2015. sze 18.

6.

írta: frími
6.

Danika már türelmetlenül sodorgatja azokat cigarettákat, amiket a mai este során fog elszívni. Mindig tekergeti, még a nagyapjától tanulta annak idején és azóta is rendületlenül folytatja  a hagyományt, ebből egy szemernyit sem enged. Otthonról hozta és nagyon tisztelte az öreget. Persze nemcsak emiatt. Kizárólag ilyenkor dohányzik, azt szokta az orrom alá dörgölni, hogy megkívánja tőlem, másnap meg szid, mint a bokrot, mert ettől fáj a feje. Csüggedten és agyonhajszolt fejjel lépkedek körülötte, öt két literes nevenincs márkájú üdítővel, amitől majdnem leszakad a karom. Hetente háromszor járok edzeni, ott száz kilót is megemelek, ha jobb napom van és fűt a tesztoszteron, de ezekkel  a tíz kilókkal mindig küszködöm. A nejlonzacskó darabokra szakadt, furán egyensúlyozom az üvegekkel, de végre le tudom tenni a pultra. A tanulság lehetne az is, hogy gyúrásból semennyi sem elég, talán meg kéne emelnem az adagomat heti négyre, mert szégyen, hogy mennyire fújtatok potom tíz kiló után. Megfogadtuk, hogy ilyen alkalommal csak olyan löttyöket iszunk kísérőként, amikben még véletlenül sem található egy mákszemnyi gyümölcs sem, úgyhogy Danika arcán nem látom a meglepettség legkisebb jelét sem, amikor megpillantja a szebbnél, szebb színben pompázó italokat, annál inkább az idegességét.

- Na, végre, már azt hittem, hogy eltévedtél, pont rád akartam csörögni, hogy hol a faszomba kóvályogsz?

- Most van hat, egyébként meg elszundítottam a villamoson.

- Micsoda? A villamoson?

- Jól hallottad a villamoson, a Közvágóhídnál riadtam fel, úgyhogy vissza kellett jönnöm a Könyves Kálmánig.

- Miért nem egyből a 9-essel jöttél, az majdnem itt tesz le?

- De okos vagy baszd meg, mikor jársz te tömegközlekedéssel? Tudod, hogy mi van ilyenkor a belvárosban, meg mennyi ember nyomorog azon a rohadt buszon?

- Egy hónapja a szerelőnél volt a kocsim, úgyhogy kénytelen voltam buszra szállni, a forgóban helyezkedtem el, figyeltem az ellenőröket, nem volt kedvem jegyet venni. A Deák térnél felszállt egy ürge rongyos pólóban, szakadt nadrágban és leült az egyik üres székre közel hozzám. Elindult a busz és ez a csöves elkezdett fejvesztve rikácsolni, hogy „mit képzelsz magadról, ki vagy te, adj már egy cigit kurva!” Gondoltam megnézem már, kinek üvölt és kiderült, hogy senkinek, egy árva lélek nem volt mellette, kinézett magának egy pontot és azt ócsárolta. Egy pontot érted? Azt mondd már meg nekem, hogy miért kellett bezárni a Lipótot? Most aztán szabadon mászkálhat a sok félkegyelmű.

- Le vagy maradva a Nyírőben már megnyitottak egy pszichiátriai részleget.

- Ide egy nem elég, sőt hat kórház is kevés!

