Jó ideje tudjuk már, leginkább felnövésünk és tudatra ébredésünk óta, hogy az elvszerűség, mint olyan, egyenlő azzal a finggal, ami elszáll a levegőben. Olyan nincs. Legalábbis a hatalom közvetlen környezetében biztosan hiába keresnénk. Talán máshol sem találnánk, de a kormányzásban azért lenne oly fontos, mert mégiscsak az abban tevékenyen részt vevő politikusoknak lehetne az a dolga, feladata és kötelessége, ha már megválasztottuk őket, hogy a mi kis boldogulásunk alapvető feltételeit megteremtsék. Néha ildomos volna legalább azt mutatniuk, hogy igyekeznek. A kormány azzal, hogy visszavont egy kutyafuttában meghozott, saját házi boltjaikkal megbeszélt, azonban senki mással nem egyeztetett törvényt, most azt a látszatot próbálja kelteni, hogy meghallották új idők, új szavait és ezért kegyúri joguknál fogva újra kinyittatják az üzleteket vasárnap, mehet vásárolni boldog-boldogtalan, nem kell szombaton és pénteken szorongani a pénztáraknál, türelmetlenül várva, hogy kifizessük a cechet. Akár Erdősiné is elbaktathat a helyi abc-be a kopaszokkal kézen fogva, ha egyáltalán azoknak a bizalomgerjesztő fizimiskájú embereknek eljut a tudatáig a sok koksztól, hogy megint lehet parizert és táplálék-kiegészítőt venni a hétvége második napján, nem kell megvárni vele a hétfőt.

Ha most valaki azt gondolja, hogy a kormány, élén az önkontrollt már régen nem gyakorló, mindig és mindenhol sikert, pénzt, csillogást és hatalmat szimatoló miniszterelnökkel azért vonta vissza a saját javaslatát, mert megijedt, hát az egy kicsit el van tévedve, vagy jobban mondva még mindig azt a cumit szopogatja, amit a kormánypárt a szájába adott. Messze nem erről van szó, itt pusztán arról beszélhetünk, hogy győzött a pillanat feletti uralkodni vágyás, valamint engedtek a józan, pragmatikus hatalom megtartási szempontoknak. Mert régen nem számít semmi más ebben a keresztény, konzervatív országban, csak az, hogy kinél van az országalma és ki ülhet azon a trónon, ami a legkönnyebben egy luxus terepjáróval közelíthető meg. És ebben a közegben nem mérvadó az, hogy néhány éve még maga a miniszterelnök is úgy nyilatkozott a vasárnapi zárva tartásról, hogy az bevezethetetlen és fölülírna minden racionális gazdasági érdeket, amihez asszisztált a jó samesze, Varga Mihály is. Aztán egyik napról a másikra az első számú vezető már arra ébredt az őt hevesen támogató törpe minoritás boltbezárós imái kellős közepén, hogy mégiscsak meg kellene tanítani az embereket élni, mert maguktól soha nem képesek eldönteni, hogy mi a megfelelő és helyes nekik.

