Még 168 óra sem telt el október 13-a este óta. Az önkormányzati választáson az összeellenzék várakozáson felül teljesített, a Fidesz pedig nagy pofonokba szaladt bele. Megyei közgyűlési többségek ide vagy oda, a Fidesz felsővezetése sem számított olyan eredményekre, amelyek 13-án este kilenc óra körül elkezdtek kijönni. Azóta a Népszava rekonstruálta az eseményeket: pénteken Kövér felszólította  lemondásra és visszalépésre Borkai Zsoltot. Ekkor a miniszterelnök Párizsban tárgyalt a francia államfővel, így egy ideig nem volt elérhető, ám később megálljt parancsolt Kövérnek és a sajtótájékoztatót péntek estére meghirdető Borkainak. ’Meg kell csinálni, bele kell állni, nem léphetünk vissza, most már nem.’ – szólhatott az orbáni ukáz. Valószínűleg úgy sakkozott a miniszterelnök, hogy Győrt elveszítenék és érdemi pozitív hatása már úgysem lenne péntek este annak, ha Borkai távozik a politikai életből. Az elmúlt években viszonylag ritkán tudott az ellenzék tematizálni (itt sem tudni, mi történt pontosan, ki szivárogtatott, mindenesetre az ellenzék számára kedvezően alakult a kampány utolsó tíz napja), most ez sikerült. A Borkai-ügyet minden politikafogyasztó ismeri, sőt, valószínűleg kevés magyar van, akinek semmit nem mond a szókapcsolat (habár az emberek egy részének leginkább csak egy durva szexbotrány marad meg a győri polgármesterről).

Ezúttal a Kossuth-nóta elmaradt, forrás: Privátbankár

A Fidesz két atombombát tartogatott a választás előtti utolsó hetekre: a Karácsony-féle hangfelvételt, valamint a kispesti ügyet. Kezdjük azzal, miért nem volt ezeknek a botrányoknak akkora hatása, mint amit a Rogán-stáb előzetesen várhatott! Amikor először olvastam, miket mondott Karácsony a 444-en megjelent felvételeken, azt gondoltam: itt a vége, Tarlós nyert. Hozzászokhattunk, az elmúlt években milyen kíméletlenül használja ki az adódó lehetőségeket a Fidesz kommunikációs csapata. Sőt, még úgy is sikeresen karaktergyilkolnak, amikor nincs is igazán ügy. Emlékezhetünk, az országgyűlési választások előtt egyes sajtótermékek legyilkosozták az LMP társelnökét, Hadházy Ákost, ám a legdurvább hadjárat a Jobbik-vezér Vona Gábor ellen indult. Muszlimimádó, meleg – leginkább ez a két jelző, ami sebet ejthetett Vona renoméján a Jobbik törzsközönségében. Bár nem tudjuk, mi lett volna, ha a Fidesz nem indít kíméletlen lejáratókampányt a Jobbik és személyesen Vona ellen, valószínű, működött a stratégia: hiteltelenítették Vona pálfordulását, a Jobbik néppártosodását, „cukisodását”. Most Karácsony szájából többek között ez hangzott el: egyáltalán nem bízik Gy. Németh Erzsébet sikerében, Tüttő Kata zavaros és megkérdőjelezhető múltjáról későn szerzett tudomást, Zugló élére egy dörzsölt polgármester kell majd, különben a helyi szocik „szétlopnak mögötte mindent”. Előzetes várakozásaimhoz képest azonban nem ütött nagyot Karácsonyon a felvétel nyilvánosságra hozatala. A Fidesz sem tudott igazán mit kezdeni vele, különböző fórumokon, elemző- és beszélgetőműsorokban inkább azon gúnyolódtak, mi lesz szegény Karácsonnyal, hiszen ő maga is attól tart, ha visszamegy a XIV. kerületbe, elássák. Az ellenzéki táboron belül pedig a tudatosabb Karácsony-szimpatizánsok pontosan tisztában voltak azzal, hogy milyen súlyos múltja van egyeseknek a Karácsony mögött álló erőknél, mennyire nehéz volt összehozni az ellenzéki megállapodásokat. Egyesek pedig minden bizonnyal úgy értékelték: íme, egy újabb bizonyíték, hogy a mi Karácsonyunk tisztakezű és ezt megköveteli minden őt támogatótól. Valószínűleg ennél nagyobb körre hatott az a narratíva (ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz, sőt), miszerint titkosszolgálati eszközökkel hallgatták le a főpolgármester-aspiránst. Egyik oldalon a szimpatikus, zöld, korrekt, jóravaló Karácsony, a másikon a hatalmával visszaélő, túlhatalomban levő Fidesz – gondolhatta, gondolta sok ellenzéki érzelmű választópolgár.

