Köles úgy fixírozott másnap, mintha valami jó nő állt volna vele szemben. A kézfogásával pedig majdnem tövestül szakította le a fél karomat. Olyan volt, mint amilyennek Danika lefestette. Erőteljes, határozott, magabiztos. Valószínűleg tényleg a fejében lehetett egy fél könyvtárnyi pszichológiai szakirodalom, mert le sem vette rólam a szemét, gyanúsan vizsgálgatott, talán a fejében lepörgött egy rövidített személyiség elemzés is. Álltam ugyan a tekintetét, de inkább gyorsan a tárgyra tértem és belefogtam az ottlétünk okának kifejtésébe. Annyira untam már a sztorit, de újra el kellett mesélnem, hiszen ahogy a mondás tartja; egy újszülöttnek minden vicc új. Aztán persze én lepődtem meg a legjobban, amikor a történet végén Köles megszólalt.

- Ezt mi is tudjuk, van még valami más is? – kérdezte mogorván.

Danika hüledezett, én meg köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Azt hittem mi fogjuk meglepni, aztán kiderült, hogy ő forrázott le minket.

- Tudjátok? – kérdeztem, mikor végre felocsúdtam a csodálkozástól.

- Rajtuk vagyunk, már közel egy hónapja – erősítette meg Köles az előző információját.

- Akkor közel vannak ahhoz, hogy lebukjanak? – Danika sem bírt magával.

- Azt nem mondtam. Vannak értesüléseink, hogy mivel foglalatoskodnak ezek a személyek, de azért még nem állunk annyira készen, hogy nekifussunk az ilyenkor szokásos lépéseknek.

- Hogy sikerült kideríteni? – megint magamhoz ragadtam a kezdeményezést.

- Most már, azáltal, hogy megkörnyékeztek, elmondhatom, nektek ez már nem titkos, de ez természetesen szigorúan bizalmas, ezt így kell kezelnetek, innentől fogva ti rátok is vonatkozik a hallgatási moratórium, mondanom sem kell ugye, hogy ez mivel jár.

Mielőtt folytatta volna, mindkettőnkre ránézett, persze tudtuk a következményeket.

- Szóval valószínűleg nem számítanak rá, de egy volt ügyfelük köpött, vagyis vádalku keretében terhelő információkat mondott rájuk és így kerültünk mi a képbe. A pontos részletektől megkímélnélek benneteket, meg azok nem is tartoznak rátok, a lényeg, hogy árgus szemekkel figyeljük őket és gyűjtjük a további anyagokat róluk.

- És akkor én most mit csináljak? – kérdeztem tétován.

- Ez egy jó kérdés, hiszen tulajdonképpen önszántadon kívül belekeverted magad és így ennek a piszkos kis játszmának a részese lettél.

„Kösz ezt én is tudtam, mondj valami újat, amivel kihúzhatnál ebből a katyvaszból”

- Mik a lehetőségeim?

- Nem sok választásod maradt ám! – továbbra is keménykedett, egy pillanatra sem engedett ki, az ő fajtájának nem ez volt az ismertetőjegye.

- Nem kellett volna belemennem igaz? Hülyeséget csináltam.

- Nem biztos. Akkor addig szorítottak volna, míg bele nem egyezel. Valószínűleg elmentek egy olyan határig, amikor már nem mernek kockáztatni, amikor szükségük van egy olyan emberre, aki tiszta, aki feddhetetlen, akit nem kerül a mi látókörünkbe, aki kicsúszhat az ellenőrzésünk alól. A fülesünk óta Gallai András és Máriási Marcell urak gépeire kémprogramot telepítettünk, úgyhogy biztosan tudom, hogy például Máriási úr nagyon sokszor olyan területre tévedt és olyan adatok után kajtatott, amihez semmi köze nem volt. Persze tudjuk, hogy ezek ahhoz szükségesek, hogy az illegális tevékenységüket zavartalanul tudják folytatni, Szemere Péterrel kiegészülve.

- Nekem azt mondták, hogy telefonon nem kommunikálnak erről?

- Erre többnyire tényleg figyelnek, bár az utóbbi időben volt egy-két elszólásuk, viszont a gépeiken nagyon sok adatot tárolnak és ezek lenyomozhatóak. Előbb-utóbb pedig még többet fognak hibázni, amire mi le fogunk csapni. Dohányoztok?

