2018. feb 12.

A leköszönő kancelláriaminiszter

írta: Daniel001P
A leköszönő kancelláriaminiszter

Lázár János január végén egy lakossági fórumon olyan megnyilatkozásra ragadtatta el magát, amely tisztán megmutatta, ki is pontosan ő. Ez nem a Kormányinfós kancelláriaminiszter úr volt, hanem a hódmezővásárhelyi, törtető Lázár. A fővárosi újságírókat rendszeresen „leérvelő”, végig rendkívül magabiztos Lázár János szinte sütkérezik a Kovács Zoltánnal közös 2,5-3 órás sajtótájékoztatókon, kizökkenteni a legritkább esetben lehet. Hihetetlenül felkészült, remek képességekkel megáldott ember, nem vitás. Azt is mondhatnánk, míg Orbán külügyminiszteri, de inkább államfői szinten lebeg és migránsmentes vízióival lelkesíti közönségét, addig Lázár János irányítja az ország belügyeit - Lázár a kvázi miniszterelnök.

444.hu - Lázár János lakossági fórumot tart

Az a Lázár, aki néhány hónappal ezelőtt elmondta, nem tervezi, hogy a következő négy évben is miniszterként segítené Orbánt – inkább visszavonul Hódmezővásárhelyre. A héten egyébként kitűnő PR-anyagot tettek közzé a miniszter honlapján (lazarjanos.hu), amely bemutatja, hogyan él, hogyan dolgozik és utazik a Nagyságos Miniszter Úr. Egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki kerüli a nagyzolást, viszolyog a Sziget VIP-páholyától (Rogán Antal) és a sportrendezvények VIP részlegétől (Orbán Viktor). Aki – bár nem mondja ki – jobban szeret azzal foglalkozni, Mari néni jogosult lesz-e a rokkantsági segélyre, mintsem a következő évi költségvetési deficit alakulását illetően egyeztetni a nemzetgazdasági miniszterrel. Kiderült: Lázár hetente egy napot tölt budapesti házában, a többi napon ingázik Hódmezővásárhely és Budapest között, az autó hátsó ülésén berendezett mini irodájában telefonál, e-mailt ír és felkészül az aktuális összefoglalókból, jelentésekből, hírekből. Mindig jólfésült, naprakész és nem szégyenkezik személyesen felkeresni egy a választókerületébe tartozó kisváros polgármesterét, ha a település pénzügyi problémákkal szembesül. Sőt, segít is, az Orbánnal való találkozóin rendre előhozakodik valamilyen fejlesztéssel, amelyet a Hódmezővásárhely központú választókerületnek szánna a helyi gyökerekkel bíró, a várost a rajongásig szerető és kiválóan ismerő miniszter.

Az a miniszter, aki láthatólag nagyon büszke arra, családja kétkezi munkával alapozta meg a jövőt és ő igyekszik segíteni fiain (ennek jegyében vásárolt meg és íratott fiaira egy svábhegyi ingatlant). A videókból megismerhetjük, milyen kérésekkel érkezik fodrászához a Miniszter Úr (felül-elől kicsit jobban hozzányúltak hajához, oldalt 1,5 cm-nél minden bizonnyal nem szeretne rövidebbet), és mennyire szívén viseli az egyszerű, ám keményen dolgozó kisember hétköznapi problémáit. A mindig nyakkendőben (hiszen tiszteletlenség lenne a Városházán vagy a Parlamentben másként megjelenni) mutatkozó Lázár otthonosan mozog a tanyasi világban és a budapesti sajtótájékoztatón egyaránt. Sikerült felépíteni az elmúlt években az emberarcú Lázárt, aki az apró-cseprő állampolgári problémákat megvizsgálja, fogadóórákat tart. Természetesen ez nem csupán PR, mégis, gyomorforgató az, amikor a hivatalosan is havi 2,5 millióból (nagyjából ennyi lehet a család bevétele) gazdálkodó Lázár János kifejezi egy hölgynek, mennyire nagyszerű a 90 ezret meghaladó bére, hiszen az kb. 40 ezerrel több, mint amit közmunkásként bezsebelt korábban. A lézerblokkolós Lázárnak nem volt mindig ilyen jó híre, korábban leginkább a hideg, számító jelzőket kapta meg, akit még pártjában sem sokan szeretnek. Az orbáni karizma továbbra is hiányzik - hiányozni is fog -, viszont mára sikerült elérni, hogy még ellenzéki véleményvezérek, vagy akár ellenzéki politikusok is - részben - elismerően beszélnek a kancelláriaminiszter munkájáról. "Hihetetlen tempót diktál, óriási munkabírása van, gyorsan átlátja a dolgokat, szerteágazó területeket irányít, ő a kormány igazi esze", vagy "azt azért el kell ismerni, hogy akármennyire is utálom őket, de ez a Lázár egy nagyon értelmes figura".

