Volt egy igazán szép, tartalmas napunk, több, mint egy évvel ezelőtt ilyenkortájt, amikor kiszabadult egy szellem a palackból, egy kifejezés formájában, amiről addig úgy tudtuk, hogy nem túlságosan szalonképes. Persze használtuk a mindennapokban, de amint elhagyta a nyelvünk hegyét, azért kicsit lesütöttük a szemünket, egy másodpercre elszégyelltük magunkat, a szemérmesebbje még némi pírt is csempészett az arcára. Aztán előlépett a bokorból, a színfalak árnyékából az első számú vezető egykori kebelbarátja, politikai pályafutásának szekértolója, menedzsere, feltalálója és hirtelen arra eszméltünk, hogy a geci a közbeszéd egyik elfogadott és legjobban istápolt szólamává vált, hiszen Simicska Lajos nem volt rest így nevezni az ő Jágóját, állami milliárdjainak finanszírozóját, valamikori harcostársát. Hol vannak már azok a kollégiumi, bortól és egyéb szesztől megmámorosodott éjszakák, amikor még együtt rúgták be az ajtókat és szövögették mesteri terveiket, mi lesz akkor, ha megkaparintják és feudalizálják ezt a szép országot, visszaidézve régi elvtársias időket, hozzádörgölőzve megint ahhoz a nagy medvéhez, akinek tappancsa már közel negyven évig koptatta a földjeinket, olykor tankok és fegyverek hathatós támogatásával. Ja, igen Lajos ezt már nagyon nem akarta állítólag, legalábbis így mosdatta főnökét a jó öreg, köpönyegét már ki tudja hányadik alkalommal forgató Csintalan Sándor az egyik Egyenes Beszédben Kálmán Olgánál, és ekkor tört ki az a csinn-bumm cirkusz, ami a mai napig tart. És Lajos magára maradt, mint az eltévedt fecske a januári mínuszok közepette.

És jött a bosszú, ha te is így, én is így alapon. Mert ha Simicska hátat fordít és kiölti fényes  nyelvét, akkor mi juszt is ezt csináljuk. Tisztára, mint a dedóban. Lajos tehát többé nem ácsingózhatott közpénzekre, adóforintokra, nincs kistafírozás, boldoguljon az ilyen álnok kígyó úgy, ahogy tud, kenje hajára az egész médiabirodalmát Hír Tv-stül, Magyar Nemzetestül, Lánchíd Rádióstól. Az első számú vezető pedig elhappolta Liszkay Gábort és hozzá hűséges brigadérosait, Csermely Pétert, Gajdics Ottót meg azokat, akiknek fontosabb a kegyúr előtti hajlongás holmi látszólagos újságírói elfogulatlanságnál, hogy még inkább megnehezítse a médiamágnás, Othello dolgát. Ne legyen kétségünk ez pontról pontra, lépésről lépésre lett kifundálva, talán még el is próbálták a bemutató előtt, mert lássuk be, nem túl életszerű, hogy egy napon ezek az urak, akik valószínűleg sosem lesznek erkölcsi totemoszlopok, felébredtek és megvilágosodtak, hogy el kell hagyni a süllyedő hajót, hiszen az hamarosan jéghegynek ütközik. Ehhez képest a Hír Tv még mindig áll valahogy, egyre csak emésztve Simicska ínséges időkre kuporgatott milliárdjait. Mint tudjuk a birodalom azért olykor vissza szokott vágni. A Hír Tv például azzal, hogy feledve korábbi lakájmédia szerepkörét, ezentúl objektivitásra és kiegyensúlyozottságra törekszik BBC elvek szerint és ha nem jönnek a kormánypártból, majd mikrofonvégre kapják az ellenzéket, annak úgyse jut más, csak a csont, meg most már Simicska. Így lesznek ellenségekből barátok és fordítva. Tisztára, mint a dedóban.

