- Ízlik a vacsora?– kérdezem miután visszatértem.

- Ez a kacsa csak a felszínén lett átsütve, a közepe tiszta vér, meg mócsingos is, alig bírom megrágni. Nem kell Ádám? – Péter olybá tűnik tényleg elégedetlen, úgy fitymálja az ételt, ahogy csak bírja, lehet, hogy a kevesebb borravalóra hajt?

- Nem köszönöm, nem vagyok éhes, a cigi elveszi az étvágyamat.

- Azt azért ne mondd, hogy a bagóval jól laksz – Péter vigyorog, én meg viszonzom.

- Ehettél volna csirkét, azzal biztos nem lett volna ilyen jellegű gondod – Marci megint sorozza egy kicsit Pétert, de csak olyan vehemenciával, ami megengedett.

- Ez a cézár saláta finom volt – mondja rezignáltan András –, de azt hiszem igazad volt, ettől még éhesebb vagyok, mint voltam.

- Na tessék, miért nem ettél cézárt? – Marci közbevág, mielőtt Péter megszólalna.

- Azért nem ettem cézárt kisfiam, mert abban nincs semmi kockázat, a csirkét bárhol el tudják készíteni, nem nagy kunszt, Brigi is megcsinálja, na de a kacsa az már feladja a leckét, az már kihívást jelent, főleg ha ropogósan ennéd – oktatja Péter Marcit.

- Kockáztattál, éhes maradtál, ennyi a sovány konklúzió – Marci levonta a tanúságot.

- Majd eszek még egy gyrost hazafelé – riposztozik Péter és ebbe már beletörődik Marci is.

Közben megjelenik a régen látott pincérünk, hogy megtisztítsa az asztalt a göngyölegtől. Péter tányérján azonnal megakad a tekintete.

- Becsomagoljuk a maradékot uram?

- Nem kell, ez a kacsa nem volt átsütve rendesen.

- Visszavigyem és odategyük még sülni uram?

- Hagyja, már nem vagyok éhes. Mondja meg inkább a szakácsnak, hogy ha azt kéri a vendég, hogy legyen átsütve, akkor a közepe ne ússzon a vérben. Maguk sem a kacsájukról lesznek híresek!

- Átadom az üzenetét uram!

És ezzel a pincér távozik, én meg azon gondolkozom, hogy hallottam -e ennél abszurdabb párbeszédet valaha egy étteremben a kiszolgáló személyzet és a vendég között? Kizárt. De tudják mit? Szerintem a pincér mosolygott, a szakács meg egyenesen röhögött a színfalak mögött. És egészen biztos nekik van igazuk, a pojácákat így kell móresre tanítani, nem mintha bármikor is tanulna belőle. Péter után tölti a pezsgőjét, amiben málnadarabok táncikálnak, olyan az egész, mintha valaki epét hányt volna a pohárba, amit aztán leöntenek valami löttyel. Gusztustalan nagyzási hóbort.

- Na miután megettük ezt a harmadrangú vacsorát, azt hiszem a tárgyra térhetünk végre – mondja Péter, majd kényelmesen hátradől a széken.

- Gondolom nem sejted miért vagy itt Ádám – folytatja András.

- Azt mondtad, hogy iszogatunk, dumálunk, értékeljük a hetet, gondolom ezért hívtatok, nem?

- Csak ezért nem hívtunk volna. Ez egy elterelő hadművelet volt, mert nagyon be voltál tojva.

- És akkor megtudhatnám, hogy mi a jövetelem valódi célja?

- Nos van nekünk egy kis üzletünk, amiben most kellene nekünk egy kis segítség – Péter veszi át a szót és ahogy látom, most már magához is ragadja a kezdeményezést.

- Ez kicsit homályos nekem, kifejtenéd részletesebben, hogy miről van szó – mondom ártatlan szemekkel.

- Vannak bizonyos üzletemberek, cégek, akiket felkeresünk azzal a szándékkal, hogy kihúzzuk őket a slamasztikából, ha úgy gondolják, mert van valami ellenük, megfigyelik őket, egyszóval nem hibázhatnak. Idáig gondolom tiszta?

- Mint egy pohár víz. És valójában persze nincs semmi ellenük, vagy csak valami kis semmiség. Tévedek?

