Ne lopj - jegyzet
A nemzet bajusza megszólalt. No nem az, amelyik a Sándor palotában fészkel, horgászbottal a kezében, hanem az a másik, aki az Országgyűlés legfőbb pulpitusán ül már hosszú évek óta és aki dörgedelmes szózataival boldogítja a szerencsétlen ellenzékieket, no meg néha a saját jegyzőjét is rendbe rakja, hogy tudja hol a helye és mi a dolga. Legutóbb pedig a rakoncátlan újságírókat tanította fegyelemre, akik kérdezni próbálták, pechjükre nem azon a helyen, ahol azt szabad, mert megengedi nekik a Méltóságos Úr, ezért hát kitiltotta őket, hulljon a liberális, nemzetnyüvő férgese, van még belőlük elég. Nos a házelnök egy lengyel lapnak hintette el igéit, többek között azt, hogy az Európai Néppárt, melynek a Fidesz is a tagja, a kereszténység civilizációs szabályinak megőrzéséért száll síkra és a családi alapon álló társadalom mellett áll ki, mert az emberi méltóságot csak az ilyen társadalom garantálja. És persze mondott még mást is, hiszen Kövér László nem arról híres, hogy lakatot tesz a szájára, csak akkor, ha ez már neki is kínos, mint a Nemzeti Bank alapítványainak ügye, amelyben hirtelen úgy lefagyott, hogy szóhoz sem jutott. Szóval azt is fejtegette a Fidesz alapítója, hogy a keresztény, illetve konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrizett internet és média.
Ne érje szó a ház elejét, most megtesszük azt, amit megkövetelt tőlünk a házelnök Úr, idézünk, mégpedig a kereszténység alapját képező legfontosabb vallási és erkölcsi téziseit tartalmazó Tízparancsolat egyik pontját, szám szerint a nyolcadikat, amely egész egyszerűen és velősen megfogalmazza a lényeget, nem kell hozzá sem szótár, sem lexikon, de még párttagkönyv sem. Íme: „Ne lopj.” Feltételezve és nem megengedve Kövér házelnök Úr tisztában van a civilizációs szabályok eme alapkövével, de vajon tudja –e ezt Döbrögi uraság a Nemzeti Bankban és vajon a kormánypárt élő lelkiismerete féltő és óvó szellemiségében vette – e a fáradságot és elment hozzá, hogy egy nagy vonalzóval kiosszon egy körmöst Matolcsynak, amiért szemmel láthatóan és bizonyíthatóan tiltott útra lépett, megszegve a kereszténység értékes szentenciáját. És vajon elfogadható –e Matolcsy bármilyen nemű takarózása és magyarázkodása arra, hogy eltapsolt 240 milliárd forintot az alapítványain keresztül rokonainak, elvbarátainak, meg ki tudja még kinek, amikor a tőlünk nem túl távoli Lengyelországban is - ahol nem éppen most sarjadnak ki a demokrácia legszebb csírái a földekből – visszaforgatták az állami költségvetésbe a Nemzeti Bankjukban felhalmozódó nyereséget?
Mert mit lehet magyarázni azon, hogy az alapítványok kuratóriumait behálózzák Matolcsy naposcsibéi, barátai, volt és jelenlegi munkatársai, sőt az egyik alapítvány elnökségét nem is engedte ki a kezéből, jó bornak is kell a cégér, ha én megtehetem, hogy ajándékozzak, miért adjam át azt másnak. Hiszen a pápának, maffiafőnöknek is kijár a kézcsók, miért ne élvezzem azt én is, ha már minden nap mosok kezet. Mert mivel védekezne a drága jegybankelnök úr egy devizahiteles előtt, aki a szemére hányná, hogy miért játszadozik a forinttal az ő kárára, miért az ő nemes farkával veri a csalánt. És ha már nem talált más úri passziót és ebben leli örömét, akkor miért nem azon munkálkodik, hogy az így megszerzett jövedelem a magyar egészségügyet, oktatást, a szociális területet táplálja, vagy ne adj isten éppen a leszorítani kívánt államadósságot csökkentse. Tudjuk, hogy nem éppen a kultúrára esküdtek fel a rendszer mindenhatói, mert hát mindenkinél jobb egy buta, akinek azt is meg kell mutatni, hogy hova kell az ikszet tenni, de most véreztetik ki az irodalmi folyóiratok jelentős részét, amiknek nemhogy 240 milliárd, de már annak a nyolcada is elég lenne a talpon maradáshoz. És akkor alamizsna és hálapénz gyanánt megfelelő elégtétel –e, ha már kipattant a balhé, hogy most így a hónunk alá nyúlva befizetünk 50 milliárdot az államkasszába, hogy mindenki fogja be a száját és olvasson továbbra is Kiskegyedet, Ripostot és Story magazint, amiből megismerheti a világot és benne a lopásmentes magyar valóságot.