A kispesti videófelvétel esetében ennél súlyosabb dolgokról van szó. Különösen nagy visszatetszést válthatott volna ki (így számolhattak a Fidesz-stratégák), hogy a kispesti képviselő gőgösen, arrogánsan kijelenti: hülye, aki nem keres az önkormányzati politikában dolgozva évi százmilliót. A „keményen dolgozó kisemberek” körében ez elemi erejű felháborodást eredményezhetne, hiszen ’mi keményen robotolunk a havi nettó kétszázért, ezek a szocik meg luxusüdülőket vesznek a lopott pénzükből, lehet, hogy a Fidesz is korrupt, de a kihívója sem jobb’. Ezt az attitűdöt nem tudták igazán kialakítani a budapesti – és összességében a magyar – választókban. De miért? A válasz szerintem többek között az, hogy a nem Fidesz-hívők az elmúlt években beárazták, mekkora jelentősége és mennyi igazságtartalma van egy Hollik-sajtótájékoztatónak vagy egy Origo-főcímnek. Annyira polarizálttá vált a közélet, hogy nem tudott igazán nagyot ütni ez sem, nem sikerült a Fidesz-táboron túli embereket elérni, rövid távú politikai preferenciáikat módosítani. Annyiszor bizonyosodott be, hogy hazudik a Fidesz propagandagépezete, hogy már akkor sem hittek neki, amikor történetesen – úgy tűnik – valós sztorit mutattak be. Talán valamennyire megbosszulta magát a szürkefarkasozás és a Soros megölte volna az anyját típusú borzalmak.

Az elmúlt napokban főként a Hír TV-s műsorokban próbálják megfejteni a vendégek, mi állhatott a vereség (bár még itt is vita van, vajon van-e vereség, hiszen „országosan továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb” – szól a mantra) mögött. Habár őszinte és alapos analízist nem biztos, hogy Jeszenszky Zsolttól vagy Bogár Lászlótól kell várnunk, mégis érdemes megvizsgálni, miket mondanak a „megmondóemberek”.

A szeptember végén publikált Nézőpont-mérés, forrás: Hirado.hu

Vonzó és viszonylag egyszerű dolog áthárítani a történteket a Borkai-faktorra. Bár Bayer Zsolt például kijelentette, ennél sokkal többről van szó. Az egyértelműnek látszik, hogy a Fidesz nem azért veszített Budapesten (Pécsett, Szombathelyen, Miskolcon és máshol talán árnyaltabb a helyzet), mert elveszítette híveit. 2014-ben Tarlós 290 675 vokssal győzött (49,06%), most 306 608 szavazattal (44,1%) sem tudott nyerni (5,5 százalékpontos szavazatnövekedés Tarlósnál!). Kerületi szinten sem azt láthatjuk, hogy a fideszesek hátat fordítottak volna pártjuknak. Nagy Gábor Tamás 5 914 szavazat után 2019-ben 5 904-et kapott, Láng Zsolt 18 733 után 19 377-et, Bús Balázs 23 615 helyett most 26 749-et – és a sort folytathatjuk Wintermantel Zsolttal (18 276 helyett 18 257), a VIII. kerületi Fidesz-jelöltekig (Kocsis Máté helyett Sára Botond, 10 764 helyett 10 972). Azt állítani, hogy ’a jobboldalon van erkölcs, itt megbüntetik a szavazók a botlást, a baloldaliakat nem lehet semmivel visszatántorítani a szavazástól, mert ott természetes a korrupció, szexbotrány’, ahogy mondani szokás: nettó baromság. Lehet ezzel nyugtatni a hardcore-fideszeseket, de igaz attól még nem lesz. A fideszesek elmentek Tarlósra szavazni – ám ez ezúttal kevés volt. Az idei EP-választáson Budapesten szinte azonos részvétel mellett a Fidesz-KDNP listáját 282 583 ember választotta, ami tovább erősíti a fentieket.

Népszerű konteó az is, hogy a külföldiek buktatták meg Tarlós Istvánt. Kilencvenezer külföldi, Soros, CIA, migránsok, Háttérhatalom – könnyedén összeáll a kép sokak fejében. Foglalkozott ezzel a Pestisrácok, a Vadhajtások, kedvelt téma a napokban a kormánypártiak között. Ugyanakkor nem kérdés, hogy a szavazási hajlandóság meglehetősen alacsony lehet (sajnos, nem tudjuk, mennyire) az itt élő külföldiek körében, ráadásul korántsem eleve elrendelt, hogy ők nagyrészt Karácsonyra szavaztak (sőt, miért akarna egy külföldi változtatni a jelenlegieken valami bizonytalanért?). Ja, kérem, lehet, hogy nem kellett volna ellehetetleníteni a CEU-t, nem kellettek volna az embermasszát ábrázoló Stop-feliratú plakátok és akkor nem éreznék úgy a szabadelvűbb külföldiek: nem jó irányba megy Magyarország.