Iszonyú gyorsan jár a keze a fiúnak, majdnem úgy, mint Jackie Channek a Rendőrsztoriban. Eddig még fel sem tűnt, de ahogy körbenézek, rá kell jönnöm, hogy Danika lakása nagyon jó elosztású, van egy kisebb szoba ahol ő alszik, meg az éppen aktuális egyéjszakás, vagy tartós barátnői. A tartós az nála maximum bruttó két évet jelent, amiben benne vannak a félre kúrások és rövid ideig húzódó szakítások is. A szoba mellett van egy hatalmas nappali, aminek egyik sarkában az íróasztal és a számítógép két hozzátartozó hangszóróval. Ezek fontos kellékei az estének. A megfelelő állapotban ugyanis mindig a gép elé kerülünk, ahol kedvenc vagy éppen aktuálisan felkapott zeneszámainkat keverjük. A nappaliban még van egy bárpultszerűség négy IKEA-s székkel, ezzel mindig cukkolom, de csak nagyokat legyint és rám mordul, hogy olcsó volt, megérte. Innen nyílik a fürdőszoba és a budi. Az egyetlen negatívum számomra, hogy ez nem külön helyiségben van, hanem egyben. A fürdőszoba Dani számára kultikus szentélynek számít. Egyrészt szinte minden pillanatban képes szarni, másrészt ha szórakozni megyünk legalább félórát tölt a tükör előtt. Próbálgatja az ingeit, beállítja a haját, borotválkozik, őrület. Persze erre mindig azt mondja csak igényes. Tény, hogy sohasem jár toprongyosan, ízlésesen, sőt meglehetősen választékosan öltözik, Dolce Gabbani, Versace, Prada és Hugo Boss parfümöket használ, és minden nap frissen borotvált. Az arca. Ad a külsőségekre, ahogy mindenki más, hiszen az vagy, amilyen a hajad, az vagy amilyen az izomzatod, az vagy amilyen a kinézeted, az vagy amilyen az inged, a nadrágod, a zoknid és az alsógatyád. Az, hogy hogyan gondolkozol, az, hogy milyen értékeket képviselsz, az hogy meg tudsz –e szólalni anélkül, hogy kilógna a kapa a szádból, a kutyát sem érdekli. Persze, hogy fontos a külső, mindig is az volt, felesleges lenne tagadni, vagy úgy tenni, mintha nem lenne tényező, hiszen most találkoztam egy gyönyörű fekete lánnyal a villamoson. Az abszolutizmusmát nem értem, a körülötte kialakult fétist, a mindenhatóságát, azt, hogy csak annyiban vagyunk kíváncsiak a másikra, hogy az milyen jóképű, vagy ha lányról van szó, milyen dögös. Pedig ez annyira szubjektív, mindig mindenkinél lehet találni egy szebbet, jóképűbbet. Mindig lesznek modellek, színészek, akik példaként szolgálhatnak és mindig lesznek olyan romantikus történetek, ahol csupa Barbie és Ken szaladgál és mi ezt követjük ész nélkül, szolgaian másolva Hollywoodot. A mai plázákban felnövő generáció pedig félő bele is fog ragadni ebbe, mint a légy a szarba. Azt már megtanulhatták egy-két hazai celebtől, hogyha a tested rendbe teszed és arra is hajlandó vagy, hogy elmenj Dubaiba kiszolgáltatott, megalázott ágyasnak, egész jól el tudsz boldogulni az életben. Megéri az áldozat és lehet ez egy cél az életben?

Egy erkély színesíti még a képet, mindenképpen szükséges elem, hiszen itt szoktuk a cigarettákat elpattintani. Az asztalon már egy üveg Jack színesíti a képet, két whiskys pohárral kiegészítve.

– Kezdhetjük? Már alig vártam, hogy ide érj, gusztustalan napom volt, nagyon rám fér egy kis lazulás, úgyhogy gyújtsunk rá!

Ezzel a lendülettel kezébe veszi a poharát és kinyitja az erkélyajtót.

– De kurva meleg van. Ezt szeretem, inkább izzadjak, verejtékezzek, mintsem fázzak mínusz öt fokban. Utálom a telet, minden ködös, homályos, a fák csupaszok, esik a hó, vagy az ónos eső, az utak lefagynak, a lányok, ahogy lehet betakaróznak. Most meg amit lehet megmutatnak, miniszoknyák, kivillanó combok, köldökig érő dekoltázs. Maga a csoda.

Danika már kiabál, fékezhetetlen tudják, mint Pepin bácsi.

– Mi van veled, olyan néma vagy, mint a kuka.

– Láttam egy lányt a villamoson.

– Ja, én is látok nap, mint nap tízet, húszat csak nem biztos, hogy éppen a villamoson. És beleszerettél?