Nem túl szép dolog, hogy a miniszterelnök bele akart szólni, hogy ki mivel tölti a vasárnapját, pláne úgy, hogy előtte senkivel nem beszélt róla, nem kérdezte meg azokat, akik úgy egyébként talán konyítanak hozzá valamicskét, mondjuk álltak már pult mögött az életükben és tudják azt, hogy mennyi a körözött ára. Miközben más valaki egy fél életet szentelt a parlamenti légkör szagolgatásának és azt tervezte, hogy bizony, ha majd első számú vezető lesz biztosan építtet egy stadiont a nyaralója végébe, hogy gyönyörködhessen a panorámában. Nem volt hatástanulmány, egyeztetés, ne adjisten népszavazás, csak egy parancs: csukjuk be a boltokat vasárnap, pihenjenek a családok, megérdemlik. Rendben van, de akkor ezt illik végigvinni, még azon az áron is, ha a köz erről másképp gondolkodik. És itt nincs értelme ideológiáról meg népakaratról beszélni, mert ha már egyszer beleálltunk a döntésbe, akkor gyávaság megfutamodni és a csata előtt bedobni a fehér zászlót azzal, hogy nem tudtuk meggyőzni a nőket az igazunkról. Mert itt most már kilóg minden, nem csak a lóláb, hiszen a király csupaszra vetkőzött, egy szál bigusban illegeti magát, átlátszó köntösében, miközben ordít róla, hogy semmi más nem érdekli csak és kizárólag a hatalom. Ez pedig azt jelenti, hogy csak arról szavaztatjuk a népet, ami nekünk kedves, amiről tudjuk, hogy esélytelen, hogy veszítsünk, amiben még lehet hisztériát kelteni, ahol van ellenség és ahol elég bomlasztani ahhoz, hogy sokan elhiggyék, jó kezekben van az a karmesteri pálca. És ez nem a félelemről szól, csupán arról, hogy miképpen lehet hatástalanítani azt, ami veszélyezteti a birodalom fenntartását.

Hogy is mondta annak idején Őszödi Ferenc az egykori kommunista bungalóban: „hazudtunk reggel, délben, este és nem csináltunk semmit!” Nem ismerős? Hogyan magyarázná azt Orbán Viktor egy szakmáját még komolyan gondoló riporternek, hogy pénteken a Kossuth Rádióban határozottan, focista módjára azt mondja, meg fogjuk vizsgálni a döntésünk hatását, aztán kialakítjuk az álláspontunkat, majd hétfőn az ingatlanfejedelem, Rogán bejelenti, hogy megvitattunk mindent, megint nyitva lehetnek a boltok. Akkor mégis kivel konzultáltak újfent? Egyeztettek a szakszervezetekkel, megkérdezték tőlük, hogy vajon ezt most miképpen lehet visszacsinálni? Ez mivel jár? Hogyan lehet ésszerűen megvalósítani, nem csak olyan Hűbele Balázs módjára? Dehogy! Összeült a csipet-csapat egy hétvégén és Habony két szipákolás között, nagy cimborájával, Rogánnal meggyőzték a vezért, hogy meg kell tartani a hatalmat, mert különben borul a bili. A törzsbázis kitart, a képviselők úgy ugrálnak, ahogy fütyülünk, meg ahogy a pénztárcájuk igényli, ők nem gondolkozhatnak, nekik nincsenek elveik, nincsen önálló akaratuk, nem lehet véleményük, legfeljebb tartózkodnak, nem oszt nem szoroz. Varga Mihály meg nyugodtan hozza a diadalittas jelentéseit, majd  úgyis ott áll mellettünk, még ha kicsit feszeng is, szereti ő a hatalmat, a CÖF-ösök meg húzzanak el lakossági fórumokat tartani Mátraterecskére, ha már kistafíroztuk őket és sipítozzanak teli szájjal, hogy jönnek a migráncsok!

Milyen kormányzás ez? Mitől vehetők komolyan ezek a fiúk és a döntéseik? Miért nem áll ki az ország miniszterelnöke arccal és mondja a kamerába tévedtünk, engedünk, nem akarunk veszíteni, azt csináltok vasárnap, amit akartok? Miért azt a csicskáját küldi, aki szemmel láthatóan ki akarja paterolni a riválisát a miniszteri bársonyszékből, de még a Fidesz közeléből is, ezért ott fúrja, ahol tudja és hülyét is csinál belőle? Vajon az egykori polgármesterben maradt –e még tartás, vagy a trafikokkal a hátitáskájában szégyenteljesen eloldalog? Erről szól ma a kormányzás és persze Orbán vagyonáról, Mészáros stróman terepjáró parkjáról, Matolcsy kiskirályságáról, egóról és rongyrázásról, mutyikról és panamákról. Tényleg erről kellene szólnia a kormányzásnak ma Magyarországon?