2016. jan 29.

Nagyfater elszabadul - filmkritika

írta: frími
Nagyfater elszabadul - filmkritika

Robert De Niro és Woody Allen hasonló cipőben járnak; mindketten munkával orvosolják az idő múlását és így próbálnak szembenézni a halál biztos tudatával, ezért aztán forgatásokba temetkezve odázzák el azt, hogy a négy fal között merengjenek a kaszás utáni semmiségről, vagy elmélyedjenek szemlesütve a Bibliában, várva az égiek hívogató pillantására. Nem is kellene haragudni rájuk emiatt, annál is inkább, mert Allen ugyan régi zsenijét már csak nyomokban idézi, de azért késői korszakának is megvannak a maga kisebb hőfokon égő parázsszemei. A kis vörös tehát figyel arra, hogy ne menjen egy szint alá és ez egy lényeges differencia kettőjük között. De Niro ugyanis már a látszattal sem foglalkozik. Ha valaki odatol az orra alá egy forgatókönyvet, aminek az elejére az van biggyesztve műfaji megjelölésül, hogy kretén komédia azonnal, az ellenkezés legkisebb jele nélkül rábólint. Felteszi a kezét és azt üzeni, csináljatok velem, amit akartok, letettem már annyit az asztalra, hogy ne kelljen szégyenkeznem semmi miatt.

nagyfater_1.jpg

Pironkodik helyette a néző eleget, mert hiába nem akarunk ítélkezni a színész felett, az már vaskos verejtékcseppeket és ökölbe szoruló kezet okoz, ahogy a legújabb fércművében megalázzák és azt a legendás művészetet, amit valamikor képviselt, mázsás csulával köpik hanyatt. Mert Sacha Baron Cohentől talán már megszokott, hogy úton-útfélen lóbálja a szőrös fütykösét, de az megdöbbentő és a morbiditás egészséges határát feszegeti, amikor azt látjuk, hogy De Niro valószínűleg CGI segítségével előállított farka Zac Efron csipás szemét nyaldossa. Az egykor volt színészkirály pedig ezt a legnagyobb élvezettel műveli, sőt még azt is feltételezhetjük, hogy a szünetben együtt szívták a tejfeles szájú takonygombóccal a lakókocsiban a füves pipát vagy gurították le tonnaszámra a whiskyt, hogy még nagyobb elánnal és kedvvel vágjanak bele ebbe a retekparádéba. Efron tekintete árulkodó. Félreértés ne essék, vannak kifejezetten kellemesen ízléstelenkedő komédiák, azonban a Nagyfater elszabadul nem az, még csak nem is film, hanem egy hatalmas rakás szarkupac.

Merthogy ennek a moziba tekert valóságshow-nak az a lényege, hogy a nagypapa a mami halála után előkotorja az ügyvéd unokáját, hogy vele együtt menjen le Daytona Beachre, mert már tizenöt éve annak, hogy beakasztotta a lompost. És persze a nagyi is ezt akarná, hiszen megsúgta neki a halálos ágyán, hogy ne habozzon újra csatasorba állni. Igen, ilyen egy debil agy krekktől megrészegült, kifacsart torzszüleménye. Olyan ez, mintha Korda Gyuri bácsit a pókerasztal mellől áttennék az Édes életbe és azt megbolondítanák a vasalt heréjű kétajtós szekrénnyel, megcserélnék a szerepeket és azt mondanák Gyuri bácsinak, hogy vigye le a szteroidokkal teletömködött zsebmacsót a Balaton Soundra és mutassa meg neki a létezés velejét. Minden bizonnyal akadnának ott is tangás, nagycsöcsű lányok, akik ráfanyalodnának Gyuri bácsi vöröses árnyalatokban pompázó beültetett frizurájára, meg az egykori futballkapus bérbe vett Ferrarijára és abban is biztosak lehetünk, hogy a magyar valóság legalább annyira mocskos és gusztustalan lenne, mint az itt elsütött amerikai. Azonban ezen a ponton is találnánk egy méretes különbséget, merthogy Kordában vélhetően van annyi tartás, hogy a tervbe vett konstrukciót hallva elküldje a halál farkára az ötletgazdákat, míg De Niroban már a szikrája sincs ennek.

nagyfater_3.jpg  

Így hát a nagypapán kívül elszabadul itt még valami más is, úgy hívják: ízlésterror. És ebben semmi cinizmus nincsen, szemben a készítők barbár fantazmagóriáival, mely során gyalázatosabbnál, gyalázatosabb jelenetek váltogatják egymást, egyiknél jobban süppedünk a székbe, mint a másiknál. A szereplők szájából ömlik a verbális kula, ami önmagában még nem lenne gond, halottunk már százféle cifrábbnál cifrább trágárságot, egészen hozzá van szokva a szervezetünk, csakhogy ezek mindössze töltelékszavak, amiknek sem funkciója, sem értelme, sem pedig célja sincsen, olybá tűnik, hogy John Fhillips forgatókönyvíró elégette az értelmező kézi szótárát, ezért amikor elfogyott a szellemi tőke, kénytelen volt beiktatni egy káromkodást. Aztán addig gandzsázott meg ivott a kontárja, hogy már csak azok maradtak. Pont, mint egy realityben. Merthogy mi más lenne itt a központi vezérfonál, mint a szex, az ivás és az ajzószerek. amit aztán addig lehet tekergetni, gombolyítani, amíg bírják ezzel a tőről metszett, génselejt alkotói szuflával. Mint egy realityben a füstfelhőben és a sörös üvegek között.