Talán az is egy fricskának tűnhet, hogy a Szabadfogás a Hír Tv már egy ideje műsoron lévő közéleti szóbirkózása olyan benyomást kelt, mintha a Heti hetes ősidőkben elkezdett humortól alaposan megcsonkított fapados változata lenne. Mert jól emlékszünk arra, hogy amikor beindult a Németországból importált formátum a RTL Klubon, erősen szúrta a szemét a regnáló hatalomnak, illetve azok támogatóinak, valószínűleg telefonokkal is bombázták a kereskedelmi tévé vezetőit, ezért is pakolták át egy másik időpontra a programot, hátha így el tudják dugni a nép elől és kevésbé lesznek kíváncsiak az akkor még többnyire viccesre hangolt show-ra. Tévedtek, mert a Heti hetes egy darabig igencsak népszerű volt, csak hát a kormányváltással az ereje is elszállt, mert sajna a mérce nem volt ugyanaz és ez vaskos nyomot hagyott az egykor volt poénokba oltott harcosságán is. A Szabadfogásban most mindent lehet, annyira, hogy az itt is megjelenő Csintalan, a műsor egy pontján nemes egyszerűséggel beint egyet Lázár Jánosnak. Na de ne szaladjunk ennyire előre. A Szabadfogás díszlete egyszerű, mint a szöges drót, kétség kívül nem variálják túl, a szereplők feje fölött egy ökölvívó meccsek megrendezésére alkalmas szorítót láthatunk, ami egyszerűen ketté van szakítva, a felezővonalat a műsorvezető személye jelenti. Értjük a célzást persze, de nem mondhatnánk igényesnek, sem szemet gyönyörködtetőnek, ahogy azokat a Halloween hangulatát megidéző álarcokat sem, amik a vitázó felek előtti pódiumon tündökölnek és amelyek színvonala a Tereskova nevű festőművésznő vizuális orgiáival vetekszik. Azt a dizájnert, aki kitalálta, hogy a kék és sárga színekben pompázó bemutatkozó feliratok tűzijátékszerűen pattogjanak a szereplők elé, egyszerűen beállítanánk egy kis ideig a sarokba, hogy gondolkozzon el még egyszer erről a fejet fájdító szörnyűségről.

A formátum annyira nem tér el az elődtől, hogy tulajdonképpen ugyanaz. A moderátor elmond néhány hírt, amire a meghívott vendégek vérmérsékletük függvényében reagálnak. A házigazda személyénél időzzünk el néhány pillanat erejéig. Dévényi István a válasz.hu felelős szerkesztője fő állásban és ezen információ tudatában igazolja azt a tételt, hogy nem minden zsurnaliszta kameraképes. Dévényinek ugyanis feltűnően remeg a szája. Kicsit közelebb megyünk a képernyőhöz, hátha csak bezavar a pixel, de nem, az tényleg úgy viselkedik, mintha a tulajdonosa fázna a stúdióban, vagy ijesztgetné egy operatőr a háttérben. Dévényi nem tud feloldódni, végig olyan, mint egy robot, úgy is olvas, mint egy mechanikus gép, amit valahol, valaki kézi vezérléssel irányít. Jó nem várjuk, hogy egy Robin Williams klón legyen, mint Jáksó, de azért némi krakélerséget, karakánságot vihetne a mókába, elvégre azért van ott, hogy megadja a show alapizét. Ehelyett inkább elveszi, mert ha papír, vagy súgógép nélkül szól valamit, akkor az általános értetlenséget szül, például, amikor a közmédiáról elmélkedik Wahorn András, Dévényi közbevakkant, hogy ő három évig dolgozott ott. Wahorn pedig csak széttárja a karját és körülbelül az motoszkálhat benne, mint bennünk: és ez kit érdekel Pistukám, vagy mennyiben fontos?

