2015. okt 23.

16.

írta: frími
16.

- Még mindig ilyen beteg állat? – kérdezem Marcit, mivel ketten maradunk.

- Lehet, hogy mi változunk Ádám, de Peti sohasem fog. Neki ez kell, hajtja a vére, meg az adrenalin. Azt mondja, hogy az ilyen kalandok nélkül fél embernek érzi magát.

- Karina mellett is?

- Mellette csak igazán. Nem is működik vele a szex, sokszor azt mondja fel se áll neki, azon is csodálkozom, hogy a gyerek összejött.

- De hát azt mondja, mindig kívánja.

- A mamákkal, meg az ilyen szedett-vedett milfekkel igen, Karinával még évente egyszer sem. Ezzel nem szokott dicsekedni. Könnyebb azt mondani, hogy Karina nem akar tőle semmit, holott ez nem igaz.

- A sznobsága is megvan még?

- Az remekül szuperál, majd meglátod, mikor visszajön és kéri a pezsgőt.

- Mit keresek én itt Marci, te tudsz valamit?

- Nemsokára megtudod, van egy kis lehetőség a láthatáron, de Péter meg András majd részletesen kifejti.

- Veled mi van, mostanában alig beszéltünk.

- Elég sokat dolgozom, egyébként el vagyunk Brigivel, tervezgetjük a közös jövőt.

- Gyerek, házasság?

- Gyerek majd igen, házasság is idővel, mindenki ezzel nyaggat, valószínűleg úgyis elfogom venni, én már vele maradok. Mindenek előtt azonban pénz, Ádám. Anélkül szart se érsz.

- De ti egész jól kerestek Brigivel, még tudtok is félrerakni.

- Az a kérdés, hogy mennyit tudsz félrerakni és ebben még nem állok teljesen ott, ahol szeretnék. Nagyon sok pénzt akarok Ádám, annyit, hogy ne csak nekem, de még az unokáimnak se legyen gondja az életben.

- Szerintem mindenkinek az a célja, hogy normálisan éljen és ne kelljen nélkülöznie, de tisztességes úton ma vagyonokat felhalmozni képtelenség. Ahhoz, hogy gazdag legyél, valamilyen árat kell, hogy fizess, vagy jobb esetben egy kormányon lévő politikusnak barátja, rokona kell, hogy legyél. Ezek nélkül az egész gazdagsági mizéria halott ügynek tetszik.

- Nekem majdnem mindegy az az ár, a lényeg, hogy mindent megtehessek, amit akarok, ha télen nyaralni támad kedvem, megtehessem, ha luxus szállodába akarok menni, megtehessem, ha autót akarok cserélni, megtehessem, ha kacsalábon forgó palotát akarok venni, megtehessem. Nem érzed, hogy mennyire silányul élünk, szinte egyik napról a másikra.

- Értem én ezt Marci, de akkor mit mondjon egy kisnyugdíjas, egy segédmunkás, egy ápolónő, egy kezdő orvos, egy tanár. Ezekhez képest te viszonylag normális fizetést kapsz és még lehetőséged van spórolni is.

- Erről van szó Ádám, én nem akarok spórolni, én költeni akarok, annyit, amennyit nem szégyellek. Nagyon jól akarok élni!

- Ez már majdnem olyan, mintha Pétertől hallottam volna. Úgy emlékszem, hogy régebben nem voltál oda az ilyen és hasonló szövegeiért.

- Változnak az idők. Most már látom a prioritásokat és látom azt, hogy Péter életmódja nincs is olyan távol attól, amit elképzeltem magamnak.

- Ez meg úgy hangzik, mintha irigykednél rá.

- Áá menj már! Nem irigykedem, csak szeretnék én is venni egy negyvenmilliós házat, egy normális autót, szeretnék külföldre utazgatni, és úgy élni az életet, abban a miliőben, amiben ő éli. Szerinted mi nem érdemeljük meg? Szerinted mi nem tanultunk ezért?

- Biztosan mi is megérdemelnénk Marci, de azt ugye te is tudod, hogy ez nem az esélyegyenlőség elve alapján működik. Péter világa kockázatos, tele van veszélyekkel. Nem tudom, hogy képes lennék –e úgy aludni, hogy egyszer arra is ébredhetek, hogy valakik egyenruhában jönnek értem az éjszaka közepén. Még mindig be van kamerázva a lakása?

