A politikus lop, csal, hazudik. Sztereotípiák. De ettől még általában igazak. Erre persze jön a kontra, hogy ők is csak emberek, akik a hétköznapok során úgy viselkednek, ahogy bárki más. Az ATV a Magánszféra című műsorával arra vállalkozik, hogy keverve a közéletet a bulvárral lefejtse a politikusokról a közvélemény által rájuk rakott rétegeket és megpróbálja őket magánemberekként eladni a népnek. A csatorna vezetői és prominensei vélhetően úgy gondolkoznak, hogy a Parlamentben ülők vannak annyira érdekes, színes egyéniségek és személyiségek, hogy simán el tudnak vinni a hátukon egy több mint háromnegyedórás programot. És hogy meg legyen a kellő felütés ehhez a kétségeket azért nem nélkülöző teóriához, a debütáló adásba rögtön meghívták vendégnek a Jobbik elnökét, Vona Gábort. Ez pedig a mindig, mindenkit skatulyázó ország baloldali részénél kiveri a biztosítékot, hiszen a kedvenc imatévéjükbe, bárányok közé invitálják a farkast és még székkel is kínálják. Az ATV korifeusainak azonban világos az álláspontja: provokálni kell, merthogy az nézőt hoz és ilyenkor mellékes az a körülmény, hogy pár évig nem engedték a székházuk közelébe az akkor nácinak kikiáltott szélsőségeseket, mert velük vitatkozni sem érdemes. Változnak az idők, változnak a nézetek, kutyásodott és macskásodott a párt, édi-bédik lettek, most már jöhetnek. Meg a nézők is.

Ennek érdekében pedig az összes létező bulvárújságot, vagy szennylapot, kinek, hogy tetszik, ráuszították a témára, sőt még csontok gyanánt különböző sorvezetőket is kínáltak nekik, hogy az érdeklődőnek minél kevesebb meglepetésben legyen része. Persze elhisszük, hogy szükséges a reklám és a marketing, de fel nem tudjuk fogni, hogy mire jó az, hogy szinte az összes puskaport már jó előre ellövik azért, hogy az olvasó és néző kétszer is beszopja ugyanazt. Természetesen az ilyen tematikájú sajtótermékek ugranak, ha jön a tejpepapi és boldogan mutogatják a tetováló szalonban majdnem bóbiskoló Vonát, amint békés nyugalommal tűri, hogy egy srác javítgassa a karján lévő motívumot. Az, hogy ez végül mire lesz elég nézettségben, hamarosan kiderül, de sokat nem várnánk tőle. Valószínűleg a csatorna vezetői már annak is örülnek, ha a Magánszféra egy kicsivel az ATV átlaga felett tudna teljesíteni. Akkor már jöhet a csettintgetés és a fejsimogatás, hogy megérte a befektetett, egyébként átlátszó és üres cécó.

Az akciófilmesre vágott introból gyorsan kiderül, hogy lesz itt még az elkövetkezendő részekben Őszödi Ferenctől, fideszes csinovnyikig mindenki. A politikai celebek színe-java. A műsor házigazdája Péterfi Judit, aki a TV2-nél kezdte pályafutását, majd amikor már nem volt ott jó neki, egy rövid Story Tv-s kitérő után landolt Németh Sándoréknál, ahol pogácsa helyett vélhetően imakönyvvel várták. Mivel Péterfi az adás producere is egyben, a lényegre térve azonnal nekiszegeznénk a kérdést: vajon mi a búrkiflibe csomagolt lókolbász akart ez lenni? Merthogy koncepció, témavezető és adástükör hiányában egy akkora katyvaszt sikerült összehozni, amit még vegyes savanyúságnak is csak erős szájhúzogatások és fintorok mellett lehet eladni. Kezdjük ott, hogy az operatőr úgy rángatja a kamerát, mintha valami B-kategóriás amerikai akciófilmet akarna csinálni. Értjük azt, hogy a mai felgyorsult, hipermodern világunkban elvárás a ritmus, az ütem és nem lehet valahova leszúrni az állványt, hogy nesztek, akkor beszélgessetek, mert a néző máskülönben durmolni kezd. Az azonban túlzás, hogy az örökös ráncigálástól kis híján kiég a szemünk, de az a minimum, hogy patakokban könnyezik. Ezekhez pedig olyan beteges aláfestő zenéket kevernek, hogy attól meg a hallójáratainkban keletkezhetnek maradandó sérülések. És így süketülünk és vakulunk meg egyszerre szimpla ötvenöt perc alatt.