Danika is bólintott, pedig ahogy már említettem, ha nem iszik alkoholt, akkor ezt hanyagolni szokta, de most éhes volt az információkra, szinte tátott szájjal leste Köles minden szavát, úgyhogy ezúttal velünk tartott és tőlem kunyerált egy szálat.

- Az a bajuk, hogy túlságosan magabiztosak. Azt is tudjuk, hogy körülbelül egy fél éve csinálják ezt kisebb megszakításokkal és ez idő alatt elhitték magukról, hogy senkinek nem szúr szemet az, amit csinálnak – mondta Köles két slukk között.

- De hát nektek is kellett azért egy súgó ehhez – vágott közbe Danika.

- Na ez az, amit nem vettek számításba. Az egy dolog, hogy elkerülték a figyelmünket addig, amíg nem kaptunk egy kis segítséget, de azt szerintem még a legvadabb álmainkban sem gondolják, hogy valaki terhelőt tesz rájuk. Más rakta a torkukhoz a kést.

- Nem olyanokkal üzletelnek, akik eddig nem kerültek a hatóságok látókörébe az biztos, ezt már tegnapelőtt is mondták – vetettem közbe.

- Ezek többnyire kétes alakok, némelyikük az alvilági körökben is otthonosan mozog. Talán itt reszkírozták a legtöbbet – egészített ki Köles.

- Mennyi anyagotok van róluk? – kérdezte Danika.

- Azt már mondtam, hogy lassabb tempót választottunk, de van már, ha nem is egy tonnányi, de szépen gyarapodik.

Köles itt egy kicsit félbeszakította az ezirányú társalgást, és más vizekre evezett. Arról faggatott, hogy mióta ismerem őket, hol találkoztam velük, milyen kapcsolatban voltam Péterékkel, kíváncsi volt a családi háttereikre és arra, hogy milyen körülmények között élnek. Ez leginkább Marcira vonatkozott, a másik kettővel hellyel-közzel tisztában volt, azokat jobban ismerte, személyes nexusban is volt velük. Főként Andrással, hiszen ő is vezető volt. Éreztem, hogy Köles minden szavamra érzékenyen figyel, ki van hegyezve az összefüggésekre, arra, hogy milyen kapcsolatom lehet velük. Minden bizonnyal az is érdekelte, hogy miért pont engem kerestek meg, miért pont bennem bízhattak, mi volt számukra a vonzerő bennem. Ezt viszont még magam se tudtam. Valószínűleg Péter ötlete lehettem, Marci váltig állította előttem is, hogy ő ódzkodott a bevonásomtól, András pedig szerintem inkább Gáborban gondolkodott, hozzá közelebb állt az ő mentalitása. Azt gondolhatta, hogy velem sok baj lesz, nem vagyok százszázalékosan megbízható és Marci azzal is bogarat ültethetett a fülébe, hogy gyakran iszom és akkor hajlamos vagyok kifecsegni azt, amiről mélyen hallgatom kéne. Tudtam, hogy Köles végig jegyzetel, amihez nem kellett sem toll, sem papír. Ott volt minden a fejében.

- Még mindig maradt egy nyitott kérdés, hogy én akkor most mitévő legyek szerinted? – fordultam Köleshez, miután visszatértünk a lakásba.

- Alapesetben azt mondanám, hogy szólj nekik, hogy megváltoztattad a véleményed és mégsem csinálod. Elképzelhető viszont, hogy ezzel gyanússá válsz a szemükben és valószínűleg minden lépésedet nyomon követnék, onnantól fogva nem bíznának benned. És az is lehet, hogy kissé visszahúzódnának, ami azonban a mi szempontunkból nem túl kedvező.

Köles felvázolta azt, hogy mi legyen, de azt még véletlenül sem akarta kibökni, hogy végül is akkor mit kellene tennem. Elmorfondírozgatott még egy kicsit magában, de már Dani is csak a szemét forgatta, mert nem tudott eligazodni a haverján.

- Nem kellene bevonnom téged, nem is ismerlek, de úgy tűnik, nem lesz más választásom – ezzel a huszárvágással fejezte be a mondandóját.

- Ez mit jelent pontosan? – kérdeztem most már inkább unottan, mint érdeklődve.

- Nem kell mást tenned, mint játszani az ő általuk meghatározott szerepet.

- Vagyis?

- Holnap bemész, átveszed azt, amit akarnak, megcsinálod és tovább adod. Mit nem lehet ezen érteni? – kérdezte erőteljesebben.

