Ha már a TV2 hírműsorainak főnökasszonya úgy gondolta, hogy az Echo Tv egyik adásrendezőjét, név szerint Miki Tímeát szerződteti a Tények felelős szerkesztőjének, úgy, hogy előtte még soha nem csinált ilyesfajta munkát, magyarul nulla tapasztalattal bír, megnéztük, hogy honnan is igazolta volna a polihisztort a Vajna-Habony tandem, ha le nem fújja az akciót a szőrős szívű, Dirk Gerkens. Kiválasztottunk hát egy díszes portékát a sok közül, amelyet, mint műsor próbáltunk górcső alá venni, hiszen más, mondjuk tartalmi szempontok alapján embert próbáló feladat elé állítottuk volna magunkat. Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa, akinek nevét egy ország ismeri és fújja, Bayer Zsolt már elég régóta garázdálkodik ezen a csatornán, egészen pontosan azóta, amióta a  Széles médiabirodalom egy jelentős summával kimozdította a Liszkay-féle mókuskerékből, hogy itt is hintse már azokat az igéket, amire saját bevallása szerint is jó ideje rájátszik. Merthogy gyűlölködni és utálkozni csak izgalmasan szabad.

A stúdióban egy bazi nagy asztal, egymástól tekintélyes távolságra foglal helyet a műsorvezető és vendége, az Országház rendkívül giccses és hatalmas fényképével átölelve. A kamera furcsa szemszögből veszi a szereplőket, olyan féloldalasnak tűnnek, vagy berúgott az operatőr és eltévesztette azt, hogy hova kell leszúrni a gépet, vagy tényleg ilyennek tervezték, de akkor valami gond van az arányérzékkel, mert ez így igen slampos képet mutat. A fények a kék különböző árnyalataiban világítanak, inkább azt érezzük, hogy egy holdvilágos kerti diskurzuson vagyunk egy balatoni vityilló teraszán a stég mellett, mint egy szobaszerűségben, ahol áll egy olyan díszlet, amit a XXI. században már csak MÉH telepeken hasznosítanának, leginkább a guberálók. A program címe: Mélymagyar. Nem is nagyon okvetetlenkednénk az adás elnevezésén, hiszen egy vendégségben sem azzal kezdjük a mókát, hogy belerúgunk a házigazdába, de Bayer Zsolt a bevezetőjében arra tesz utalást, hogy itt és most bizony az Európai Unió jövőjéről, jelenéről váltanak néhány okos gondolatot meghívott vendégével, Kovács Istvánnal, aki nem a volt bokszoló, csak névrokona és amúgy az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Na mármost, az igaz, hogy az Unió tagjai vagyunk, de ettől függetlenül mégis mitől lesz ez olyan magyar? Pláne mély. Talán nem ártana valami olyan címet adni a műsornak, ami ad is némi támpontot arról, hogy miről is szólna valójában, nem csak azért van ott, mert jól hangzik és előre behatárolja olyan kikacsintósan a célközönséget.

Ne álszenteskedjünk, nem érdemes, hiszen Magyarországon még az is előfordulhat, hogy valaki úgy űzi ezt a hivatást, hogy a zsebében ott lapul egy párt tagkönyve, amit büszkén hangoztat, sőt kis híján úton-útfélen előhúzza és lobogtatja azt, mint valami dögcédulát. Bayer Zsolt hithű jobboldali újságíró, azt meg, hogy valamikor az volt zsenánt a szemében, aki rizsfelfújtat evett málnaöntettel és bekebelezte egy időre a kedvenc pártját Simicskával együtt, most tegyük zárójelbe. Akkor még liberális volt és a Népszabit is úgy szerette, mint a kutya a csontot és legalább kikeveredett a kölcsöneiből és nem abból lóbálja a Gucci táskáját, vagy nézi nagy boci szemekkel pislogva a kerek seggű lányokat Ibizán. Bár Lajosnak erről más a véleménye. Bayer szempontjait tehát ismerjük, nézeteiről meg vagyunk győződve, ahogyan a vendégét sem kell féltenünk, hiszen

ad1: Bayer nem hív olyat a műsorába, aki ellentétes nézeteket hangoztat, hiszen nem akar vitatkozni, merthogy azt nem szokás, az a demokráciában legalább olyan métely, mintha valaki homokos lenne úgy, hogy közben még nemi életet is él,

ad2: az Alapjogokért Központja legfontosabb partnerei között van a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Századvég, tehát félreérthetetlenül tudjuk, itt is jobbról fúj a szél.