nagyfater_5.jpg

Karakterekre láthatóan sem igény, sem pedig kapacitás nincsen. De Niro nagypapája egy kanos bakkecske, akinek az agyában szőrös, vagy nem szőrös punci formájú háromszögek járnak folyamatosan kacsatáncot. Az öregember pedig ezért mutogatja a még mindig jól karbantartott testét, játssza az eszét, mint egy edzőteremben nevelkedett izomsperma, megveri a helyi menő csávókat és káromkodik, mint a kocsis. Eddig terjed Dan Mazer rendező és a Fhillips nevű hülyegyerek repertoárja. Nincs más a fa alatt. Megint azt kell átélnünk, hogy egy vénember sóvárog a nuni után, mert egy bizonyos kor után már nem fog megfelelően a ceruzája. Ezt játszotta el Kern is, talán még nem feledtük el teljesen. A Viagra korában már igazán leakadhatnának erről, mert a túlzásba vitt, erőltetetett komikum általában dafke ellenérzést szül. Persze nem Magyarországon. És akkor még itt van ez a gyomorforgató antitalentum, ez a szedett szemöldökű Kiszel Tünde hasonmás, egy bizonyos Zac Efron, akinek színészi eszköztára a háborgásban kifullad, amit úgy jelez, hogy összehúzza a szeme fölött lakozó bozontját. Ráadásul egy ügyvédet próbál itten megformálni, amely szakma néhány jeles tudoráról egyébként sincs túl hízelgő képe a köznek és persze muszáj erre még rátromfolni egy olyan jóképű hányingerrel, akiről azt is nehéz feltételezni, hogy több és szebb gondolata van, mint egy marék lepkének. Nem is őt kéne egy hólapáttal fejen vágni, hanem azt, aki a High School Musical című ocsmányság után elhintette neki, hogy az ő karizmája annál sokkal tovább terjed, minthogy egy zenés giccsben pöffeszkedjen. Nagyon nem, ő körülbelül annyira képes, mint amit itt is fényesen bizonyít, hogy egy méhecskés plüssállatba csomagolva a pöcsét, kóvályogjon a strandon. Ennyiben áll az Efron-féle színészkurzus titka.

nagyfater_2.jpg

Az van, hogy minden sületlenség tetőfoka nem is az ízléstelenség és az alpáriság legaljától milliméterekre tobzódó olcsó kabaréjelenetekben rejtőzik, hanem amit még e mögé próbálnak beszuszakolni. Azzal a sok átlátszó, elnyűtt és elkoptatott bölcsességgel - amit Efron és De Niro párbeszédeiből kéne kihámoznunk -, teszik fel a pontot az i-re és ezek azok az aranyszavak, amin már egy óvodás is sírva röhögne. És persze ebben a túlélésre hajazó sumákolásban mutatkozik meg a legékesebben, hogy mennyire lenézik a nézőt, merthogy érzik, hogy nincs szükség itt sem normális jellemekre, sem valahonnan elinduló és valahova kifutó cselekményre, mert elég ide egy-két haknibetét, amitől egyesek gurgulázva folynak le a széksorok közé. A legnagyobb baj pedig az, hogy nem is tévednek, mert tényleg csak az kell, hogy Aubrey Plaza barnára sült tomporát odadörgölje De Niro szerszámához és ezen már fetreng is a jó nép. Elég egy raszta srác, aki mindenhol ott van és csak az a dolga, hogy reklámozza mekkora dealer és elég egy rendőrnő, aki Efron mobiljával benyúl a bugyogójába és megörökíti az Emmanuelle korszak intim viseletét megidéző sunáját. Hova hányjunk?

nagyfater_4.jpg

Amerikában betemette a hó nagypapit, bár még így is összeharácsolt 11 milliót az első héten, nálunk meg itt a tavasz, úgyhogy semmi nem akadályozza meg az összeverődött embereket, hogy megszállják a mozit és még lejjebb tornásszák a Megjött apucikon edződött igényszintet. Csak egyet ne felejtsünk el utána: egy zsámoly segítségével ugorjunk egy fejest a mosógépbe és egy szénkefével a markunkban jó erősen csutakoljuk le magunkról és az agyunk minden szegletéből ezt a mocskot. Nem árt egy erős centrifuga sem. Úgy, hogy ha lehet még híre se maradjon. Különben is fel kell készítenünk magunkat az újabb kihívásra, hiszen A szürke ötven árnyalatának paródiája A fekete ötven árnyalata már türelmetlenül toporzékol a kapuban, bebocsátásra várva. Hiszen még mindig van lejjebb és erre az előzetese sem cáfol rá. Robert De Niro nimbuszáért pedig felesleges könnycseppeket ejteni, meg lesz az még dolgozva ezek után is, legfeljebb többször kapkodunk a Taxisofőr, A dühöngő bika és A szarvasvadász után. És megpróbáljuk közben elhinni, hogy ugyanaz az ember, aki erre képes, hajdanán tudta még azokat is. Egyre nehezebben megy. De ez csak a mi problémánk.

1/10

Szólj hozzá

kritika film vígjáték Robert De Niro Zac Efron Aubrey Plaza Dirty Grandpa Dan Mazer Nagyfater elszabadult John Phillips