És ha már Kövér keresztényi hitszónokként nyakába venné a jegybankot, egyúttal bekopoghatna a trafikos miniszterhez, de a saját gazdájához is azzal a tanítással, hogy „ne tégy hamis tanúságot”. És ha már ott jár, kiokíthatná őket meg magát is arról, hogy nem szép dolog ez az örökös migráncsozás, már csak azért sem, mert a Biblia több esetben és módon emlékezik meg a segítségnyújtás irányelveiről, alaptételeiről, amiben még véletlenül sem esik szó arról, hogy üldözd és kergesd el azokat, akik hozzád fordulnak jótéteményért. És persze lehet komor, sötét utópiákat és veszedelmes látleleteket kiállítani egy muszlim jövőről az ibizai diszkópápa cseppet sem szelíd útmutatásai alapján, de könnyedén a kardunkba dőlhetünk, ha rögtön molesztálást, inzultálást, zaklatást kiáltunk egy országot megrémítve, ha nem sokkal utána kiderül, hogy az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Az meg pláne nem elegáns dolog, hogy egy kontinens impotenciájára nem gyógyírt keresünk, hanem még tovább növeljük azt, mert az, hogy nincs megoldás, nekünk sokkal jobb és kényelmesebb mintha lenne egy, hiszen azzal palástolni tudjuk a saját disznóságainkat és megágyazunk a további lopásoknak, aminek nagy része onnan származik, ahova az urak sáros lábbal tapicskolnak és habzó szájjal köpködnek.
Kövér végezetül azt is megemlíthetné nagy sebbel-lobbal, ha már megkínálták egy kávéval, hogy a Bibliában valami olyasmi is megfogalmazódik, hogy minden embert a saját cselekedete alapján kell megítélni. És ilyenkor felvetődhetne bennük az is, hogy persze egy migráns is képes arra, hogy megerőszakoljon egy nőt, csakúgy, mint számos honfitársunk is, akik elítélendő módon erre vetemednek, sőt még arra is, hogy felpofozzanak, megüssenek és agyba-főbe döngöljenek egy védekezésre képtelen személyt. Már senki nem mondja azt, hogy mindenkit válogatás nélkül be kell engedni, inkább azt kellene megoldani és kiépíteni, hogy működjenek a határok, hogy az embercsempészek visszahúzódjanak, hogy egyeseknek ne az legyen az érdekük, hogy felbomlasszák az egyébként sem stabil alapokon álló egységet, hanem inkább közös erővel megvédjék az értékeit. Kerítéssel és buszos utaztatásokkal csak más országokra hárítják a problémát, hatékony titkosszolgálatokkal és megfelelő határőrizettel már lehetne valamit kezdeni, ahhoz persze pénz kéne, mondjuk annak a 240 milliárdnak egy része, amit könnyedén osztogattak és számtalan stadion költsége, ahol egy-két ember várja a Messiást, a magyar focit és a szotyolást.
Van egy magyar népbölcselet, amit mostanában hajlamosak vezetői pozícióban lévők könnyedén sutba dobni: a hazugságnak ára van. Ezt Őszödi Ferenc megtanulta, el is kergette a népharag, arról már csak ő és az alternatíva hiánya tehetnek, hogy rossz dzsinnként még mindig a kertek alatt ólálkodik. Egy valamit azonban még Aladdin kétbalkezes szelleme is reálisan látott: ha ő mindezt, - amit ezek a keresztényi tanítások oltárán nevelkedett fiúk elkövettek -, megtette volna, már az egyik lámpavason lógna. Mert lehet még mindig „elmúltnyolcévezni” végeláthatatlanul és nem alap nélkül, mindig találva egy Medgyessyt a cseppet sem csupasz körtefán, akit egyik nap még a keblünkre ölelünk, aztán ha úgy tartja érdekünk és kedvünk jól keresztre feszítünk, de azt nem szabad elfelejteni, hogy eltelt közben hat év. És ekkor a szocik fasorban sem voltak. „Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak”. Kövér házelnök Úr, erről mi az álláspontja?