Felmerül itt minden téma, ami mostanában foglalkoztathatja a közt, a még mindig parázsló menekült kérdéstől, az oktatás helyzetén keresztül, a kölcsönbe adott festményekig, egyedül a fantom tanácsadó valószínűleg álarcban tartott szépművészetis lagzija marad ki a szórásból, minden bizonnyal a felvétel időpontjában ez még nem bukott ki. Még olyan bulvárra is ráfanyalodnak a szerkesztők, mint az Orbán Viktor születendő unokája hírére ráugrott netes kommentek vesézgetése. Ami tényleg alacsony léc, mert tudjuk, hogy a beírogatók egy része híján van nem csupán a jó modornak, hanem a józan észnek is. És ez az a pont, ahol minden egyes vitatkozó egyetérthet és könnyes szemmel egymás nyakába borulhat, hiszen a családot belevonni a politikába, valóban prosztó dolog. Nem mintha kibontakozna itt olyan ölre menően éles vita, ugyanis még a vállaltan Fidesz szavazó is inog egy kicsit és néha bizony beszólogat a rendszernek. Merthogy igazából erre megy ki ez a játék, hogy a csatorna, amely eddig szervilisen, hajlékonyan kiszolgálta a felsőbb igényeket, ahova a kormánypárt kommunikációval foglalkozó janicsárjai oktatni mentek, az most teli szájjal felesel és ellent mond. Nem lenne ez baj, csak hát ez nem műsor. Mert lehet nagy hangon ordibálni és egymás szavába vágni, de ne feledjük, hogy Géza és Béla ugyanezt csinálják a sarki kocsmában a pultot támasztva, kisüstit szopogatva.

A Szabadfogás velejét, izgalmát, feszültségét az itt járó vendégek érdekes személyisége, vibráló jelleme biztosíthatná. Csakhogy itt is felemás a kép, mert Csintalan Sándor már tényleg egy olyan bakelit, amit számtalan tű koptatott, volt már ő szocitól, fideszesig minden, most Simicska barát komisszárt alakít és így haknizza körbe a stúdiókat, némi zsugáért cserébe. Arcát már többször inkább a tenyerébe temeti, unja ugyan, de mit csináljon, meg kell élni valamiből. Aztán itt van egy bizonyos Mészáros Imre, aki a Gój Motorosok Egyesületét propagálja és akikből Szanyi képviselő csinált tényezőt, amikor kihívta magához őket Brüsszelbe, miközben semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Mészárost normális helyre valószínűleg meg sem hívják, mert az öltözéke is olyan, mintha egy motoros találkozóról érkezett volna, beszélni sem igazán tud és érvei sincsenek, ha nagyon zavarban van, bedobja a cigánybűnözést és azzal minden el van intézve. Egy kérdés lebeg a szemünk előtt az itteni szereplését látva: voltaképpen ki is ez az ember? A másik sarokban próbál humorizálgatni egy Konok Péter nevű történész, akinek fizimiskájáról beugrik az öreg Sandokan, aki most menekült Woodstockból. Borzalmasan erőltetett figura, azt sem tartjuk kizártnak, hogy azért tekintget folytonosan a papírjára, mert onnan olvassa a poén bombáit. Cserdi polgármestere,  Bogdán László képviselné itt a mérsékelt hangot és ennek többnyire meg is felel, nem megy bele felesleges handabandázásokba, keveset szól, de abba nem lehet belekötni.

Wahorn András kétségtelenül a legextrovertáltabb, legérdekesebb egyéniség valamennyiük közül, az ő szereplése kölcsönöz némi maliciózus ízt ennek az egyébként meglehetősen sótlan programnak és Wahorn humor dolgában is magasan a többiek fölé nő. Puzsért persze nem nehéz lekörözni, mert neki a poénkodás láthatóan nem a reszortja, azonban megosztó személyisége és adatokkal alátámasztott olykor logikusnak is mondható gondolatai, szikrázó vita generátorai lehetnének, ha volnának hozzá partnerek. Wahorn egyedül kevés ehhez. Az meg legyen Puzsér gondja, hogy a Szelfivel hogyan fér meg egy lapon az itteni közreműködése. A Szabadfogás tehát bejáratott úton halad és nem is lenne olyan elviselhetetlen, ha a vendégekben és a műsorvezetőben lenne spiritusz, ha felkészültek és humorosak lennének és tudnának kultúráltan, helyenként talán vehemensebben vitatkozni. A kiabálás és a hőbörgés nem ez a kategória, félreértés ne essék. Mert ez így arra elég, hogy az ember, ha éppen nincs más dolga, leheveredjen elé, esetleg el is szunnyadjon alatta. És persze azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a bosszú nem mindig jó tanácsadó. Ebből sem árt levetkezni egy cseppet. Elvégre kinőttük már a dedót. Vagy mégsem?

Szabadfogás Hír Tv 2016. február 17. 20.00-21.00