Látom, ahogy gúnyosan néz rám és közben röhög. Mivel nem reagálok, megpróbálja azonnal orvosolni a problémát.

– Csak vicceltem. – kis hatásszünetet tart - De tényleg beleszerettél?

Most már én is elröhögöm magam, együtt nevetünk a semmin és közben lassú slukkokkal szívjuk a cigarettákat.

- Nem szerettem bele te barom. Csak megtetszett. Olyan volt, mint egy erős szívdobbanás. Leültem vele szemben és próbáltam elkapni a tekintetét, néztem a szemét, az arcát és azon gondolkoztam, hogy csupán ezzel, hogy bámulom, nem érek semmit. – bevillan a fekete hajú lány arca néhány másodperc erejéig - Mire elhatároztam, hogy megszólítom, egész egyszerűen otthagyott és leszállt. Pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy csak a szépsége van rám elementáris hatással, vagy az egyénisége is meggyőző. Ha megszólalt volna, lehet, hogy a magamban felépített kép gyorsan összedől. Ott kezdődik minden probléma, amikor meg kell szólítani. Nem tudsz vele beszélgetni, nincsenek témák, maradnak az üres tekintetek és a kínos csend. Nem formálódnak a szavak, a kérdések és az esetleges érdeklődésed pedig feleslegesnek tűnnek.

– Azon nem gondolkoztál Ádámka, hogy milyen lehet az ágyban, miközben keféled? Milyen arcot vág, amikor elélvez? Engem ezek a dolgok érdekelnek. Azt hiszed foglalkoznak ők a te lelkeddel baszd meg! Nem beszélgetni akarnak, hanem merev, álló faszt. Az egyik hétvégén feljött hozzám az egyik kolléganőm Sári.

- Milyen Sári?

- A titkárnő a folyosó végéről, nemrégen került hozzánk. Van egy kandúrja, de valószínűleg nem elégíti ki, úgyhogy elhívtam hozzám. A gyerek elment valahova focizni, a csaj meg úgy ugrott, mintha mindjárt jegygyűrűt ígértem volna neki, teszem hozzá, eszemben sem volt. Hehe.

- Vicces gyerek vicces cigivel – mormolom az orrom alá, de Danika éberségből ezúttal jelesre vizsgázik.

- Milyen vicces cigiről beszélsz? Tudod, hogy utálom a drogosokat!

- Mert szerinted a fű az drog? – egy pillanatra kedvem támad húzgálni az oroszlán bajuszát.

- Igen kiskomám az drog baszd meg! Ahogy a kokain, a hasis, meg az összes többi szar, a technokolos idiótákról meg ne is beszéljünk! – mondja kérlelhetetlen szigorral a tekintetében.

- Ne mondd, hogy soha nem is próbáltad, mert nem hiszem el!

- Még a főiskolán az egyik hurka gyurka hozott egyet, beleslukkoltam kettőt, bele is szédültem, aztán leültem egy székre, ott meg elaludtam. Nekem ennyi volt a nagy füvezés, nem is volt rám semmilyen hatással, az alkoholtól sokkal jobban érzem magam, attól még ki is tudok készülni, ha akarok.

- Igazad van az alkohol legális drog, azt engedélyezik, bár alkoholisták tucatszámra halnak meg, a fűtől meg tudomásom szerint még nem patkolt el senki.

- Mi van a Kendermag Egyesület felkent szónoka lettél? – Danika arcán széles vigyor jelenik meg.

- Mondtam már, hogy vicces gyerek vagy? – kérdezem, aztán gyorsan folytatom, hogy még véletlenül se tudjon a szavamba vágni – Csak az zavar, hogy akik a leghangosabban ágálnak ellene azok szívják fel a kurvák testéről, vagy a disco budijának ülőkéjéről. És nem füvet, hanem olyan szereket, amikbe belehalhatsz. Egyetemen én is kipróbáltam, sokat röhögtem tőle, meg állandóan zabáltam. Nem mondom, hogy most biztos rágyújtanék egyre, de mi van, ha éppen arra lenne kedvem, akkor én drogos vagyok és mennem kell elterelésre, vagy börtönbe, mert rajtakapnak?

