Till Attila sokoldalú személyiség. Ha kell csörgősipkával a fején bohóckodik valamilyen extrém hacukában egy TV2-s hakniban, máskor izgalmas kulturális missziót folytat a csatorna kistestvérénél, színes és érdekes interjúkkal. Néha pedig még arra is jut ideje, hogy leforgasson egy filmet. A Pánikkal kezdődött ez irányú pályafutása, ami ugyan nem volt annyira rossz, mint a magyar mozgóképek nagy átlaga, de lélegzetelállítónak és formabontónak sem nevezhettük, sokszor beletekertünk volna legszívesebben, hogy egy percre se csihadjon a mozi iránti lelkesedésünk és kíváncsiságunk. A fogadtatása vegyesnek volt mondható, de semmiképpen nem ösztönözte arra Tillát, hogy feladja a további terveit ezen a területen. Ezért hát bővítette a palettát és egy rövidfilmbe vágta hamarosan a fejszéjét. Ez volt a Csicska, ami jóval komorabb és komolyabb volt, mint az első szárnypróbálgatása, dokumentarista stílusban mesélt a családját és rabszolgáját sakkban és örökös rettegésben tartó gazdáról. A film nagyobb sikereket ért el, mint a Pánik, annyira, hogy még Cannes-ba is meghívták a házigazdák. Négy év után jelentkezett újra egész estés játékfilmmel az író-rendező, melynek címében József Attila csodás versét idézi meg. A Tiszta szívvel pedig, ha nem is olyan reveláció erejű, mint az említett költemény, mindenképpen az utóbbi idők legjobb hazai vonatkozású alkotásai közé tartozik, aminek sokkal több előnye van, mint hátránya. És látva a szomorkás kínálatot, ez mindenképpen örömteli fejlemény.

Kezdjük azzal, hogy már a témafelvetés sem szokványos, hiszen a mozi középpontjában egy kerekesszékes banda áll, amely kiegészül egy járni éppen tudó, de szintén mozgáskorlátozott fiatalemberrel. Ennek vezetője a börtönből szabadult Rupaszov, aki egy szerb származású maffiafőnök csicskásaként gyilkol különböző nem túl bizalomgerjesztő figurákat, akik a megbízója útjába állnak. És mivel egyedül kicsit unalmas és nehézkes is a bérmunka, beránt két fiatalt is maga mellé, tanulják meg hogyan érvényesülhet valaki, akinek nem csupa tejfel az élet. Till Attila már azzal is kiváltja az elismerésünket és egyúttal a tiszteletünket, hogy az akció-vígjátékának főbb szereplői nem egészséges emberek. Inkább olyanok, akik a társadalom azon szegletét képviselik, akikre nemhogy fény nem vetül, hanem sokszor kellő fontosságú és mértékű odafigyelés sem. Merthogy ők rokkantak, akikre csakúgy, mint a leszakadókra és a szegényekre legtöbbször szánakozva tekintünk, sajnálkozva, hogy milyen nyomorúságos a sorsuk, majd miután kiszomorkodtuk magunkat, elfordítjuk a fejünket. A rendező pedig nagyon bölcsen nem részvétet akar kelteni bennünk, hogy takonyban és nyálban hemperegjük végig a vetítést, hanem élcelődve, finom humorral ad némi ízelítőt abból, miképpen birkóznak meg a mindennapi problémákkal azok, akiknek nem adatik meg a normális, egészséges emberhez méltó felnövés.

Tilla ugyan vékony jégen táncol azzal, hogy humorral igyekszik oldani a probléma súlyosságát, de sohasem megy el az olcsó kabaré és paródia irányába, inkább a jellegzetes öniróniát választja, hiszen azt már megtapasztaltuk néhányszor, hogy azok az emberek, akik betegség vagy bármilyen más szervi baj miatt nem egészségesek, előszeretettel röhögnek és nevetnek a saját gondjaikon. A direktor ennek jó érzékkel, jó ütemben és nem utolsósorban egészen minőségi poénokkal ad nyomatékot, miközben nem keni el azt sem, hogy a rokkantak milyen szolid mértékű állami segítségnyújtásban részesülnek, ahogy erre egy nem kevésbé ironikus párbeszéd keretében utalást is tesz. Tilla tehát a téma társadalmi vetületét pedánsan kézben tartja, de a műfaji besorolást látva, lehet a filmjének egy másik hasonlóan neuralgikus pontja is; mégpedig az akciójelenetek. Hiszen azt tudomásul kell vennünk, hogy nem Hollywoodban vagyunk, ahol erre dézsából szórják a pénzt, ez bizony a tőle nagyon messze eső Magyarország, ahol a most már tekintélyesebb állami dotáció ellenére is szűkösebb a keret. Nos, a Tiszta szívvel ebben sem vall szégyent. Mert ugyan nem vállal túl sokat, tehát nincsenek autós üldözések és hatalmas robbantások, de azokat a pörgősebb és ritmusosabb részeket, amiket a forgatókönyv tartalmaz, becsülettel és tisztességesen helyt állva megvalósítja, úgy, hogy közben nem forgatjuk a szemünket és nem nyitjuk panaszra a szánkat.