- Értem én, csak nem akarnék ebbe belekeveredni. Azt nem lehet, hogy mégis egyszerűen visszakoznék?

- Azt már nem Ádám! Sajnálom. Kétségtelen, hogy nem tehetsz róla, de most már, pláne, hogy a körítésről is tudsz, nincs más lehetőséged. Be kell szállnod a játékba egy kicsit az ő oldalukon, de nagyrészt a miénken. Vannak kételyeim, hogy alkalmas vagy –e erre, de ez most egy kényszerhelyzet.

- Mit csináljak a papírokkal?

- Természetesen mindenről kell, hogy legyen egy másolati példányod, tehát, mielőtt eldobnád, vagy összetépnéd az iratokat, csinálsz  egyet nekünk is. Természetesen csak azokról, amik átfutnak a kezeid között. Ezeket ne tárold az irodádban. Van hátizsákod vagy ilyesmi?

- Valamikor viszek, merthogy az edzésemhez szükséges.

- Most vigyél minden nap. Nem fog feltűnni, legfeljebb azt mondod, hogy megszaporítottad az edzések számát. Ezt nagyon gyorsan meg lehet magyarázni. Mindig vidd el magaddal a papírokat. Nézzük, mi van még?

- A pénz – szólt közbe izgatottan Danika. Már ebből az elszólásából is úgy tűnt, de az arcáról is azt olvastam le, hogy kimondottan élvezi a szituációt. Sőt, azt hiszem szívesen lett volna az én helyemben. Kétségtelenül átadtam volna neki a lehetőséget.

- Hát igen. A pénz. Van egy rossz hírem Ádám, azt nem tarthatod meg.

Danika itt nagyon röhögött és Köles is elmosolyodott.

- Sejtettem – mondtam határozottan. – De mégis akkor mit csináljak vele?

- Azt is gyűjteni kellene, viszont azt is tudom, hogy az nem lesz kevés egy idő után.

- Nem szeretnék százezreket magamnál tartani – továbbra is határozottnak akartam látszani, még ha belülről éreztem, hogy nem egészen vagyok az.

- Azt gondolom, hogy havonta egyszer találkoznunk kell, amikor átadod azt, amit addig összegyűjtöttél a pénz és az iratok vonatkozásában, máshogy ez kivitelezhetetlennek tűnik. Játszhatnánk azt, hogy a pénzt befizeted egy számlára, a dossziékat meg egy csomagmegőrzőben hagyod, de azért ez nem egy film, meg nem egy krimi, ennyire ne legyünk a valóságtól elrugaszkodottak.

- Jó és akkor hogy csináljuk? – kezdtem nagyon fásult és érdektelen lenni.

- Megadom a számom, ezt beütöd valami álnév alatt, valami ismerősöd céges száma legyen mondjuk, de úgy csinálod, ahogy akarod, egy feltételem van ne legyen feltűnő. Ezzel én minden hónap utolsó napján megcsörgetlek, lehet az hétvége is, mindegy és akkor valaki átveszi tőled egy magadott helyen, amit most megbeszélünk. Hol laksz?

Nem akartam okoskodni, vagy közbeszólni, bár már nem éreztem magam kibicnek, főként úgy nem, hogy egy kicsit az én bőrömre is ment a játék, de ebben az esetben a filmes megoldás talán egyszerűbb lett volna, nekem ez tűnt egy kicsit túlbonyolítottnak és a valóságtól elrugaszkodottnak.

- A Rózsa utcában a hatodik kerületben.

- Mondj egy olyan kocsmát, ami szinte mindig nyitva van és ahova félórán belül oda érsz?

- Az Oktogon bisztró nincs olyan messze és nem is annyira feltűnő.

- Pompás. Akkor összefoglalom mit kell csinálnod, ha nem lett volna eddig világos számodra. Jobb azért, ha mindent átveszünk többször, kevesebb az esélye, hogy félreértjük egymást. Szóval minden hónap utolsó napján valamikor megcsörgetlek. Akkor te szépen magadhoz veszed az addig összegyűjtött papírokat és a pénzt természetesen és elsétálsz az Oktogon bisztróba. Mondanom sem kell, hogy valami háti táskába hozd a cuccot, ne Tesco-s nájlonzacskóba például, az nagyon kínos lenne. Ott várni fog egy kolléga, vagy én. Ismered a csoportom tagjait?

