Küzdöttünk, mint disznó azon a bizonyos csúszós jégen, hogy végigszenvedjük ezt a konzervatívnak nevezett, szépségversenybe burkolt bacchanáliát, amivel a közszolgálatinak csúfolt propagandagépezet elkényeztetett egy hűvös, ősziesbe fordult vasárnap estén. A szépség relatív fogalom, meglehetősen szubjektív kategória és lehet ugyan vitatkozni rajta, csak nem érdemes, mert ahány ember, annyi fajta ízlés, gusztus, amiben maximum azonos metszetek vannak, teljes hasonlóság szinte soha nem áll fenn. Éppen ezért nem az érdekelt minket, hogy melyik jelöltnek a fejére kerül korona a ceremónia végén és képviselheti országunkat a nemzetközi regattán, Washingtonban. Inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a családi manufaktúrában (Hajdú Péter producer, Sarka Kata versenyigazgató) gyártott műsor túl tud – e lépni a versenyt övező sztereotípiákon és képes –e olyan elemekkel feltüzelni a show-t, ami látványossá és érdekfeszítővé tehetne egy egyébként száraznak, unalmasnak, piaci húsvásárnak induló programot. Nos, a Magyarország szépe idei választása a Duna Tv-n körülbelül lefedi Hajdú Péter eddigi televíziós munkásságát, melyre a legtalálóbb kifejezés talán az lehetne: anyaszomorító.

Hajdú és rendkívüli találékonysággal megáldott segédmunkásai azt találták ki egy magyar virtussal és finesszel teletűzdelt „brainstorming” keretében, hogy a versengést egy lakodalomba ágyazva fogják lebonyolítani. A stúdió díszlete ebből kifolyólag egy olyan sátorra hajaz, amit ilyen célokra szoktak kibérelni a füves puszta kellős közepén. A fő szín a fehér, a színpadot és a kifutót körülöleli a násznép, akik felvonultatják az ország krémjét, a futball EB-t megjárt playboy labdazsonglőrt éppúgy, mint a Pasa parki lakásában, szabadidejében tejberizsát kotyvasztó egyszerű feleséget, aki olyan szakmai meglátásokkal bír a szépségipar területén, hogy még a zsűribe is beválasztották a marcona, kopasz biztonsági őrök. A két vőfély közül az egyiket menyasszonynak öltöztették, hiszen Tatár Csilla mind az erre az alkalomra illő habos-babos fehér, mind pedig a menyecske ruhát felpróbálhatta, fordított sorrendben. A közszolgálati adó sehonnan nem hiányzó, tehetségéhez és tudásához mérten agyon sztárolt jolly jokere, Harsányi Levente úgy nézett ki mellette, mint az a vőlegény, aki a legénybúcsúról, messziről terjengő piaszaggal, áporodott izzadságszaggal, csapzottan és késve érkezett a buliba. És így működött köztük a kémia is. Nem értjük, hogy honnan gondolják az értő éceszgéberek, hogy ezt a két embert a kamerák előtt az isten is egymásnak teremtette. Tatár szemmel láthatóan nehezen birkózik meg Harsányi jópofának tűnő, valójában borzalmasan infantilis szurkálódásaival, amire úgy vicsorog, mintha a fogorvosi rendelőben arra várna, hogy kihúzzák a bölcsességfogát. Harsányi továbbra is be van oltva humor ellen, amit Tatár azzal próbál ellentételezni, hogy ő legalább nem forszírozza azt, amihez köze nincsen.