- Be persze. Ha a dunnád alatt százmilliók lapulnának, elhiheted, hogy úgy tudnál aludni, mint a bunda és nem számolnál sem kockázatokkal, sem veszélyekkel, inkább a pénzt számolnád folyamatosan, hogy képben legyél, mennyi van belőle. Vizoviczkinél négyszáz millió készpénzt találtak. Fel tudod fogni, mennyi az?

- Nem tudom Marci, hogy fel akarom – e fogni, hogy mennyi az, mint ahogy Vizoviczki sem érdekel, az meg, hogy miképp lett egy taxisofőrből az éjszakai élet császára, pont olyan karriertörténet, mint amiket ma szoktunk olvasgatni. Csak épp lehet, hogy egy gázszerelőről, vagy egy koronaőrről van szó. Valószínűleg sem ő, sem mások nem egyedül lettek milliárdossá, hanem segítséggel, amiért persze előbb-utóbb fizetség jár, Vizoviczkinél ez most börtön, másoknál jelenleg talán hatalom, de még náluk is fordulhat a kocka. Nem tudom, hogy képes lennék –e egy olyan utat járni, amelyiknek a következményeit nem látom előre, vagy amelyikkel nem vagyok teljesen tisztában.

- El tudnék viselni egy ilyen karriert, különben is ez az ország egy következmények nélküli hely, ha nem lépsz a hatalmasok tyúkszemére szinte képtelenség megbukni.

- Nem mindenkinek. Ha van valami csókosod valahol fenn, akkor lehet, hogy nem buksz meg. De hogyan boldogul az a virágboltos, aki már éppen zárna, de közvetlenül előtte még bemegy hozzá egy pár, hogy szeretne egy szál rózsát, mert a nőnek születésnapja van. A boltos megenyhül, kiszolgálja a vevőket, a számlát leteszi a pultra. Ekkor villan az igazolvány, az ellenőrök leleplezik magukat és mivel nem kézbe kapták a nyugtát és különben is zárás után árult, megbüntetik pár százezerre. Vagy ott van a nagymama, akinek szüksége volt egy hallókészülékre, erre rászáll az adóhatóság és vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez ellene.

- Hagyjuk már a nagymamákat, ma éppen eleget beszéltünk róluk. – szól közbe Marci és miközben nevetünk, folytatja – Igazad van Ádám de ezek extrém esetek, ezek arról szólnak, hogy vegzáljuk a becsületes, dolgos embereket, akik éppen, hogy meg tudnak élni, ha már a nagy halakat nem piszkálhatjuk. Én csak olyan hal akarok lenni, aki pénzben úszkál, nem milliárdokban, csak milliókban, úgyhogy az még ne tűnjön fel.

- Ez nehéz játék Marci. Ugye ismered az emberi természetet? Azt, hogy az elég tulajdonképpen sosem elég, mindig több kell, mindennél több, nincs is vége. Nem lehet leállni.

- Azt gondolom én le tudnék állni.

- Most még igen, de később nem tudhatod, hogyan alakul, a szilárdnak tűnő elhatározások olykor nagyon gyorsan megváltoznak. Hogyhogy Péterrel tartod a kapcsolatot? Nem is mondtad.

- Nem fogok a cégnél dicsekedni ezzel.

- De mikor rákérdeztem, még a feltételezést is visszautasítottad.

- Ezt kellett mondani, ez a hivatalos kommüniké, különben is Pétertől tudtad, nem?

- Oké, de te is szólhattál volna.

- Ez nem olyan fontos kérdés, a lényeg, hogy tudod és tudtál is róla.

- És miért maradtatok kapcsolatban?

- Erre majd most fény derül.

András ebben a minutumban érkezik, Marci pedig érezhetően megkönnyebbül, hogy nem feszegetem tovább ezt a témát, hogy András megoldotta helyette ezt a kérdést. Mindenki furcsán titokzatos, nem kell hetedik érzékemnek lenni ahhoz, hogy tudjam, valami lóg a levegőben. Ki fog buggyanni belőlük hamarosan. Péter is visszaérkezik és ahogy leül a helyére, már a fejével biccent is a pincérnek.

- Na kajálunk is valamit, vagy csak iszunk? Marci?

- Kösz, én ettem, mielőtt eljöttem.

- Mit ettél?

- Brigi rakott csirkét csinált.

- Hozhattál volna nekem is! – Péter vigyorog és megböködi Marcit, aki inkább csak egy kényszeredett mosolyt ereszt meg. – Andris?

