A magyar iroda és bürokrata élet abszurd szélsőségeit képernyőn megjelentető sorozat 2012-ben rajtolt el az m1-en, eddig hat évadot vettek fel és sugároztak a nézők felé, 2015 óta a Duna TV-n.

A szériának harmadjára futottam neki ezúttal. Az első két próbálkozás alkalmával elesett, egyszerűen nem éreztem, hogy le tud kötni ez a végtelenül trash reality sitcom. Harmadjára – néhány év kihagyással – azért néztem meg néhány részt, mert nem olyan régen debütált a spin-off sorozata, Tóth János címen. Utóbbi már az első résztől elnyerte tetszésem, erről a sorozatról is – ha véget ért az évad – igyekszem szót ejteni. Ennek apropóján gondoltam újra megpróbálkozni az alapsorozattal. A kétszeri csalódás ellenére is törekedtem nem rossz szájízzel belefogni, és ez sikerült is, bizonyos tekintetben megtetszett a Munkaügyek.

Az alapkoncepció az amerikai illetve európai sorozatokat néző/ismerő olvasóknak nem teljesen ismeretlen. Egy iroda (egyhelyszínes), benne a legkülönfélébb karakterekkel, akik szélsőségeikkel és egyéniségeikkel megtöltik az egyébként üres tereket. Pontosan ebben a sémában indult el a brit The Office, mely jóval alatta marad népszerűségben az őt „lemásoló” amerikai The Office című sorozatnak. Utóbbit pedig megpróbálta lemásolni a hazai közmédia – több-kevesebb sikerrel.

A magyar sorozatgyártás kevés kivétellel tudott úgy átültetni egy megvásárolt licenc alapú műsort a hazai szférába és közgondolkodásba, hogy az ehető legyen, mitöbb, szeressék és nézzék is az emberek. Ilyennek mondható a méltán népszerű Aranyélet például.

És itt van ez a Munkaügyek. Persze, már a címadásban szólnak, hogy „IrReality show”, és tulajdonképpen ezzel vágták el magukat teljesen a spontánnak, valószerű(bb)nek ható, és sokkal szerethetőbb amerikai The Office-tól. Nem beszélve az olyan jelentekről, melyekben egyszerűen egy bulvárlap szintjére csökken a színvonal, mert éppen senki nem emlékszik már rá, hogy mi okból kifolyólag, de bugyután ütlegelik egymást. Miért volt szükség arra, hogy groteszk módon kisarkítsák – és nevében a végzete – irreális irodai mindennapokat bemutató TV-showt csináljanak a jó forrásnak tekinthető The Office-ból?

Merthogy az irrealitást kiemelve az egyes részekből, illetve egészében a szériából, jó lenne. Viszont előbbi egyszerűen lesilányítja, lealacsonyítja az egészet, ezzel tönkretéve az egyébként olykor magvas (pl. közösségi összetartás egy ügy érdekében), máskor viszont rendkívül alacsony színvonalú átadandó gondolatokat. Ez a legnagyobb hibája. Talán a szélesebb nézőközönség megcélzása vitte a készítőket erre az elhatározásra, mert így, hogy minden jelenetbe – akár kínosan is – igyekeznek belevinni valamilyen komikumot, rontja az élvezhetőségét. Nem állítható, hogy lenne több részen (netán évadon) átívelő történetszál, mert nincsen, ezért aki random belevág egy részbe, biztosan érteni fog mindent belőle. Vannak több részen, esetenként a teljes évad(ok)on átívelő elemek és cselekmények, de ezek annyira elenyészőek és vontatottan követik egymást a „frissítéseik”, hogy szintén nem élvezhető igazán.

Ami miatt viszont mégis érdemel némi méltatást, az a magyar mentalitás, a bürokrácia, a nevetséges irodai hatalmi harcok, az egymással való tét és értelem nélküli versengés, melyeket nagyon jól bemutat – az irreálisnak kikiáltott volta miatt pedig néha túlzásba is visz. És ebben az esetben jól is jön a sarkosítás, a groteszk formálása az eseményeknek, mert egyszersmind rávilágít arra, hogy mennyire nevetségesen túlbonyolított, már inkább hátráltató, mintsem mindennapokat segítő és előrelökő a magyar bürokráciai rendszer, a képtelen rendelkezések, az irreális bírságok és hasonló elemek. Ebben viszont túl is lép a The Office-on, hiszen ott sokkal másképp van hangsúly az iroda – történet szerinti – munkáján.

A szereplők egyenként jól bemutatják – persze sarkítva – a magyar, kormányhivatalok dolgozóinak archetípusait. Nem ismerek egy ilyen egyént sem ugyan – és megbántani sem célom senkit sem – de ha nem tudnám elképzelni, milyen lehet egy ilyen illető, akkor ebben ez a sorozat sokat segítene. Mindegyikükre hosszadalmas lenne kitérni – és közelíteni sem akarom a spoiler mezsgyéjét – így inkább ezt meghagynám a (leendő) nézőnek. Mindenesetre a szereposztás jól sikerült. A párbeszédek pedig a magyar film- és sorozatkészítés nagyját hozzák: sokszor erőltetettek és valóságtól távolállók – értem, hogy IrReality show, de ez nem zárja ki, hogy a szereplők valószerűbb emberi interakciókat tanúsítsanak egymás irányába. Átemelték a The Office-ból a „négyszemközti” interjúkat is a szereplőkkel (legalábbis az első évadokban), de jobb, hogy elhagyták a legutóbbi évadokra, mert valahogy ez is mesterkélt volt.

A dolgozók hangyák a rendszerben, ezt tudják magukról, és el is fogadták. Ezért baj, hogy legalább egy-két szereplőnek nem adtak kevésbé behatárolt (előre megírt) karaktert, amit formálhatna akár. Például úgy, hogy ő elfogadja, hogy hangya a rendszerben, de hisz benne, hogy fontos láncszem. Nélküle – ha nem is összeomlana, de – nem lenne jó ez a rendszer. Kell hozzá ő, a munkája, és ahogy ezt a munkát elvégzi. Az itthon központi szerepet betöltő kérdések szintén elmaradhatatlan részei (rendszerkritika, a fizetés mértéke, áskálódás, etc.), melyekkel csak finoman operálnak közmédia lévén. Ez egyszerre érthető, meg nem. A legjobb felület és formátum lenne a csipkelődésre, arra, hogy görbe tükröt tartsunk a társadalomnak; a közmédia. Könnyedén bele lehet olvadni az iroda légkörébe, és akár azonosulni is egy-egy szereplővel a sorozatban. Ezért is képezne egy ilyen sorozat jó alapot erre.

Van benne egy kevés önirónia ennek ellenére, és sokszor aktuális kikacsintás a jelen rendszerre: ilyen a hivatal (többszöri) átnevezése például, vagy az uram-bátyám rendszerben kihelyezett új felettes, akinek nincs képesítése a pozíciójához, és köze sem a hivatal valódi munkájához. Ezek az ízig-vérig magyar elemek teszik (tennék) jóvá az egészet, egy kicsit kevesebb felszínességgel, és több mélységgel. Biztos vagyok benne, hogy így is el lehetne adni, és meglenne a célközönsége. Jelen formájában a pillanatnyi szórakoztatásért feladják a sorozat igényessé formálásának lehetőségét.

Szubjektív értékítélet:

• Képi világ, látvány: 5/10
• Mondanivaló. tartalom: 7/10
• Összetettség: 5/10
• Párbeszédek: 4/10
• Szereposztás: 8/10