A falu legszebb lányainak persze többször el kell billegnie a násznép előtt, ezeket a színpadi felvonulásokat pedig valamilyen érthetetlen és számunkra rejtélyes, megmagyarázhatatlan okból „touroknak” nevezik. Eddig abban a hiszemben voltunk, hogy ez a címkézés nemzetközi kerékpáros körversenyek sajátja, ideje volt észhez térnünk és megvilágosodnunk, hogy a kifejezés kompatibilis a kifutón is. A zenei aláfestést szolgáltató előadókról úgy mállik le a hakniérzés, mint falról a vakolat. A Hooligans nevű lakodalmi popzenekar élőben vernyákol rögtön bevezetőként, Kulcsár Edinával kiegészülve, amibe nemcsak a pocsék hangosítás, hanem az is belerondít, hogy a tiszta hangok száma erősen konvergál a nullához. Így inkább azt figyeljük, hogy a lányok derékig érő picsanadrágban és válogatott mezben grasszálnak fel és alá, jókora pofont adva a jó ízlésnek ezzel a tisztelgésnek szánt, mégis kínos stílustalanságba fulladó kombóval. Király Viktor Ludas Matyit idéző bő gatyáján már meg sem rezzenünk, a „Shoulda Woulda” című szerzeményének előadása közben viszont úgy nézünk, mint a részeg Lajos bácsi a céllövölde előtt, aki még azt sem fogja fel, melyik irányba fordítsa a puskáját, hogy ne önmagát találja el. A Vastag testvérek a színpadon úgy ölelkeznek, mint ahogy a násznép szokott hajnalhasadtakor, Csaba pedig még azzal is súlyosbítja jelenlétét, hogy a műsor egy pontján magyar népdalokkal erőszakolja meg az eddig is alacsony hőfokon izzó kulturális nívót. Arra pedig még most sem jöttünk rá, hogy az a szerkesztő, aki beválogatta a Honeybeast dalát (Bódottá), nekiment az üvegajtónak és beverte a fejét, trollkodott, vagy netalántán süket, mert ez a szám mindenhez passzolt, csak a műsor hangulatához nem.

Merthogy az atmoszféra olyan, mintha Hajdú Péter felmászott volna egy létrára és egy kötőtűvel kilyukasztana egy punccsal teli hatalmas lufit. A násznép és a néző egy sátornyi émelyítően édes és szirupos masszában vergődve úgy fuldokol, hogy közben folyamatosan a hányás szele környékezi. Nem az a bajunk, félreértés ne essék, hogy valami naiv, buta és cukros, hanem az, amikor az érdeklődőt ostoba fajankónak nézve, szemforgatóan az. Mert, hogy lehet szakmainak nevezni egy zsűrit, amelyben ott van a miniszterelnököt bálványként imádó tévés, meg egy rakatnyi szponzort képviselő újgazdag mágnás, hogy a versenyigazgató asszonyról, meg a barátnőjéről ne is beszéljünk. És ezek az emberek nem kizárólag szoborként díszelegnek ott, hanem leggiccsesebb hollywoodi romantikus filmekbe illő negédes bejátszások keretében még a szájukat is kinyitják, hogy közhelyeiket, hamis frázisaikat, kétszínű bölcsességeiket ránk ömlesztve a szépség nimbuszáról és etalonjáról elmélkedjenek. Blöff, blöff, blöff. Az álszenteskedés csúcsát viszont az jelenti, amikor a jelöltek előre megírt üzeneteikben nyitottságról, társadalmi mélyszegénységről sóhajtoznak, miközben a következő snittben megjelenik Rogán Cecília vagy Sarka Kata. Mert ez a pofátlanság igazi csimborasszója. Ennek tudatában pedig az már hidegen hagy, hogy a legszebb lányok sminkben és műkarmokkal mennek szakmát „tanulni”, vagy olyan pózokban tekergetik magukat, hogy a kígyó vigyázzban állna előttük, esetleg a műsor végével sem tudják letörölni az arcukon ragadt műmosolyokat.

A Magyarország szépe című program nem győzött meg minket sem a hasznosságáról, sem a létjogosultságáról. Hajdú Péter kezében ez egy köpönyegforgató maszlag, amelyben a műsorban szereplő lányokról sem tudhatunk meg semmit, miközben olyan benyomást keltenek együtt, mintha ugyanabból a cukrászdából rendeltük volna meg a lakodalomhoz szükséges muffinokat. Ugyanúgy beszélnek, ugyanúgy hordják a hajukat, ugyanolyanra vannak sminkelve és még a céljaik is ugyanazok: megnyerni a versenyt. Ez is fényesen bizonyítja, hogy ez egy jól menő szórakozóhely félórás revüjének bőven megfelelne, az ünnepélyes, puccos tévés körítésen megspórolt pénzt Hajdú akár jótékony célokra is felajánlhatná. De legalább Krasznai Zsolt, plasztikai sebész a szakmai zsűriben örülhetett a végén, hiszen a nyertes lány dekoltázsán látszott, hogy azokon az ékességeken bizony a szike már nyomott hagyott. Olyanok voltak azok a mellek, mint maga a műsor: felfújt és természetellenes.

Magyarország szépe 2016 Duna Tv 2016. július 17. 19.25-21.30