Az ígéretnek akkor van súlya és értéke, ha azt megtartják. A köztévé azzal a hangzatos szóvirággal próbálta eladni a tavaly elkezdett propaganda szépségversenyét, hogy megújulnak. Azt már előtte is tudtuk, hogy egy dologban mindenképp. Hajdú Péter ugyanis az asszonnyal folyamatban lévő nagy nyilvánosság előtt, bukott színházi előadásként megrendezett házassági válságának következményeként kiesett a pikszisből és producerként ezúttal nem is kerülhetett szóba a neve. Persze a megélhetéséért nem kell kapálni mennie, van még idehaza olyan csatorna, amelyik igényt tart a szolgálataira és a vendégeire. Hatalmas krokodilkönnyeket azért sem ejtettünk a távozása miatt, hiszen a tavalyi műsor színvonala, tartalma és lebonyolítása körülbelül olyan volt, mintha az ember fejét lenyomták volna egy szirupos zselével teleöntött kádba, ahonnan akkor sem engednék levegőhöz jutni, ha már kékülne, zöldülne, kapálózna és rángatózna az oxigénhiánytól. Nem hittük, hogy azt a szinte emészthetetlen, pocsolya szagú valamit meg lehet ismételni, vagy alul lehet múlni. Akár vidámak és pozitívak is lehetnénk, mert alulmúlni nem is sikerült. Akkor kerül egy kis szar a palacsintába, amikor azt látjuk és tapasztaljuk, hogy ez Hajdú Péter tevékeny közreműködése nélkül is ugyanolyan, mint volt, majdnem egy éve. A televíziózás szégyene és apokalipszise.

Miről is szól az a híres-nevezetes megújulás? Arról biztos nem, hogy műsorvezetőket, vagy zsűritagokat cserélnek. Merthogy ebben nincs semmifajta változás, vagy vérfrissítés. Tatár Csilla egy rózsaszínt és különböző árnyalatait kihangsúlyozó szettben pompázik, mellette Harsányi Levente „elegánsan”, majdhogynem köldökig kigombolt kék ingben és meglehetősen barna fejjel adja azt a dzsigolót, aki egy kis aprópénzért ugrott haza Ibizáról. A szokásos, erőltetett és sokszor túlzásba vitt jópofasága és heves gesztikulációja okán az is eszünkbe jut, hogy vajon miért is akkora sztár az egykori aszfaltbetyár a köztévében? Merthogy úgy néz ki, hogy nincsen már egyetlenegy szórakoztatónak szánt program sem, a becses személye és káprázatos viccei nélkül. Harsányi és Tatár párosa abban is kuriózum, hogy nincs még egy duó, akiknek ennyire nem egy rugóra jár az agyuk. Az összhang legcsekélyebb látszata nélkül, egymást folyamatosan szívatva és egymás szavába vágva vezetik le azt a termékbemutatót és konzervet, amelyről ha nem tudnánk, hogy élő, azt is gyaníthatnánk, hogy elővették a tavalyit az archívumból és azt sugározzák felvételről. Egy dologban azonban kétségtelenül megegyeznek. A hívószavaikban és a jelzőikben. Mert csak úgy röpködnek az olyan szavak, mint mesés, csodálatos, fantasztikus. Ami még az Eiffel-toronyból nyíló kilátásra talán igaz is lenne. Az itteni falunapi hangulatra azonban enyhén szólva is ferdítés.

A tizenhat tagú zsűri elfoglalja a fél stúdiót, hogy minek ide ennyi szépségguru, azt talán csak Sarka Kata és a barátnője mondhatnák meg, akik az első sorban és elsőként bemutatva vezénylik a lányoknak, hogy miképpen kell mű mosolyogni két órán keresztül. Habár a politikus feleség ebben nem olyan ügyes, mert olyan fejet vág, amikor rászegeződik a kamera, mint akinek el kellett volna mennie még wc-re, csak nem engedték ki, mert már kezdődött az adás. Az mindenképpen figyelemreméltó, hogy a zsűri férfi szekciója mennyire ápolt és jól karban tartott, hiszen némelyiknek szebben és ívesebben van kiszedve a szemöldöke, mint maguknak a lányoknak. Azt is megtudhatjuk, hogy Hajas Lászlónak, a sztárok Gedeon bácsijának, aki Harsányi Leventének csak Laci, lélekmérője és léleklátója van a stúdióban, mert szerinte egy szépségkirálynő alapvető követelménye a patyolattiszta lélek. Ehhez képest a versenyzők szokás szerint a felismerhetetlenségig ki vannak sminkelve. Még az sem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak, hogy egy amatőr festőművész pingálta ki őket. Mert aki ilyen munkát ad ki a kezéből, az csak sminkesnek hazudja magát, valójában barbár csúfító, akinek a természetességhez éppen annyira nincs köze, mint a szépséghez. Azon meg nem rugóznánk sokáig, hogy a jelöltek jó része úgy közlekedik a magassarkúban, mint egy lúdtalpas gólya, az egyik lánynál például izgultunk, mert az első lépcsőnél megbotlott, kis híján egy seggen csúszós szaltóval abszolválta az első „tourját”.

