2016. máj 14.

Szabad szemmel - tévétükör

írta: frími
Szabad szemmel - tévétükör

Kevés olyan műsor van ma a magyar televíziós skálán, amely lehetőséget biztosít arra, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok egymással szemben vitatkozva és érvelve fejtsék ki az álláspontjukat egy adott témában. A Szabad szemmel című közéleti kerekasztal az ATV-n pedig azt is ékesen megmutatta, hogy miért van ez így. Mert képtelenek anélkül szóba állni egymással, hogy ne ugorjanak a másik torkának, hogy ne szedjék ízekre a másik felet, hogy kivárják azt, hogy az egyik befejezze a mondandóját és csak azután kezdjenek hozzá a magukéhoz. És persze behatárolt improvizációs képességeiknek, valamint korlátozott ismereteiknek köszönhetően az is nehezükre esik, hogy anélkül reagáljanak a másik mondataira, hogy ne akarják megsemmisíteni, vagy nevetségessé tenni azokat. Mert nincs vitakultúrájuk, csak olyan mantráik vannak, amiket a családtagok, rokonok, hozzájuk lojális ismerősök, vagy a tükör előtt begyakoroltak és amely azért bizonyul ideálisnak számukra, mert ők legalább nem beszélnek vissza, nem röhögik ki őket és nem mondják azt nekik, hogy egy alkatrészeket összeszerelő üzemben mindig van hely a szalag mellett, nem szükséges minden alkalmatlannak a Parlamentben süttetni a hasát és degeszre tömni a pénztárcáját. Persze azzal nehéz vitatkozni, hogy sokkal kényelmesebb az üléstermet választani, pláne úgy, hogy ott nemhogy valódi munka nincs, hanem többnyire valamire való vita sem.

szabad_1.jpg

A Szabad szemmel mindenesetre kitartóan próbálkozik és természetesen rá lehet sütni a baloldali elfogultságot, hiszen a műsor felelős szerkesztője, Csuhaj Ildikó a Népszabadságtól érkezik, de azt még ennek tudatában sem lehet állítani, hogy ne lennének kíváncsiak a kormánypárttól érkezett potentátok véleményére, álláspontjára. A program házigazdája, Mészáros Antónia, aki szintén nem ússza meg a bélyegeket, de ha egy pillanatra annulálnánk a mindig mindenkit ideológiai skatulyába csomagoló előítéleteinket és sommás nézeteinket, láthatnánk, hogy nem sok hozzá hasonlóan talpraesett, érdeklődő, valódi kérdéseket feltevő műsorvezetővel dicsekedhet ez a szakma. És ezt még azok is hajlandóak olykor elismerni, akik nem szeretik, ha egy riporter nem csak a mikrofonállvány szerepére törekszik, hanem igyekszik kételkedni, tamáskodni az elhangzottakat illetően. Merthogy ez lenne a dolga és egy normálisan működő demokráciában ezt várnák el tőle.

Mészárosnak azután kötöttek útilaput a talpára a köztévénél, hogy egy kissé keményebben faggatta Orbán Viktort. Na nem olyan esetlenül és felkészületlenül, önmagát és a szakmát megalázva, ahogy Sváby András tette egykoron a Naplóban, hanem úgy, hogy a miniszterelnök állításait ütköztette, szembesítette adatokkal, számokkal, tényekkel, amiből egyébként egy objektív szemmel is érdekes, izgalmas diskurzus kerekedett ki, mert Mészáros nem akarta porba taszítani Orbánt, mindössze komolyan vette a kötelességét. Állítólag akkor Orbán sem emelt kifogást, sőt az adás után még egy óráig kedélyesen elcsevegett vele, aztán valami miatt mégis kirúgták. A miniszterelnök pedig azóta csak baráti újságíróknak nyilatkozik, akik nem kötekednek. A Szabad szemmel stúdiójának berendezése alkalmas a nagyobb viták lebonyolításra, egyedül azokat az átlátszó székeket nem tudjuk mire vélni, amik egy horgásztavon a botok mellett még talán jól is mutatnának, de egy közéleti műsorban inkább komolytalan benyomást keltenek. A kissé közhelyes főcím után azonnal kapunk három beharangozót, amelyből megtudjuk, hogy a kvótaügyi népszavazás tölti ki a műsor java részét, majd a végén még elmélkednek egy kicsit a váratlanul alacsony negyedéves magyar GDP-adatról is.