- Nagyjából igen.

- Akkor nem lesz nehéz feladat felismerni őket. Tehát ott lesz valaki, akit úgy fogsz üdvözölni, mint valami barátot. Egy kicsit cseverésztek semleges témákról, foci, időjárás, meg ami eszetekbe jut, majd szépen egy dossziéban nem túl feltűnően természetesen, átadod az iratokat és ezért te is kapsz cserébe valamit. Azt majd dobd ki otthon, egy csomó ledarálandó szemét lesz, papír gyanánt. Világos?

- Mint a nap. Azt hiszem ezt meg tudom oldani.

- Merem remélni Ádám, hogy ez nem haladja meg a képességeidet.

Eddig sem zártam a szívembe ezt a fószert és ezzel a kedves kis megjegyzésével sem kedveltette meg magát velem.

- Nem kéne ezt lepapíroznunk, vagy valami jegyzőkönyvet csinálnunk, hogy én ezt átadtam nektek?

- Azért van bennem egy kis aggodalom a közös munkánkat illetően. Nézd, a papírmunkát bízd rám, az az én reszortom, te csak azt csináld, amire megkértelek.

- Rendben. Előreláthatólag meddig fog ez tartani?

- Kettőt és könnyebbet kérdezz Ádám. Azt remélem egyébként, hogy ezzel meggyorsítjuk egy kicsit a folyamatot és hamarosan meg tudjuk tenni a feljelentést a Központi Nyomozó Ügyészség felé, aztán ők majd megteszik a szükséges intézkedéseket. Gondolom nagyjából tisztában vagy vele, hogy mi jár ezért?

- Körülbelül igen, de a pontos részleteket nem ismerem.

- Azt elég, ha én tudom. – Köles hangjából nem tűnt el a fontoskodás.

- Ugye nekem nem kell majd tanúskodnom, nem szerepel a nevem az ügyben?

- Biztosat nem tudok mondani, én is szeretném ezt elkerülni a te védelmedben, de nem merek száz százalékra ígérni semmit. Ők valószínűleg egy idő után mindenképpen rájönnek, hogy te valami miatt kimaradtál a bulijukból, de erre is kitalálunk majd valami magyarázatot, amivel ezt kifelé kommunikáljuk.

- Gondolom az én gépemre is tesztek kémprogramot?

- Úgy ahogy mondod, már holnaptól vagy legkésőbb keddtől rá lesz állítva, észre fogod venni, mert kicsit lassabb lesz a keresés és néha akadozni fog a rendszer, amiben dolgozol.

- Amikor elkapjátok őket, akkor ugye engem nem visznek be?

- Nem, egészen biztosan nem. Azzal, hogy szóltál, hogy jelezted, hogy téged meg akartak venni, mentesültél az ilyen jellegű következmények alól, te a mi emberünk vagy.

- És arról kapok valami jelzést, hogy mikor lesz a rajtaütés?

- Arról nem kéne tudnod, de egy üzenetet a saját felelősségemre majd elküldök neked. Előre szólok, hogy csak egy dátumot tartalmaz majd.

- Mi lesz a telefonommal, azt is lehallgatjátok?

- Azt neked nem kéne tudnod. – Köles kipréselt magából egy erőltetett nevetést, amire Danika is elröhögte magát, majd folytatta – Elvileg le kellene, de megspórolnám az engedélyeztetési cirkuszt, meg tulajdonképpen nem sok értelmét látom, úgyhogy azt mondanám, hogy ezen a téren békén hagyunk. Ha mégis észlelsz valami recsegést, akkor tudod, hogy változtattam a döntésen.

Furán nézhettem rá, mert a következő pillanatban már megint elnevette magát és rázta a fejét, hogy erre nem fog sor kerülni.

- Ádám akkor megbeszéltük a feladataidat, bedobunk a mélyvízbe, remélem megy a gyorsúszás, mert itt nem árt, ha néha szaporázod a tempóidat. Viselkedj természetesen, ne érzékeljenek semmilyen változást a velük való kapcsolatodban. Csináld, amit mondanak, csak addig kötözködj, vagy mondd el a véleményedet, amíg azt érzed, hogy ezt még megengedheted magadnak. Készítsd el a másolatokat, raktározd el ezeket, meg a pénzt és akkor a hónap utolsó napjain vagy velem, vagy a kollégáimmal találkozol. Ne idegeskedj feleslegesen, ha valami baj van, akkor jelezd valamilyen formában, vagy a személyes találkozókon, vagy írhatsz egy rövid üzenetet és én majd jelentkezem.