András csücsöríti a száját, úgy nézegeti az étlapot, forgatja, tekergeti, játssza az eszét.

- Nincs ehhez már késő? – végül kérdez.

- Fél kilenc van, miért lenne késő? Az evéshez sosincs késő, szilveszterkor éjfél után zabálod a virslit, a töltött káposztát, meg a rétest – mondja Péter jó házigazda módjára és az sem zavarja, hogy szilveszter csak egyszer van egy évben. Mondhatnánk azt is, hogy különleges alkalom.

- Én már nem szoktam ilyenkor enni, vigyáznom kell az alakomra, az utóbbi időben feljött rám néhány kiló, nincs időm edzeni sem.

- Ne nyafogj már, egyél valamit! – Péter tömné, mint a libát.

- Na jó akkor valami könnyűt! Kissé tanácstalan vagyok – András kínjában még mindig az étlapot nézegeti, nem lennék meglepve, ha fejjel lefelé tartaná.

- Egyél valami salátát, egy cézárt például pirított csirkemellel. Az elég könnyű, megeszed és egy óra múlva olyan éhes leszel, mint az állat. – javasolja Péter.

- Jól van, meggyőztél, kérek egy cézár salátát.

- Nem fogod megbánni, éjfélkor úgy korog majd a gyomrod, hogy felzabálod a hűtőt is. Ádám?

- Köszi, én inkább csak az italra szavazok. – Még ha éhes lennék, akkor se tudnék lenyelni egy falatot sem.

- Biztos? Meg ne kívánd!

Bólogatok és így adom tudtára, hogy a mamik és a milfes sztorija után tényleg elment az étvágyam. A pincér éppen akkor jelenik meg, amikor lezártuk ezt a kutyakomédiát. Péter mindenkinek rendel még egy kört, aztán kaja gyanánt egy cézár salátát, majd magának egy kacsasteaket.

- Alig átsütve, közepesen, vagy jól átsütve parancsolja uram? – kérdezi a pincér

- Süssék meg jó ropogósra, ne tocsogjon nekem a vérben, nem vagyok én kannibál! – Péter kissé felemeli a hangját.

- Igen uram.

A pincér csak kicsit láthatóan húzza el a száját és miután felvette a rendeléseket már menne is, de Péter utána szól.

- Nem menjen el, még nem végeztem. Milyen pezsgőjük van?

- Nincs pezsgő az itallapon uram.

- Ne vicceljen már, mi az, hogy nincs pezsgő? Hozasson valahonnan, van itt szemben egy bolt, ugorjon át valaki! – kivesz a tárcájából egy kis pénzt és odacsúsztatja. Ha nem látom, nem hiszem el. Ilyen még van?

- Megoldjuk uram. – a pincér megengedővé válik.

- Van egy kis fagyasztott málnájuk?

- Megnézem a konyhán uram.

- Hozzon már azt is egy kis csészében, mellé. Köszi.

Előbb tévedtem, a kutyakomédia csak most ért véget. Fagyasztott málna, pezsgővel, fene a gusztusodat, hát erre célozgatott Marci. Péter mindig ilyen sznob volt, vagy csak annak akart látszani. Egyszer elmentünk színházba, Péter, az aktuális barátnője és én. A Vígszínházban néztük meg Csehov Ványa bácsi című darabját. Büszkén lobogtatta a bemutatóra szóló kilencszáz forintos jegyeket, én már sejtettem, hogy azon az estén nem az igazgatói páholyból nézzük az előadást, hiszen az a jegy a karzatra szólt, ahol rajtunk kívül nem is ült senki, ugyanis az olyan távolságra van a színpadtól, ami körülbelül annyit is ér, amennyit kifizetett. Fényévekre. Amikor ez kiderült káromkodott egy sort, míg végül úgy helyezkedtünk, hogy egész jól láttunk. Felment a függöny és elkezdődött a darab, majd körülbelül tíz perc múlva odaszólt fél hangosan felém: „Meddig tart még ez a szar?” Soha nem látott Csehovot és valószínűleg a kötelező olvasmányok közül is kihagyta, az sem tudta mi fán terem, de pezsgőt iszik fagyasztott málnával, amit az ég tudja, honnan hoznak neki, mert az itallapon nincsen ilyen. Ugye emlékeznek még András tegnapi megnyilvánulására A revizorral kapcsolatban. Ugye érzik, hogy egy kaptafa? Ugye érzik az analógiát?