- Téged ezért a véleményedért már egyesek lámpavasra húznának! – kiabálja Danika.

- Hát ez az. Gyűlölöm, hogy nincsenek érvek, nincsenek ellenérvek, nincsenek viták, nincsenek hivatkozások, nincsenek tanulmányok, orvosi kutatások előcitálva a témára vonatkozóan, nincsenek beszélgetések, nincsenek szakértők csak és kizárólag az erő hangja létezik. Nem vitatkozunk, mert nincs olyan társadalmi réteg, amely képes lenne egymással civilizált, értelmes hangnemben beszélni erről a kérdésről – Danika meredten néz rám – Meg sok minden másról is.

- Én becsuknám mindet egytől egyig, mindegy, hogy ki fia borja, tőlem lehet a pápa is, nekem ne szennyezzen senkit a szarjaival, rohadjon meg a börtönben. Különben is hagyjuk már ezt, nem zavar, hogy sztoriban voltam, amikor kezdted ezt a füves halandzsázást? – Danika tekintete meredtből megint szigorúra vált.

- Jól van, folytasd Sárikát!

Megadom magam, nem akarom meggyőzni, nem is lehet, Dani már egyre erőteljesebben pozícionálja magát, szerepelni akar, én pedig akadályozom ebben. Gyorsan önt még egy whiskyt, valószínűleg nem evett, kissé mintha látszódna az ital hatása rajta, a szeme is vörösödik, erőteljesen gesztikulál és lankadatlanul folytatni kívánja a sztoriját. Csak nézem és közben röhögök a mimikáján és azon az energián, ami ilyenkor elkapja. Jó nagyot slukkolok a cigiből, és ettől kifejezetten jól érzem magam.

 – Szóval feljött Sárika. Ahogy belépett az ajtón, azonnal fogdosni kezdtem, nagyon felizgatott a parfümje, a ruhája, a sminkje, a teste annyira nem, de akkor már állt a faszom, tehát gond egy szál se. Sári viszont megállított, egyszerűen eltolt magától azzal az indokkal, hogy neki barátja van már három éve és ez egy kicsit gyors tempó, beszélgessünk előbb. Erre azért morcos lettem, kiabáltam vele, hogyha már eljött hozzám kitalálhatta volna, hogy nem fecsegni akarok különböző hülyeségekről és gyertyafénynél vacsorázgatni. Káromkodtam, mint a kocsis és ilyen formában közöltem vele, ha nem tetszik, lehet menni, ne húzza itt az én időmet feleslegesen. Erre úgy jött felém, mint akit csúzliból lőttek ki. Csúzliból? Milyen jó szó ez. Csúzli, meg kell néznünk majd a Google-ban, biztos érdekes eredete van.  Egyből lesmárolt és úgy rángatta le a ruháimat, hogy azok majdnem szétszakadtak. Gyötrelmes amikor csókolóznom kell. Tudod, hogy mennyire utálom, amikor két nyálas száj találkozik, de itt most nem tudtam ellenállni, egyszerűen beszippantotta a nyelvemet. Sitty-sutty összegabalyodtunk az ágyon és miközben kúrtam, mint az állat, szidtam, lekurváztam, adtam neki az ívet, ocsmányul beszéltem vele. Amikor végeztünk kértem, hogy masszírozzon meg, kicsit fáj a hátam. Szó nélkül megcsinálta, de közben elsírta magát, hogy vele még senki nem beszélt ilyen gusztustalanul, és felelősségre vont, hogy megaláztam őt. Elmagyaráztam neki, hogy így fogja megbecsülni azt a férfit, akit szeret, vagyis a barátját. Ő legalább rendes ember soha nem beszélne vele ilyen csúnyán, tiszteletben tartja és elhalmozza a szerelmével. Mondtam, hogy én egy bunkó vagyok, az ilyeneket el kell kerülni, sőt szóba sem szabad velük állni. Megnyugodott felöltözött szépen és valószínűleg elment haza.

Dani már szinte követhetetlenül hadar és int, hogy menjünk, tegyünk be valami zenét. Azért nem szakadok le a témáról.