szabad_3.jpg

A Szabad szemmel ütőkártyája csak és kizárólag az érdekfeszítő, izgalmas verbális párbajokban rejlik, máskülönben az egész unalomba és közönyös eszmefuttatásokba csap át, amilyet számtalan más ilyen-olyan beállítottságú csatornán lehet látni. És Mészáros érzi ezt. Valószínűleg ezért sem nagyon szól közbe az este legnagyobb durranását hozó Németh Szilárd versus Szigetvári Viktor csörtébe, ami elvileg a kvótaügyi népszavazás politikai vonatkozásiról szólt volna, de inkább azt mutatta be jellegzetes politikusi viselkedés minták felvonultatásával, hogy mennyire rothadó, bűzölgő és szánalmasan alacsony színvonalú a közbeszédünk. Mészáros vélhetően tudatosan választja az ide-oda tekintgető pultoslány szerepét, aki folyamatosan azt skubizza a kocsmában, hogy melyikük rendeli a következő kört. Hamar felméri ugyanis, hogy ez a két odavaló töltelék lefejti magáról anélkül az álarcát, hogy ő ebben tevékenyen közreműködne, így okosan háttérbe vonul. Szigetvári és Németh pedig teszik a dolgukat bumfordi politikusokhoz méltóan. Németh ingerült, érződik, hogy az átkosban nevelkedett, fogalma sincs, hogy mi az a vita, hol tegezi, hol magázza az ellenfelét, egyenesen nem válaszol egy kérdésre sem, Mészáros hiába próbálkozik, inkább terel, kerüli a tényeket. Szigetvári cinikus, somolyog, mint a róka, látja, hogy Némethnél el fog szakadni a cérna, erre játszik folyamatosan, miközben egy másodpercre sem hagyja el a komfortzónáját. Mészáros pedig egy enyhe félmosollyal veszi tudomásul, hogy ezek az ő hathatós segítsége nélkül is megcsinálják azt a műsort, ami kíméletlenül lerántja a leplet a ma uralkodó szellemi nívóról.

szabad_2.jpg

Németh pedig a beszélgetés végén még egy teátrális mozdulatot is bevet, hogy jobb színben tüntesse fel magát, merthogy mint eb a kuláját, úgy hagyja ott a két résztvevőt, csak hát elszámítja magát, mert az eszmecserének egyébként is vége szakadt volna egy percen belül. Az világosan kiderült ismét, hogy Némethet egy normális politikai erő inkább szégyellné és elzavarná, minthogy keblére ölelné, mert minősíthetetlen és vállalhatatlan őstufa, de az a szellemi műhely, amelyik a bunkóságot és az inkompetenciát tűzi zászlajára, nyilvánvalóan elvtársi szeretettel üdvözli. Szigetvári csak annyival volt jobb nála, hogy pontosan látta az ellenfele gyenge pontját és ezt ki is használta, végig nyugodt és kiegyensúlyozott maradt, de érdemben nem tudott a partnere fölé nőni, mert ugyanúgy az ellenfele szavába vágott folyton és ugyanolyan kocsmai attitűdöt képviselt egy más stílusban. De a legnagyobb nyertes mégis Mészáros volt, aki a lehető legjobban döntött, amikor csak néha terelgette azt a vitát, aminek semmi értelme nem volt a feszültségteremtésen túl. Azt meg már a következő beszélgetésben le tudjuk mérni, hogy milyen az, amikor Mészáros kézbe veszi a gyeplőt, mert Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ képviseletében és Fazekas Tamás a Magyar Helsinki Bizottság jogásza már kulturált partnerek is ebben. A műsorvezető mindkét fél irányában kérdez, ugyanakkor hagyja, hogy elmondják az álláspontjaikat a kvótaügyi népszavazás jogi hatásairól. A két fél is józanul és higgadtan vitatkozik, mert nem akar a másik fölé nőni, hanem tisztelettel viseltetik az ellenfele irányában. És ettől még nem kevésbé izgalmasak, mint a politikusok, csak értelmesebbek és intelligensebbek.

szabad_6.gif

Azt meg már csak az utolsó diskurzusban tapasztalhatjuk, hogy Mészároson is valamennyire nyomot hagyott Németh és Szigetvári kocsmai veszekedése, mert jó reggelt kíván Petschnig Mária Zita közgazdásznak este helyett. A beszélgetés itt sem száraz és unalmas, de azt el tudnánk viselni, hogy ide is hívjanak egy kormányhoz közelebb álló partnert, mert ugyan Petschnig nem kárörvendő és részrehajló, amikor a halovány magyar GDP-adatot elemzi, de jobban vette volna ki magát, ha valaki védi a mundér becsületét. Mert így elegáns. A Szabad szemmel élő műsor és ez még inkább előtérbe tolja Mészáros hideg profizmusát és felkészültségét és az utolsó beszélgetést leszámítva megvalósuló viszonylag korrekt szerkesztési elveket. És ezzel a program arról is tanúbizonyságot tesz, hogy ide minden politikusnak kutya kötelessége lenne elmenni, mert ez egy olyan fórum, ahol számot adhat az országért folyó tevékenységéről. Az pedig, hogy a szocik is megfutamodnak olykor előle, csak őket minősíti, meg azt, hogy mennyire vitakompatibilisek jelenleg. Ennek a műsornak egy elfogulatlan köztévén lenne a helye, ahol nem a kormánypropagandát nyomják éjjel-nappal, hanem teret engednek különböző nézeteknek is. Az meg nem a készítők hibája, hogy most ebből a meglehetősen szerény kvalitásokkal bíró politikusi állományból kell mazsolázgatniuk. Ez a mi felelősségünk. Együk meg hát, amit főztünk.

Szabad szemmel ATV 2016. május 13. 19.25-21.00

Szólj hozzá

közéleti ATV Mészáros Antónia Szabad szemmel tévétükör