Mráz Ágoston Sámueltől kezdve G. Fodor Gáboron át Farkas Örsig (bár felsorolhatnánk az összes „elemzőt”, akik valójában a Fidesz szóvivői) közkedvelt volt az elmúlt években: 1+1 nem lesz szükségszerűen 2, sőt. Előrelépés, hogy ők is kezdik belátni: tévedtek. Azonban leginkább azt a következtetést vonják le: olyan elvtelenek az ellenzékiek, hogy bárkire leszavaznak, csak ne Orbán legyen. Sőt: nyilvánvalóan mindenki, aki az összellenzéki jelöltet támogatta, orbánfóbiás és csakazértis Orbán jelöltje ellen szavaz, noha saját érdekei azt diktálnák, voksoljon a jól bevált jelöltre. Az biztos, hogy október 13-a protestszavazásként is felfogható. Na de miről szavaztak a magyarok 2008-ban a szociális népszavazásnál? Horn Gábor tűpontosan kifejtette. Bár 2010-ben nyilván sokan bíztak Orbánban, nagyon sok olyan szavazótól is bizalmat kapott a Fidesz, akik egyáltalán nem orbánisták, nem is jobboldaliak, de azt mondták: bármit, csak ezt ne, amit a szocik összehoztak, bárki, csak ezek menjenek! Úgyhogy ebben nagy csoda nincs, azonban azt a kérdést már nem teszik fel (nem merik, hiszen az érdekes és kellemetlen kérdéseket nyitna meg) az elemzők, vajon miért van ekkora ellenszenv Orbán Viktor iránt a magyar lakosság politikailag aktív rétegének kb. felében.

Hozzászoktunk az elmúlt években, hogy a Fidesz professzionálisan dolgozik, míg az ellenzék szánalmas, csapnivaló, kilátástalan, nevetséges. Most az történt, hogy a Fidesz teljes kommunikációs gépezete próbálta hangsúlyozni az elmúlt hónapokban: nem pártokról szavazunk, az inkumbens fideszesek jól teljesítenek, épül-szépül a haza. ’Miért is kellene leváltani a már kipróbált, alkalmas jelölteket, főleg akkor, amikor a roncskoalíció (újabban: moslékkoalíció) balfékekből áll, rosszabb esetben aljas, már leszerepelt gazemberekből?!’ Kósáék kommunikációjának egyik fontos eleme volt, hogy a Fidesz a nyugodt erő, mindenhol egy jelöltet indítanak, míg az ellenzék csak beszélt összefogásról, valójában marakodnak, egymással sem tudnak dűlőre jutni, alig van olyan hely, ahol egy az egyben menne a harc (Rogán Antal szájából különösen furcsa az ’ezek pénzért és hatalomért mindenre képesek’). A valóság nem ez volt, a nagyobb települések kb. 70%-ban összellenzéki jelölt indult. Valójában ennek bizonyos értelemben pontosan az ellenkezője történt meg egyes kerületekben. Bús Balázs vagy Wintermantel Zsolt munkájára elég kevés panasz érkezett, de azok semmiképpen nem voltak országosan, fővárosi szinten ismertek. Ők azért buktak meg, mert a Fidesz színeiben indultak el. Simán elképzelhető, függetlenként mindketten (Láng Zsolt is megemlíthető itt) behúzták volna kerületeiket. Hiába tolta ezerrel a rogáni propaganda, hogy itt most nem Orbán rendszeréről döntünk, Karácsonyék elérték azt, hogy ez másképp legyen. Tudatosan kommunikáltak várostervezési-szakmai vonalon a képzettebb, tudatosabb fővárosi szavazóiknak, emellett meg tudták adni azt a tétet egy ennél szélesebb bázis számára is (’Orbán rendszerének most be lehet mosni egyet, ha nem tetszik, amit a miniszterelnök csinál, itt a lehetőség!’), hogy véleményt nyilváníthatnak a NER-ről.