 – Te akkor egy misszionárius vagy. Miután megkaptad amit akarsz, lefektetted őket, azzal térítesz, hogy soha többé ne álljanak szóba olyan, mocskos, csak szexet akaró cukros bácsikkal, mint te. Örüljenek, hogy van valaki mellettük és próbáljanak együtt maradni, amíg a halál el nem választ.

– Amíg a halál el nem választ te romantikus hülye – kis hatásszünetet tart, érzem, hogy csak a feszültséget fokozza, mint egy harmadrangú vidéki cirkuszban a bohóc az ostoba poénja előtt és közben vigyorog –, azóta is hívogat és a munkahelyen is folyton körülöttem szaglászik, hogy neki mennyire jó volt ez a múltkori dugás. Ismételjük meg, mert úgy érzi nem tud nélkülem élni. Neki inkább ez kell, mint a barátja. Na ehhez mit szólsz baszd meg? Jut eszembe nézzük csak meg a csúzlit. Aztán majd folytathatod a nyálas, naiv eszmefuttatásaidat a nőkről, a kapcsolatokról, amiket úgy idealizálsz, mint egy kamasz gyerek.

A megjegyzését szó nélkül hagyom, nincs kedvem reagálni rá, inkább a gép elé ülve pötyögöm be a Google keresőjébe a csúzli szót. Nem megy olyan gyorsan, be vagyok lassulva egy kicsit. A kód neve: Jack Daniels. Tagoltan olvasom neki, a Wikipédia meghatározását.

– Ősi eredetű hajítóeszköz, amit egészen a középkor végéig fegyverként használtak. Napjainkban már csak leginkább a gyerekek használják lövöldözésre, vagy vadászok apróbb vadak leterítésére. Nyugaton rendszeresen szerveznek csúzlis versenyeket, összejöveteleket. Erre már kiépült egy komplett csúzlikat készítő és forgalmazó iparág. – megállok egy lélegzetvételre - Te nincs kedved nyitni egy csúzli boltot? Beszállnék én is. Bérelnénk egy kisebb üzlethelyiséget. Nem kell nagyobb, mint egy hotelszoba. Árulnánk különböző csúzlikat. Fémből, vasból, fából, műanyagból, papírból.

– Papírból? Normális vagy kiskomám? Az első lövésnél széjjelszakadna te marha! Használtál valaha csúzlit az életedben? – Danika szemrehányóan néz rám, miközben bekapcsolja a tévét és valami főzős műsorra kapcsolja, természetesen lenémítva – Nem kell hang, inkább zenéljünk.

Nem hatnak meg Danika kételyei, továbbra is a leendő csúzli bolt jár az eszemben.

– Lennének nagy, közepes és kis csúzlik, kifejezetten gyerekeknek, kamaszoknak, fiataloknak, fiúknak, lányoknak, apukáknak, anyukáknak, vadászoknak, horgászoknak. Meg kell munkálni azokat a csúzlikat, gyönyörűek legyenek, mívesek. Adhatnánk hozzá még különböző töltelékeket, gyurmát, kenyeret, etetőanyagot. Mivel a vadászok és a horgászok is használnak csúzlikat árulhatnánk ezekhez kiegészítőket, kellékeket. Mindenképpen szükségünk lenne homorú, domború, félkörös csúzlikra. Egy egész csúzli hálózatot vizionálok mozgó ügynökökkel, kis boltokkal, és a piramis csúcsán természetesen velünk.

Elszabadul a fantáziám, nincs kényszerhelyzet, nincsenek gátlások és korlátok.

– Figyelj Ádámka ez nem valami kibaszott szexshop, vagy jelmezkölcsönző lenne. Milyen kellékekről és kiegészítőkről beszélsz? Milyen kategóriákat sorolsz itt? Most gondolkozom. Kamaszoknak, apáknak, anyáknak való csúzli? Milyen az? Mi a különbség? Homorú, domború, félkörös csúzlik meg ügynökök? Már nem a szocializmusban vagyunk. Mekkora farok vagy!

