanalazgatni a pöszméte levest.

Litkayék már egy tévécsatornát is kisajátítottak, pontosabban magyarosítottak, mégpedig a Comedy Centralt. És minő meglepetés, olykor feltűnnek ebben a szférában is akoljának angyalarcú báránykái. Most éppen Comedy Club néven fut egy speciális műsor, amelyben a műfaj sztárjai jelentkeznek egy-egy önálló esttel, aminek annyira friss a lehelete, hogy még tavaly sikerült felvenni ezeket a Godot Dumaszínházban. Mindegy konzervből is kaptunk már jót alapon elcsíptünk egyet, amelyben Kovács András Péter vagy művésznevén KAP tolta a funkyt és Evolúció nevezetű one-man showját. KAP nem az a hamvas arcú szűzleány, járt ő már az utcasarokra eleget a műfajban, így azt is feltételezhetnénk, hogy ismeri a dörgést, tudja, mi kell a népnek ahhoz, hogy kiszabaduljon egy időre a hétköznapok politikai és közéleti mocskából. Azért rendesen felszökkent a vércukrunk, amikor azt olvastuk, hogy másfél órában kívánja lekötni a figyelmünket, mert ez még a nagyoknak sem mindig szokott sikerülni, sőt Hofit is általában negyvenöt percre vágták tévéműsor gyanánt. Na de szeretjük az önbizalmat, főleg ha van belőle jócskán, ha már elhatároztuk, megbirkózunk vele.

A műsor szerkesztői valószínűleg pajzán örömüket lelhetik a lomtalanításokban, mert a díszlet okán berendezett biológiai szertár és egy tanterem ötvözetéből összegyúrt sufniban van egy nagyobb ládányi abból, amiket a városban kidobálnak a lakásokból alkalomadtán. A csontváztól a bicikliig terjed a skála még az is felüti a fejét bennünk, hogy az utcazenészek a Blaha téri aluljáróból behoztak ide mindent, amit pénz helyett kaptak a produkciójukért cserébe. Ebbe az eklektikus miliőbe tipeg be KAP, miközben a vendégek úgy ülnek ott, mint egy nagyobb pubban, amiben még egy bárpultot is felfedezhetünk. A házigazda azonnal ad egy kis nyomatékot a megjelenésének, hiszen rögvest belerúg egyet vasalt herébe, ami lássuk be elég alacsony léc, hiszen Berki tulajdonképpen már régen önmaga paródiája. Aztán pedig bevezeti az est visszatérő poénját, hogy nem fél a hústoronytól, mert ha vele kötekedni akarnak, úgy vág vissza, hogy belenéz az illető arcába és azt mondja neki, hogy ott van egy fika. Nos, ez leírva sem vicces, hát még elmondva, de azért nevet a publikum. És itt meg kell állnunk egy hangyányira. Végig böki a csőrünket és nem hagy nyugodni a sajgó gondolat, hogy ezt a műmájer kacarászást vajon a műsor alá keverik vigasztalásul a házigazdának, hogy mégis van keresnivalója a pályán, vagy valóban ilyen ormótlanul mulatoznak egyesek a helyszínen.

Persze a kamera nem ad egyenes választ, hiszen kizárólag olyanokat pásztáz, akik láthatóan nem bánták meg, hogy befizették a jegy árát és hálásak azért, hogy KAP sokszor úgy mórikálja magát a színpadon, mint az a ripacs, aki nem bízik a közönségben. Ezért állandóan bandzsít, vagy fél lábra áll, sőt még azt is hajlandó utánozni hogyan üzekedik egy kutya a szagolgatás után, ha azzal tapsokat csikar ki a nézőkből. Azonban a képernyő nem csak takar, hanem leleplez is, mert kiszúrunk egy kék inges arcot az első sorban, azt a fajtát, aki tipikus szálka a humorista szemében, mert akkor sem neveti el magát, ha az letolja a gatyáját végső kétségbeesésében és odaszarik a sufni közepére. Ennek aztán erőlködhetett KAP, végigvezethette az evolúciót, kikacsintgathatott bármerre közben, beszélhetett a kutyájáról, ez a kakukktojás végig unott maradt, sőt néhányszor összefonta a karját a hasa előtt, ami az ehhez értők szerint azt is jelentheti akár, hogy ő így kívánja magát elhatárolni a látottaktól. És az a helyzet, hogy többször egyetértettünk vele, mint nem a műsor alatt.

KAP fáradt és meglehetősen enervált humorát még tíz percben is nehéz akceptálni, nemhogy másfél órában, úgy, hogy közte volt két jelentősebb reklámblokk, amiből megtudhattuk többek között, hogy amennyiben intim betét vásárlására szánjuk el magunkat, kaphatunk mellé egy 200 Ft-os ajándékkupont is. Hajrá! KAP tényleg minden bevetett, nem érheti szó a ház elejét, ugrált, többször bejárta a sufnit oda, vissza és ha még volt néhány jobb pillanata, azokat is annulálta, amikor fikát emlegetett, vagy leoroszlánozta Tina Turnert, esetleg azt hajtogatta, hogy Kate Winsletből a neve ellenére csak egy van. A szóviccektől egyébként is cifrát fosunk, de az csukta be végleg a kaput, amikor arról adomázott, hogy a juhászkutyáját Gyulának akarta elnevezni, aztán maradt Latyak. Abszolút mélypont, mert lehet, hogy ez papíron még elmegy, jól mutat vagy egy olyan vállalati haknin, ahol a szonda folyamatosan sípolna és tántorgókon kívül mást nem lát a művész, berosáltatja vele a részegeket, de egy tévéshow-nak csúfolt előadáson már a kínosnál is kínosabb. A program többször fullad unalomba, mert KAP energikussága ellenére vontatott és fárasztó, mert nem érdekel, hogy egy T-Rex miképpen tolná a bevásárlókocsit, hiszen abban még groteszk volta ellenére sincs egy szemernyi humor sem. Vagy csak mi nem nőttünk fel hozzá.

KAP aktuális előadása azt mutatja, hogy a stand-up fárad, vagy bizonyos tagjainak nem ártana egy rövidebb kényszerpihenőre vonulniuk, hogy újragondolják magukat, a vicceiket, hogy azokkal ne csak a közeli hozzátartozóikat szórakoztassák, hanem egy szélesebb réteget is. Tudjuk, a média nagy mágnes, jól hozhat a konyhára, de időnként egy felhajtás nélküli alkotói szünet és szabadság meg tud óvni az olyan erőltetett és izzadtságszagú lebőgésektől, mint ez az Evolució nevű poroszkálás a fahumor birodalmában. És ez azért különösen kellemetlen csalódás, mert Kovács András Pétertől ennél azért többet vártunk az eddigi szerepléseiből kiindulva. Ez ugyanis nem is fika volt, hanem egy hatalmas galacsin, ami még mindig ott ólálkodik az orrunkban. Kifújva is borzongunk tőle, mert Sas kabarét idéz. Attól meg mindig rémálmaink vannak.

Comedy Club: Kovács András Péter: Evolúció Comedy Central 2016. április 15. 21.00-22.30