A sűrű helyszínváltásokkal a műsor hosszát próbálják kompenzálni, ami azonban még így is toleranciát kíván. De ha már kapkodunk, kapkodjunk figyelmesen, hogy a részletek legalább a helyére kerüljenek és adjunk egy finom tockost a vágónak, ha elbágyad a munkája közben. Mert ha már egyszer a szereplők kijönnek a tetováló szalonból, akkor egy snitt múlva ne menjenek már megint vissza, mert az rosszul veszi ki magát és végtelenül idétlennek tűnik és ugyanez vonatkozik a hegyoldalra is, hiszen ha már lejöttünk onnan, ne másszunk már vissza, mert az megerőltető és fárasztó. A nézőnek is. És amennyire kusza a külcsín, idomulva hozzá, annyira egyenetlen és megfejthetetlen Péterfi Judit riporteri attitűdje. Megpróbál iszonyú lazának látszani, amit olykor bájolgásba, máskor olyan tanító nénibe olt, aki rászól a gyerekre, ha rossz fát tesz a tűzre. Mindeközben kísérgeti Vonát az edzőterembe, a piacra, a hegycsúcsokra, tetováló szalonba és még a kocsijába is beférkőzik a testőr helyett. Péterfi a kérdéseivel akar szemtelenkedni és provokálni, ami csak hellyel-közzel sikerül és mindössze addig, amíg Vona engedi, mert ha túlságosan kényelmetlen terepre téved, az elnök úr vagy megtagadja a választ, vagy sejtelmesen vigyorog és jelzi elég lesz a faggatózásból.  És a riporter ekkor jöhetett rá, hogy Vonát akkor sem tudná megnyitni és intim vallomásokra bírni, ha a veséjébe férkőzne.

Merthogy itt jön a lényeg: Vona alkalmatlan erre a szerepre. Nem jófej és nem humoros, nem mer sem spontán, sem lezser lenni, az elnök úr akkor is politikus, ha éppen a budin keresztrejtvényt fejt. Úgy üli, vagy állja végig a beszélgetéseket, hogy kiböki a szemünket, nem érzi jól magát, kész válaszai vannak, amit vélhetően a sajtósai előre megsúghattak neki. Nem lehet zavarba hozni, mert akkor elhallgat és nem válaszol, ugyanakkor sokszor keveredik magával is ellentmondásokba. Hiszen fáj neki, hogy az országban nagy a megosztottság, hogy mindenkit aszerint mérnek melyik holdudvarhoz tartozik, de ő azért nem megy színházba, mert egy baloldali színész csúnyán nézett rá és azért nem jár az egyik étterembe, mert ugyanezt tapasztalta a pincérnél. Vona nem akar kibújni a bőréből akkor sem, amikor a hazugságokról kérdezik, először elmismásolja a választ, majd lezárásképpen odaböki, hogy végül is mindenki hazudik, miért pont ő lenne kivétel. Vonának nem mondták a sajtósai, hogy tök mindegy mit válaszol az ilyen jellegű kérdésekre, mert az elvakult rajongói a lózungok ellenére követni fogják, akik meg rühellik, akkor sem szeretik meg, ha ezt egyenesen, nyíltan bevallja. Ezért sem értjük, hogy mi célból vállalta ezt a simogatást, ha egyébként saját véleménye szerint is introvertált alkat. Vona Gábor az élő példája annak, hogy egy politikus soha nem tud más lenni, mert mindig fél attól, hogy a választók mit fognak szólni a mondandójához, miképpen ítélik meg. Úgy hívják ezt: a megfelelés kényszere. Van azonban egy olyan érzésünk, hogy a normálisabbja ezt már régen leszarja.

Péterfi Juditnak pedig tematizálnia kellene magában mikor, mit kérdez, mert olykor annyira össze-vissza csapong, hogy az követhetetlenné és érdektelenné válik. Úgy tűnik, mintha a Magánszféra nem lenne rendesen megszerkesztve, ez nem egy letisztult program benyomását kelti, hanem egy rettenetesen gyors ütemben lezúduló lavináét, ami maga alá temet mindenkit, aki a műsor készítésében részt vett. Az meg alap, hogy olyan vendéget hívunk, akinek nem nyűg a szereplés, hanem szíves-örömest vállalja a kihívást. A Magánszférát tehát nem Vonával kellett volna nyitni, mert az elnök úr csak azt bizonyította be, hogy a politikus nem ember. Inkább egy külön faj. Majd Őszödi Ferivel legközelebb. Egy Pinokkióval több, vagy kevesebb nem számít. Tele van velük az ország.

Magánszféra ATV 2016. szeptember 21. 21.40-22.35