Danika röhög, kitölti az üdítőket és mellé whiskyt, kissé meghőkölök.

– Kicsit gyors a tempó nem?

– Az elején, aztán majd fékezünk, nyugi én irányítok. Különben meg akadjunk le erről a csúzlis témáról. Játsszunk már valami zenét, túl nagy a csend – egy pillanatra a tévére néz éppen Korda Gyuri bácsi és Balázs Klári maszatol valami bazi nagy konyhában.

– Van egy remek számom.

Finoman ellök a laptoptól, kortyolok egyet a whiskyből, meg egy nagyobbat a narancssárga színű méregből, amit szénsavas üdítőitalnak becézve árusítanak. Olvasom a címkét: sűrített narancslé 1%. Valószínűleg csak nagyzolnak, ez a büdös életben nem látott még egy csepp kifacsart narancsot sem. Danika megtalálta a számát. A képernyőn Korda György és a Reptér című klasszikus.

– Reptér! Lobog a szélben a szélzsák. Reptér! Villognak egyre a lámpák! Reptér! Repülni hív a magas ég! Reptér! Várnak a gépek ma is rám! Reptér! Villognak egyre a lámpák! Reptér! Repülni mindig szeretnék!

Dani őrülten üvölti a refrént, közben a hangjával Kordát utánozza, a felső testét pedig furcsán, kígyószerűen tekergeti, mozgatja, pontosan úgy, ahogy a diszkókban szokta. Azt mondja, hogy erre gerjednek a csajok, de én még nem láttam egy lányt sem, aki emiatt letépte volna a pólóját. Mivel nagyon szárad a szám felhörpintek vagy két pohár löttyöt szinte húzóra és egy kis whiskyt, hogy meglegyen a megfelelő buké hozzá és számolom, hogy hányszor hangzik el a „reptér” szó a refrénben.

– Figyelj ez nagyon szar, tegyél be valami mást – azonban hiába fegyelmezem, azt veszem észre, hogy automatikusan dobolok a lábammal, dúdolom a dallamot, majdnem énekelem a sorokat.

– Mit rinyálsz? Ezek azok a hetvenes-nyolcvanas évek, amelyekre mindig olyan olthatatlan nosztalgiával tekintesz. Mit is szoktál mondani? Akkor kellett volna élni, fiatalnak lenni, egészen más lett volna.

– Na jó, de én legfőképpen arra gondoltam, hogy azoknak az értékeknek, társadalmi közegnek talán jobban meg tudtam volna felelni, mint ennek a mainak. És persze a csajozási módszerek, szokások is mások voltak. A 70-es években még mást kerestek a lányok, mint manapság. Nem az anyagi biztonság és a kényelem volt a legfontosabb, hanem az úgynevezett lelki biztonság, kiszámíthatóság. Az számított, hogy a kiválasztott férfi megbízható kalauz legyen az élet egyre mélyebb erdejében.

Danika már vinnyog, mint egy bagzó macska.

– Milyen életről, meg erdőről beszélsz? Ki adta be neked ezt a nyálas szöveget. Édesanyád? 

- Juhász Gyulától idéztem, egyébként pedig hiába parodizálsz, én már beszélgettem erről anyámmal.

- Anyáddal? Te hülye vagy baszd meg!  - Dani visongva röhög és nyalja a kiszáradt száját. - Ki az a Juhász Gyula? Ne gyere itt nekem a felesleges műveltségeddel, nem sokra mész vele. Nálunk így hívták a postást. Gyula bá, aki már reggel hatkor kis stampedlikkel kezdett a kocsmában és volt olyan, hogy annyira megunta a levélkihordást, tízkor bedobta az összes addig fennmaradt levelet a kukába és ment tovább inni. Voltak belőle balhék, de soha nem rúgták ki, mindenki ismerte, szerette, megszokták, hogy Gyula bá jobban kedvelte a szeszt, mint a postázást.

Mindketten elröhögjük magunkat. Dani azonnal megiszik két cent whiskyt és hozzá egy pohár narancslevet.