- Okos gyerek vagy te Ádám. Mondtam Marcinak, hogy téged kell hívni, bár ő nem volt elragadtatva az ötletemtől.

Marcira nézek, ő hirtelen Péter felé fordítja a tekintetét.

- Kösz Péter, erre semmi szükség nincs, folytasd tovább, ha már belekezdtél - mondja Marci, szinte remeg a hangja az idegességtől.

- Jól van kisfiam, nyugalom, szerintem Ádám nem neheztel rád ezért, lehet ő is hasonlóképpen aggodalmaskodott volna veled kapcsolatban, fordított helyzetben – válaszolja Péter és iszik a málnás pezsgőjéből.

- Mindegy is, most már itt vagyok. Szóval, miben tudok segíteni?

- Neked olyan jogosultságaid vannak, amivel bármihez hozzáférhetsz a központi rendszerben – folytatja Péter.

- Ez igaz, de ugyanez vonatkozik Andrásra és Marcira is – vetem közbe.

- Igen, de ők jobban szem előtt vannak, őket gyakrabban ellenőrzik, míg te szabadon garázdálkodhatsz ott, a kutya se figyel rád.

- A kutya se?

- Jó, legfeljebb András, de ő ugye itt ül, melletted.

- Ez eddig világos, de még mindig nem értem egész pontosan, mit akartok tőlem.

- Adatokat. Volt –e valamihez köze a cégnek, a vezetőjének, felmerült –e valaha a nevük bárhol, bármilyen nyilvántartásban, a rendszerben. Erről készítesz egy kis összefoglalót, azt odaadod Marcinak, ő megírja a szükséges iratokat, természetesen, ha kérdése van, válaszolsz, András pedig szignózza és természetesen tőle kapod azokat a neveket is, amiknek utána kellene nézned. Ha Marci valamilyen okból nem érne rá, akkor meg kéne írnod neked az iratot, szerintem ez nem esne nehezedre, de András segít, ott lesz.

- Ez nem legális játék ugye?

- Attól függ, honnan nézzük, nyilvánvalóan a jelenlegi törvényeket figyelembe véve nem. De azt is tartsd szem előtt, hogy ezzel nem milliárdokat lopunk, vagy csalunk, mint mások. Csak megpróbáljuk egy kicsit lekövetni a széljárást és különben is akivel üzletelünk annak, azért van mit titkolnia. Ádám ezek nem szent emberek, ezek bűnözők, az is lehet, hogy már besározódtak, az is lehet, hogy volt már dolguk a törvénnyel, nem patyolattiszta a múltjuk.

- Ezekkel tartod te a kapcsolatot, felhajtod a leendő ügyfeleket igaz?

- Honnan tudtad? – Péter bevet egy ravaszkás, cinkos félmosolyt, ez még hiányzott a ma esti palettáról.

- Nem nehéz kitalálni – szerénykedem.

- De ez csak az egyik része.

- Van még más is? – kérdezem hitetlenkedve

- Ennek persze az a feltétele, hogy tagja leszel a csapatnak, de azt hiszem jogod van megtudni, hogy aztán mindent összevetve hozd meg a döntésedet.

- Kíváncsivá tettél.

- Szóval alapítottam két céget, amik uniós, meg egyéb pályázati pénzekre hajtanak. Kiírják a tendert, mi összeszedjük az anyagokat, megírjuk a szükséges papírokat és benyújtjuk ezeket az illetékesekhez.

- Milyen pályázatok ezek? – vágok közbe.

- Oktatás, továbbképzések, fejlesztések, számítógépes beruházások.

- És ezekhez megvan az infrastruktúrád?

- Hogy lenne? Ne hülyéskedj, van egy irodám és kész. A székhely címe mindig egy székhelyszolgáltató, az ügyvezetők pedig strómanok, jelentéktelen figurák, adok nekik egy húszast és cserébe aláírnak mindent.

- De így nem is nyerhetsz!

- Már miért ne? Le van zsírozva az egész, van egy emberem, aki meg van kenve, amelyik pályázaton elindulunk azt meg is nyerjük.

- Aztán viszont teljesíteni kell, vagy ezt nem ellenőrzik?