- Nem is értem, hogy egy ilyen helyen, hogy engedhetik meg magunknak, hogy ne tartsanak pezsgőt? András milyen helyre hoztál?

- Bocsánat, de nem böngésztem át az itallapot, nem ezek alapján szoktam választani – András majdnem meghunyászkodik. – Jó helynek tűnt.

- Majd a kacsasteaknél elválik.

Péter továbbra is fölényes, majd hirtelen megint felém fordul.

- Hol laksz most Ádám? Azt tudom, hogy kiköltöztél a szállásról, nem tudom felfogni, hogy épeszű emberek, hogy tudnak odamenni aludni. Rosszabb, mint egy laktanya.

- Peti már ne haragudj, de te is laktál ott egy évig.

Marci megint majdnem kiköpi az italát, András pisszeni sem mer.

- Az mikor volt? Akkor akartam önállósodni, mert az apám már az idegeimre ment és hirtelen nem tudtam más megoldást, de ahogy lehet, eljöttem. Csak huszonhét voltam, te még harminckét évesen is ott laktál baszd meg!

Péter egy szuszra elmondta amit akart, kissé bepörgött, azt hiszem még mindig csak Marcitól viseli el, hogy visszaszóljon. Tőlem már nehezen.

- Ez igaz, ugyanakkor nekem sem volt más lehetőségem.

- De most már elköltöztél legalább. Hol laksz? – Péter visszavesz a lendületből.

- A Rózsa utcában egy garzonban.

- Na az egész közel van ide. Hogy sikerült megvenned?

- Volt egy kis családi segítségem természetesen, meg persze vettem fel hitelt.

- Remélem nem devizát.

- Nem, akkor már nem lehetett devizában felvenni, a válság után voltunk, kizárólag forintban vehettem fel.

Marci megint somolyog.

- Ja igen – Péter kicsit zavarba jön, de tényleg csak egy egész picit, neki ez nem szokása. – És mennyit kell még kicsengetned?

- Hárommilliót körülbelül.

- Nem akarod egyben visszafizetni?

- Azért annyi megtakarításom nincsen, levonogatják havonta, három év és megszabadulok tőle, ha nem üt be valami válság megint.

- A jelenlegi törékeny helyzetben bármi megtörténhet, nem lenne azt jobb egyben kifizetni? – szól bele a társalgásba András.

- Ha tudsz nélkülözni hárommilliót, add ide nyugodtan, majd egy pár év múlva visszaadom, vagy nem. És akkor kifizetem egyben.

Andrásnak láthatóan nem tetszik, hogy erélyesebben közöltem vele a véleményem, de ő kérte, hogy ne játsszuk a főnök-beosztotti leosztást, legyek lazább, meg különben is mit ugat bele mások beszélgetésébe az ismeretek teljes hiánya nélkül.

- Na jól van, majd meglátjuk lehet, hogy ki tudod te fizetni azt hamarabb is Andris segítsége nélkül. – mondja Péter atyáskodó hangon.

A végén még összeadják a lakáshitelemet, Péter már kirázná az egyik zsebéből, de András is jelentősen hozzá tudna tenni, anélkül mondom ezt, hogy a zsebükben turkálnék, bár ők ezt nem is tagadnák, sőt segítenének nekem összegezni, hogy mijük van. Nem nagyon takargatják, nem szemérmesek e téren. Sőt inkább rázzák a rongyot, különösen Péter. Marci viszont felettébb csendes és visszahúzódó lett a négyszemközti csevelyünk óta. Mintha folyton járna az agya, mintha valamin spekulálna.

- Van valami jó nő a hivatalban mostanság Andris? – Péter nem fogja vissza magát.

- Hát nagymamamák nincsenek – szól közbe végre Marci megtörve önkéntesen vállalt némasági fogadalmát. Ugyanaz a jelenet játszódik le, mint pár perccel ezelőtt Péter megböködi, mire Marci kényszeredetten mosolyog.

- Péter tudod, hogy nekem feleségem van! – védekezik András.

- Tudjuk, hogy van, de azért csak megnézed a választékot. – Péter és Marci sokat sejtetően egymásra néz, András pedig olyan feszélyezetten mocorog, mintha nem tudná, hogy a munkahelyi pletykák kereszttűzében szerepelnek a csajozós sztorijai. Többek között az is, hogy rendszeresen nem sikerül felállítani a farkát. Vagy ezt tényleg nem tudja?