– Egyébként meg a tánczene tényleg virágzott akkoriban, Korda, Koós, Aradszky, Zalatnay, de azért a korszakot mégiscsak az Omega, az Illés és a Metró, a vége felé pedig az LGT fémjelzi. Ezek azért másfajta zenét játszottak faszkalap.

 - Várjál már, hogy is van az? Igen él egy gyöngyhajú lány, álmodtam vagy igaz talán, gyöngyhaj azóta rég, mély tengerben élt. Mennyivel jobb ez a szöveg, mint a Reptéré hülye gyerek?

A hangszórókon keresztül már bömböl az Omega és a Gyöngyhajú lány.

– Elismerem, hogy a szövegek talán kicsit banálisak öreg, de azért ez zenei minőségben mindenképpen más. Több hangszer, erőteljesebb taktusok, jobb hangszerelés valószínűleg ebben azért Presser kvalitásai is szerepet játszanak. Most azzal kontráznál, hogy ez ízlés kérdése, az ízlés pedig szubjektum ezáltal nem vita tárgya. És lehet, hogy neked van igazad. 

– Persze, hogy igazam van. De tulajdonképpen arra akarok rávilágítani, hogy nem nosztalgiázni kell örökké, hanem megtalálni abban a korban, világban a céljaidat, a léted értelmét, amiben születtél, amiben most éppen vagy – várok még valami bölcsességet, de hirtelen abbahagyja a téma feszegetését. - Ennek jegyében pörgessük meg kicsit a zenét is.

A Swedish House Maffiát rakja be és tőlük a „Don’t you worry child” című nótát. Nem találták el annyira az alapot, mint a „Save the world” esetében és a vokálozó faszi, John Martin is túlartikulálja a felvételt, de most ez is kellően feldobja a hangulatot. Kár, hogy már feloszlottak, semmi nem tart örökké, hopp felrúgtam a bográcsot.

– Magasztos és patetikus lettél, nem jellemző rád baszki. Az sem, hogy szórnád az ilyen szofisztikált életbölcsességeket.

– Szofisztikált? Velem magyarul beszélj tökfej. Várjál, van egy repteres sztorim. Valószínűleg ezért is nyomtam be a számot, csak közben kiverted a fejemből.

Hirtelen befejezi a mondanivalóját és csavargatja a fejét jobbra-balra, mint valami propeller, én meg közben kortyolok kettőt a whiskyből.

- Mi a bajod, mit tekergeted a fejed, azt mondtad, van egy repteres sztorid – próbálom visszahozni a valóságba.

 – Az a kurva paranoia, belém ivódott az évek során. Olyan leszek, mint az osztályvezetőm mindenhol lehallgatót és beépített kamerákat keresek. Egyszer bemegyek az irodájába, vittem valami ügyiratot, mindegy is. Szóval benyitok és látom, hogy az asztal tetején áll és nézi a plafont. Kérdezem tőle, te mit csinálsz főnök. Azt mondja, hogy keresem a poloskákat meg a kandi kamerát. Tuti, hogy lehallgatnak minket, suttogjál légy szíves, ha olyan ügyről van szó, különben holnaptól nem lesz munkánk, és eközben úgy mozgott a szeme, mint abban a filmben a cápának, tudod amelyikben lenyelte a vadászt, meg elsüllyesztette a hajóját. Segíts már! – Dani még mindig nagyon hadar és el is sasszézik egy kis ropogtatnivalóért. Nem telik bele egy perc és már feltűnik egy tállal, amiben hoz chipset és perecet, kiteszi az asztalra és sűrű csámcsogások kíséretében tömködi a szájába. Pár darab az asztal mellé esik. – Holnap majd megint takaríthatok. 

– A Cápa az, Steven Spielberg első nagy kasszasikere. Valószínűleg arra a jelenetre gondolsz, amikor Robert Shaw-t vagyis Quint-et a nagy cápavadászt egyszerűen kettéharapja, majd elnyeli a szörnyeteg. Tudtad, hogy Spielberg valódi cápákkal akart forgatni, csak a stúdió nem engedte neki, ezért csináltak négy műanyag monstrumot, de azokkal meg annyi baj volt, hogy jelentősen túllépte az időt és a költségeket? A stúdió már le akarta állítani a munkákat, de végül Spielberg makacsságának köszönhetően mégis kész lett és megérte, mert kultfilm lett belőle és még most is etalonként tekintünk rá, látod neked is eszedbe jut.