- Oké, megértettem. Van itt még valami – jegyeztem meg, talán fontoskodóbban, mint kellett volna, mert egy pillanatra Köles megint elővette a szúrós tekintetét.

- Azt még nem mondtam, hogy Péter azt javasolta, hogy kerüljem Danit, mert tudja kikkel haverkodik és az nem biztonságos számunkra.

- Ezt nem is említetted nekem kiskomám. Érdekes, hogy még mindig számon tart, pedig már jó ideje nem is láttuk egymást – elmélkedett Danika.

- Van, ami csak most jut eszembe, annyira váratlanul történtek az események – védekeztem, pedig látva Köles arcát, talán nem is kellett volna annyira.

- Nos, akkor ti egy ideig fejezzétek be a haverkodást egymással, ne nagyon mutatkozzatok együtt és a telefonokat se erőltessétek. Ne adjunk nekik magas labdákat feleslegesen.

- Ez azt jelenti, hogy nem is mehetünk bulizni együtt? – Danika arcán látszott a csalódottság érzése.

- Egyelőre semmiképpen. Később majd meglátjuk, de ha mentek is, valami olyan helyre ahol nem láthatnak együtt benneteket. Ugye nem kell kihangsúlyoznom neked Dani, hogy nem babra megy a játék. Ezt nem szabad elbasznunk, ez az ügy referencia jellegű, tényleg mindent bele kell adnunk, a hiba lehetősége teljes mértékben ki van zárva. Ezt meg kell értened.

Kölessel telefonszámot cseréltünk, nekem pedig eszembe ötlött a Die Hard 2, ami a magyar keresztségben a Még drágább az életed alcímet kapta. Ha nem lett volna a sorozat negyedik és ötödik darabja, akkor azt mondanám, hogy leggyengébb láncszem volt a szériában, de azokhoz képest egy igen míves alkotásról beszélhetünk. Abban volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy Bruce Willis már nem bír a rosszfiúkkal, úgyhogy elhívták a különleges alakulatot, hogy segítsenek megfékezni őket. A csapatban volt a fekete főnök, akit egy John Amos nevű amerikai színész alakított könyörtelenül és szenvedélyesen a ripacséria teljes eszköztárát sem mellőzve. Ugye tudják, hogy a filmnek egy neuralgikus pontján, majdnem a fináléban a bandájával együtt átsorolt a rossz oldalra. Természetesen nem akartam ezt elképzelni Kölesről, de azért bujkált bennem a kisördög, vagy csak a paranoia túltengése, ezt már akkor, abban a rémes helyzetben nem tudtam eldönteni. A lényeg, hogy nem volt rossz fiú. Átvettük még egyszer pontról pontra mit kell csinálnom. Ez meg olyan volt, mint A piszkos tizenkettőben a végső bevetés előtti estén, amikor Lee Marvin elmondatja a börtöntöltelékekkel, hogy kinek mi lesz a dolga azon a sorsdöntő éjszakán, amikor egy kastélyban tizedelik a nácikat. Megint filmeket akartam látni és láttatni, amikor éppen a valóság rögös és kínkeserves ösvényén gázoltam. Jobb lett volna azt képzelni, hogy most valamilyen filmben vagyok, ne mondják, hogy nem fordult még elő önökkel. Egy pillanatra, vagy néhány percre filmesen gondolkozni, pont mintha egy mozivásznon szerepelnék és engem néznének a pattogatott kukoricát meg nachost zabáló tömegek.

- Nos, Ádám akkor minden rendben lesz. Az összes adminisztratív dolgot rám bízhatod, neked csak a gyakorlati részével kell törődnöd. Még a mai napon tájékoztatok mindenkit, akit ez érint, úgyhogy erre se legyen gondod, koncentrálj az előtted tornyosuló feladatokra. Majd még jelentkezem! – Köles ezzel zárta befejező monológját, majd kisvártatva felszívódott.

Ezúttal sem mentem még haza. Danika jó szokásához híven kikészített két poharat, de most a változatosság kedvéért whisky-t öntött beléjük.

- Na milyen volt Köles? – kérdezte, miután a poharat a kezembe adta.