- Dehogynem, de mi minden papírt elintézünk, megcsináljuk, amit meg kell, ott vannak a naplók, a jegyzőkönyvek, minden, ami szükséges hozzá, ezzel nincs gond és hát az ellenőrzésnél is segítségemre van az, akit megkentem.

- És itt mit kellene csinálnom?

- Ezek már egész apró feladatok, a pályázatoknál kéne segítened és az ügyintézésnél, de Marci és András mindent tud, majd ők felügyelnek, egy kicsit elvesz a szabadidődből, de cserébe természetesen arányos részesedést kaphatsz az üzletből.

- Ez minden? – kérdezem higgadtan.

- Gondolom lesz egy-két kérdésed, de lényegében igen. Most kérdezz, mert utána szeretném, ha gyorsan eldöntenéd, hogy csatlakozol –e hozzánk.

- Akkor az adathalászattal kapcsolatban, hogyan fog ez a gyakorlatban manifesztálódni?

- Amikor van egy-egy ilyen kérés, akkor én azt átadom neked, mindig személyesen, vagy papíron, telefon, vagy gép szóba sem jöhet. Aztán lesz egy kis időd, mondjuk pár óra, megcsinálod, ami a dolgod, leírod, odaadod Marcinak. Innentől már átvesszük. Ha Marci nem ér rá, akkor meg kéne írnod az iratot, de arra lesz egy napod, ha végeztél, átadod nekem és innentől már megint ránk bízhatod a többit. – hadarja András, miközben végig a szemembe néz.

- Én általában meg tudom csinálni ezt egyedül, ha valami nem tiszta személyesen egyeztetünk, leginkább úgy, hogy átjössz az irodámba, ott nem zavar senki – toldja meg Marci.

- Mennyi kérés érkezhet egy hónapban? – kérdezem, majd folytatom. – Ugyanis nekem közben azért dolgoznom kell.

- Most már kicsit több, az elején még bírtuk, de most nagy segítség leszel. És persze a srácok is már be voltak rezelve, hogy nehogy lebukjunk. Körülbelül hetente kettő, ez persze változhat, van, amikor kicsit több, van, amikor kevesebb, ez egy átlag körülbelül – feleli Péter.

- A munkádat közben megoldjuk, majd Gáborra egy picit több terhet rakunk – mondja András.

- Gábort hagyjuk ki ebből, megoldom, már így is ki van készülve sokszor, meg tudom én csinálni mindkettőt, nincs ebből probléma, legfeljebb néha túlórázom, nekem ugye nincs senkim – és határozottan nézek Andrásra, hogy tudja, ez neki szól.

- Az anyagiakról még nem beszéltünk, de itt sincs titkolnivalónk – mondja határozottan Péter.

- A piszkos anyagiak, mire gondoltatok? – szúrok közbe.

- Egy ilyen rendelésnél százötvenezer lenne a részed, ha így megfelel, ha nyolccal számolunk egy hónapban, az egymillió-kétszázezer nem rossz pénz. De ha gyengébb szériát futunk, négy akkor is összejön, az hatszázezer. Ez az ajánlatunk.

- És a másiknál, az uniós üzletben?

- Nem hagyod, hogy megfeledkezzek róla, ügyes. Ott hetente egyszer találkozunk az irodában, egyeztetés céljából, az ezzel kapcsolatos dolgokat majd Andrástól megkapod a munkahelyen. Ez tényleg elenyésző, leginkább egyfajta grátisznak szánom, a másik munkáért cserébe. Itt viszont ne kérj pontos számot, ez sok mindentől függ, de meg leszel elégedve azt garantálom. – Péter megint hátradől, mint egy keresztapa, aki nem fogadja el az elutasítást.

- Azért egy pályázat elnyeréséhez kellenek szakemberek is, vagy rosszul látom?

- Kellenének? Hol élsz te Ádám? Kapcsolatok kellenek, emberek, akiket megveszel, akiknek a döntésért cserében visszaosztod a pénz egy részét. Szakértelem minek? Pénz, pénz, pénz! Semmi más!

Egy pillanatra megállok, veszek egy nagy levegőt és folytatom az érdeklődést.

- Mióta csináljátok ezt?

- Már egy fél éve elkezdtük, persze az uniós és pályázati biznisz az előbb jött, az már másfél éve folyamatban van, de egyedül kevés vagyok hozzá, ezért szerveztem a brigádot.