Érzem, hogy még legalább fél órát tudnék beszélni a filmről felidézve a híresebb jeleneteket, a szereplőket, azok kiválasztását. Okoskodom, mert elkapott a hév és a lendület, megtámadtak a gondolatok, de Danikát untatom, őt csak a film címe érdekelte, már a laptop képernyőjén lóg a szeme, keresi a következő számot. Az Anima Sound Systemtől a „Tedd a napfényt be a számba” forog.

– Jól van elég lesz Réz Ádám, már csak egy cápafog hiányzik a nyakadból, meg egy fülbevaló a füledből. Mit is akartam mondani? Ja megvan a repteres sztori. Reptér! Lobog a szélben a szélzsák! – énekli megint a refrént, nem figyelek rá, ezt már egyszer előadta, inkább két marokra zabálom a perecet és majdnem fuldoklom. Jól esik a kaja, megint nem ettem túl sokat egész nap, töltök magamnak egy kis whiskyt, hozzá persze narancslevet is külön pohárban. – Hol is tartottam?- folytatja Dani mintha előbb még nem a Repteret énekelte volna torkaszakadtából.

- Na az egyik munkatársam, Máté mesélte, hogy a barátnője anyjáék Floridába készültek nyaralni, talán mondanom sem kell repülővel. Nagy volt a társaság, legalább tíz-tizenkét ember. Az apósjelölt kicsit tartott a dologtól, még soha nem repült az életében, ezért a csapat betért egy kis poharazgatásra a repülőtéren lévő egyik bárba. Szó szót követett, pia piát. Lassan azonban készülődni kellett, mert indult a járat. Apósjelölt nagy nehezen feltápászkodott, de már meglehetősen imbolygó, koordinálatlan volt a mozgása és igen borvirágos az orra, ami sokat elárult arról, hogy hol töltötte az elmúlt egy és fél, két órát. – Dani szinte követhetetlenül hadar, én meg inkább azon röhögök, semmint a sztorin, ami amúgy sem tűnik olyan érdekesnek – Azon felül, hogy be volt baszva, mint az albán szamár, még megállíthatatlanul pofázott is, fosta a szót, ahelyett, hogy kussban meghúzódott volna a székében. Felültek a repülőre, de a papának máris hugyoznia kellett, mire szólt neki a stewardess, hogy egészen addig vissza kell fognia magát, míg fel nem szállnak. Az apósjelölt azonban nem tágított, neki bizony azonnal vizelni kell, különben odapisál a fedélzetre. A stewardess persze közölte a kapitánnyal, hogy van egy renitens a repülőn. A kapitány rögtön megvizsgálta a célszemélyt és közölte, hogy ő addig el nem indul, amíg ezt a részeg disznót le nem viszik gépéről. Megfogták a tagot, mert addigra már járni se tudott és lecipelték a repülőről. Senki mást a társaságból csak őt. A többiek vígan felszálltak, az apósjelölt meg félig lehugyozott gatyában hajnali négykor telefonál a lányának, hogy nem engedték felszállni a repülőre, ezért menjen már ki a repülőtérre érte. Persze a csajszi rohant apuciért, de amikor kiért látta, hogy csak egyedül áll az utas váróban. Képzeld el az arcát amikor megtudta, hogy az elkövetkezendő egy hétben ő lesz kénytelen gondoskodni a faterról, mert szégyenszemre egyedül a társaság tagjai közül úgy bebaszott az utazás előtt, hogy nem engedték fel a repülőre. Jaa és anyós mindeközben kiélvezte az egy hetet apus nélkül, esze ágában nem volt a kis incidens miatt hazautazni. Azért nem lettem volna a pacák helyében, mikor végül megérkezik az asszony és megtárgyalják az egymás nélkül töltött napokat.

Szólj hozzá

atortenet