- Hát azért nem vagyok vak végül is. Vannak jó nők, az egyik két hónapja jött, valami Diána, csak olyan fura a vezetékneve.

- Dikács – segíti ki Marci

- Dikács az igen, na azt szívesen megkettyinteném.

„Szerintem Dianához kevés vagy te András, úgy elküldene a sunyiba, mint az osztályvezetőt a kozmetikai cégnél. Azt  hiába próbálnád lekenyerezni a hatalmaddal, meg azzal a negédes, bájgúnár stílusoddal, hogy ha rosszabb napja van még be is intene neked te paraszt. Legalábbis remélem.”

- Andris, neked feleséged van –figyelmezteti Péter amolyan álszigorúsággal.

- Ha nem lenne, úgy értettem.

András máris szánalmasan visszakozik, majd eltereli a figyelmet, mivel iszik előtte, valószínűleg egy sztorit fog mesélni.

- Van egy barátom Lajos, aki nős persze, de nem az a hűséges típus. Felszedett egy csajt valamelyik hétvégén egy szórakozóhelyen. Addig fűzte, míg a nő beleegyezett, hogy megdughatja. Elmentek Budára egy családi házba, ahol a csajszi a szüleivel élt. Megtörtént a dolog, a haverom elaludt, reggel ébredt fel, de mivel az asszony úgy tudta vadászni ment, nem sietett haza. A csaj készséges volt, felajánlotta, hogy csinál reggelit, kiment a szobából. A haverom érezte, hogy fingania kell, a fal felé tolta a seggét és kieresztett egy galambot. De mivel elég hangos volt és szaftosnak is érezte, ezért megfordult és észrevette, hogy lefosta a fal egy részét. Gyorsan ledobta a szaros alsógatyáját a földre, felvette a ruháját, kimászott az ablakon és se szó se beszéd eliszkolt a kocsijáig, úgyhogy még a kerítésen is át kellett vergődnie. A csaj persze megpróbálta bejelölni Facebookon, de Lajos rá se hederített, törölte magát az oldalról és még a telefonszámát is megváltoztatta.

Szolid nevetés a reakció, Péter röhög egy kicsit erőteljesebben, gondolom udvariasságból.

- Lefoshatta volna  a lepedőt is, aztán kivitte volna a konyhába és ráboríthatta volna az ott éppen reggelijüket fogyasztó családra, mint a Trainspottingban - mondja Marci és erre már - mivel vizuális típus vagyok -, vehemensebben röhögök.

- Az mi? – kérdezi András.

- Az egyik legjobb brit film, ami valaha láttam. Kötelező! – biggyeszti oda és rám néz, mint az egyetlenre, aki ebből a társaságból tudja, hogy miről van szó.

- Tényleg az, zseniális! – erősítek rá Marci véleményére.

- Mikor van időtök nektek filmeket nézni? – kérdezi András, majd láthatóan hirtelen rádöbben valamire és folytatja – Ja persze nektek még nincs családotok, gyerekeitek, így könnyű lehet. Majd megnézem pár év múlva, hogy sikerül ezt összehozni annyi elfoglaltság mellett. A munka, a gyerekek, a feleség, leköti minden energiámat, nem marad időm semmi másra.

„És ne felejtsük el a rend kedvéért azért a félrekúrásokat sem, azt is meg kell oldani valahogy, az is emészti az energiáidat.”

Marcival egymásra nézünk és valószínűleg azon gondolkozunk, hogy melyikünk válaszoljon, mert Pétert annyira nem érdekli a téma, hogy a telefonját nyomkodja.

- András szerintem attól, hogy valakinek családja van, nem kell, hogy teljesen hanyagoljon olyan dolgokat, amik egyébként érdeklik. Lehet az bármi, most mondjuk éppen egy filmről beszéltünk. Nagyon sokszor az vezethet feszültséghez, hogy a házastársak teljesen feladják magukat, az addigi preferenciáikat és túlságosan alárendelik magukat a másiknak, a gyerekeknek. Nem lehet azt megoldani esetleg egy bébiszitter segítségével, hogy néha kimozduljatok, vagy egy-egy napot közösen töltsetek el, mondjuk úgy, hogy megnéztek egy filmet, vagy elmentek egy vacsorára, vagy egyszerűen csináltok valami programot a lurkók nélkül.