Bayer tehát színtiszta propagandaként tekint a műsorára és úgyis adja el. Mindezt olyan búval baszott fejjel teszi, mintha a disznótorban azt rótták volna ki a feladatául, hogy mossa ki a szartól ázott beleket, amibe aztán a kolbásznak és hurkának valót tölthetik. A szavai közt nincsenek pontok, csak egy nagy összetett mondat az egész, amely nem is arra irányul, hogy kérdezzen valamit, hanem kifejezetten azért van, hogy elmondhassa az ő gondolatait. Csakhogy a nyomtatott vagy internetes sajtó pontosan ezt a célt szolgálja, mert ez képernyőn borzalmasan fest. Áporodott, hosszú, savanyú és olyan életunt, hogy ezt rehabilitációs központokban betiltanák, mint néznivalót, mert a visszaeső drogos azonnal a tűért nyúl és buzgón keresi a vénáját. Amikor rájön, hogy hát mégiscsak illene érdeklődni, hogy a vendégét is szóra bírja, mert a stand-up az egy másik műfaj, felviszi a hangsúlyt és egy egészen banálisat kérdez, amire tulajdonképpen egy igennel lehet felelni. Persze a látogató felkészült, tudja hova jött, így ráerősít a műsorvezetőre, mégiscsak az ő fészkébe érkezett, nem fejt ki nagyobb ellenállást, sőt a beszélgetés egy pontján még egy olyat is kiejt a száján, hogy „figyelj”, mintha a sarki krimóban lennének két körte ízű szeszesital között, ahol egymást túllicitálva jövendölnék meg a világvégét.

A műsor hangulata komor, sötét, Christopher Nolan tátott szájjal nézné, miképpen alázzák meg A Sötét lovag-trilógiájának középső darabját. Nem véletlen ez a szomorúság. Hiszen temetik Európát, néha olyan mintha annak ravatalánál egymással versengve mondaná a két értő potentát sírós szemmel a gyászbeszédeket, mert jönnek a migráncsok,a muszlimok, az arabok, a terroristák, a kereszténység bajban van, tagadják Istent, a németek porba taszítják a kontinenst és a család szentségét, satöbbi, satöbbi. A diskurzus csapongó, nincsen se tematika, se adástükör, keverik a szezont a fazonnal, hol azért akarják betelepíteni a migráncsokat, mert népesedési problémák vannak, hol azért, mert kell az olcsó munkaerő, talán egyszerre mindkettő, maguk sem tudják eldönteni. Kuszaság, káosz és logikai összefüggéstelenség honol a stúdióban, mert ebből az egészből olyan lenne kihámozni a lényeget, mint száz kiló szőlőből egyesével a magokat. És ilyenkor még az is eszünkbe jut, hogy az ATV egykor létező rettenetes torzszülöttje, a balos Sajtóklub legalább annyi izgalmat tartogatott, hogy mindig kéjes tekintettel vártuk azt a pillanatot, amikor a ballib Mészáros Tamás megcsipkedte a vérbalos Avar Jánost. Mert ettől szegény Avarnak olyan piros lett a feje, hogy azt is hihettük ott forrt fel az agyvize és akkor magáról megfeledkezve darálta a szavakat, hogy a felét sem lehetett érteni, annak amit mond.

Itt meg az van, hogy a műsor több pontján már könyveket ajánlgatnak egymásnak, mint a könyvtárban, vagy egy olvasókörben. Bayer többször emlegette Ionescot, talán az író, ha élne, pontosan papírra tudná vetni a maga stílusában, hogy mi történt ebben a stúdióban egy óra leforgása alatt. Ilyen műsornak csak valamikor a múlt század hetvenes éveiben nevezhető csökevényt pénzmosodákban csinálnak, illetve olyan helyeken ahol el tudják tenni az állami suskát és cserébe fel tudják mutatni az érte működtetett propagandát. Az ember utána legszívesebben egy jó ideig csap alatt tartaná a fejét, hogy kimossa belőle ezt a salakanyagot. Az Echo Tv nézettsége szinte mérhetetlen és ez nem véletlen. A Mélymagyar még a véresszájú agitproposoknak is feladja a leckét, mert ez így emberkínzás. És nem azért, amit akar mondani, pedig az is megérne egy misét, hanem ahogy mondja. Soha többet nem kérünk belőle. Egyszer is bőven sok volt a verbális mélytorokból.

Mélymagyar Echo Tv 2016. április 8. 20.30-21.30