2017. már 03.

Kártyavár - sorozatvéleményezés

írta: Aron_son
Kártyavár - sorozatvéleményezés

nyito_1.jpg

Az eredeti címet (House of Cards) tükörfordítással honosított „Kártyavár” széria éppen a Netflix hazai térnyerése révén lett itthon is igazán ismert. És ez egyáltalán nem baj, ugyanis a sorozat roppant jól felépítve mutatja be a politikai világ és az azon belüli intrikák működését a mindennapi ember számára.

Nagyjából négy éve indult el az azonos című brit minisorozat amerikai változata, mely egyértelműen jóval nagyobb célt és magasabb pályát tűzött ki magának, mint névadója. Csak rögtön a szereplőket tekintve: kiemelkedően jó főszereplőnek Kevin Spacey-t (Frank Underwood) tették meg (Amerikai szépség, Hetedik), mellé pedig Robin Wright-ot (Claire Underwood) választották, mint feleség.

claire_frank.jpg

A történet egyszerű: egy átlagos amerikai, aki jó házasodás, ambíciózus személyisége és jó retorikai képességei révén egyre feljebb jut a ranglétrán. Nagyon röviden. Ennél több már spoiler-nek minősülne, amit ez esetben kifejezetten kerülnék. Több szálon fut mindig minden, és igazából néha annyira hétköznapinak hat már egy-egy esemény benne, hogy emiatt nehéz is lenne elárulni bármit, amit az erről először olvasó értene is rögtön. Erős irónia, szarkazmus, nyelvi komikumok (emiatt különösen érdemes eredeti hangsávval nézni) és helyzetgegek tömkelege jellemzi. Egyszóval semmiképpen nem száraz és nehezen emészthető – ha az eddigi fejtegetésből az lett volna az elsődleges benyomás.

first.jpeg

Az egésznek az újítása – úgy általában a többi sorozathoz képest – az a főszereplő kitekintése olykor a nézők felé, mellyel még személyesebbé és közelebbé kívánják hozni az egészet Hozzánk. És sikerül is: Frank Underwood (Kevin Spacey) néha csak egy pillantást tesz felénk, és azonnal értjük, mire gondol. Máskor csak egy szót mond, és azonnal tudjuk, mire érti. Nívós szereplők és sorozat lévén mind Frank, mind Claire végigmegy tulajdonképpen egy folyamatos jellemfejlődésen, ahogy lépkednek felfelé a társadalmi ranglétra (esetenként nem) látható fokain. Politikával mélyen átitatott, olykor világszintű krízisek is előkerülnek, melyek megoldási menetét is érdekes szemlélni – annak, aki nem ódzkodik ezen dolgoktól.

ks_fu.jpg

A kedvenc karakterem Claire (Robin Wright), aki az arisztokrata származását nehezen tagadhatná le bármelyik jelenetben. Hidegvérűség, megfontoltság és racionalizmust állít szembe a férje sokszor forrófejű, érzelemtől vezérelt viselkedéseivel szemben. Természetesen mellékszereplőkben sincs hiány, számtalan ember archetípus feltűnik a részek folyamán, melyeket egyenként bemutatni nem is érdemes - kontextusban nyerik el valódi szerepüket.

house-of-cards.jpg

Az egyenként 50-60 perces részekből eddig négy szezon forgott le, 2017. tavaszának végén várható az 5. évad, a megszokott februári debütálást ezúttal az elnökválasztásra hivatkozva néhány hónappal eltolták.

Szubjektív értékítélet:

  • Képi világ, látvány: 8/10;
  • Mondanivaló, tartalom: 7/10;
  • Összetettség: 8/10;
  • Párbeszédek, szereposztás: 9/10.
Szólj hozzá

sorozat Kevin Spacey Robin Wright House of Cards Kártyavár Sorozatkrtika