Végül én válaszolok, mert nekem kevesebb a veszítenivalóm, lévén csajom sincs, inkább velem veszekedjen, Marcin érezni, annyira irritálja András viselkedése, hogy leginkább bepancsolna neki egyet, ha tehetné.

- Most tapasztalatból beszélsz? Mert úgy tudom neked senkid nincs. Ha ebben a helyzetben lennék, nekem se esne nehezemre másoknak tanácsokat osztogatni, vagy elmondani a véleményemet olyan dologról, amiről halvány dunsztom nincs – replikázik András, megint utánozva Pétert.

- Tény, hogy nincs se gyerekem, se családom, ez csak a véleményem, még véletlenül sem akarok tanácsokat osztogatni sem neked, sem másoknak. Tudod mit? Inkább azt mondanám, hogy én erre törekednék, ha így alakult volna az életem – megpróbálom lojálisra venni a figurát, hogy a lehető leghamarabb, minél kevesebb erőfitogtatással lezárjuk  a beszélgetésnek ezen fejezetét.

- Felelősség nélkül könnyen osztod itt az igét, de majd megnézlek pár év múlva, ha összejössz valakivel és gyerekeid lesznek, hogy milyen módon tudod megvalósítani ezt az elképzelésedet. Nekem ez túlzottan idealistának tűnik.

- Lehet, hogy az is Andris, most még nem tudom. Elképzelhető, hogy idealista vagyok és az is lehet, hogy rosszul gondolkodom, nincs a zsebemben a bölcsek köve, nem tudom mi lehet az optimális. Majd kiderül, most még nem fenyeget a veszély, hogy a közeljövőben részemről családalapításra kerüljön sor – és az én nézőpontomból lezártnak tekintem a témát, de András is így gondolkodik, mivel megpaskolja a vállam, amivel valószínűleg azt adja tudtomra, hogy örül, hogy végre leszálltam róla és nem forszírozom tovább ezt.

Péter most néz fel a telefonjából.

- Andris, nem is mondtad, hogy boldogulsz az asszonnyal. Legutóbb arról panaszkodtál, hogy nem működik a házasságotok, az apósodék mindenbe beleszólnak, nincs egy perc nyugtod se tőlük. De hát végül is egész szép summákat adnak cserébe, meg közel is laktok hozzájuk, mit vársz tőlük, lehet, hogy el kéne költöznötök nem?

Én hagytam futni, de Péter nem ereszti a markából, még ha Andrást feszélyezi, akkor sem. Szemmel láthatóan nem akar válaszolni, mégiscsak főnöki pozícióban van és Marci, illetve én is a beosztottai vagyunk.

- Feltétlenül kell erről beszélnünk Peti? Nem biztos, hogy mindenkit egyformán érdekel ez.

- Nyugodtan felelhetsz a kérdésre, Ádám és Marci nem pletykások, ha attól tartanál, hogy kifecsegik a féltve őrzött titkaidat.

- Nem erről van szó, csak kényelmetlen.

„Persze ha másokról kell véleményt formálnod, akkor nagyon elemedben vagy!”

- Ne játszd már az eszed, milyen kényelmetlenségekről beszélsz, barátok közt vagy, ne fogd vissza magad – Péter erősködik.

„Érdekesen értelmezik ezek a barátságot, én például határozottan visszautasítom, hogy András a barátom lenne”

- Nem lehet mostanában beszélni az asszonnyal, elég feszült és ideges, hiába pedzegetném a témát, elküldene a fenébe, hogy ne ezzel foglalkozzak. Pedig tényleg az agyamra mennek az apósomék, múltkor kimerítően elmagyarázták, hogy milyen ostobán nevelem a gyerekeimet. Most mit lehet erre mondani és tudod mi a legszörnyűbb az egészben, hogy még Kati sem állt mellém.

„Ennyit a porhintésnek nevezett álomházasságról. Mindenki hazudik, mindenben, mindenkinek.”

- Milyen időközönként keféltek? – Péter nem köntörfalaz.

- Hogy jön ez ide? – András szemlesütve értetlenkedik.

- Ne ez érdekeljen. Mondj egy számot, naponta biztos nem, azok az idők elég hamar elmúlnak. Hetente? Bár azt is kétlem. Havonta? Esetleg évente?

- Na azért ennyire nem vészes a helyzet. Nem rendszeresen, de azért szoktunk, havonta egyszer-kétszer mindenképpen.

