Két erős problémánk van az aktuális magyar filmmel kapcsolatban. Az egyik, hogy sunyin, fű alatt, nulla marketing mellett került a mozikba. Majdhogynem elnézést kér, hogy vetítik. Mintha egyesek sportot űznének abból, hogy minél kevesebben láthassák a hazai vonatkozású mozgóképeket. Ideje lenne megtanulni, hogyha valami mögött nincs reklám, nem hirdetik különböző csatornákon, nincsenek plakátok az el fog veszni az éterben, ékes példa gyanánt rémlik fel előttünk nem oly messzi távolból a Veszettek esete, ami ahhoz képest, hogy mennyi pénzt öltek bele, hatalmasat bucskázott a pénztáraknál, mert a kutyán kívül nem sokan voltak kíváncsiak rá. Eleve hendikeppel indulnak a hazai gyártású filmek, mert hiába az egy-két diadal (Liza a rókatündér, Saul fia, Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan) az átlagos néző, ha azt hallja, hogy magyar, még mindig elhúzza a száját és rosszabb esetben még egy méla undor is kiütközik az arcára. Mert azt még mindig nem sikerült elérni, hogy a közönségből érdeklődést váltson ki a honi kínálat, hogy ünnepnek tekintsék, ha megjelenik egy újabb portéka a piacon. Az éjszakám a nappalod című filmre pedig nagyon ráférne egy ütős reklám kampány, mert ugyan szórakoztatni akar, de eléggé eltér a hagyományos mainstream vonaltól, sőt nem kevés underground beütéssel rendelkezik. Kicsit talán hasonlít ebben a tekintetben az Isteni műszak című alkotásra. Hogy aztán mennyi nézőt képes így megszólítani, az pár napon belül kiderül.

Van azonban egy másik, talán még ennél is súlyosabb bajunk; ez a film ugyanis, bármennyire is kedvelni akarnánk, csak egy fokkal jobb a csapnivalónál. Merthogy a hangulatos kezdés ellenére Az éjszakám a nappalod több sebből vérzik, mint egy harcedzett oroszlán. És ezért is hiábavaló a vágygerjesztő, észvesztő kalandokat és csodás körforgást sejtető éjszakai Pest látványa. Mert nincs mögötte tartalom, nincsenek életteli karakterek és nincs normálisan végig vitt és még inkább rendesen megírt történet sem, csak jelenetek vannak random egymásra pakolva, félig kész, szélsőségesnek mutatkozó, vagy annak látszó figurákkal és olyan logikai sületlenségekkel, amik a bakivadászokat sem késztetik nagy erőbedobásra azért, hogy ezeket kiszúrják. Sőt még azokat sem, akik nincsenek erre különösképpen kihegyezve. Hogy is kezdődik ez a katyvasz? Hát kérem szépen egy nyitott ablakkal, lágyan lebbenő függönyökkel és olyan hangokkal, amikből először csak kapiskáljuk, majd egy-két pillanat múlva már száz százalékig meggyőződhetünk róla, hogy benn a szobában bizony dugnak. Egy fiú és egy lány. Felbukkan két szép, formás női mell, hadd gúvadjanak a férfi szemek, különösebben nincs funkciója, elég öncélúnak tűnik, de ha Szamosi Zsófia bevállalta a meztelenkedést, akkor ne ellenkezzünk feleslegesen. A lányoknak meg ott van Czukor Balázs szőrős mellkasa, ők ennyit kapnak. Aztán ez a pár hirtelen felindulásból, elkezd pezsgőzni, mert a csaj gyereket vár. De akkor miért alkoholizál? Árt a gyereknek, neki nem szóltak? Meg egyébként is miért az ágyban? Miért szex után? Ezt így szokták? Különben meg a pezsgő visszatérő motívum lesz, itt mindenki azt vedel, talán az alkotók is azt ittak tonna számra, miközben írták a forgatókönyvet. Ettől lett egy kicsit zavaros. Mert az ajzószerek nem mindenkire vannak jó hatással ám.

A csaj elernyed, talán már szundikál is, a férfi pedig elkezd kóricálni Pesten, merthogy kóros álmatlanságban szenved. Hamarosan találkozik a Volf nevezetű szélhámossal és viselkedészavaros csapatával, melynek révén őrült kalamajkákba keveredik, amelyeknek se vége, se hossza, se koherenciája. Itt tényleg nincs összekötő erő, minden egyes snitt csak véletlenszerűen helyezkedik el egymás mellett. Elmennek egy ócskáshoz, aztán megkötnek egy üzletet, Moldáviába akarnak menni seftelni, közben meg akarják gyilkolni egymást, a végén pedig még egy óralopási akciót is véghez akarnak vinni. Az egésznek azonban mákszemnyi értelme sincs. Mintha egy szürreális álomban lennénk, amit viszont egész komolyan szeretnének venni, csak hát nem igazán lehet. Mert egyik percben a paródia szintjéig süllyed, mintha Forgács Gábort és Tahi Tóth Lászlót néznénk valami Szeszélyes évszakokban, persze a mai viszonyokhoz igazítva. Ennek illusztrálására elég csak megemlíteni, hogy ez a szedett-vedett társaság egyszercsak betoppan egy megbízás teljesítése közben egy esküvői vacsorára, ahol a vendégek előtt Borbély Alexandra, a feleség elkezdi szopogatni az egyébként legalább látens meleg férje, Szatory Dávid kulimászos ujjait. Abba bele sem merünk gondolni, hogy mi lett volna, ha a sliccét kezdi kigombolni. Na mindegy, szóval ott nyalogatja a kacsóját, amikor is lenyeli a gyűrűt, amit aztán a csapat két tagja horgászik ki a szájából burleszkbe illő szavakkal és mozgásokkal. Vagy van egy olyan jelenet, ahol egy zöldségboltost bezárnak az üzletébe, miközben a retardált kamaszokként megnyilvánuló emberek dinnyéket hajigálnak a földhöz. Szép látvány a toccsanó gyümölcs és persze totál hasztalan is. Mi meg csak ámulunk és bámulunk és annyit mormogunk magunk elé hitehagyott tekintettel, hogy vajon mi a búbánatos, rojtos lófasz akar ez lenni.