- Ki tud még ezekről, rajtunk kívül?

- Nyilvánvalóan senki, én nem számolok be Karinának, András sem dumál erről az asszonnyal és Marci sem osztja meg Brigivel. Ez köztünk kell, hogy maradjon.

- Akkor én veled nem is leszek kapcsolatban?

- Voltaképpen nem, ha egyeztetünk az irodában, vagy találkozunk egy ilyen bulin, csak akkor beszélünk.

- Azért érzek én itt nem kevés kockázatot így is, a lebukás veszélye nem csekély és mi hárman oltári nagyot bukhatunk, ezért minket lecsuknak, nem is kevés időre, rosszabb esetben még a bűnszövetséget is ránk húzzák. Ezt azért illik komolyan venni.

Marci nem boldog a felvetésemtől, András is inkább iszik, láthatóan ő sem szereti az aggályokat, Péter viszont lezser marad.

- Ádám nyilván mindenben van kockázat, anélkül nem is lehet élni, de gondold el, hogy mióta megvettem a lakást ezek rajtam vannak, tudom, hogy árgus szemmel figyelnek és tudom, hogy ki vannak hegyezve rám, de semmilyen bizonyíték nincs ellenem, semmi nincs a kezükben és ez így is fog maradni. Balfaszok ezek Ádám, nem képesek elkapni senkit, amatőrök, mindig is azok voltak.

- Még egy dolog, majdnem elfelejtettem. A pénzt hogyan kapom meg?

- Persze ez is egy jogos felvetés. Mindig borítékban és személyesen. Leginkább Andrástól, de ha ő nincs, akkor tőlem, majd eljössz hozzám. Semmiképpen ne nyiss számlát a saját nevedre és még a rokonaidéra se itt Magyarországon. Csak külföldi számlában gondolkozz, mondjuk Svájc, vagy Ausztria. Őrizgetheted is otthon a párnád alatt, de egy idő után pont ezzel kockáztatsz, sok készpénz lesz nálad, túl sok, nem biztonságos.

- Oké, ez is világos. Gondolom, most kell döntenem, ez nem várhat holnapig.

- Adnék én egy nap gondolkodási időt, de hétfőn már lenne egy meló, jobb, ha most tisztán látunk abban a kérdésben, hogy számíthatunk –e rád. Tulajdonképpen azért rendeltem a pezsgőt is, mert koccintani szeretnék veled.

- Ennyire biztos vagy benne, hogy igent mondok?

- Nézd Ádám, ez egy tisztességes ajánlat szerintem, megalapozhatod a jövődet, kapcsolatokat szerezhetsz, gyűjtheted a pénzedet, egy-két éven belül szép kis tőkét felhalmozhatsz, aztán azt megfialtathatod, befektetheted. Ez csak egy kezdő lépcsőfok, de a következő lépéseket már hamar megteheted felfelé.

- És mi van, ha nemet mondok?

Marci felhőköl és András is meredt szemekkel néz rám, ahogy észlelem.

- Nem számítunk erre, de ha mégis, akkor bízunk abban, hogy ez köztünk marad, én bízom a barátságunkban és a lojalitásodban.

Most úgy teszek, hogy lássák, hogy hezitálok, hogy nagyon erősen rágódom, hogy morfondírozok, hogy mérlegelem a lehetőségeket. Körbenézek, keresem a szemeket Péter hunyorogva néz rám, Marci már percek óta csak az italát bámulja, András pedig bíztatva mosolyog, mintha a szemei azt mondanák: „tedd meg öcsi, velünk csak jól járhatsz!”. Persze már tudom a választ, de mindenképpen tanulságos volt végig élni ezt a diskurzust.

- Azt hiszem el kell mondanom elöljáróban, hogy nagyon sok kétely van bennem, hogy helyes –e amit tesztek, de azt is látom ugyanakkor, hogy nehéz egyről a kettőre jutni a mai világban. Egyszerűen nem hagynak érvényesülni, lenyomják a fejedet a víz alá és ahhoz, hogy valamiféle megélhetést biztosíts a magad számára, vagy egyáltalán némi tartalékot képezz, muszáj kapaszkodókat találni, még ha nem is teljesen erről álmodtam. De ez marginális ebből a szempontból, mert én sem vagyok, se a pénz, se a magam ellensége, úgyhogy benne vagyok, csináljuk.