- Többre van szüksége, annyi nem elég. A nők is szeretnek dugni, csak nem mondják meg. Kapd el egy körre, meglátod jobb lesz a helyzet.

- Jó, de legutóbb sem sikerült, nem olyan könnyen tudok felengedni, lehet, hogy sok a stressz.

Marcival egymásra nézünk és valószínűleg egyre gondolunk, nem is olyan alaptalanok azok a munkahelyi pletykák.

- Nem áll fel a farkad? – Péter ennél konkrétabb nem is lehetne.

- De, csak hát vannak gondjaim – András most van igazán kényelmetlen szituációban.

- Figyelj, vegyél be egy-két szem Viagrát, vagy használj Canesten kenőcsöt. Az egyik haverom esküszik rájuk, neki már pár éve vannak ilyen problémái. Elsőre bevett vagy öt szem tablettát a hülyéje, két napig ki se tudott jönni a lakásból, annyira hatalmas volt a farka, átütött mindenen, otthon ápolgatta magát, azt mondta annyira fájt, hogy úgy szűkölt, mint a kutyája. Vegyél be egy-két szemet, rakd meg az asszonyt, rögtön melléd fog állni és teljesíti minden kívánságodat.

- Jó majd kipróbálom.

Végszóra megérkeznek a kaják és az italok azt hiszem mindannyian fellélegezhetünk, kivéve talán Pétert, aki meg van elégedve az urológiai tanácsaival és még az is lehet, hogy a maga egyszerű módján igaza van, habár András mimikáiból úgy érzékeltem, nem csak ezen a téren vannak ott bajok, de ez az ő dolguk, szerencsére tiszta lelkiismerettel maradhatok ki belőle. Itt van Péter hőn áhított pezsgője a fagyasztott málnájával, amiért még némi plusz apanázst is hajlandó volt beáldozni.

- Megfelel uram? – kérdezi a pincér, miután letette az asztalra a pezsgőt és az elmaradhatatlan málnát.

- Valahogy így gondoltam. Át van sütve a steak? Remélem jó ropogós! – mondja Péter, miközben a villájával szurkálja a kacsát.

- Mindent megtettünk ennek érdekében uram, külön felhívtam rá a szakácsunk figyelmét – válaszolja a pincér.

- Oké, köszönjük – nyugtázza Péter.

Nem lennék különösebben meglepve, ha a pincér szavai egyet jelentenének azzal, hogy a szakács, mielőtt átsütötte volna steaket, meghempergette a gatyájában is azt, hozzádörgölve mondjuk a szőrös valagához és egyéb testrészeihez, ahogy a vendég kívánja, mégse távozzon elégedetlenül.

- Jó étvágyat kívánok, ha megengeditek én most cigiznék egyet. Tudjátok a nikotinhiány nem ismer határokat és lehetetlent – mondom és készülök felállni, hogy a dohányzással nyerjek egy kis időt.

- Itt nem lehet dohányozni Ádám, már megtiltották, bár itt szerintem sosem lehetett – mondja Péter azzal a lenyűgöző magabiztosságával.

- Tudom, de az elsőn ki tudok menni, közvetlenül itt alattunk.

- Ja igen. – Péternek nem esik jól, hogy megint koppant, de ezt leplezve folytatja – Úgy elszívnék én is egy cigit, de nem lehet, mert akkor percenként mennék, annyira kívánnám. Jó bagózást, szívd helyettem is!

Ez meg mi? Helyette is? Na mindegy.

- Marci te nem jössz, meg tudlak kínálni – persze tisztában vagyok vele, hogy Marci csak régebben dohányzott, mióta Brigivel van, teljesen abbahagyta, de hátha ki akar menekülni ebből a csávából.

- Nem kösz, tudod, hogy már leszoktam – és kortyol egyet.

- Na jó, akkor mindjárt jövök – és ezzel távozom, sajnos csak egy rövid időre.