De ezeken még talán el is vigyorodunk, mert hát működnek a régi reflexek, de közben például ilyen párbeszédbe ágyazott poénbombára kell eszmélnünk.

„- Mit kajálnak ezek a nyüstök Sanyi bácsi?

- Lábujjakat fiam!”

Ha otthon lennénk valószínűleg a távirányítót vágtuk volna a tévébe, itt azonban disztingváljuk magunkat, mégiscsak moziba vagyunk, ahol vannak még rajtunk kívül vagy négyen és csak csóváljuk a fejünket és az arcunkat temetjük a kezeink közé. Kínlódunk, mert továbbra sincs értelme semminek. És a karakterek sem segítenek az útelágazódásban. A főszereplő srác, valami Novák, bambuló holdkóros, akinek végig olyan bávatag a feje, mint egy pulykának és ahelyett, hogy beszedné a csodás, időközben elhunyt Pap Vera által felírt gyógyszereket, megy ezzel a rakoncátlan sihederekként viselkedő társasággal. Volf egy sinter, bárki megmondhatja, aki úgy pozícionálja magát, mint Lucifer Az ember tragédiájában, folytonosan szembesíti a főhőst a rossz tulajdonságaival és húzza le a mélybe, miközben a forgatókönyvírók elfelejtettek motivációkat írni a figura köré. Van egy Gida nevű mészáros, aki hol meleg, hol meg gyilkolászik esztelenül, a buddhista, copfba font szakállat viselő gyerek maga is egy nagy kétely, a Flóra nevű bestia pedig a vágy titokzatos tárgyát lenne hívatott megjeleníteni. Ebből nagyjából a tárgy marad. A barátnő hisztizik és van még egy tolószékes kolléga, barát, úgy hívják Pocak (????), aki meg folyton pornót néz és az első adandó alkalommal rámászna a főhős csajára. Kínos összevisszaság, rogyadozó káosz.

Az alkotók is tapasztalhatták ezt, így valószínűleg annyi pezsgőt ihattak a forgatókönyv írása közben, hogy egész egyszerűen berúgtak, mert nehéz azt megmagyarázni, hogy a főhős odaadja a mobiltelefonját Flórának, aztán tíz perc múlva már vígan telefonálgat. Honnan húzta elő azt a készüléket?  A seggéből? Vagy nem vettünk észre valami turpisságot? Elbóbiskoltunk volna? Azt sem könnyű követni, hogy az egyik jelenetben a barát még a reptéren van, eltelik két perc és már ott ül a tolószékestül a belvárosban, a főhős csaja lakásának ajtaja előtt. Mivel mehetett? Szuperszonikus, léghajtású repülőgéppel? Az meg mindennek a csimborasszója, amikor egy étterem budijában egy élő halacska úszkál kedélyesen. Ejnye, még egy kis gandzsa is befigyelt. Csúnya dolog a spoilerezés, így csak annyit a végével kapcsolatban, hogy a szemünk helyén három orbitális nagy kérdőjel villózik folyamatosan és továbbra is csóváljuk a fejünket. Czukor Balázs tényleg olyan, mint egy inszomniás, nem volt nehéz átszellemülnie. Anger Zsolt Volf szerepében tulajdonképpen nem rossz, csak néha harsány, olykor talán ripacskodik és erőlteti a színházban bevetett eszköztárát. Kovács Krisztián és Vajda Milán küszködnek a hiányos figurákkal, de összességében azért helyt állnak, csakúgy, mint Pálos Hanna, aki sugárzó és természetes, nagy érték lehetne egy jó filmben. Szamosi Zsófia gyönyörű szemei egy jéghegyet is felolvasztanának, egyebekben ő is hozza azt, amit kell a hisztis barátnő, Barbara alakítójaként. Scherer Péter pedig mostanában mindenhol ott van. Helyettesíti Gesztesi Károlyt, amíg az csatázik az alkohollal. Kicsit sokat is vállal, úgy van vele, addig kell ütni azt a vasat, amíg meleg.

Viszonylag jók a színészek, Zagar zenéje kellemes, Csukás Sándor operatőri munkája hangulatos, csak hát a körítés mehet a levesbe. Dési András György és Móray Gábor forgatókönyvíró-rendezők debütáló filmje szenved a gyermekbetegségektől, annyira, hogy mi meg sokszor viszketünk tőle. Ha vannak is értékelhető percek, azokat elnyomja az érdektelenség, a kétely és az érthetetlenség. Vagy csak annyira alternatív vonalat céloztak meg, ami nekünk túlontúl megmagyarázhatatlan. Egy igazi, rejtélyekkel teli, túltolt X-akta. Kár, hogy még egy kicsit sem értjük. Pedig szeretni akartuk. Csak nem hagyta magát.

4/10