Marci szívéről mázsás kövek gördülnek le, András nevetve megpaskolja a vállam, Péter pedig egy bólintással nyugtázza a döntésemet, majd a poharához nyúl.

- Nem akarok túl nagy feneket keríteni ennek, meg túl sok ünneplésre sincs okunk, hiszen hoztál egy racionális elhatározást, de most szívesen koccintok veled a jövőbeli, lehetőleg gyümölcsöző együttműködésünkre.

Emeli a poharát, én is az enyémet, pezsgőspohár egy whisky-kólással szemben, fura párosítás, de csendben összeérintjük őket

- Kösz, hogy nekem szóltatok és a bizalmatokat is, igyekszem helyt állni és ezzel megtartani azt – az este folyamán, kis híján másodszor kerülget a hányinger.

- Mégiscsak jó húzásnak bizonyult, hogy nem Gábort kerestük ez ügyben – mondja András és ő is koccint velem.

- Gáborról szó sem volt, én mindig Ádámban gondolkodtam, baszd meg. – szól közbe erélyesen Péter, mire András próbál kifarolni a szorításból.

- Csak, mint lehetőségről beszéltem, végig benned gondolkoztunk.

- Ádám ne haragudj, hogy eleinte nem voltam túl lelkes a személyedet illetően, de elég sokat iszol és akkor hajlamos vagy fecsegni, itt ezt nem szabad elkövetni, de jól fogunk együtt dolgozni szerintem. – mondja Marci megtörve hosszú némaságát.

- Semmi gond Marci, valóban sokszor elszállok, de mivel ebben részt akarok venni, igyekszem ezen a téren visszább fogni magam.

- Nagyon helyes, de most azért igyál nyugodtan – mondja már Péter.

Ránézek az órámra, mindjárt negyed tizenegy, ezek hamarosan mennek, mindegyiket várja otthon valaki, kivéve engem, úgyhogy azon gondolkodom, hogy hova tudnék utána beülni, ahonnan még nem zavarnak el, ahol még megihatok egy whisky-kólát, ahol feldolgozhatom ezt az egészet magamban. Azért választék van bőven, tekintettel arra, hogy nem egy vidéki kisvárosban vagyunk, ahol már este nyolckor sem látsz egy lelket az utcákon.

- Kisfalvi Danival tartod még a kapcsolatot, miután elment a másik céghez? – zökkent ki hirtelen Péter.

- Danikával? Igen, elég jóban vagyunk – válaszolom.

- Kicsit távolodj el tőle, ne feltűnően, csak okosan, tartsd meg a két lépés távolságot, elég jóban van olyanokkal, akik veszélyesek lehetnek ránk nézve, azért erre vigyáznunk kell.

- Mindenképpen. Tudok a kapcsolatairól, óvatos leszek vele.

- Régebben még vele is terveztem, ki akartam szakítani onnan, de azt hallottam eléggé becsületes és megingathatatlan ilyen dolgokban, úgyhogy gyorsan letettem róla.

Való igaz Péter ezen állításával nem lő nagy bakot, Daniról ugyanis lehet azt mondani, hogy link, hogy olykor komolytalan, olykor lyukat beszél az ember hasába, de a munkájában, a hivatásában nem ismert tréfát, ebben nem reszkírozik, ebben tisztességes, kőkemény és hajthatatlan. Megvesztegethetetlen, mint Robespierre.

- Gondolom, mondanom sem kell, hogy erről senkinek nem jártathatod a szádat, sem Gábornak, sem a munkatársaidnak, se a rokonságodnak, egyszerűen senkinek. Telefonon erről nem kommunikálunk, mindenről személyesen egyeztetünk, ha mégis szükséges, akkor is csak kódszavakkal, körülírva, nem szabad hibáznunk – András nyomatékosan figyelmeztet, minden egyes szavára külön hangsúlyt fektet.

- Az nagy botorság lenne, magáról értetődő, ez az én jól felfogott érdekem is.