A lányok becsülettel körözgetnek, némi koreográfiát betanulva táncikálnak és még azt is fegyelmezetten viselik, hogy az egyik ilyen mustra alkalmával olyan göncöket adnak rájuk, amiket azok a marslakók hordanak, akik most készülnek meglátogatni az embereket. A válogatás szempontjait nem ismerjük, de azért az elég beszédes és sokatmondó, hogy a versenyzők nyolcvan százaléka kozmetikus, rendezvényszervező, műköröm építő, vagy a családi vállalkozásban dolgozik. Ja és persze jótékonykodik, vagy segít a rászorulókon. Mert hát Teréz anya országa vagyunk. Abban sincs nyoma a megújulásnak, hogy a műsor tele van sekélyes üzenetekkel, műmájer mondatokkal és olyan frázispuffogtatással, ami maximum egy libaólban lehetne üdvözítő, dicséretes és hasznos. Hiszen az ott lévők nem értenék, hogy miről beszélnek és legfőképpen, hogy miről akarják meggyőzni őket, ezért csak gágognának arra, hogy a felső tízezer és az udvartartása milyen kétszínű, álszent és alamuszi gondolatokkal traktálja azokat, akik még elhiszik azokat a héliummal fújt buborékokat. És azok a műmosolyok. Mintha Jack Nicholson misztikus ábrázata köszönne vissza a tükörben. A Ragyogásból, vagy a Batmanből. Van azokban valami ijesztő, valami rémületes. Ahogy begyakorolták őket, ahogy úgy oda vannak ragadva az arcokra, hogy még akkor is kitartanának, ha néger gyerekek potyognának az égből.

A műsor azon kívül, hogy arcpirítóan hazug és felszínes, ritmusában széttartó, ütemtelen és továbbra sincs koncepciója. A zenei betétekkel pedig feloszlathatnának egy Harley Davidson fesztivált. Mert ezek a számok már kifütyülésre sem érdemesek, arra meg pláne nem, hogy megdobálják az előadóikat. Már csak azért sem, mert a zenék nyolcvan százaléka külföldi szerzőktől származik, amit itthon olyan nemzetközi sztárok prezentálnak, mint Kocsis Tibor, Janicsák Veca, vagy éppen Nyári Károly, aki beguríttat még magának egy zongorát is, hogy azon mímelje, ahogy elklimpírozza Whitney Houston slágerét. Ennyi erővel léggitározhatna is. Körülbelül annyira lenne hihető, minthogy egy playbackben veri a billentyűket. Pápai Joci legalább a saját számait hozza, bár a hajlításaitól megrészegül az ember, a Magna Cum Laude és a Unique viszont olyan produkcióval támad, ami még húsz évvel ezelőtt is kínos lett volna a mezőtúri diszkó kis színpadán. Ilyen igénytelenségben aztán magyarkodhatnánk itt, hogy azért, ha már ruhabemutatóban felvonultatnak nemzetit, akkor a mi előadóink is tiszteljék meg a lakosságot, hogy nem lopott, hanem saját számot játszanak. Penetráns az úgyis. Jó példa erre a Spoon 21 nevezetű tinibanda és Csepregi Éva borzalmasan félretátikázott kooperációja.

A műsor végén a szerkesztők is rájöhettek, hogy megint olyan lett ez, mint az összehányt padló, hiszen azoktól a szamárságoktól, amiket vélhetően Tatár és Harsányi fülébe súgnak, a műsorvezetők úgy viselkednek, mint akiket begyógyszerezve küldtek eredményt hirdetni. Vagy csak rossz volt a fülesük. Persze azért sikerült kihozni egy nyertest, amivel most dr. Krasznai Zsolt, plasztikai sebész és örökös zsűritag nem lehetett teljes mértékben elégedett. A győztes lány ugyanis szemmel láthatóan még nem járt nála. Hogy is szokták viszont mondani? Ami késik, nem múlik. Különben Krasznai jövőre bojkottálhatja Sarka Kata szépségversenynek csúfolt reklámműsorát. És akkor hova mennek a lányok varratni? 

 Magyarország szépe 2017 Duna TV 2017. június 18. 19.30-21.40