Kezdem világosan látni a társaságban kialakult és fennálló erőviszonyokat. Leosztották a lapokat egymás között, alig észrevehető átjárások vannak csupán. Egyértelműen Péter a főnök, a domináns alfahím hozzá idomul, hozzá alkalmazkodik mindenki, ő az adu ász, a piramis csúcsa. András nagyon szeretne hozzá felnőni, többször majmolja, utánozza, olykor azonban úgy tűnik, hogy rosszul esik neki és frusztrálja is Péter megkérdőjelezhetetlen pozíciója. András viszont Péter gyengébb klónja, nem érheti utol, még a közelébe sem férkőzhet. Fúrni meg nem tudja, ahhoz ez a banda kevés, ráadásul Marci már csak a múltjukból adódóan is Péterhez húz. És elérkeztünk a legnagyobb talányhoz. Marci. Mit keres itt? Pétert ugyan kedveli, talán még a barátjának is tartja, de többször piszkálja, szurkálja, froclizza, persze amikor Péter csúnyábban néz, akkor rögvest visszább veszi az agarait. De az is érezhető, hogy nem olyan savazások már ezek, mint régen, akkor még nem vette őket olyan komolyan, hajlamos volt csak legyinteni Péterre, vagy olyan célzásokat tenni, amit ő nem ért. Most egy kicsit ráfeszül, talán idegesebb, talán nyugtalanabb. Szemlátomást tetszik neki Péter életvitele, energiája, az, hogy nem érzékeli a határokat, vagy ha igen tudatosan áthágja azokat. De Marci nem ilyen volt. Vagy legalábbis én nem így emlékszem rá, nekem nem ezt adta elő. Most is ő a legokosabb és a legintelligensebb ebben mindenkit kenterbe ver. A szavai mögött jelenleg egy nagyravágyó ember személyisége lakozik, aki eszközöket nem válogatva szeretne meggazdagodni és hatalmas befolyást szerezni. Azt gondolja, hogy ezen a két emberen keresztül vezethet felfelé az útja? Lehet, hogy mindig ilyen volt, csak eddig nem őt láttam, hanem az álarcát, a maszkját, a szerepét. Tényleg jó színész, mert néha egészen kiemelkedően alakított valaki mást, aki még egy pillanatig sem volt létező személy. Az emberismeret nem veled születik, azt tényleg el kell sajátítani, meg kell tanulni. Kérdés, hogy meg kell –e ezt tanulni, illetve el lehet –e ezt sajátítani, vagy csak egy nagy humbug az egész. Amikor például elkezdtem dolgozni, nagy volt az arcom, azt hittem, hogy én már sok mindent tapasztaltam közösségekben, iskolában, engem egyszerűen nem tudnak megetetni. Nem a lófaszt. Mindig lesznek újabb trükkök, mindig lesznek újabb galádságok, amivel odaszorítanak a palánkhoz. Többször átvertek, többször megcsalt a szimatom, sokszor nem arra az emberre voltam dühös, nem azzal veszekedtem, akivel kellett volna. A jó és a rossz szándékot nem elég feltételezni, arról meg kell győződni. Csak sokszor későn jön az impresszió, későn jön a tudat és majdnem menthetetlenül leírsz, meggyalázol, sárba tiporsz egy olyan veled addig korrekt viszonyban lévő embert, akit nem szabadott volna. Ezért is becsültem mindig és mindenkor a jó szándékot. Inkább legyen egy kicsit butább, ostobább, naivabb, mint az átlag, de ne ártson senkinek, ne gonoszkodjon másokkal és ne legyen célja más emberi gyengeségeinek kihasználása, kifacsarása. Egyre inkább távol szeretném tartani magamat azoktól az emberektől, akik műveltek és okosak, ugyanakkor ezen tulajdonságaikat kizárólag negatív irányban kamatoztatják. Persze belefutok így is, nem lehet őket kikerülni. Ott vannak mindenütt és ha nem figyelsz, könnyedén behálóznak és a zsákmányuk, foglyuk lehetsz, minden óvatosságod és gyanakvásod ellenére, a csalódás itt is jóformán adekvát tényező és Marcit ilyennek érzem. Egy ígéretes csalódásnak. A legviccesebb mégis az volt, amikor az élettársával szemben impotens Péter adta a tanácsait a házastársával és olykor a szeretőivel szemben impotens Andrásnak. Hogy is van ez? Nem erre szokták azt használni, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? Igen, bele a bogrács közepébe, jó tudni, hogy még mindig nem vesztettem el. Persze most, hogy nagyjából kiraktam a mozaikokat, beillesztettem magamat is a képbe. Sejtem, hogy mi a szándékuk velem és, hogy minek kellett idejönnöm. És ha ez beigazolódik egy sötét, csúnya katyvasz leges legmélyére kerülök, ahonnan nehéz lesz kimásznom.

Szólj hozzá

atortenet