- Akkor azt hiszem végeztünk is. Nos egy kicsit eltelt az idő, nekem mennem kell Karina már az előbb is írt, hogy hol a picsába vagyok már, azt ígértem, hogy tízre otthon leszek, már így is késtem. Ti maradtok? – kérdezi Péter.

Marci és András is rázza a fejét.

- Szerintem fizethetünk és mehetünk – összegzem a látottakat.

Péter int a kezével a pincérnek, aki most nem habozik és máris ott terem.

- Kérnénk a számlát. – közli eléggé hivatalos modorban Péter

- Külön vagy egybeszámoljam uram?

- Számolja egybe, csak siessen!

- Máris hozom uram.

- Ide többet nem jövünk András, nem tetszik ennek a pincérnek a pofája, meg a stílusa sem és a kaja is moslék volt. – Péter már Andrásnak beszél, de valószínűleg még a pincér is hallotta.

- Mondhattad volna halkabban, meghallják.

- Szarom le, akkor is egy fos volt az egész! – és ezzel a lendülettel lehúzza a pezsgőt az epés pohárból.

A pincér tényleg gyorsan meg akar szabadulni tőlünk, amin tegyük hozzá nem is csodálkozom, leteszi a számlát, én elkezdem keresni a pénztárcám és felkészülök arra, hogy egyenként kezdjük el silabizálni, ki mennyit fizet, mint a közelmúlt egyetlen nézhető magyar filmjében a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-ban.

- Hagyjátok, én fizetem, tekintsétek előlegnek!

Péter nagyvonalúsága váratlan, azért ennél zsugoribb szokott lenni, majd a számlára tekint és hüledezve konstatálja a végösszeget.

- Ennyit nem ért az egész, de tegye csak el, ne mondja ránk, hogy fösvények vagyunk.

Már elindulunk, amikor a pincér utánunk szól:

- Viszontlátásra uraim!

- Azt lesheti, be nem teszem ide a lábam többé! – kiabál vissza Péter

A kijáratnál elköszönünk egymástól, András még búcsúzásképpen megjegyzi:

- Hétfőn nálam kezdj, reggel nyolckor!

Nyugtázom, aztán elindulnak a dolgukra és én is az enyémre. Ebből ennyi bőven elég volt.

