2020. már 20.

Járványügyi összefogás

írta: Daniel001P
Járványügyi összefogás

Megrázó napok vannak mögöttünk és még nehezebb napok következnek. Nehezen tudom elképzelni, hogy van ember, aki ne hallott volna a koronavírusról, a többség pedig minden bizonnyal számos híradóblokkot, tudományos vagy kevésbé tudományos internetes cikket olvasott el róla. Hatalmas a pánik, frusztráltak vagyunk, aggódunk - magunkért, szeretteinkért, embertársainkért. Természetes, emberi reakciók. Számos fantasztikus kezdeményezés jött létre, ami élesen ellentmond azoknak a gyakran pufogtatott frázisoknak, miszerint atomizált a társadalmunk, a magyar már csak ilyen, semmi összetartás és társaik. A közoktatásban tanulók egyetemisták általi megsegítésétől az időseknek gyógyszert, élelmiszert vásárlókon keresztül egészen az egészségügyben dolgozók számára ételt küldő vállalkozások példát mutatnak összetartásból, emberségből.

Van azonban a Nagy Összmagyar Összefogásnak egy félreértett, rosszul értelmezett vetülete is. Miután a 444.hu újságírója egy nyilvánvaló ellentmondásra (Pintér Sándor belügyminiszter tesztelése versus egyéb esetekben alkalmazott protokoll) kérdezett rá, a kormányzati médiabirodalom egy emberként kiáltotta ki őt pánikkeltőnek (miután Kovács Zoltán felháborító stílusban jellemezte az ellenzéki médiát és adott nekik tanácsokat). De nemcsak ebben az esetben láthattuk a narratívát, ami mára remekül "átment" a kormánypárti szavazók nagy hányadánál: az ellenzék és propagandamédiája megpróbálja aljas módon lejáratni a magyar emberekért minden lehetségest megtevő kormányt, még ebben a vészhelyzetben is a kormány megbuktatásán mesterkednek, az ellenzéki pártok pedig saját politikai pecsenyéjüket sütögetik.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője - Magyar Hírlap

Ez azonban nem csupán aljas, de rendkívül veszélyes tevékenység a kormányzati szereplőktől (aljas, mert álszent, veszélyes, mert nehézzé teszi, esetleg ellehetetleníti az érdemi kritikák megfogalmazását, vagy inkább azok címzettekhez való eljutását)! Kötelessége az ellenzéki pártoknak és szélesebb értelemben véve a nyilvánosságnak alternatívákat megfogalmazni, javaslatokat tenni, bírálni. Egybites "orbánozásra" valóban nincs szükség, de ha meg is teszi ezt egy óvatlan politikus, jó eséllyel saját szavazóinak egy része is szembefordul vele, hiszen a közhangulat most tényleg nem politikai harcokat vár. Viszont, a nem a rogáni propagandagépezetben dolgozó sajtómunkásoknak feladata, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel, amelyek relevánsak, adott esetben kritikusak. Amelyek foglalkoztatják a lakosságot. Aki nézte az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit, láthatta, Lakatos Tibortól és Müller Cecíliától szinte kivétel nélkül a tiszteletet megadva kérdeztek az újságírók. Amikor viszont Kovács Zoltán védhetetlen és egyébként saját szempontjából nézve is ostoba módon előlépett, komoly károkat okozott. Az oly törékeny bizalmat (újságírók és kormányzat/hatóságok, ellenzéki szavazók és kormány) roncsolta ugyanis.

A "most aztán minden magyar fogjon össze" narratíva értelmében Orbán a cselekvő, a dolgokat a kezében tartani képes, a nemzetéért éjjel-nappal dolgozó, 5:55-kor a Belügyminisztérium előtt ácsorgó kormányfőt alakítja, az ellenzék pedig az ilyenkor is bűnbakot kereső (és azt Orbánban megtaláló), mindenre alkalmatlan Soros-ügynök szerepébe kerül. Ezt a kormányzati szándékot láthattuk megvalósulni akkor, amikor a médiagépezet nekitámadt a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának. Donáth egy ATV-s esti szereplésében elmondta, a Fidesz kommunikációjába tökéletesen beleillik az első fertőzöttként azonosított migráns állampolgársága (iráni), Orbánnak "szerencséje" volt. Az interjúból gátlástalan módon, kizárólag politikai haszonszerzés céljából, kivágtak tíz másodpercet, az elemzőből minisztériumi emberré lett Farkas Örs pedig bizonyíthatott új (inkább: régi-új) munkaadóinak. A Facebook-poszt meg is született:

"(...) azon károg, hogy miért egy iráni lett az első fertőzött Magyarországon. Hisz ez nekik politikailag nem használ.
Nem most van itt a politikai viták rendezésének ideje, de nem felejtünk, Anna! Addig is szégyelljétek magatokat!"

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ új szóvivője - Origo

Farkas Donáth gondolatát (az iráni első fertőzött jól illeszkedik az orbáni bevándorlásellenes propagandába) tökéletesen kiforgatta, átkeretezte (bár a tehetséges ex-elemző inkább csak végrehajtói szerepet kaphatott), a narratíva pedig készen is van: a hazaáruló, macronista, neoliberális Momentum politikusa ismét megtámadta a magyarokat, sajnálja, hogy nem magyar volt az első fertőzött. Zárójeles megjegyzés: egyes kormányzati és kormányzathoz közeli szereplők nemrég még arról értekeztek, a bevándorlóországokban gyorsabban terjed a koronavírus, sőt a miniszterelnök is kijelentette: összefüggés van a migráció és a vírus között. A CÖF - illetve a civil szervezet ismert és elismert alkotmányjogásza, ifj. Lomnici Zoltán - pedig olyan három pontot tett közzé, amelynél első olvasatra sokakban merülhetett fel: a Hírcsárdára tévedtek.

A CÖF 3 pontja -  Facebook

Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfóján a kormányzati propaganda lelkes művelőjének (Kacsoh Dániel a Magyar Hírlaptól, a Hír TV Troll című műsorának gyakori vendége) kérdésére elmondta, sajnos, van aki sajnálja, hogy nem magyar volt az első hazai fertőzött. Az ellenzéken belül - Gulyás szerint - három kategória létezik:

1. azon kevesek, akik felelősségteljesen cselekszenek, 2. akik a vírusnak drukkolnak, nem foglalkoznak az országgal, 3. Momentum/Donáth Anna (bár ahogy az első két kategóriánál, úgy itt sem nevesített a miniszter, erős gyanúval élhetünk, hogy Donáthra gondolt) - aki(k) azért szomorkodik (szomorkodnak), mert nem magyar volt az első beteg.

A kormányzat tehát továbbra is a politikai logika szerint cselekszik, miközben éppen az ellenzék egyes tagjait vádolja ezzel.

 

Szólj hozzá

orbán orbán viktor propaganda rogán korona donáth donáth anna kesma koronavírus farkas örs