- Nem túl szimpatikus első látásra. Azt már most tudom, hogy nem leszünk jó barátok – mondtam és intettem, hogy húzzuk le gyorsan.

- Nem is kell, hogy azok legyetek, de hidd el normális fickó, ebben a helyzetben viszont így kellett, hogy viselkedjen. Szerintem kicsit rágja a kefét miattad, nehogy elcseszd a munkáját – mondta és még mindig ízlelgette a szájában a whisky-t.

- Rághatja is. Nem csináltam még soha ilyesmit és őszintén a hátam közepére kívánom az egészet.

- Meg fogod csinálni. Tulajdonképpen mindig egy szerepet kell játszanunk, jóformán sohasem lehetünk önazonosak. Eggyel több vagy kevesebb már meg sem kottyan.

Danika szokatlanul komolyra váltott, ha négyszemközt voltunk és nem látta, nem hallotta senki más képes volt erre is, nekem már többször bizonyította.

- Az örök szerepjáték. Nem unod, hogy más vagy, mint ami lehetnél? – kihasználtam azt, hogy kifejezetten gondolkodónak tűnt.

- Megszoktam Ádám. És lehet, hogy én tényleg olyan vagyok, mint amit nap, mint nap mutatok magamból. Faszom se tudja.

- Az például nem jön le a mindig laza és haverkodó stílusodból, hogy szeretsz mélyebben is elmélkedni a dolgokról.

- Egyrészt ezeket senki nem kérdezi, másrészt meg minek nyíljak meg másoknak. Fogadjanak el ők csak olyannak, amit belőlem látnak. Nem szeretem kiteregetni az érzéseimet, nem szeretem ezt megosztani másokkal.

- Velem most mégis ezt teszed? – kérdeztem némi hálával a hangomban.

- Most mit kérdezed? Azt várod, hogy azt mondjam, hogy a barátom vagy? Úgyis tudod nem? Valamelyik nap elgondolkoztam, hogy nincsenek olyan sokan azok, akik úgy igazán közel állnak hozzám. Te vagy az egyik, meg aztán egy-két ember és ezzel vége.

- Lehet, hogy elég is, nem?

- Lehet. Szívjunk el még egy cigit?

- Szívjunk! Adok egy szálat.

Töltött még egy pohárral, aztán kinn folytattuk az erkélyen, de az előző kérdéskör már nem került terítékre köztünk. Azóta sem.

- Szóval Péter megemlített. Mit mondott még rólam?

- Azt, hogy veled is próbálkozott volna, de érezte, hogy te makacsul ragaszkodsz a becsületességedhez.

- Ezt jól gondolta. Azt hittem nem nagyon kedvel?

- Péternél nem lehet tudni. Azt gondolom, hogy nem volt semmi baja veled, sőt még egész értelmes gyereknek is tartott.

- Azért örülök, hogy nem velem próbálkozott.

- Te mit mondtál volna ebben a szituációban?

- Nem tudom, valószínűleg gondolkodási időt kértem volna és utána küldtem volna őket a fenébe, de lehet, hogy ugyanazt, mint te. Ez így izgalmasabb nem igaz?

- Elképzelhető, hogy ez neked izgalmasnak tűnik Danika, de nekem inkább kényelmetlen és idegesítő. Én már szeretném levedleni a szerepeimet és egy kicsit önmagam lenni végre. Lehet, hogy nagyobb meló, de jobban kívánom.

Danika elgondolkozva fújta ki a füstöt, de nem mondott semmit.

- Akkor most egy ideig nem találkozunk, ugye? – kérdeztem miután bejöttünk.

- Nagyon úgy néz ki, bár ezt nehéz lesz megállni. A tivornyákról viszont valószínűleg lemondhatunk – mondta és ez előcsalogatott belőle egy fél mosolyt.

- Lehet, hogy nem is kellene már. Kinőttük azt is.

Danika nem válaszolt, legurította a maradék whiskyt. Meg kellett volna neki köszönnöm a segítségét, de nem tartott rá igényt. Amikor rákezdtem volna a mondókámra, hátat fordított és valami olyasmit sziszegett, hogy „Te is megtetted volna. Legalábbis remélem”. Kerültük tehát a színpadias gesztusokat, ömlengő szavakat, de csak októberig bírtuk, hogy személyesen ne találkozzunk, a kocsmatúránál egy kicsit engedtünk a kísértésnek, ahogy arról már beszámoltam.