Fél egy van és a Wesselényi utca sarkán ülök a 4-es 6-os nevezetű kocsmában a bárpultnál, tök egyedül. Előttem a whisky-kólám és üveges tekintettel bámulom a tévé képernyőjét, amin egy focimeccs ismétlése megy éppen. Tudom, hogy haza kellett volna mennem, de nem vitt a lábam, körülöttem zajos tömeg, azonban alig érzékelem őket, mert a gondolataim valamerre máshol cikáznak. A korrupció is olyan lehet, mint bármely más fogalom az életben, a szerelem, a barátság, a szakítás, amíg a közeledbe nem ér, ameddig meg nem suhint, amíg át nem éled, amíg veled meg nem történik, igazából értékelni sem tudod, addig olyan megfoghatatlan marad, addig nem lesznek vele kapcsolatban szubjektív élményeid. Tisztában vagy vele, hogy létezik, hiszen hallasz, olvasol róla, még talán olyan is előfordul, hogy olyanokról is kiderül, hogy korrumpálhatóak, akiket ismersz, mégsem mélyedsz el benne, mégsem gondolod át teljesen, elintézed azzal, hogy van és kész. Aztán egy szempillantás alatt belekerülsz a sűrűjébe és akkor választanod kell. Elfogadod és te is egy csapásra korrupttá, zsarolhatóvá, megvesztegethetővé, megkenhetővé válsz, vagy megpróbálod lerázni magadról azzal, hogy te soha nem szerettél volna így élni, neked nem ez az út van kijelölve, neked tisztességesnek, becsületesnek kell maradnod, téged nem lehet beforgatni talmi ígéretekkel, könnyen szerzett vagyonokkal. Nem elég annak látszani, annak is kell lenni. A választás rakja rád az igazi terhet, annak kell reálisan látni a súlyát, azzal kell megbirkózni, akkor kell észnél lenni, akkor kell józannak maradni Vajon megéri –e ma ebben az országban tisztességesnek lenni? – hangzik a mindenhonnan előbújó, létünket meghatározó, örökké agyunkban lüktető kérdés. Kapásból rábökheted, hogy nem, itt mindenki úgy boldogul, úgy alapozza meg az életét, ahogy tudja, ha árulással, lopással, csalással, akkor úgy. Senki nem veszi észre, vagy nem akarják, hogy észrevegye, nem mennek utánad, nem buktatnak le, mindenki vak és süket lesz hirtelen, nem lát, nem hall semmit. Megúsztad, ünnepelheted és ünnepeltetheted magad, leszakíthatod a győzelmed gyümölcsét, élvezheted a siker ízét. Elhiheted, hogy neked már senki és semmi nem szabhat gátat, a te kezedre játszik a rendszer, rád vannak kitalálva a feltételek, te irányítod a dolgokat, mindenkinél okosabb vagy, mindenki a te szabályaid szerint játszik. Érinthetetlen vagy. Aztán a következő pillanatban, amikor még ki sem élvezted igazán a diadal mámorát, elejtenek, eleresztik a kezed, másnak a kottája érvényesül, másra írják a feltételeket, más irányít és más szabályoz. Arra eszmélsz, hogy te vagy az utolsó láncszem, téged dobnak oda, mint koncot a kutyáknak, téged állítanak kirakatba, téged vonnak felelősségre. Az előbb még mindenkit át tudtál vágni és te voltál a legokosabb, most csak egy bűnbak vagy, akin el lehet verni a port. És akkor nincs már becsületed, oda a kis maradék tisztességed, jókora folt esik a neveden, besározódsz és kipontozódsz. Ha nem is végleg, egy időre mindenképpen. És mi van a lelkiismereteddel, az közben nem fojtogat, nem kiabál, nem nyomaszt, nem vív háborút, nem nyöszörög, nem küszködik, ha van egyáltalán olyanod? Míg más gürizik és kis híján megpusztul a jólétért, addig neked az öledbe pottyan. Míg más törvényeket betartva próbál élni, addig te megkerülöd azokat. Senki nem hibátlan, mindenki belecsúszhat apróbb fegyelmezetlenségekbe, kihágásokba, hiszen anélkül tényleg megfulladna, de hol van az attól, amikor tudatosan arra játszol, hogy még csak véletlenül se tarts be semmilyen jogszabályt. A korrupció kellős közepén semmivé foszlik minden morális és erkölcsi tézis. Jelentenek ezek még ma valamilyen értéket? Jelentettek ezek valaha valamilyen értéket? Volt ez valamikor fokmérője a társadalmi és közállapotoknak? Mert ma és egy pár évtizede már kötve hiszem. A korrupciót legyőzni lehetetlenség, nem is kell megpróbálni, de kordában tartani kötelező volna, ha lenne erő, vagy lenne egy közakarat arra, hogy valaki megfékezze. Nyomokban sem találni ilyet.