A fent bemutatott Lázár János azonban kevéssé a valóság, sokkal inkább álca. Az igazi Lázár János viszont már legalább háromszor megmutatkozott a nyilvánosság előtt. Az egyik a jól ismert „akinek nincs semmije, az annyit is ér” , ami után kevés olyan ország lenne, ahol az illető a 2-3. legbefolyásosabb országos politikussá léphet elő. Természetesen valós probléma, hogy a kádári időszak nem múlt el nyomtalanul, sajnos van viszonylag jelentős mértékű irigység és az emberek gyanúsan viszonyulnak a vagyonosabbakhoz. Az viszont egészen döbbenetes és Gajdics Ottó-szint, hogy például Mészáros vagyonosodása kapcsán előhúzzuk azt az érvet: aki keményen dolgozik, aki tehetséges, attól ne sajnáljuk már a vagyonát. A lázári mondást pedig talán leginkább azok vallják (nevezetesen azt, hogy „mindenki előtt ott a lehetőség, van, aki kihasználja és jól él - van, aki viszont lusta, tehetségtelen, na ők azok, akik folyton csak vádaskodnak”), akiknek családi hátterükből, kapcsolataikból adódóan nem volt nehéz megtalálni a számításaikat. Mit kezdjen a mai Magyarországon magával egy baranyai faluban élő közmunkás? Mit kezdjen magával egy kisvárosi gyógypedagógus? Mit tehet egy vidéki egyetemista, aki Budapesten szeretne albérletet, de a kezdő fizetésként megkeresett nettó 160 ezerből az alapszükségleteit sem tudja fedezni? Kimondva-kimondatlanul, a jelenlegi kurzus lemondott néhány millió magyarról. Ők azok, akik politikailag jellemzően inaktívak, de ha el is mennek szavazni, nyomásgyakorlás (ha nem mi nyerünk, nem lesz közmunka), vagy anélkül (a migráns tematika nyilvánvalóan az alacsonyabb iskolázottságú rétegeket fogja meg) a Fidesz-KDNP-re voksol. Ők azok, akiket baromira nem érdekel, hogy Somogyi Zoltán vagy Bolgár György a fékek és ellensúlyok rendszerének szisztematikus lebontásáról ír vagy beszél, vagy akiket bármennyire is érdekelné, ha egy ellenzéki politikust fizikailag lehetetlenítenek el népszavazási kérdésének leadásában. Kisebb baja is nagyobb annál, hogy ezekkel foglalkozzon - vagy akár el sem jutnak hozzá a hírek.

Igaz ugyanis, hogy még van ellenzéki média, az interneten pedig kifejezetten erős. Igaz, hogy van RTL híradó, van ATV, Hír TV, 444, Index, 168 óra, Heti Válasz. Azonban a Fidesz hatalomgyakorlási elve ezeknek jelentős részét akceptálja. Orbán és Habony nem akarja megszüntetni a 168 órát vagy a Klubrádiót (bár ez sem teljesen igaz, lásd frekvenciapályázatok), hiszen kell egy szelep a „megátalkodott ballib” ellenzék(iek)nek. Ezek az orgánumok úgyis csak azokhoz jutnak el, akik leginkább nagyvárosokban élnek, iskolázottak és nem kormánypártiak. A veszély az RTL Klub, ahol az aktuális Éjjel-Nappal Budapest epizód előtt-után-közben azt látja az „átlagmagyar”, hogy Mészáros Lőrinc cége újabb 30 milliárdos közbeszerzést nyert el, vagy Orbánt ismét hazugságon érték. Nem véletlen tehát, hogy az RTL-t a pletykák szerint (Simicska Lajos nevezte meg az Orbánnal való szakítás egyik legfőbb okaként, hogy a kormányfő a Roszatom pénzéből vásárolta volna meg az RTL Klubot) megpróbálta bekebelezni a NER – és egy győztes választás után, korlátlan erőforrások birtokában minden bizonnyal ismét megkísérli azt. Az ATV tulajdonosa már nyíltan a NER része, bár a csatorna egyelőre alapvetően tartja magát, de senkit ne lepjen meg, ha a Fidesz győzelme után a Hajdú Péter-féle bulvárosodás szintet lép (Hajdú saját maga nyilatkozta le, mégis kit fog érdekelni a politika egy harmadik kétharmad után).

Nemzeti.net - Fodrásza tanácsára külsőt váltott korábban a miniszter - azóta már visszatért a "normális" Lázár

Visszatérve Lázárra, a második kínos szereplése a kiszivárgott vásárhelyi hangfelvételekből adódott. Történt ugyanis, hogy egy időközi polgármesterválasztás hajrájában a helyi kormánypárti jelölt mellett (aki később győzött) kampányolt – ekkor egy hölgy számon kérte Lázáron az „annyit is ér az élete” szöveget, ám pontatlanul. Persze, hogyan is várhatnánk el egy átlagos állampolgártól, hogy csatát nyerjen Lázárral szemben, amikor még Csuhaj Ildikó és társai is csak ritkán képesek erre csütörtökönként. Mindenesetre Lázár felpaprikázódott, kibillent egyensúlyából és nyájassága gyorsan elillant (http://mcsipos.hu/2017/06/08/lazar-tragarkodott-es-valotlansagokat-allitott-nyergesne-foruman).