Az viszont talán mesebeli lenne, ha minden úgy menne, mint a karikacsapás. Miközben elvesznénk a történet sűrűjében, valami mégiscsak böki a csőrünket. Először még talán átsiklanánk felette, de aztán egyre inkább kidomborodik és nyilvánvalóvá válik, hogy a sztori koherenciája annyira lagymatagon van kezelve, hogy kis híján szétesik. Mert a jelenetek szépen váltják egymást, csak olykor nagyon nem passzolnak oda, ahol következnek, egyik részük talán felesleges is, például a romantikus töltelék, másik részüknél pedig egész egyszerűen leül a film és halódik az a ritmus, ami az elején még flottul működik. Már az előzetesnél is kiszúrtuk, hogy kicsit vegyesbolt jellege van a mozinak és ez a végeredményt látva is beigazolódik. Tilla életszagú dialógusai megnyugvást hoznak a lelkünknek, hogy vannak olyanok, akik tudnak valósághű párbeszédeket írni, azonban néha olyan érzésünk van, hogy ezt azzal fejelné meg a forgatókönyvíró, hogy mindent, ami eszébe jut és amire úgy gondolja, hogy vevő lehet az egyébként eléggé elkámpicsorodott nézősereg, belepasszíroz a filmjébe. Ez a svéd asztalos ötletbörze viszont nem segíti a történet előrehaladását, sőt inkább kilométerekkel hátráltatja.

A történet ívénél és dinamikus felépítésénél fellépő zavarokat némileg kompenzálja a karakterek valódisága és hús-vér jellege, valamint a köztük lévő meglehetősen harmonikusan funkcionáló rezonancia. És ez nem kizárólag azért van, mert a két fiatal srác valóban mozgáskorlátozott, hanem mert Tilla kiválóan hozza helyzetbe a szereplőit és egy-két megingást leszámítva, többnyire olyan szituációkat teremt számukra, amiben lubickolhatnak. A mozinak van egy kisebb csattanója, bár ez kevéssé lesz meglepő, hiszen nem erre van kihegyezve a film, mégis a rendező egy hiteles keretbe ágyazza az alkotását, amelybe még a rajzos részek is szervesen illeszkednek. Ha már itt tartunk, muszáj megemlítenünk a kiváló zenei aláfestést, ami Kalotás Csaba munkáját dicséri.

Tilla leghűségesebb alkotótársa Thuróczy Szabolcs, aki minden mozgóképes megnyilvánulásánál ott volt és főszerepet játszott. Most sincs ez másképp, Thuróczy pedig nem csak meghálálja a bizalmat, hanem kíméletlenül él is vele, ezúttal is bizonyítva azt, hogy Magyarországon a férfi színészek mezőnyében kamera előtt egy olyan nívót képvisel, aminek nem sokan érhetnek a nyomába. Thuróczy természetessége és magától értetődő karakterábrázolása, maníroktól mentes, letisztult játéka elismerésre méltó. Azonban igazságtalanok lennénk a többiekkel szemben, ha nem emelnénk ki őket, hiszen ez a film arról is emlékezetes marad, hogy a legapróbb színészi alakítás is a helyén van. Balsai Móni legalább annyira meggyőző, mint Thuróczy, az anya szeretetébe és ragaszkodásába finom árnyalatokkal csempész aggodalmat, félelmet és szomorúságot. Fenyvesi Zoltán amatőr volta ellenére rutinosan bújik a karakter mögé, csakúgy, mint Fekete Ádám, aki úgy poentíroz, mintha már ősidők óta ezt csinálná. Vitanovics Dusán civilben idegsebész, nos legalább ilyen precizitással formálja meg a maffiózót, aki a rendkívül szuggesztív alakítása miatt nem válik elnagyolttá és túlkarikírozottá. Danis Lídiát pedig még jó sok filmben szeretnénk látni, mert még ezt a kissé lyukas és felesleges karaktert is több mint elfogadhatóvá teszi.

A hazugság bűnös csapdájába esnénk tehát, ha azt mondanánk, hogy Till Attila egy minden ízében és mozdulatában tökéletes mozit rakott össze. A Tiszta szívvel azonban a kisebb-nagyobb hibái ellenére egy élvezetes és szórakoztató film, ami ha nem is köt le az összes pillanatában, de így is kompakt élményt nyújthat, főként azzal, hogy tudja mit akar, céltudatosan mesél el egy történetet az elejétől a végéig, kiváló színészi jelenlétekkel bír és a humor mellett még olykor gondolkodtatni is képes. Ennél többet jelenleg hazai produktumtól nem kívánhatunk. Illetve mégis, minél több nézőt neki, mert ha nem is lehetünk túl optimisták az érdeklődést illetően, a Tiszta szívvel megszolgálja nem csak a bizalmat, hanem a jegy árát is. Még több ilyet szeretnénk látni. Mert csakis így van értelme hazai filmkészítésnek.

7/10