Ezek a srácok azzal, hogy nekimennek a szabályoknak, bizonyítani akarnak. Péter a szüleinek, hogy nélkülük is megállja  a helyét az életben, András az apósáéknak és a feleségének az elismeréséért küzd, amit nem feltétlenül kap meg otthon, Marci pedig saját magának akar tükröt tartani, hogy ő ezt meg tudja csinálni, ő erre képes. Ott van mindegyikükben a becsvágy, ahogy másokban is, de ők nem azt az oldalt választják és nem arra mennek, amerre a többiek. Hiányzik ez nekem? Hiányzik az, hogy még többször szembe köpjem magam, hogy féljek és rettegjek, hogy mikor jönnek elő valahonnan a bokorból és visznek el valahová, ahova épeszű ember sohasem vágyik? Hiányzik az, hogy ne tudjak kihúzott, egyenes gerinccel járni? Hiányzik az, hogy még több titok, még több hazugság férkőzzön belém? Hiányzik az, hogy a lelkiismeretemmel viaskodjak? Hiányzik az, hogy bélyeg legyen rajtam? És ezt az űrt, amit ezek hagynak maguk után, képes betölteni a pénz szaga? Mégis beleegyeztem, persze nem tehettem mást, beszorítottak és kelepcébe csaltak. Ebben a helyzetben kiszolgáltatottnak éreztem magam, úgy éreztem, csak egyetlen jó válasz létezhet. Megint nem tudtam nemet mondani. És akkor ezen túl még inkább függök Andrástól és közben Pétertől és Marcitól is egyszerre? Számol itt valamelyikkőjük a következményekkel? Azzal, hogy ha ez kiderül, akkor egyenes úton mehetünk a börtönbe, együtt a bűnözőkkel, együtt a számkivetettekkel, csalókkal, gyilkosokkal. Most még nehéz belegondolni de az egy más világ. Érzelmileg kikészülsz, agyilag lepusztulsz, unatkozol és minden perc, amit benn töltesz, feleslegessé válik az életedből. Az tényleg maga a nihil, elveszted a szabadságodat, elveszted a függetlenséged, elveszted az érdeklődésed, elveszted a kontrollt önmagad felett. Persze ott is kialakul egy napi rutin, de azt mégis egy zárt, rácsokkal lefedett közegben éled, ahol nem jöhetsz-mehetsz, úgy, ahogy a kedved tartja. Aztán egy időre mégiscsak kijössz, mert épp engedik, de eljárás alatt vagy még jó pár évig, amíg megszületik egy ítélet. Közben mit csinálsz? Elhelyezkedni nem tudsz, mert valószínűleg vissza kell menned, meg hát ott a bélyeg rajtad. A pénzed egy részét biztos elköltheted ügyvédekre, ami marad, feléled, aztán vissza kell caplatnod minimum két-három évre. Kijössz, de te börtönviselt vagy, mennyire toleráns és elfogadó a társadalom velük szemben? Körülbelül annyira, mint a melegekkel. Nulláról kell kezdened mindent, elindulhat az új életed, de a hendikeped ott lohol a sarkadban. Aztán azt gondolod, csinálsz valamit önerőből, de pénzed nincs hozzá, ötleted még volna, de társulni senki nem hajlandó veled, mert ott a stigma rajtad. Elmehetsz a versenyszférába, de ott megkérdezik, hogy miért voltál börtönben, mert elárultam a munkaadómat, ja és velünk is ugyanezt akarod csinálni, maradj csak az utcán. És akkor külföld. Egy másik ország. Tiszta lappal indulhatsz, stigma nélkül, de be kell illeszkedned, alantas munkát kell végezned, nincs barátod, nincs senkid, egymagad vagy. Meddig lehet bírni ezt így? Tegyük fel, hogy az élettársad, barátnőd, házastársad veled marad. Egy ideig megkönnyíti a helyzetet, talán nem olyan rögös a visszaút. Aztán sokasodnak a kihívások, a napi problémák, egy vita közben pedig egészen biztos, hogy a fejedhez fogja vágni, hogy őt ki támogatta, amíg te nem voltál. Ki segített neki, amikor szüksége lett volna rád, ha van egy gyereketek, indokként az is előkerül és máris megromlott minden, már nem olyan zökkenőmentes ez az egész, ahogy képzelted. Egy kis idő elteltével elváltok és megint egymagad vagy. A kudarcaidért másokat okolsz, lehetőségek nincsenek, marad az alkohol, vagy a drog. Ezek azok a szép kilátások, amikre vágyok? És a legfontosabb, hogy feláldozható vagyok. Ha borulunk, én leszek az első, akit bedobnak a cápák közé. Egyszerűen megszabadulnak tőlem, mint nehezéktől. Itt már nem működik a barátság, itt érdekekről és alkukról van szó, harc a jobb pozícióért, hogy minél előnyösebb helyzetbe kerülhess, hogy te úszd meg a lehető legkönnyebben. És ezért a célért semmi sem drága.

Már nincs kedvem itt lenni sem, és nincs kedvem számba venni az újabb és újabb ellenérveket. Elég volt a depresszív gondolatok tömegéből. Lehet, hogy el kéne mennem megint szórakozni? Ellazulni, még többet inni, aztán valamikor, valahogy majd hazakerülni. Nem, most ez sem elégítene ki. Egyszerűen haza kell mennem, mielőtt teljesen eláznék, már így is kusza elképzelések kavarognak a fejemben, hol börtönt látok, hol kincseskamrát. Megiszom és fizetek. De jó lenne, ha álmodnék és de jó lenne, ha délben véget ért volna ez a nap. Diára gondolok. És mennyivel kellemesebb. Diára gondolok. Még mindig Diára gondolok.