Szerdán este adták le a Suits ötödik évadának utolsó, 16., évadzáró epizódját az USA-ban, a következő évad már be van rendelve, várhatóan nyáron érkezik is. A szezon félévados rendszerben ment le, nyár végén ment az első "fele"(10 rész a 16-ból), majd január végén érkezett a maradék hat rész.

A történet tekintetében is egyértelműen szét volt szedve a két blokk, az elsőben a szokásos módon folytak a dolgok Pearson - Specter - Litt - éknél, a másodikban pedig az félévadzáróban elővezetett szálra tértek át.

Aki nem ismeri a sorozatot: Jogi drámáról beszélünk, a sorozat egy cég - neve évadonként akár többször is változik - mindennapjain keresztül mutatja be az ügyvédi életet. A főszereplő jogi diploma nélkül gyakorolja a foglalkozást, ez azonban még a cégen belül is titok. Ajánlom mindenkinek, aki mozgalmas, nem túl mély sorozatot keres kikapcsolódáshoz.

Innentől spoileresen folytatom.

Az előző évadokhoz hasonlóan kezdett az említett ötödik is, kisebb ügyeken keresztül nyerhettünk belátást a cég ügyeibe, drámáztak kicsit, megsértődtek párszor, elrontották az ügyet, majd Mike utolsó pillanatban érkezett zseniális ötlete nyomán - és egy gyors kibékülés mellett - mégis mégis megnyerték

. 

Megérkezett Gretchen, őt roppant jó húzásnak tartom, még ha nem is nagyon mutogatták: üde színfoltként igazán jót tett a dolognak, azt a kevés jelenetet, amibe belerakták, sokkal élvezhetőbbé tette. 

Ezen felül nem is igazán vesztegetnék szavakat a sorozat kevésbé tartalmas, bár annál hosszabb első blokkjára, nézzük, mit hozott a második!

Igazán olcsó, nevetséges, előre látható és kényelmetlen módon fejezték be a félévadzáró részt, egyszerűen a semmiből elővarázsoltak két rendőrt, akik (persze az addig nagyon elégedett, majd szerfelett röhejes módon elszomorodó Rachel szeme láttára) bilincsbe verve elvitték Mike-ot. De talán nem is ez volt a rosszabb, hanem hogy már akkor tudtuk, hogy pofára fognak ejteni minket, és egy elhúzódó, össze-vissza csapongó befejezést fogunk kapni. A rossz előérzet pedig akkor a legrosszabb, ha beigazolódik, azt kaptuk, amit vártunk.

Rendkívül sok sebből vérzett a folytatás, legkiemelkedőbbek ezek közül az ellenfél személye, Donna, Rachel, a visszahozott karakterek, Donna, Rachel, a cégvezetés semmilyensége, Donna, és Rachel.

Kezdjük tehát az ellenféllel, a legfőbb probléma vele egyszerűen az, hogy a végtelenségig kiszámítható. Nem csak cselekedetei, az egész karakter színésszel együtt olyan, mintha már itt is többször láttam volna, nem hogy máshol. Kemény női ellenfelet adtak már Harvey(ék)-nak, akkor jobban passzolt.

Donna és Rachel tulajdonképpen nem az ezévadi teljesítményük miatt kerültek a listára, csak most lett elviselhetetlenül sok, amit az első szezon óta - nem vicc, immáron öt idényen keresztül - csinálnak. Mindkettőjüket imádtuk az első kettőben, meginogtak a harmadikban, unalmassá váltak a negyedikben, most pedig már egyszerűen túl sok. 

A cégvezetés semmilyensége alatt azt értem, hogy Jessica mintha nem is lenne benne az utolsó hat részben, csak egy ismert arcon néha végigfutna a kamera. Minden részeben más a véleménye, igen könnyen befolyásolható, és játékidőt sem kap: részenként nem kapott három percnél többet. Pedig ő fontos alapköve az egész sorozatnak, akit egyszerűen, következmények nélkül, de főleg helyettesítés nélkül nem lehet eltávolítani, ahogyan az itt megtörtént.

És akkor el is értünk a kedvencemhez, a visszahozott karakterekhez. A negyedik szezonig ezt egyszerűen csak a "pofátlan" jelzővel illettem, most viszont már nincs rá szavam. Vagyis volna, csak az tintát nem tűrő - még ha csak digitálisat is.Egyszerűen nincs új karakter. Trevor visszajövéseit már a második évadban se szerettem, de hogy képesek mindegyikre előcibálni, az képtelenség. Scottie is legalább harmadszor tér vissza, és mintha Jack Soloff-ot is láttuk volna már - az egyértelmű lezárások ellenére. Mintha az első pár részre tervezett karaktereket leírták volna, majd elfogyott volna a papír. Pedig láthatóan volt még egy, amire pedig a visszahozások összes lehetséges kombinációja került, majd alá : " és ez a procedúra bárhányszor megismételhető", és aláhúzták. Duplán.

Ha kitomboltuk magunkat, azért említhetünk pár pozitívumot is: Jenny, Harvey, befejezés.

Bár Jenny személye nem is igazi pozitívum, mégis hatalmas megkönnyebbülést éreztem vele kapcsolatban, mégpedig, hogy nem hozták vissza. Meglebegtették, hogy Trevor és Mike ügyében ő is szerepelni fog, aztán azonban nyomtalanul elfelejtették, és ez igen jót tett, vagyis inkább nem ártott. 

Harvey karaktere járta be szinte az egyetlen jó utat, őt egyértelműen építették. Megmutatta komoly arcát, és ez nem csak jól áll neki, jót is tett. Sokkal komolyan vehetőbb, a többiek nagymértékű gyengülése után vitathatatlanul ő a legélvezhetőbb.

Elérkeztünk utolsó pontomhoz, a befejezéshez: minden rosszra felkészültem az évadzáró előtt,az indításnál már előre fogtam a fejemet, hogy most megint mit fognak összekeverni. Végül pozitívan csalódtam azonban, a börtönös jelenet pedig egészen magas színvonalúra sikeredett, ha még meg lehetett, ez mentette meg az egész szezont.

Összességében megszokottan kevéssé minőségi darabot láthattunk, néhol egy-egy erősebbre sikeredett jelenetet, vagy megmosolyogtató deja vu pillanatot kivéve. A koncepció, ami az első évadokban még elment, sőt élvezetes is volt helyenként, hogy a hat főszereplő egymás irodájából ki-be rohangál hol sértődötten, hogy mérgesen, hol elégedetten, mostanra nem csak unalmassá, idegesítővé is vált. Hogy lehet ezt ennyi ideig csinálni? Ráadásul még a sorrend felcserélésére se mindig veszik a fáradtságot. Gyakran adtam az "oké, most vágj komoly/mérges(minden színésznek saját mérges feje van, öt évad óta ugyanolyan, kívülről ismerem mindet)/meglepett arcot, majd fordulj meg( nem ívben, a sarkadon), és menj ki. A kamera először a kifelé igyekvő feldúlt arcát mutassa, majd azét, akinek olyan nagyon megmondták a tutit." utasítást a képzeletbeli stábomnak, és mindannyiszor pontosan ezt láthattuk a képernyőn is. Az évad vége felé jöttem rá, hogy ez egy idő után miért vált ki utálatot az emberből: rossz (van jó?) valóságshow-ra hasonlít.

A készítők helyében ezzel a börtönös dologgal (persze kicsit átírva) befejeztem volna az egészet, ha nem is csúcson, de még nem is a legmélyebben.