Ennél is tovább merészkedett a politikus Hódmezővásárhelyen, amikor a közmunkásokról beszélt hallgatóságának. Általános kacarászás közepette mondta el: „a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek. 170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.” Elővehetnénk azt a balliberális vagy ellenzéki mantrát, hogy „normális országban az ilyenért már azonnal lemond az illető”, de felesleges. Párhuzamba állíthatjuk viszont (ahogy Pörzse Sándor a Szabadfogásban azt szerintem helyesen meg is tette) az ominózus köteles beszéddel (Kövér László). Ott a Fidesz megingott (és később elbukott), noha semmi vállalhatatlant nem mondott, olyat meg pláne nem, amivel az MSZP - Gyurcsány tanácsára - vádolta. Most viszont egy valóban elképesztően súlyos, aljas kijelentést tett a miniszter – mégsem lesz igazi következménye. Az emberek jelentős részéhez el sem jut az infó, de ha mégis, az eddigi vélemények, attitűdök olyan erősek, hogy nem lesz elbizonytalanodás, a lázári mondatok nem fogják azokat felülírni. Buborékosodás van, a Fidesz-szavazók vagy nem olvasnak ellenzéki médiumot, vagy csak azért, hogy felháborodjanak a „ballibbant média legújabb ’féknyúzán’”. Annyira sikeres a Fidesz-féle propagandagépezet, hogy az árkokat sikerült tovább növelni, a szavazóinak jelentős részét sikerült meggyőzni arról: vagy Fidesz, vagy vége az országnak, sorosbérenc békaemberek, ügynökök átveszik az irányítást és vége a kereszténységnek, migránsok milliói lepik el hazánkat. A jelenlegi médiaviszonyok közepette pedig a leghalványabb esély sincs arra, hogy érdemben választókat veszítsen a Fidesz és/vagy sokakat meggyőzzön az ellenzék. Ez még akkor is igaz, ha az elmúlt hetekben nem éppen az történik, amit Orbán eltervezett. Volt Altusz-nyilatkozat Máltán, volt Kövér hangfelvétel, volt Tállai hangfelvétel és Tiborcz-OLAF-botrány. A kutatások szerint valamit veszített is támogatottságából a nagyobbik kormánypárt, de arra előzetesen is lehetett számítani, hogy előbb-utóbb megáll a Fidesz növekedése (ami a 2017-es második félévben folyamatos volt). Közös jellemzője a fenti ügyeknek, hogy arra alkalmasak lehetnek, hogy néhány tízezer embert elgondolkoztassanak, jó-e az orbáni irány. Arra viszont már nem nagyon, hogy újabb szavazókat csatornázzanak be az ellenzéki pártokhoz.

Néhány százalékpontot még erősödhet a Jobbik, MSZP-Párbeszéd szövetség (apropó, vajon 8,2 millió szavazóból hány tudhatja, hogy utóbbira kell voksolni, ha Karácsonyt szeretné a miniszterelnöki székben látni?), vagy az egyre agilisabb LMP. Igazi áttörést viszont legfeljebb egy valódi atombomba és egy azután következő teljes (Jobbikot is beleértve, választókerületi szinten) összeborulás hozhat. 93 listás helyből 40% garantált (ez legyen 38 mandátum) a Fidesznek, a 106 egyéniből pedig ebben az esetben 62 kellene a győzelemhez (2014-ben 96-ot szerzett a Fidesz-KDNP). Ez gond nélkül meglesz, a Republikon mandátumbecslése szerint ha az LMP beáll a koordinált jelöltállításba, Orbánnak éppen nem lesz meg a 2/3-a.

Itt lenne az ideje annak, hogy az ellenzéki pártok félretegyék komolytalan és legtöbb esetben a saját választói számára is hiteltelen kliséiket (akár Vona Gábor, akár Szél Bernadett) és elmondják, mekkora tétje van április 8-nak – és pontosan mi az. Aki nyolc évnyi Fidesz-túlhatalom után abban bízik, hogy 2022-re végre igazi kormányváltó erővé fog megerősödni – az vagy teljes inkompetens, vagy nem figyelte az „elmúltnyolcév” hatalompolitikáját. Olyan illúziónk se legyen, hogy „egy újabb kétharmad után talán végre jön egy konszolidáció”, mert Orbán Viktor személyisége a garancia arra, hogy ennek éppen az ellenkezője valósuljon meg. Még nagyobb központosítással, még erőteljesebb és intenzívebb klientúraépítéssel – még kevesebb kritikus, ellenzéki hanggal. Erre kell nemet mondani április 8-án.

Szólj hozzá

politika orbán orbán viktor lázár jános lázár Közélet