Ha egy hónappal előbb tartják a választásokat, szinte biztosan nyer Tarlós István. Az elmúlt években sikeresen alakították ki a független, kompetens városvezetői image-ét, ezért is lehetett az a közhelyszámba menő tény, hogy a Fidesz-táboron túlnyúlt Tarlós támogatottsága, az ellenzékiek egy részét is maga mögé tudta állítani. ’Nem vagyok oda Orbánékért, de ez a Tarlós egy jó városvezető, régivágású mérnökember, rá kell szavazni’ – gondolhatta egy nem is olyan kis réteg. A Lázár kontra Tarlós shownak több epizódja is lement a budapestiek szeme láttára, sőt, Tarlós lenyilatkozta néhány éve, emberileg csalódott Orbán Viktorban. Ehhez képest iszonyatosan hatékonyan tudta az összellenzék Tarlósra tolni a Fidesz-báb szerepét. Nyilván kapóra jött, hogy a fővárosi önkormányzat tevékenységi körének és büdzséjének megvágása ellen nem nagyon volt szava Tarlósnak és az is igaz, hogy az ex-főpolgármester elég szűken értelmezte feladatát (városüzemeltetésért felelős szakemberként tekintett magára, ahelyett, hogy a közvetlenül legtöbb ember által megválasztott politikai tisztségben érezte volna magát), egy szava sem volt a CEU elzavarásakor, igaz, az MTA-ügyben – ha visszafogottan is - megszólalt. Rossz húzás volt a megafonos akció Tarlóstól. Tordai Bencének lehet, hogy jól áll (legalább egyesek szerint, mások szerint kevésbé), hogy számonkéri Orbánt vagy Ádert testközelből a Parlamentben, az idős (ex)-főpolgármester sokkal inkább festett szánalmasan, nevetségesen a felvételeken. Mindezeken túl a legnagyobb jelentősége a Fidesz-bábbá tételben annak lehetett, hogy végül nem állt ki vitázni Karácsonnyal. Habár itt is igaz, hogy a Fidesz szavazói nagyrészt nem kérdőjelezték meg ezen döntését (’Ezekkel vitázni? Soha. Nagyon helyesen teszi Tarlós úr, hogy bohócokkal nem áll le'), a nem elkötelezetten ellenzéki polgárok számára is úgy tűnhetett, Tarlós ódzkodik a vitától. Akár félt, akár nem, akár Rogánék kérték meg erre, akár nem, akár volt Tarlósnak erre érve (’előbb álljon ki Karácsony Puzsérral, aztán majd lehet vitázni, persze csak úgy, hogy nincs moderátor’), akár nem, ezt a különmeccset mindenképpen a tettrekész, energikus Karácsony nyerte meg.

A legendás Bayer-Bogár-Boros hármas, forrás: Hír TV

A Sajtóklub és a Háttérkép adásában is megjelent a népi-urbánus törésvonal menti gondolkodás az eredményeket illetően. A Bogár-Boros páros arról beszélt, a vidéki ember jóval hálásabb azért a kevésért, amit kap (természetesen személyesen Orbán Viktortól, bár ezt nem tették hozzá), míg a nagyvárosiak annyira ráérnek, hogy egész nap kütyüiket nyomkodják (míg a tisztes vidéki keresztény-konzervatív szülők iskolába viszik gyerekeiket), olvassák a Népszavát, nézik az ATV-t, hallgatják a Klubrádiót. Bár elképzelhető, hogy a Bayer-Boros-Bogár triumvirátusnak tetszene, ha kizárólag a KESMA-MTVA jóvoltából lehetne tájékozódni, ez az állapot nem jött el – és nem is fog. Elég érdekes érv, hogy pozitív színezetet kap a világ dolgai iránt kevéssé érdeklődő, leginkább földjével, autójával, családjával foglalkozó vidéki ember (egyébként a vidékiek mélységes lenézése épp ez a mérhetetlenül téves és sztereotip gondolkodás), miközben a városi csürhe, a vörös Budapest nem átallja végigolvasni az Elios-ügyről szóló OLAF-jelentést.

Természetesen a Hír TV műsorai inkább az elkötelezett fideszesek szellemi táplálékaként funkcionálnak, hiszen meg kell nyugtatni mindenkit, ’ne féljetek, egyben van a tábor, erősek vagyunk’, kérdés, hogy a valódi elemzést el tudja-e végezni Orbán stábja. Ugyanis a bukást (ha lehet annak nevezni) nem a kilencvenezer sorosista külföldi okozta. A Borkai-ügy pedig valójában maga a rendszer, nem valamilyen mellékterméke Orbán „országépítésének”, politikájának. Ahogy Lánczi András megfogalmazta: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Márpedig ezen nem tud és nem is akar változtatni a miniszterelnök.