A kormánypárti frakció krémje – Pokornitól Németh Szilárdig
Nézem a hétfői parlamenti közvetítést. Meghallgatom a miniszterelnököt, nincs új a nap alatt. Csupán a jól bevált, sokszor ismételt kommunikációs panelek. Címszavakban: komoly innováció a kormány részéről az állampolgárokkal való konzultáció, formálódik az új nemzeti egység, az elmúlt években – a magyar néppel való közös kormányzás eredményeként – jelentős gazdasági sikereket értünk el, meg kell védenünk nemzeti szuverenitásunkat Brüsszellel szemben, amíg Orbán Viktor vezeti az országot, a kerítés áll a déli határ mentén. A legsúlyosabb kijelentés szerint pedig „Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll”. A kormánypropagandához hozzászokott közönség ingerküszöbét talán még utóbbi kijelentés sem éri el. Megszoktuk már a végletekig leegyszerűsített, a tömegek igényeit maximálisan kiszolgáló propagandát. Ne legyünk álnaivak, a XXI. századi politika meghatározó eleme a marketing – nem lehet széles tömegek szimpátiáját elnyerni tétova, ’egyfelől, másfelől’-típusú kommunikációval. Az átlagos választópolgár nem tölt naponta órákat azzal, hogy tüzetesebben a mélyére ásson egy-egy kérdésnek – ez így van Magyarországon, de nincs másképp Nyugat-Európában sem.
A kormányzó elit
Ezzel együtt is úgy érezhetjük, szintet lépett a kormányzati propaganda az elmúlt években. Már önmagában az megdöbbentő, hogy a ’propaganda’ szó ennyiszer megjelenik a közbeszédben. Félreértés ne essék: nem csak az orbánfóbiás, Nyugati Fényt olvasó, Heller Ágnest és Lukács Györgyöt piedesztálra emelő közönség beszél kormányzati propagandáról. A Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől származó idézet szerint: „…alkalom lesz arra, hogy egy új csapat, egy új minisztérium, mely a propagandáért és a tájékoztatásért felelős minisztérium…”. A szó a XVII. századból származik, a katolikus egyház nem katolikus államokban való hittérése az eredeti értelmezési keret. Az utca embere feltehetően a világháborús propagandára asszociálna, és ha egy a tevékenységhez köthető politikust kellene megnevezni, a legtöbb esetben Joseph Goebbels neve kerülne elő. Ez nem jelenti azt, hogy gázkamráktól és deportálástól kellene tartanunk, a magyar társadalom jelentős lenézéséről viszont annál inkább árulkodik Lázár odavetett mondata. Zárójeles megjegyzés: kell jobb és egyértelműbb bizonyíték a saját szavazók lenézésére a minden kérdésében csúsztató, manipulatív nemzeti konzultáció?
Ragyogóan illeszthető ide a finkelsteini felfogás – a választó alultájékozott, éppen ezért el kell felejteni a racionális érvelést, sokkal inkább az érzelmekre kell hatni, bűnbakokat és ellenségeket kell keresni. Koherens, nem túl bonyolult világkép, a nemzet ellenségeivel való lankadatlan harc – ezt kínálja Orbán Viktor és a Fidesz sajátjainak. Ma a magyar társadalom minden korábbinál megosztottabb, a két tábor között nemhogy átjárás, még ’átbeszélés’ sincs. Aki egyáltalán szóba áll a „másik oldallal”, azonnal megkapja 12 percen belül 38 kommentben az áruló stigmát – és annak különböző változatait. Egyesek nem értik, miért ül le Gulyás Márton a Pestisrácok főszerkesztőjével és újságírójával vitázni, miért fogadja el a 888.hu meghívását Schiffer András egy beszélgetés erejéig. A képlet egyszerű: a szakadékot egyre csak mélyíteni kell, az egyik oldal identitásának alapja, nélkülözhetetlen része az ’ellenség’ utálata, a szekértábor-logika legszebb napjait éli – amennyiben beszélhetünk ilyen értelemben szép napokról.
Minden magyar számára jól ismert plakát és szlogen - Állítsuk meg Brüsszelt!
Nézem tehát a közvetítést az interneten, jönnek a frakcióvezetői felszólalások Tóth Bertalan, Vona Gábor, Szél Bernadett, majd Harrach Péter és Kósa Lajos részéről. Ezután következik a miniszterelnök reakciója. Elsősorban nem a sokak által sokszor kivesézett kijelentései sarkalltak e bejegyzés megírására. Sokkal inkább az a mérhetetlen üresség és intellektus-nélküliség, ami Orbán Viktor környezetéből árad. A kormányfő jobbján a tökéletesen lojális, ’főnökét’ mindig csodáló miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt. Mögötte a frakcióvezető, Kósa Lajos – a hutu-tuszi konfliktus szakértője, a fémkupakok vizsgálatának honi atyja, a kvótareferendum következményeit azonnal jól lereagáló, időközben négy CEU-t felfedező debreceni ex-polgármester. Mellette a frakció szóvivője, a szürke, gyakran jókat nevetgélő Halász János. Semjén mögött pedig a rendíthetetlen rezsiharcos, a birkózószövetség elnöke, a Fidesz csepeli ökle – Németh Szilárd. Ezen felül is kitűnő a szereposztás; az ún. értelmiségi, némiképp kritikus szavazóknak van kitalálva a tépelődő, néha-néha kibeszélő és különvéleményt megfogalmazó Gulyás Gergely, Rogán Antal mellett pedig a miniszterelnök a becsületesség földi megtestesülése. A one-man show jelenleg még működik, sőt, virágzik. Olyannyira, hogy joggal nevezhetné a fentieket fanyalgásnak Orbán Viktor – hiszen mi legitimálja a személyzeti politika sikerességét? Kizárólag a választási eredmény, a Fidesz-KDNP-re leadott voksok száma. Ebben az értelmezési keretben tehát utólag igazolható minden lépés. A hatalomban maradás az egyetlen és kizárólagos cél, nem számít a szakpolitikák sikertelensége, a sok helyen tapasztalható morális züllés, a nyugati országokhoz való felzárkózási kísérletek kudarca.
Vége a parlamenti közvetítésnek. De csak nézek magam elé. Valóban a politikai elitet láttam? Egyáltalán: elitet láttam? Van a cinizmusnak és arroganciának határa? Utóbbi kérdésre gyorsan megkapom a választ, méghozzá a Liberális Internacionálé egykori alelnökétől: „..ami a korrupciót illeti, azt javaslom, hogy a törvényeket mindenki tartsa be, és akkor nem lesz baj. Igaz, tisztelt Jobbik?”